45.fejezet--Kivégzés

Na csajok megérkezett a feji ;) Küldeném nektek mivel holnap után suli:S Nem örültök mi? :D Amúgy kiemelten küldeném Kis bérgyilkosomnak név szerint đórinak :) Hiányzol te csaj pedig tegnap láttalak utoljára (L) Ja és fantasztikus volt a gólyatábor ha esetleg érdekel titeket ;) És komizzatok létszi :/ Sokat szenvedtem ezzel a résszel úgyhogy dobjatok meg párral :D
jó olvasást;D



- Oh girls, they wanna have fun
Oh, girls just wanna have.* – énekelte Alice a rádióban felcsendülő dalt miközben Rose piros Kabriójába száguldottunk. Mikor megtudta, hogy mikorra is tervezzük az esküvőt barátnőm azonnal bepörgött. Már most rettegtem pedig ez még csak az eleje volt ennek az egész hajcihőnek. Azzal nyugtattam magam, hogy ez muszáj egy tökéletes esküvőhöz. Ezt valami féle áldozatként fogtam fel a cél érdekébe. Nem igazán figyeltem miről is csacsog éppen. Gondolataimmal voltam elfoglalva. Volt egy rettentően rossz előérzetem az esküvővel kapcsolatban. Nagyon féltem, hogy valami történni fog és a mostani rózsaszín buborék felrobban. Igaz azt mondtam szerelmemnek, hogy nem fog érdekelni a pokol, de hogy ha elmerik rontani életem legboldogabb napját én mindegyiket, elintézem. Úgy döntöttem nem fecsérlem tovább ilyenekre energiámat és próbálom élvezni a „kivégzésemet”.

- … aztán a meghívók és készen is vagyunk. - csíptem el a végét Alice monológjának. - Mit szólsz Bella?

- Öhm…. - fogalmam sincs mire kéne válaszolnom. Azt hiszem, mindjárt kapni fogok egy alapos fejmosást.

- Bella ez a te esküvőd érted? Szívesen megcsinálom nélküled is, de te azt kérted, hogy együtt szervezzük meg ezért légy szíves figyelj ide. - igazam volt, de nővéremnek is.

- Oké. Sajnálom Alice. - néztem rá bűnbánóan. Mire csak legyintett egyet. Örülök, hogy testvérem ilyen simulékony.

- Tehát akkor először a cukrászdába megyünk aztán a virágoshoz, megnézzük a meghívókat és irány vásárolni. - sikkantott fel. Gr…. Nyugalom Bella! Gondolj a tökéletes esküvődre! Bíztattam magam.

Ezek után megint fecsegett egy sort és leparkolt Seattle legjobb cukrászdájánál. Na, nem mintha olyan sokat járnék ilyen helyekre. Először nem akartam tortát, hiszen senki nem fog belőle enni, de mivel a tökéletességre törekszek és Alice rá beszélőkéjét se zárjuk ki, beleegyeztem. Belépve az üzletbe egy harmincas éveibe járó hosszú lófarkas nő jött elénk egy rózsaszín pólóba, amin rajt volt a cég logója.

- Jó napot Hölgyeim Alexa vagyok! Miben segíthetek? - kérdezte udvariasan. Nagyon szimpatikus volt én pedig belekezdtem a megbeszélt szövegbe.

- Jó napot! Esküvőre szeretnénk tortát. - kezdtem bele. - Csokis gyümölcsöset akarunk, de a díszítésnél el kéne a segítség.

Alexandra nagyon aranyos volt. Körbe vezetett minket az üzletben és megegyeztünk egy csodaszép tortába. Nem tudom mi üthetett belém, de azon kaptam magam, hogy élvezem ezt az egészet pedig csak egy üzletben voltunk ráadásul Alice társaságában. Lehet megártott a boltkóros mivolta? Egyre nagyobb mosoly kúszott az arcomra, de várjuk ki a végét. Utunk a virágoshoz vezetett ahol Duracell nyuszi húgom töménytelen mennyiségű fehér rózsát és fréziát rendelt meg.

A meghívókkal viszont gondba voltam mivel Alice minden képpen valami csicsásat akart rám erőltetni, hogy az milyen szép és díszes. Én viszont egy egyszerűbb darabra voksoltam, amin egy esküvői pár volt és rettentően hasonlítottak ránk szerelmemmel ezért is szerettem volna annyira ezt a darabot. Rose döntötte el a kérdést szerencsére az én javamra azzal az indokkal, hogy az én esküvőm és én döntöm, el mi legyen rajta. Egy pillanatig azt hittem Alice meg fog sértődni, de hamar túllépett a dolgokon. Elégedetten trappoltam ki a boltból, de azonnal lelombozódtam mikor Alice a vásárlást emlegette.

- Seattle-i Pláza rettegj, jövünk! - kiáltott fel a parkolóba, ami azért volt furcsa mivel rajtunk kívül vagy 30-an tartózkodtak itt és hát mondanom sem kell, hogy minden szem ránk szegeződött. Még mindig utáltam a figyelem középpontjába lenni. Ha valami igen ez nem változott meg. Hirtelen furcsán kezdtem érezni magam olyan éhesen. Ilyet még nem éreztem és nem is igazán említettem meg nővéreimnek. Különben is szerintem csak agyamra ment a mai nap. Az érzés amilyen gyorsan jött olyan gyorsan ment is így indulhattam be a plázába. Hurrá.

- Bella az esküvői ruhádat a nyaralásotok alatt megvarrtam és meseszép lett. - újságolta vidáman - De nekünk is kell valami ezért először magunknak veszünk ruhát. - mondta. Üzletről üzletre jártunk, de nem értettem mit keresünk a koktélruháknál.

- Öhm… Alice? - kérdeztem rá halkan.

- Igen Bella? - kérdezett vissza, de nem igazán nézett rám éppen Rosalieval csodáltak egy fehér darabot.

- Mit keresünk mi itt? - Alice úgy nézett rám mintha hülye lennék ezen majdnem felnevettem, de visszatartottam.

- Ruhát az esküvődre. - tagolta mintha fogyatékos lennék. - Hol voltál te az elmúlt két órába?

- És ilyen ruhába akartok a koszorúslányaim lenni? - mutattam rá arra, amit a kezükbe tartottak. - Felőlem aztán lehet, de akkor ne nyavalyogj, hogy… - mondatom egy nevetésbe fulladt ugyan is én olyan meglepett fejeket még nem igazán láttam, mint amiket rajtuk.

- Hogy mi van? Mit mondtál? - kérdezték zavarodottan.

- Hát hogy… - kezdtem volna, de Alice közbe vágott, ha ezt teszi, akkor minek kérdezte.

- Ne folytasd felfogtuk. – visította - Imádlak! - ölelgetett meg majd Rose is oda jött hozzám.

- Azt hittem Lily lesz a koszorúslányod. - mondta.

- Igen ő is, de ti is. – mosolyogtam - Persze csak ha szeretnétek… - nem akartam rájuk erőltetni semmit sem amúgy meg azt hittem már rájöttek erre.

- Szívesen tesszük. - ölelt meg ő is óvatosan. Roseval az utóbbi időbe egész jó lett a viszonyunk. Még nem vagyunk testvérek, de a barátnőmnek büszkén mondhatom. Előbbi kijelentésem után átmentünk egy megfelelő ruhákat árusító céghez, ami egyedi darabokat árult. Alicetől nem is vártam volna többet. Gyönyörűen álltak a ruhák a lányokon. Elégedett voltam teljes mértékig.

