10.fejezet--Miért?

Ezt a fejit Nincsíínek küldeném aki volt olyan kedves és átküldte amire szükségem volt (L)*.* Egyébként az ő érdeme hogy ma kaptatok frisst és nem holnap úgyhogy tessék megköszönni neki :D És küldeném még Melindának is aki a leghosszabb és legtartalmasabb komi díját nyerte el a fejembe :D Jó olvasást...ja és lehet hogy utálni fogtok ezért a fejezetért =/



- Szia Bella! - köszönt ő.

- Szia! - remélem nem vette észre hogy remeg a hangom.

- Leülhetek? - kérdezte.

- Persze. - válaszoltam ő pedig leült. - Mit szeretnél? - néztem rá. Tényleg nem tudtam mit akarhat.

- Hát csak látom hogy egyedül ülsz itt és gondoltam hogy ne unatkozz idejövök. - felelte mosolyogva.

- Oké. - nem tudtam egy értelmes választ kinyögni de pont megszólalt a csengő.

- Hát ez nem sokáig tartott. - mondtam talán egy kicsit megkönnyebbülten.

- Még mielőtt elfelejtem... - itt elfojtott egy mosolyt - ...elmarad a Biosz úgyhogy... - kezdte de én közbe vágtam.

- Honnan tudod? - gondolom Alice látta de én kíváncsi voltam mit válaszol.

- ÖÖÖÖh MR.Hope-tól tudom. - persze, én meg a Mikulás vagyok.

- Értem... elkísérsz a kocsimig? - kérdeztem reménykedve, muszáj kezdenem valamit az érzéseimmel.

- Persze. - mondta, azzal elindultunk - Mi lenne ha leülnénk? Úgy is hamarabb végeztünk. - ajánlotta rámutatva egy padra.

- Rendben. - mondtam és leültem ő pedig mellettem foglalt helyet

- Tudod Bella nagyon jól érzem magam veled. - és nekem sebesebben kezdett dobogni a szívem. Gondolom ő is meghallotta de nem reagált rá.

- Igen én is így érzem. - válaszoltam.

- Egy igazi barát vagy. Pedig még alig ismerjük egymást. - felelte Ed. Barát???Tessék?? És ez miért fáj ennyire? Hirtelen válaszolni se tudtam.

- Vagy te nem így érzed? - kérdezte szomorúan. De ez csak tetettet volt látszott rajta. De ő azt hitte nem veszem észre.

- De, de persze csak elgondolkoztam. - mondtam neki.

- Akkor jó...és mivel barátok vagyunk el kell, hogy mondjak neked valamit. - kezdett bele de most meg tetettet boldogság volt az arcán.

- Hallgatlak. - feleltem neki én is boldogságot színlelve de szerintem nem vette észre.

- Hát azt hiszem hogy szerelmes vagyok. - MI VAN???

- És kibe? - kérdeztem reménykedve.

- Hát Marynek hívják, tegnap volt az első randink, azért nem voltam ott amikor jöttél és Port Angelesben lakik ott ismerkedtem meg vele. - nem, ez nem lehet igaz.

- Ez nagyszerű Edward. - tetettem tovább az agyamat de éreztem a gombócot a torkomba és hogy legszívesebben sikítottam volna fájdalmamba.

- Örülök, hogy örülsz. - grimaszolt egyet.

- Bocsi nekem most mennem kell. - mondtam mert éreztem hogy mindjárt kitör belőlem a zokogás. Gyorsan beszálltam a kocsimba és elhajtottam. Meg se várva mit válaszol Edward.

Bassza meg mért??? Miért történik ez velem? Azt szeretném hogy ha én lennék annak a Marynek a helyébe. De ennek most örülnöm kéne nem? Ed boldog...a küldetés teljesítve.Amúgy se illettünk össze...

De akkor miért vagyok még mindig itt? Mért nem hívnak már haza? Elegem van.
Közben már a rétem felé szaladtam. Az ezüst könnyeim már megállíthatatlanul folytak végig arcomon. Ha most látna valaki egy mutánsnak hinne. Lefeküdtem a fűbe és csak sírtam a könnyeim nem akartak elállni.

Miért ilyen velem a sors? Hiszen annyi minden jót tettem már olyan sok emberrel. Velem mért nem tud egy jó dolog se történni? Mit tettem, hogy ezt érdemlem? Mikor végre rájöttem az érzéseimre ő odajött a gyönyörű mosolyával és jó pofizott egy sort. Majd az arcomba vágta hogy milyen jó barátja vagyok majd azt mondta barátnője van ami annyit tesz. Húzz innen mert nem érdekelsz!

Hogy lehettem ilyen hülye hogy képes voltam egy percig is hitegetni magam. Én már sose leszek boldog érzem. És már most hiányzik nekem.
Mert akkor a legelviselhetetlenebb valakinek a hiánya ha mellette vagy és tudod hogy soha se lehet a tiéd.


/Edward szemszöge/


Megtettem. Hazudtam annak akinek sose akartam hazudni.

- Nem értelek Edward. - jött oda hozzám Jazz amikor vége lett az órájuknak. Én még mindig a padon ültem és néztem mereven magam elé.

- Megkellett tennem, muszáj volt. - modtam szomorúan.

- De miért? - kérdezte - Hiszen ez téged is boldogtalanná tesz érzem!

- Hát nem érted Jasper?? Ha vele lennék akár meg is ölhetném, egyetlen rossz mozdulat és összetöröm vagy kiszívom a vérét, egyik se jobb, így legalább biztonságban van. - fejeztem be.

- Nem tudom hogy te észre vetted-e de én igen... - kezdett bele - ...lehet mert én nem olyan rég vagyok csak vegetáriánus.

- Mond már!!! - sürgettem.

- Bella vére nem vonz engem! - hogy mi?? - Igen jól hallottad, ti szerintem azért nem veszitek észre mert nem vagytok a vérre már olyan érzékenyek mint én.

- Ezt hülyeség Jazz. - mondtam. De így elgondolkozva engem se csábított a vére.

- Ja, de te se ezt gondolod. - mondta.

- Akkor is árthattam volna neki. - makacskodtam - Jobb így ha azt hiszi van barátnőm.

- Gondold már át Ed ha nem érezzük vérének csábítását akkor tuti hogy nem ember. - ebben van valami.

- Akkor még is micsoda? - kérdeztem szarkasztikusan.

- Honnan tudnám?? - hát ezzel sokat segített.

- Hidd el, jól döntöttem hogy ezt csináltam. - pedig a szívem szakad belé és ami a legszörnyűbb neki is fájdalmat okozok mivel tudom hogy ő is nagyon szeret engem. Már most nagyon hiányzik.

Talán ebbe a nehéz döntésben érettem meg a mondás lényegét:
Akkor a legelviselhetetlenebb valakinek a hiánya ha melletted van és tudod hogy soha sem lehet a tiéd.