12.fejezet--Értetlenség

Ezt a fejit Anyumnak küldeném :D és a legjobb barátnőmnek Dórinak akinek sajna nem úgy alakult ez a felvételi mizéria mint azt remélte =/(L)
Szóval jó olvasást!!!!*.*



Csendesen leültem mellé mire ő felém fordult meglepetten. Na ezt is megértem, egy vámpírt nem nagyon lehet meglepni de Edwardot most sikerült. Ő se nézett ki jobban nálam.

- Bella! - suttogta elgyötörten.

- Mi a baj Edward? - kérdeztem, hiszen ez egy dolog hogy én ilyen vagyok de ő miért?

- Semmi csak kb. másfél órát aludtam tegnap. - hazudta. Én meg a mai napon most először jobb kedvre derültem sőt majdhogynem felnevettem nem sok tartotta.

- Amúgy ezt én is kérdezhetném tőled. - mondta.

- Én is csak keveset aludtam. - mondtam ugyan azt mint ő. Egy ideig csendbe voltunk aztán egy barna hajú fiú jött oda hozzám én meg meglepve bámultam rá.

- Szia! Bella igaz? - nyújtotta felém a kezét.

- Igen. Te ki vagy? - kérdeztem de a kezét nem fogattam el mire mellőlem egy kuncogást hallottam. Ez meg minek örül??? Na mindegy.

- Mike vagyok, azért jöttem hogy nem tudnál korrepetálni Bioszból? Múltkor úgy láttam hogy nagyon megy neked. - kérdezte mosolyogva. Mire Edward most meg morgott egyet. Nem értettem most mi a baja már megint.

- Bocsi de nincs nagyon időm ilyenekre. - kezdtem a magyarázkodni - Még nagyon sok dolgom van itt. - fejeztem be bocsánatkérően.

- Oké semmi gond. - mondta csalódottan de nem hiszem hogy biológiázni akart velem vagy legfeljebb a gyakorlati részét akarta velem kipróbálni. Pfujjj...

Ezután már a tanárra figyeltem és Edwarddal se beszéltünk többet. Egyszer éreztem mintha megfeszült volna. De aztán semmi. Kicsöngetéskor lassan össze pakoltam és felpillantottam Edwardra de a látvány meglepett. Mivel Alice állt előttem és Ő már sehol se volt.


/Edward szemszöge/


Egész órán Bellán gondolkoztam. Nem hittem volna hogy ennyire megviseli ez az egész. De ezek szerint tényleg nagyon szeret. És pont ezért nem engedhetem magamhoz közel...Majd Alice gondolatai törtek utat a fejembe.

- Edward nem tudom mire jó ez az egész, mind ketten szenvedtek. De ezt nem fogom annyiba hagyni. Mert te se ezt érdemled.

E szavak hallatán megfeszültem ezt nem gondolhatja komolyan. Ebbe nem avatkozhat bele, ilyen kár hogy nem tudok vissza szólni. Idegesítő törpe.

- Ó bátyókám úgyse tudsz megállítani! - gonoszkodott.

Azt majd meglátjuk...

De sajnos tévedtem ugyan is amint kicsöngettek már jött is a biosz terem felé hogy megkérdezze Bellát át jön-e hozzánk. Ajj mi lesz még ebből. Gyorsan kislisszoltam onnan.


/Bella szemszöge/


- Szia Alice! - lepődtem meg.

- Szia, elmaradt az utolsó óránk és csak meg akarom kérdezni hogy ma nem jössz át hozzánk?? - kérdezte. Most mit mondjak? Nagyon szeretnék átmenni de félek hogy csak még több szenvedés jönne.

- Nem tudom Alice. - mondtam vonakodva.

- Légyszi!!!! - könyörgött boci szemekkel. Bakker ezt muszáj csinálnia?

- Oké. Rendben csak hagyd ezt abba! - kérleltem mosolyogva

- De jó, akkor a te kocsiddal megyünk mert a többiek már elmentek.

- Akkor induljunk is. - válaszoltam.

Majd kisiettünk a parkolóba és el is indultunk.

- Most végre megismerheted Esmét. - mosolyogta.

- Ez remek. - mondtam. Tényleg örültem neki, már sokat hallottam oda fent Esméről a határtalanul szerető vámpírról.

Nem is beszéltünk többet ami azért furcsa mert általában Alicenek be nem áll a szája. Aztán amikor odaértünk kiszálltunk a kocsiból és barátnőm előre engedett az ajtón. Bent csak Jazz és Esme volt.
Amint Jasper meglátott tátva maradt a szája az arca hirtelen eltorzult valószínű megérezte fájdalmamat. Esme viszont melegen rám mosolygott.

- Sziasztok! - köszöntem illedelmesen, tudom hogy utálja ha magázzák úgyhogy feleslegesnek tartottam eljátszani evvel.

- Esme ő itt Bella, Bella ő itt Esme. - mutatott be minket egymásnak Alice.

- Szia drágám! - köszönt ő is és megölelt. Mennyire hiányzott az ilyen fajta anyai ölelés. Amibe csak szeretet van. Ilyet csak Forette-től szoktam kapni. Elképesztő ez a vámpír nő. - Örülök hogy megismerhetlek. - engedett el.

- Úgy szintén! - mosolyogtam rá kedvesen.

Majd felmentünk Alice szobájába.

- Nagyon szimpatikus nekem az anyukád. - törtem meg a beálló csendet.

- Igen, Esme egy olyan nő akit csak szeretni lehet. - mondta mosolyogva.

- Amúgy miért akartad hogy átjöjjek? - kiváncsiskodtam.

- Hát azt hiszem jót tenne neked egy kis beszélgetés. - válaszolta.

- Na és miről szeretnél velem beszélgetni? - mondtam.

- Hmm....nem is tudom például egy bizonyos Edward Cullenről. - Ja neee!!

- Szerintem inkább beszéljünk másról. - tereltem a témát.

- Szerintem pedig nem. - makacskodott - Figyelj Bella segíteni szeretnék és mind kettőtöket nagyon szeretem. Mellesleg ez egy nagyon komoly dolog.

- Micsoda komoly dolog, a szomorúságom vagy Edward boldogsága? - válaszoltam kimérten.

- Szerinted így néz ki valaki aki boldog mint Edward?-húzta fel szemöldökét
- Nem de...-kezdtem de félbeszakított

- Nincs semmi de, Bella...Már matekon is mondtam már hogy nem mindig kell hinni Edwardnak.

- De egyértelműen tudtomra adta hogy szerelmes. - ja csak éppen nem belém.

- Igen, szerelmes csak nem abba akibe te hiszed. - felelte.

- Ezzel mit akarsz mondani? - kérdeztem, de valaki közbe szólt.

- Semmit. - Edward volt az - Bella ráérsz egy pillanatra?

- De... - elenkezett berátnőm, de Ed egy ölni tudó pillantással elhallgattatta. Majd kérdőn rám nézett.

- Persze mehetünk. - mondtam.

Majd elindultunk szobája felé. Ami teljesen őt tükrözte zene és könyvek ennyi az egész. Helyet foglaltam a kanapén majd szólásra nyitotta a száját....