Úgy éreztem semmi sem ronthat ezen az állapoton még az se lombozott le mikor berángattak egy fehérnemű üzletbe. Örültem, hogy meglephetem valamivel szerelmemet, a nászéjszakát. Viszont amint elképzeltem az egészet rögtön belepirultam a dologba. Kihívóbbnál kihívóbb szetteket tukmált rám. De volt egy, ami kifejezetten tetszett és nekik is így annál maradtunk. Teljesen ki fáradtam a nap végére. Azt hiszem el is szundíthattam vissza fele, de egy fontos dolgot még meg kellett kérdeznem, amiről konkrét terveim voltak.

- Ki fog minket összeadni Alice?

- Azt majd én elintézem. De egy helyi pap Forksból miért kérdezed? - nézett rám. Szerencsére nem ő ült a volánnál, mert biztos a szívroham kerülgetett volna, még ha velem nem is történhetne meg.

- Nem szeretném a szokásos szertartásos dolgot. - kezdtem bele és az értetlen feje láttán tovább folytattam - Azt szeretném, ha mi írnánk az eskünket. - motyogtam.

- Ez fantasztikus ötlet! - lelkesedett be. Örültem, hogy örül. Haza érve nem sokat beszéltünk már és csak egy dologra tudtam gondolni 12 nap és Edward felesége leszek...

*Miley Cyrus: Girls just wanna have fun.


A meghívó:

Díj (K)

Köszönöm szépen Nikus :D

3 dolog:
1.Félek a sötétségtől.
2. Nem bírom a fájdalmat.
3. Tanya Denali egy ribanc xD


az viszi el innen aki akarja ;)

44.fejezet--Az első

Ezt most nem küldöm senkinek se :D Csak annyit fűznék hozzá hogy 8 nap és suli :P
Jó olvasást ;)


Ezüst vérem sebesen száguldozott ereimben. Edward keze pedig ismeretlen helyeken kalandozott. Ujjai végig szántották oldalamat ezzel egyre jobban az őrületbe kergetve engem. Ezek szerint Edward is készen áll rá. Elérkeztünk kapcsolatunk fordulópontjához. Én még mindig csókoltam őt. Egyre szenvedélyesebben. Szerelmem fenekemnél fogva megemelt én pedig készségesen kulcsoltam lábaimat dereka köré. Éreztem vágyát a nadrágján keresztül. Kedvesem ajkai a nyakamra vándoroltak. Kezdtem kifogyni a levegőmből. Finom puszik ezreivel hintette be nyakamat, ütőeremnél elidőzve. Mennyei érzés volt. Az ágy felé kezdtünk araszolni mikor pedig elértük azt, ledöntött rá. Felém helyezkedve ajkai egyre lejjebb haladtak. Végig csókolta dekoltázsomat és mellem azon részét, amit nem takart a fehérnemű. Hajába belemarkolva visszahúztam egy méz édes csókért ő pedig egyetlen mozdulattal tépte le rólam melltartómat. Nem voltam zavarba. Miért is lettem volna? Edwardé minden, ami az enyém is. Azt csinálhat velem, amit akar. Kezeim izmos hátát simogatták ő pedig melleimen tevékenykedett ezzel kicsalva belőlem apró, pici, sóhajokat és nyögéseket. Ideje hogy én is kényeztessem! Addig ügyeskedtem még magam alá gyűrtem így most én vettem birtokba nyakát. Pólóját lehúztam róla és mellkasát is kényeztetni kezdtem. Boldogan hallgattam sóhajait, amik még jobban feltornázták vágyamat. Úgy éreztem nem bírom tovább. Mindennél jobban akartam őt. Annyira kellett nekem, mint eső az aszálynak. Ha nem kapom, meg úgy érzem vége mindennek. De szerelmem nagyon vigyázott rám. Pedig én is tudok magamra vigyázni. Megint ő került felülre. Hevességembe elég ügyetlenül toltam le róla a nadrágot. Már csak egy vékony réteg anyag választott el engem a mennyországtól. Szerelmem már köldökömnél kényeztettet aztán pedig bugyim szélénél csókolta végig a puha bőrt majd vágytól fekete szemeit belefúrta az enyémekbe.

- Nem kell még most Bella. - mondta eléggé nehezen forgó nyelvekkel. Igen, tudom, hogy ő tud várni, de én már eleget vártam.

- Én most akarom Edward. - a mondat végén elfúlt a hangom mivel kezei combom belső felén cirógattak. Már tiltakozásra nyitotta száját, amikor egy szenvedélyes és szerelmes csókkal belé fojtottam a szót. Próbáltam ebbe az egy érintésbe bele adni minden érzésemet. Azért a nyomatékosság kedvéért hangosan is kimondtam.

- Szeretlek! - nyögtem bele szájába. Mint aki csak erre várt volna megint heves ostromba kezdett nyakamnál. Beadta a derekát, ez minden porcikáján látszott. Gyengéden csókolta végig sebhelyemet is egy millimétert sem kihagyva.

Érintései nyomán úgy éreztem minden rosszat elfelejthetek, ami az elmúlt napokban történt velem. Talán csak egy kicsit féltem ettől a fajta testi érintkezéstől. Ennek csak is kizárólag a rossz emlékek az oka. De hogy is hihettem, hogy kellemetlen lesz? Edwarddal még egy kínzás is kellemes lenne. Tulajdonképpen most is azt csinálja velem. Kínoz. Persze nem szándékosan. De még mindig csak a bugyim szélénél jár. Nem is tudom, hogy mikor lettem én ilyen türelmetlen. Végre szerelmem a tettek mezejére lépett. Nagyon lágyan húzta le rólam bugyimat a felszabadult területet végig csókolva. Minden egyes érintésnél beleremegtem. Minden egyes érintésnél a vágyam tízszeresére nőtt. Egy végtelennek tűnő pillanat múlva elérte élvezetem központját én pedig felsikoltottam a gyönyörtől. Egyszerűen leírhatatlan volt mit éreztem. Nyelve profin kényeztetett. Én pedig váratlanul jutottam el a csúcsra. Felrobbantam. Edward pedig pár percnyi várakozás után belém hatolt. Egyszerre nyögtünk fel. Nem volt kellemetlen, mint azt vártam volna. Inkább tökéletesnek nevezném. Most voltunk csak igazán egyek, Annyira felspannolt, hogy úgy éreztem enyém a világ. Jobban mondva miénk a világ. Bármi jöhetne, mi szembeszállunk vele. Bátrabb lettem. Edward pedig egyre csak mozgott bennem. Megállíthatatlanul. Nem mintha meg akartam volna állítani. Közel lehettem a gyönyör kapujához, de látni akartam, ahogy Edward elélvez. Így nyakát kezdtem el csókolgatni és szerelmes szavakat mormoltam bőrébe. Itt szakadt el nála a cérna és éreztem, ahogy megmerevedik, majd eljut a mennyország kapujáig. Csodálatos élmény volt e közben az arcát nézni. Ami tökéletes boldogságot tükrözött. Pár lökés után én is követtem őt. Majd fáradtan hanyatlottam a párnák közé.

- Nagyon szeretlek, Bella! - motyogta nyakam bőrébe szerelem. De már csak mosolyogni tudtam rajta, válaszolni nem. Elmerültem az álmok világába.

*.*

Reggel puha érintésekre keltem. Nem kellett gondolkoznom, tudtam ki lehet az. Kitapogattam arcát majd még mindig csukott szemmel magamhoz húztam egy csókra.

- Jó reggelt! - mosolyogtam rá.

- Jobb nem is lehetne. - vigyorgott csibészesen. Nagyon boldog volt. Nem is csodálom.

- Mi a mai program? - kérdeztem tőle és elkezdtem kikászálódni az ágyból.

- Öhm… hát még egy csomó mindent nem néztünk meg. – kezdte - De maradhatunk itt is. - nyomott csókot a számra.

- Csak nem el akarsz csábítani? - kuncogtam.

- Miből gondolod? - nézett rám angyalian. Hé, itt nekem kell így nézem nem pedig neki.

- Majd este. Nem mindig lehetünk így el, ezért használjuk ki az alkalmat. - ajánlottam mire ő vonakodva bár, de bele egyezett.

Villámgyorsan öltöztem fel és egy óra múlva megint London utcáin sétálgattunk. Első úti célunk a London Eye volt. Ami, naná hogy pont alattunk állt le, és naná hogy pont a legtetején voltunk. Na, nem mintha féltem volna, hiszen hallhatatlanok vagyok. De körülbelül másfél órába telt mire helyre állították és kiszállhattunk. Pedig egész kellemes volt szerelmemmel bezárva egy üveggömbbe. Persze ezt is lefotóztuk legyen mit adni Alicenek.

Egész nap csak sétálgattunk, pihentünk a Temze partján. A maradék 2 nap is nagyjából így telt. Haza indulásunk előtt még beszereztünk egy fotó albumot és beleraktam az összes, fantasztikus képet, ami készült az itt töltött napok alatt. Már a repülőn ültünk mikor eszembe jutott egy nagyon fontos kérdés.

- Mikor lesz az esküvőnk Edward? - kérdeztem rá. Annyi minden összejött az elmúlt napokban, hogy nem is gondolkoztam ezen.

- Gondolod, hogy megtarthatjuk mostanában? Mármint a pokol… - nem engedtem befejezni neki.

- Nem érdekel a pokol. Csak is te érdekelsz. - csókoltam meg.

- Mit szólnál július 15.-éhez? - mosolygott rám. Hm… addig még van két hetünk. Tökéletes.

- Nekem megfelel. - mondtam. Válaszul csak nyomott homlokomra egy puszit.

Majd szorosan hozzá bújtam és csak arra emlékszem, hogy Edward kelteget, mert leszálltunk. Rettentő hamar vége lett ennek a közös nyaralásnak. De hiába volt fergeteges ez a négy nap otthon azért sokkal jobb.

Viszont most rettegéssel töltött el a haza szó mivel a haza egyenlő Aliccel és Alice egyenlő esküvői előkészületekkel. Na, most segítsen valaki!

43.fejezet--Spontán

Ezt mindenkinek küldeneném aki szereti ezt a törit ;)
jó olvasást!! +.+ /Boldog augusztus 20.-át :D/


- Várjatok egy picit srácok! - szólt közbe Alice - A pokol nem fog támadni, most hogy nem sikerült a tervük? - kérdezte kíváncsian.

- Nem hiszem. – válaszolt Leo - Ők annál sokkal precízebbek. Most egy pár hétig nem hiszem, hogy támadnának. Addig meg terveket szövögetnek ellenünk.

- Akkor mehetünk? - néztem rá Edwardra.

- Igen. De csak holnap. Ma még kipihened magad. - szólt szigorúan.

- Értettem apuci. - mondtam szemtelenül és kinyújtottam a nyelvemet.

- Nekem ne nyújtogasd a nyelved Bella! - szólt vissza és egyre közelebb jött.

- Mert? - kérdeztem rá és én is közelebb mentem. Arcunk már csak pár centire volt a másikétól.

- Mert még le találom harapni. - suttogta ajkaim közé és már nem volt vissza út. Hevesen kaptam utána.

- Csak semmi huncutkodás srácok! - kuncogott Emmett. - Bellusnak pihennie kell. - röhögött.

- Emmett! - szólt rá Rose mire a nagy medve azonnal összehúzta magát.

- Papucs. - morgott Edward aztán megint az én ajkaimmal volt elfoglalva.

- Hogy én papucs? Te meg… - nem tudta befejezni a mondatot mivel Rosalie megint közbe szólt.

- Em hagyd őket! - szólt rá. De egy cseppet sem volt dühös. Erre a mondatra mindenki elkezdett kimenni a szobából. Jól tették. Most nagyon szerettem volna egy kicsit egyedül lenni szerelmemmel. Nagyon régen éreztem, hogy minden rendben van és most határozottan azt éreztem. Legyőztük a gonoszt. Egy időre. De tudtam, hogy bár a csatát megnyertük a háborúnak még közel sincs vége. Addig pedig használjuk ki a perceket. Szerelmesen néztem rá. Szinte elvesztem a most már sötét arany szemébe. Kezdett szomjas lenni.

- Most már tényleg elmegyek fürdeni. - motyogtam.

- Oké. - nyomott csókot ajkamra. Én pedig nagy nehezen elszakadtam Ed-től és a fürdő felé vettem az irányt.

Gyors akartam lenni, de amint belemerültem a jó meleg, eper illatú fürdő vízbe. Nem is volt olyan könnyű kiszállni. De megtettem, mert nagyon hiányzott már Edward, pedig itt volt a másik szobába. Fogalmam sincs hogyan bírtam ki nélküle ennyi ideig. Szinte lehetetlenség. Gyorsan felvettem a pizsimet és rohantam is vissza a másik szobába. Szerelmem már mosolyogva várt rám. Kitárta karját én pedig örömmel bújtam bele ölelésébe.

- Mond, hogy most már együtt maradunk. - motyogtam mellkasába. Még közelebb húzott magához és belepuszilt a hajamba.

- Nem hagyom, hogy elszakítsanak tőlem. - mondta és tudtam, hogy így lesz. Bíztam benne. Feltétel nélkül. Az életemet is rábíztam volna.

- Aludj szerelmem, én őrzöm álmodat! - mosolyogta és egy mézédes csókot lehelt ajkamra. Teljesítettem kérését, pár pillanat múlva pedig már aludtam is. Álom mentes éjszakám volt ennek pedig most rettentően örültem. Reggel Edward cirógatására ébredtem.

- Mikor indulunk? - kérdeztem izgatottan.

- Egy óra múlva. - mosolyogta.

- Micsoda? - pattantam ki az ágyból. - Még össze se csomagoltunk. - kapkodtam össze-vissza.

- Alice már összepakolt nekünk este. - mondta. Oké. Bella, nyugi! Gyorsan elvégeztem a reggeli teendőimet azután pedig már indulnunk is kellett. Miután mindenkitől elköszöntünk. Alice a lelkünkre is kötötte, hogy rengeteg fényképet kell csinálnunk. Mikor már a kocsiban ültünk és a reptér felé hajtottunk eszembe jutott, hogy tulajdonképpen ezt se tudom hová megyünk.

- Edward? Hol is fogjuk eltölteni a következő 4 napot? - kérdeztem rá.

- Nem tudom. - mosolygott. Ez most vicc vagy tényleg nem tudja?

- Nem tudod?!

- Spontaneitás. - vigyorgott és megpuszilta a kezemet, amit egész végig szorongatott.

- Vagyis felülünk a leghamarabb induló gépre? - vontam össze a szemöldökömet.

- Igen. - bólintott. Hm… Nem is rossz ötlet. Végül is tök mindegy hogy az Antarktiszen vagy Indiában. Az a lényeg hogy együtt legyünk.

+++++

- Kérnénk egy jegyet a leghamarabb induló járatra. - mondta udvariasan a repteres hölgynek. Aki persze ezen azonnal olvadozni kezdett.

- Öhm. Az London. – felelte - Megfelel? - nyújtotta oda a jegyeket.

- Tökéletes. - válaszolta szerelmem és kifizette a jegyeket. Majd elindultunk a terminál felé.

- Szeretem Londont. - mondtam neki mikor már a repülőn ültünk.

- Ennek örülök. - mosolygott majd nyomott egy csókot a számra. A repülő utat végig aludtam. Edward lágy simogatástól elég nehéz volt nem elaludni.

- Megérkeztünk Bella! - keltegetett Edward.

Amilyen gyorsan csak tudtam összeszedtem magam. Megkerestük a csomagjainkat és fogtunk egy taxit. Azután elindultunk London legnívósabb szállodája felé. Természetesen Edward ott se a legkisebb szobát vette ki. Hanem a legszebbet és a legnagyobbat. De hogy minek? Én egy pincébe is el lettem volna. Kipakoltunk. Megjegyzem meseszép volt a hálószobánk. Betódult elmémbe egy igen zavarba ejtő gondolat, úgyhogy inkább el is hessegettem.

- Mit nézzünk meg először? - kérdezte izgatottan. Jó volt látni, hogy ilyen boldog.

- Öhm… mennyünk el, sétálni, és ami éppen jön. – mosolyogtam - Úgy is most olyan spontánok vagyunk. - kuncogtam és nyomtam egy csókot a szájára.

Majd kézen fogva elindultunk felfedezni Londont. Furcsa, hiába voltam itt már elég sok küldetésen a látványosságait még nem is láttam. Így hát voltunk a Palotánál. Eszembe jutott, hogy megpróbálom megnevettetni az őröket, de aztán letettem erről. Persze ahogy Alice kérte rengeteg fényképet is csináltunk. Megnéztük még a Madame Tussaude-t és a Big Ben-t.

Estére pedig már jobban hasonlítottam egy hullához, mint egy angyalhoz. Fáradtan vánszorogtam be a fürdő szobába. De a bőröndömben nem találtam pizsit. Viszont találtam valami mást, egy pokoli, semmit sem takaró hálóinget. Nagyszerű! El ne felejtsd Bella, hogy meg kell fojtani Alicet. Nem volt másik ruhám ezért felvettem azt. Amikor megpillantott ebben Edward, egészen furcsa fény gyulladt szemébe.

- Gyönyörű vagy! - mondta áhítattal a hangjába és közelebb jött. Belepirultam a bókba. Szerelmem pedig nekem adta a világon a valaha elcsattant legédesebb csókot. A lábam is beleremegett, úgy kellett megtartania csípőmnél szerelmemnek. És ekkor valami elindult bennem. A vérem forrni kezdett és egyre magával ragadott minket a hév. Kezem megindult Edward pólója felé és egyre feljebb tűrte. Úgy éreztem kész voltam. Kész arra, hogy testestül, lelkestül Edwardnak adjam magam…

Bella hálóingje:

42.fejezet--Bolondéria

Itt a feji:D Küldeném az én Drága, Szaditsa, Perverz, imádni való ikertesókámnak (L) alias JaneVolturi. :D Ha még nem tettétek meg akkor tegyétek meg és kukkancsatok be a közös törninkbe ;D Ja és ez a fejezet hosszúra sikerült úgyhogy örüljetek xD
Jó olvasást *.*!!!


/Edward szemszög/


Álltam kedvesem tekintetét. Miközben belül kavarogtak a gondolataim. Miért mondta ezt Bella? Hiszen szeretjük egymást. 10 perccel ez előtt pedig még boldogan faltuk egymás ajkait.

- Bella mi a baj? – kérdezte meg Alice. Ő se értett semmit. Ha jól hallottam, akkor még gondolatban is kérdezgetett, de nem tudtam figyelni rá.

- Semmi. – motyogta szerelmem picit meghökkent arccal – Azt hiszem, felmegyek és lefekszem. - dörzsölte meg halántékát. Biztos fáj még a feje. De egyáltalán egy angyalnak fájhat a feje? Fogalmam sincs mit tettek az én Bellámmal, de ha a kezeim közé kerülnek, azt nem élik túl. Már a lépcső felénél járt. Nem akartam utána menni hagy nyugodjon meg egy picit. De visszafordult.

- Edward te nem jössz? – mosolyogta.

Megkönnyebbülten álltam fel és indultam el utána. Ezek szerint tényleg csak a fáradság beszél belőle. Boldogan kulcsoltam össze ujjainkat. Örültem, hogy vége ennek az egésznek és megint együtt vagyunk. Mindkettőnket megviselt ez a dolog. Mikor az ajtó becsukódott Bella szembe fordult velem és magyarázkodni kezdett.

- Én nem is tudom mi ütött belém Edward. Én nem akartam, csak a fáradtság beszélt belőlem. - kezdett el össze-vissza hadoválni. De nem haragudtam rá. Se most se máskor.

- Semmi baj. Megértem. - húztam magamhoz. Olyan jó volt ennyi nap után megint a karjaimba tartani.

- Köszönöm. - nyomott csókot a számra. De túl hamar véget ért. Reagálni sem volt időm, mert közbe szólt.

- Elmegyek fürdeni. - mondta majd felkapta a pizsamáját, ami az óta is ott van ahol hagyta és bement a fürdőbe. Én pedig gondolataimba merülve az ágyra feküdtem és csak néztem a plafont. Azon jártattam az agyam, hogy most mi lesz ez után. Bellát keresni fogják? Megint meg kell küzdenünk a szerelemért? Vagy most már tényleg együtt maradunk? Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal fárasztottam magam. Szemem az órára tévedt. Furcsa, már vagy egy órája bent van Bella. Sose szokott ennyi ideig bent lenni. Úgy döntöttem megkérdezem mi a baj.

- Bella, kicsim jól vagy? - kérdeztem. De válasz nem érkezett rá. Ha egy kicsit is gondolkozom rá jöhettem volna előbb is hogy a szív verését nem hallom.

Nem vártam tovább. Azonnal berontottam az ajtón és előérzetem helyesnek bizonyult. Bellának hűlt helye sem volt...


/Bella szemszög/


Edward semmit se sejtett. Jól játszottam a bűnbánatos angyalkát és a kimerült csajt. Vagyis nem én, hanem a másik énem. Vagy mi. Írtóra fura volt. Belül tök józanul gondolkodtam és halványlila gőzöm nem volt miért teszem azt, amit teszek. Mintha nem én irányítanám a testemet, hanem valaki teljesen más. De az még is én vagyok. Leírhatatlan érzés és hátborzongató. A kádba megnyitottam a vizet, hogy Edward halja. Aztán kitártam az ablakot és az enyhe, párás, nyári esti levegő megcsapta az arcomat.

Angelo szobája egy emelettel alattam van. Oda akartam menni. Nagy dolgom volt ott. A „gonosz én” pedig teljesen ellepte elmémet. Már nem tudtam gondolkozni. Ez már nem én voltam. Felmásztam a párkányra majd kiléptem az ablakon és kezeimmel belendítettem magam az alattam lévő nyíláson. Angelo háttal állt nekem és ruhái között keresett valamit.

- Szia Ang! - köszöntem és mintha a hangom is elváltozott volna. Ijedtében ugrott egyet. Aztán mosolyogva megfordult.

- Megijesztettél. – mondta.

- Bocsánat. - de igazából nem sajnáltam. Felesleges lett volna. 2 perc múlva már úgyse fog számítani.

- Miért nem az ajtón jöttél? - kíváncsiskodott. Mire megvontam a vállam.

- Ehhez volt kedvem. - mosolyogtam. Szépen lassan csúsztattam kezemet a farzsebembe.

- És mit szeretnél? - kérdezte. Ha te azt tudnád! Én pedig, vagyis hát nem teljesen én, de elmosolyodtam és kihúztam a kis tárgyat a zsebemből és a markom közé fogtam.

- Hm. Nem is tudom. Csak beszélgetni meg ilyenek. - mosolyogtam és egyre közelítettem felé. Valami furcsa villant a szemébe. Talán értetlenség. Nagyon nem foglalkoztam vele.

- Akkor rajta… - mondta könnyedén.

- Mindjárt. - és megnyomtam az aprócska gombot. Aztán a penge előbukkant. Igazából nem tudom hogyan került oda. De ez nem is volt fontos a lényeg, hogy itt van és nem sokára Angelo szívébe lesz.

- Bella? - hallottam meg Edward hangját az ajtó mögül. A fenébe! Ezek szerint észrevett.

Nem volt már sok időm. Előre lendítettem a kést, ami egyenesen az ijedt arcú Angelo szívéhez közelített. De ekkor az ajtó kinyílt és Leonardo jött be rajta. Azonnal félre lökte Ang-t és így a kés a falba állt bele. Felordítottam dühömbe. Oda akartam szaladni hátha újra meg tudom kísérelni a dolgot, de Leonardo le fogott hátulról így nem tudtam menekülni. Kapálóztam, de nem jutottam vele semmire. Már az egész család ott volt Edwarddal az élen, aki igazán értetlen arcot vágott.

- Engedj el! Meg kell ölnöm őt! Aztán pedig téged is. - sikítottam.

- Emmett! - úgy látszik, Leo nem bír velem, ez mosolygásra késztetett. Emmett leszorított és nem tudtam mozdulni.

- Ez nem te vagy Bella! - fogta két keze közé arcomat Leo.

- Honnan tudod? Ha? - a fejem pedig már megint iszonyatosan fájni kezdett. Nem tudtam szabadulni Emmett szorításából. De támadt egy ötletem. Villám gyorsan kezdtem el az átváltozást, ami most pokolian fájt. Ironikus mi? De bevált, Em nem tudott tovább fogni. Hátrálni kezdtem az ablakhoz. De Alice hangja megállított.

- Bella… - lehelte elszörnyedt arccal. Ennek meg mi a baja? Az egész család arcán láttam azt az elszörnyedt kifejezést.

- A szárnyad… - nyögte Esme. Mi van vele? Kérdeztem volna, de inkább oldalra pillantottam. A hófehér szárnyam most kezdett besötétedni és a tollak is hullottak belőle. Megrökönyödtem. De csak egy egészen kicsi pillanatra. Viszont az épp elég volt, hogy Em újból lefogjon.

- Fektesd hasra Em és szorítsd le! - utasította. Hogy képzeli? Ki ő nekem?

- Eressz el! - de nem tette ezt, inkább azt csinálta, amit mondtak neki. Egy nyomást éreztem a hátamon, fúj az a szemét rám ült. Éreztem, hogy matat a tarkómnál és félre söpri hajamat az útból.

- Sejtettem. - dünnyögte az orra alatt és váltottak egy jelentőségteljes pillantást Angeloval aki kiment a szobából majd nem sokkal később egy üvegcsével és egy sima késsel tért vissza.

- Mit akartok csinálni? - kérdezte Edward.

- Csak meggyógyítjuk. - válaszolta neki Leo. Mi van? Engem nem kell meggyógyítani! Én teljesen jól vagyok! - Ang fogd el a haját! Edward te pedig beszélj hozzá, emlékeztesd ki is ő valójában.

- Szeretlek Bella! - kezdett bele Ed a szövegbe. Olyan volt mintha gyakorolta volna előtte. De mi az, hogy szeret? Az mit jelent?

- Hallod Isabella? Ez nem te vagy, te sose ölnél meg senkit! - ekkor éreztem, hogy valaki megvágja a nyakam én pedig felnyögtem.

- Semmi baj, Kicsim! - simogatta arcomat szerelmem. Igen, szerelmem! Már tudom mi jelent és rájöttem, hogy szeretem Edwardot. Mindennél jobban. De ekkor megéreztem valami folyékonyt bele ömleni a sebembe és felsikoltottam a fejfájástól.

- Emmett engedd el! - mondta valaki. De a fájdalom elviselhetetlen volt. Éreztem, hogy lassan visszaváltozok.

- Cshhh… Bella nem lesz semmi baj! - nyugtatgattak. De semmi nem használt. A fejem úgy éreztem ketté hasad.

- Csinálj már valamit! - mondta kétségbeesetten szerelmem.

- Mindjárt vége lesz. - suttogta Leo és mintha csak a fájdalom erre várt volna megszűnt létezni. A szobát az én zihálásom töltötte be. Majd felzokogtam. Mire Edward az ölébe vont és szorosan magához ölelt. Most már magam voltam, csak én. A legszörnyűbb az, hogy ugyan úgy emlékeztem mindenre. Pedig most könnyebb lett volna felejteni.

- Sajnálom én… én… - suttogtam bele Edward mellkasába.

- Senki se haragszik rád Bella! - mormolta Leo. De én nem hittem neki. Ezért szerelmem karjai után Angelo karjai közé rohantam és szorosan öleltem.

- Hé, Bella! - nevetett fel - Nem történt semmi!

- Semmi? - rökönyödtem meg - Majdnem megöltelek.

- Emlékszel mindenre? - kérdezte Leo. Mire bólintottam.

- Mi történt velem? - kérdeztem félve. Nem igazán voltam benne biztos, hogy akarom-e tudni az igazat.

- Egy régi trükk. – kezdte - beléd injekciózza, a pokol valami mérget aztán át veszik az uralmat az elméd felett. Azután ha elvégezték a feladatot megöletnek saját magaddal. Még szerencse hogy mindig van nálam ellenszer.

- Tapasztalat? - kérdezte Alice. Mire Leo bólintott.

- Florette-be is belenyomták már. - fintorgott.

- De legalább tudjuk mi volt a cél. – gondolkozott el Ang - Hogy megöljenek minket. Így nem nekik kell elvégezni a piszkos munkát, hanem a háttérből, élvezhetik a műsort.

- Oké… Ez már egy kicsit sok. - mondta Edward - Bella mi lenne, ha elutaznánk valahová? Kipihenni ezt az egész borzalmat… - nézett rám.

- Én benne vagyok. - mosolyogtam vissza rá...


Neheztelni annyi, mintha mérget vennénk be, és arra várnánk, hogy a másik haljon meg.
Malachy McCourt

MEGJEGYZÉS: ha azt kérdeziktek hogy Bellába mikor nyomták bele azt azt a szert akor most mondom: 36.fejezet végén mikor is ezt írtam: egy SZÚRÁST éreztem a nyakamon aztán magába szippantott a sötétség :P

Új Blog :D :D :D

Indítottunk egy új Blogot. Vagyis Jane felkért rá :)
Az oldal címe: korhintafanfic.blogspot.com
Nézzetek be. Szerintem fantasztikus lesz./egoizmus nélkül/ Hamarosan felkerül a Prológus és az első feji is. egyelőre csak a tartalom van fennt amit most nektek is leírok:



Mi hozható össze ha Reby, Jane és Evcu össze áll? Hát egy igen érdekes történet. Jane kegyetlen függő végeivel.xD
A történet röviden:

Caiust megölték a románok. A harmadik vezető helyébe pedig új vámpír lép. Még hozzá Aro lánya. Az igazi. A 2982 éves Bella Volturi. Viszont ő nem a kis szende szűz Bellácska hanem a szemtelen, nagyszájú, motoros csaj aki már a fél Volturival lefeküdt.
Aro nagyon maga alatt van testvére elvesztése miatt ezért bosszút esküszik. De ez egyedül nem megy neki. Segítséget kér...Vajon kitől? Hát persze hogy Cullenektől. Ezzel pedig végeláthatlan esemény sorozatot indít el...

Remélem elnyerte tetszéseteket:D


Pár dolog még erről a töriről: A Földre Szállt Angyal 60 fejezetes lesz ;) tegnap megírtam a vázlatot hogy melyik fejibe mi lesz. Beszeretném fejezni hogy a másik törimbe is belekezdhessek amit alul már ki is írtam. :D
Csak ennyit szeretem volna:D

UI:Nézzetek be az új törinkbe:P

puszi xoxo

41.fejezet--Viszontlátás

Na itt van :) Remélem tetszeni fog ;) Ezt most a 76 R.O.-nak küldeném (L)
akiket én szívből imádok :D
Jó olvasást!!!+.+



Sötétség van mindenhol. Olyan mintha lekapcsolták volna a villanyt egy amúgy is sötét szobába. Hol a fenében vagyok? Homályos minden. A gondolataim kavarognak és egy értelmes dolog se jut eszembe. Hirtelen belém nyilallt a fájdalom. A fejem majd szét ment és a nyakam is fájt. Ha legalább tudnám mit keresek én itt... De semmi. Totál üresség. Jó formán a nevemre se emlékeztem. A fájdalom pedig elviselhetetlen volt.

Aztán elmémbe tódult egy szín. Az arany. Most a feketeség helyett arany színben pompázott minden. Kavargó méz. Hm... Egyre tisztábban láttam és élesebbek lettek az emlékek. Az aranyból egy arany szem pár, aztán Edward.

Hirtelen zuhantam bele a szomorúság szakadékába. Mennyire is hiányzik nekem. De nem csak ő.

Most már kezdett eszembe jutni minden. Alice, Jasper és a többiek. Leo, Angelo, Lily, Florette. Mindenki. Aztán megint sötét lett és jöttek a rossz emlékek. Amit legszívesebben elfelejtenék. Az arcokat a tettek váltották fel és egyre nyomorultabbul éreztem magam. Sírni volt kedvem. Talán sírtam is. Viszont nem értem miért pereg le szemem előtt az életem nagy része. Meghaltam volna? Vajon hiányzok most valakinek?

- Jaj Bella, ne beszélj butaságokat! - róttam meg magam. Nem halhatok meg, nem az nem lehet, hiszen abba szerelmem bele rokkanna. Miért nincs most itt? Miért nem jutok ki innen?

- Bella! - szólt hozzám az a hang ami a legkedvesebb volt számomra. De nem találtam a számat. Ráadásul a fejem is fájt még.

- Hallasz szerelmem? Kérlek... - mondani akartam neki hogy: Igen Edward itt vagyok és szeretlek, de hang nem jött ki számon.

Puha érintést éreztem ajkamon. Hát megtaláltam... Ráadásul ez Edward ajka. Amit oly' rég nem ízleltem. Pontosabban több mint három napja. Óvatosan vissza csókoltam.

Lágyan. Erőtlenül.

De úgy látszik ez elég volt. Edward halványan bele mosolygott a csókba és elhúzódott tőlem. Nagyon hasonlított ez a jelenet Csipkerózsika felébredéséhez.

- Bella... - fújta ki megkönnyebbülten a levegőt. Több lélegzet vételt is hallottam.

- Ühüm... - motyogtam - Gyere vissza! - suttogtam. Mire felkuncogott és vissza hajolt ajkaimra.

Lassan és szerelmesen simogatta szája az én számat. Kezdtem magamhoz térni. Már a kezemet is megtaláltam és rögtön Edward hajába fűztem ujjaimat. De szememet még nem volt erőm kinyitni. Mintha oda ragasztották volna.

Ha nem tudnám hogy lehetetlen azt mondanám hogy Edward a gondolataimban olvasott. Ugyan is lágyan megpuszilta szemhéjamat. Amik mintha csak erre vártak volna azonnal kinyíltak és egy szerelmesen csillogó szem párral találták szembe magukat.

- Szia! - köszönt lágyan. Mire kápráztatóan elmosolyodtam.

- Meddig voltam eszméletlen? - kérdeztem rekedten.

- Csak pár óráig. - válaszolt Carlisle. Körbe néztem és megpillantottam Leonardot. Ő miért van itt?

- Leo! Hát te? - vontam össze szemöldökömet.

- Én is örülök neked Bella! - mondta mosolyogva. Várakozóan néztem rá ezért folytatta - Angelo hívott. Hátha tudok valamit segíteni. - magyarázta.

- Értem. - válaszoltam nem túl értelmesen.Fel akartam ülni de nem igazán tudtam. Küszködésemet látva szerelmem a karját hátamra téve felhúzott.

- Köszönöm! - mondtam.

Elkövettem azt a hibát hogy a szemébe néztem. Hogy miért volt hiba? Mert elvesztem bennük és nem igazán tudtam másra koncentrálni. Egy picit észhez térített az ajtó csukódása és egy mackós kuncogás. Valószínüleg kimentek a többiek. Aztán vissza tértem a méz színű szemekhez. Amik csillogtak a szerelemtől és a boldogságtól, féltéstől na meg a kíváncsiságtól. Olyan volt ez mikor először a szemébe néztem. Mintha újra szerelembe esnék.

Hirtelen öleltem át a nyakát és fúrtam fejem mellkasába. Ő azonnal körém fonta karjait és magához szorított. Percekig ültünk így. Éreztem ahogy Edward néha csókot nyom a fejemre majd az ölébe von.

- Nagyon aggódtam érted. - motyogta hajamba és az én szívem majd meghasadt a hangjától. Mert abban annyi fájdalom volt hogy az hihetetlen.

- Ne haragudj! - suttogtam.

- Miért kérsz bocsánatot? - tolt el magától de csak annyira hogy lássuk egymás arcát és észre vettem hogy mosolyog.

- Hát mert magadra hagytalak és... - tök értelmetlen volt amit beszéltem de valahogy nem tudtam normálisan gondolkodni.

- Cshh... - hallgatatott el - Nem a te hibád. Ha nem azoké a szemét... - kezdett dühössé válni.

- Hé! Hé! Hé! Nyugi! - nyugtattam - Már együtt vagyunk! - és erre a gondolatra mintha egy mázsás súly szakadt volna le szívemről. Igen. Együtt vagyunk és ha együtt vagyunk akkor bármire képesek lehetünk és semmi baj nem érhet bennünket.

- Igen! Örökké! - nyomott csókot ajkamra. De ez nem volt elég. Már csókoltam volna újra meg. Amikor fájdalom nyilallt fejembe és nem tudtam vissza tartani az ajkaimon kiszaladó szisszenést.

- Jól vagy? - aggodalmaskodott.

- Igen. Azt hiszem. Csak fáj a fejem. - dörzsöltem meg a halántékom.

- Mi történt veled Bella? - húzta végig ujjait arcomon ahol Priscilla megkarmolt. Rögtön elfordítottam fejem. Nem volt valami érzelem mentes erről beszélni.

- Mond el! - kérlelt gyengéden. Eldöntöttem hogy annyit megérdemel hogy tudjon róla hol voltam és mit csináltak velem.

- Menjünk le. Nem szeretném többször elmondani ha egyszer is elég. - hajtottam le fejem.

- Rendben. - egyezett bele. Felsegített az ágyról majd mintha egy porcelánból készült valami lennék, óvatosan a kezébe vett és leszaladt velem a lépcsőn, be a nappaliba. Edward az ölébe húzott, én pedig belekezdtem a mesélésbe.

- Addig tudjátok hogy elraboltak. - vettem egy mély levegőt. Hát nem lesz egyszerű ezt elmondani.

- Jobban mondva Tyron rabolt el. - Edward megfeszült alattam én meg nyugtatásként jobban hozzá bújtam. - Ne kérdezzétek miért! Azt mondták csak szórakozásból. De ez hülyeség. Aztán egy sötét szobába tértem magamhoz, leláncolva. Az első nap szörnyű volt. - remegett meg a hangom. Nem is tudtam tovább mondani. De Edward bátorítólag a fülembe suttogott.

- És azután mi történt? - kérdezte, nekem pedig megeredt a nyelvem.

- Behoztak egy férfit, valami Max-et és...és... - vált vékonnyá a hangom. Az emlékek pedig felidéződtek a fejemben és a fejfájás megint jelentkezett.

- Meg...majdnem megerőszakolt. - motyogtam a levegő vételnél is halkabban de így is meghallották.

Elborzadt arcokkal találtam szembe magam. Rose szemébe pedig együtt érzés csillant. Az enyémbe pedig az első könnycseppem. Amit Edward ujja azonnal le is törölt. Most már kiakarom beszélni magamból.

- Aztán Priscilla szét vagdosott és hasba szúrt. Azután pedig láttam mit csinálnak az elkárhozott lelkekkel. - érzelmek nélkül mondtam a történéseket. Mintha egy gép lennék. Az emlékek leperegtek szemem előtt a fájdalom pedig erősebb lett.

- Hogyan jutottál ki onnan Bella? - kérdezte Angelo.

- Öhm...kiszabadítottak. Egy lány, H... - mondtam volna tovább de a szám nem engedelmeskedett és ezt szó szerint mondom. Én akartam. Tényleg, de nem tudtam kimondani. Mintha ketté szakadtam volna. Az elmém vagyis aki valójában vagyok és egy másik én, az akit a külvilág érzékel. Mintha engem bezártak volna valahová és más valaki írányítana engem.

- Jól vagy Kicsim? - kérdezte aggódóan szerelmem. Válaszolni akartam neki hogy jól vagyok, de ez helyett ennyit mondtam:

- Nem. Nem vagyok jól. És jó lenne ha levennéd rólam a kezedet!

A valós énem álla a padlón koppant. Nem tudtam miért mondtam azt amit. De már nem volt vissza út. Felpattantam Edward öléből és szikrázó szemekkel néztem szerelmem meghökkent arcára...


Az emberek azt hiszik, a boldogság csak úgy az ölükbe pottyan. Küzdened kell érte. És néha akkor kell megragadnod, amikor rugdos és sikoltozik.
Kresley Cole

40.fejezet--Fény

Ezt a fejit kifejezetten Vivinek küldöm :D Azért mert imádom és szeretem (L) és mert most kb . 2 méterre van tőlem xD
Jó olvasást!:)




Három nap. Ennyi telt el azóta hogy elraboltak. Három napja nem láttam Edwardot és egyre jobban elvesztem a reményt afelől hogy haza kerülök egyszer. Pedig mások pár hétnél vagy hónapnál szokták feladni. Hát ebből is látszik hogy velem soha nem történt még ilyen szörnyűség.

Ez a hely borzalmas és sötét. Lassan arra se fogok emlékezni milyen ha napfény éri arcomat. Tegnap megpróbáltam átváltozni hátha akkor nagyobb lesz az erőm és valahogy kijutok innen. De nem sikerült. A gondolataim pedig egyre jobban össze vannak keveredve. Néha azt se tudom mi van.

Sokat gondolok Edwardra. Sokat? Minden percben eszembe jut és próbálom elképzelni milyen lenne ha itt lenne velem. De ez csak ábrándozás. Ha most meglátna és nem lennék benne olyan biztos hogy szeret, tuti azt mondanám hogy kiábrándulna belőlem.
A hajam fakó és csomókba van a beleszáradt vértől. A bőröm sápadt, természet ellenesen fehér. A ruhámon ott van a tegnap előtti "dolog" nyoma. Tiszta vér vagyok mindenhol és a testemen sebhelyek éktelenkednek.

Valószínüleg ezek már örökké megmaradnak. Már ha azt a pár napot ami gondolom még hátra van szerencsétlen életemből lehet örökkének nevezni. Még szerencse hogy csak akkor látszanak ha fény éri őket. Mint Jasper sebhelyei.

Még mindig nem tudom minek kellet engem elrabolni de szerintem én egy, előre megtervezett show része vagyok.

Abban a pillanatban fény szűrődött be a szobába. De ez nem az a fény volt amire napok óta vártam. Ez az a szürkés, hát borzongató világosság volt amitől kiráz a hideg. Félelmem nem volt alaptalan. Tyron jött be egy meglepően szép szőke lánnyal az oldalán. Őt még nem láttam.

- Régen találkoztunk édesem! - beszélt hozzám nyájas hangon a férfi. Mintha annyira hiányzott volna.

Csak bambán bámultam rá.

- Látom nem igen vagy beszédes kedvedbe. - gondolkozott el - Na mindegy. Majd megered a nyelved. - vigyorodott el.

- Csak szeretnéd. - motyogtam.

- Na látod! Megmondtam. - mosolygott önelégülten.

Nem igazán figyeltem a hülyeségeire. Nem volt hozzá idegzetem. Inkább a lányt bámultam. Valahogy nem illet ide. Nem sugárzott belőle a gonoszság mint a többi itt lévőből. Inkább féltést és undort. Pff... Ja. Biztos szépen nézhetek ki.

- Rám figyelj kérlek! - szűrődött be elmémbe Tyron mély hangja - Hallod angyalkám? - ekkor már ránéztem.

- Egy picit kimegyünk innen. Nem tesz jót neked ez a sötétség. - nevetett fel ördögien.

Nem mozdultam.

- Húzd fel!!!- utasította kemény hangon a lányt. Mire az durván felrántott. Előző véleményem azonnal elpárolgott.

- Indulás! - lökött meg mire nagy nehezen elindultam.

Kicsit féltem mi lehet az ajtón túl. Mivel nem jártam még a pokolba.De mikor átléptem a küszöböt és az amit ott láttam ahhoz képest a legrosszabb rém álmom is esti mese.

Hihetetlen. Le írhatatlan. Eképzelhetetlen.

Aki nem látta az nem is tudja elképzelni. Mindenhol szenvedő emberek. Valakiket máglyán égettek. Valakinek a karját tépték le hisz úgy is vissza nő. Néhányat kínoztak, még azokkal a középkori kínzó eszközökkel. Vagy csak vagdostak, ostoroztak, vertek. Tiszta szenvedés okozás ez volt a cél. Meghalni nem tudtak csak azzal a bizonyos karddal ölhetőek meg. A döbbenet kiült az arcomra. Tyron észre is vette. Talán ez miatt kezdett bele mondandójába.

- Látom élvezed. - nevetett - Ez volt a cél! De tudod... ez jár nekik. Hiszen embereket öltek, csaltak, loptak, hazudtak... blahblahblah. - mondta unottan. - Nekünk ez a dolgunk. A büntetés.

- Miért hoztatok ki? - kérdeztem rekedten.

- Előbb mondtam. Hogy lásd őket szenvedni. Mivel te angyal vagy, ez neked nagyon fájdalmas és beleszakad a pici szíved! - vált gúnyossá hangja a mondat végére.

Torkomra fagyott a szó és a reménytelenség megint rám tört. Vajon én is így fogom végezni. Mint itt az egyik a sok közül.

- Vidd őt vissza! - parancsolta a lánynak. Úgy látszik ma nem kapok testi erőszakot.

A nő csak bólintott és kezemnél fogva vissza felé kezdett húzni.A férfi el is tűnt mellőlünk. Priscillához ment. Még lehetett látni ahogy lenyomják egymás torkán a nyelvüket. De a francba is! Mondjuk ki! Féltékeny voltam. Piszkosul féltékeny. Hogy ők legalább megtehetik és együtt vannak. Álmodozásomból egy ismerős hang zökkentett ki.

- Emlékszel még rám? - szólt mellőlem. Ez az a hang aki olyan kedves volt velem a múltkor.

- Te vagy az? - döbbentem le - Vagyis... - kezdtem volna mentegetőzni.

- Sajnálom az előbbit. - vágott közbe és tényleg bűntudatosnak tűnt.

- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem kedves hangon. - Nem értem miért vagy velem ilyen kedves.

- Ki viszlek innen! - jelentette ki. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nekem meg az állam a padlón koppant.

- Ez...ezt most komolyan mondtad? - kérdeztem bizonytalanul.

- Persze. - mosolygott. Nem tudom hogyan de valahogy feltétel nélkül megbíztam benne.

- Hogyan? - kérdeztem volna de belém fojtotta a szót a hely ahol jártunk. Egyáltalán nem ott voltunk ahonnan jöttünk...

Hirtelen éreztem hogy elnyel a sötétség és a fekete füst körbe öleli a testemet. De egy fontos kérdésem még volt.

- Várj! Hogy hívnak? - kérdeztem.

- Honey* - mosolygott.

- Veled mi lesz? - de a választ már nem hallottam mivel beszippantott a sötétség.

Az utolsó emlékem már a Földön történt és egy szerelemmel teli aranybarna szem pár volt. Amik úgy csillogtak mint apró fény pontok a sötét éjszakába.


A rengeteg negatív behatás következtében meggyőződésévé vált, hogy az élet értelmetlen, hogy az ember létezésének nincs célja, hogy porszemek vagyunk csupán az idő szelében, a tér viharában.
Dean Ray Koontz


*kép oldlat ;)

!!!MEGJEGYZÉS:Nyilvány sok kérdésetek van Honey-val kapcsolatba :) Ezekre mind kifog derülni a válasz ;D Tehát ne izguljatok :P!!!

Szemem fénye Blogger díj

Vivivel unatkoztunk és csináltunk egy Díjat..:D hát ez az :)



Szabályok:

1.Köszönd meg a Díjat akitől kaptad.
2.Tedd ki a képet.
3.Nevezd meg az 5 legkedveltebb blogodat.
4.Add tovább 2 embernek /aki szerinted a legjobban megérdemli/ és értesítsd róla őket.


Akinek én adom:
Vivi
đóri

puszi xoxo

Egy újabb díj :$ :')

Köszönöm szépen Vivi és Netty :D

http://cullencsaladelete.blogspot.com/
http://www.star-perfomance.blogspot.com/


5 Titok, ami már nem lesz az mivel elmondom nektek:

1.Szeptember-október környékén már elkezdtem egy fanficcet amit akkor akartam publikálni mikor már kész lesz, kész is volt belőle tizen akárhány fejezet de a gépemről minden letörlődött :/ /amúgy szar volt xD/
2.Először papírra írom meg a fejit és után gépelem be /okulva az előző esetből/
3.50 fejezetesre tervezem a törit. :P /de lehet több lesz/
4.Azért írok angyalokról meg a mennyországról mert hiszek benne de istenben nem hiszek:P
5.Azt a rejtélyes idegent aki 38.fejezetbe volt benne Honey-nak fogják hívni.

Nem küldöm senkinek sem aki akarja vigye ;)
puszi xoxo

Díj nektek (L) Köszönetnyílvánítás :P

Mivel ma este már nem leszek ezért ezt most szeretném kitenni :)
Még Lindusstól szedtem le ;)
Szeretném megköszönni nektek hogy kommenteltek, elmondtátok a véleményeteket és bíztattok ha kell. Nagyon szeretlek titeket (L)
Mikor belekezdtem az írásba nem gondoltam volna hogy ennyien fogtok olvasni és várjátok hétről hétre a frisseket :D
Ti vagytok a legjobbak ;)
Nem szeretném ezt egy embernek küldeni hiszen ezt mind megérdemlitek :)
Viszont szeretném megemlíteni néhányotokat :
Linduss (Nincsií) - velem vagy a kezdetektől és mindig komizol +.+
Melinda - imádom a hosszú és tartalmas komikat és te is a kezdetektől velem vagy (K)
Szepy, bari, Mimi, trixi, Eri000, Adry, Pusszy, szimcsi555 ők voltak az első kritikusaim :P (ha valakit kihagytam bocsi)
Demon, PinBlue, Erzsébet, ti most nagyon aktívak vagytok ;D Nektek is köszi..
És köszönet a sok névtelennek is =) Titeket is nagyon szeretlek (L)
na azt hiszem ideje abba hagyni végre :)
Legyetek jók ebben az egy hétben xD
puszi xoxo