55. fejezet--Buborék

Itt a feji :D Küldeném annak az öt embernek aki komizott az előzőhöz. Tudjátok...eldöntöttem hogy leszarom hogyha nem érdekel titeket az érzéseim...Tehát befogom a szám és lenyelem a békát. Egyelőre... Đóri imádlak(L)
Jó olvasást!!!+.+



Értetlenül néztem szerelmem szemébe. Nem fogtam fel mondani valóját.

- Bella jól vagy? - kérdezte félve. Miért ne lennék jól?

- Persze. - feleltem magától értetődően.

- Bella. - motyogta nyugtalanul. Mondja már meg mi történt! - A hasad! - Mi van a hasammal? Válasz helyett lebámultam az említett testrészemre, de semmi különöset nem láttam rajta a lemenő nap sugarain kívül. Na meg hogy lassan jobban fogok hasonlítani egy bálnához, mint egy angyalhoz.

- Mi van a hasammal? - kérdeztem rá. Edward furán nézett rám.
- Nem érzed? - lepődött meg.

- Mit kéne éreznem! Mond már. - sürgettem. Hírtelen nagyon türelmetlen lettem.

- Tűz forró vagy. - ért hozzá pocakomhoz majd húzta el a kezét. Furcsa, mert én semmi kellemetlent nem éreztem, sőt teljes mértékben jól éreztem magam. Boldogan, vidáman és biztonságban.

- Mennyünk be. - kapott fel aggódva. Nem tudom, hogy mit kell ezt túl misztifikálni.

- Edward, semmi bajom. - próbáltam nyugtatgatni, de nem sok sikerrel. Óvatosan lerakott az ágyra majd elment keresni „valami hideget” ahogy ő fogalmazott. Nem lenne egyszerű, ha csak átölelne. Nála jobb hideg dolgot nem is találhatna az ember. Kényelmes, kellemes és még szerelmes is, egy hideg vizes ruha ezt nem pótolhatja. Szerelmem hamar visszaért. Valamilyen tasak volt a kezébe gondolom jéggel lehetett teli.

- Ugye nem azt akarod csinálni, amire gondolok, hogy csinálni akarod? - ennél nyakatekertebb kérdést is csak én tehetek fel. Most se csalódtam benned Bella Cullen. Szerelmem nevetett balgaságomon.

- Attól tartok, hogy azt akarom csinálni amit, gondolsz, hogy csinálni akarok. - válaszolt ő is ugyan olyan kacifántosan, mint én. Nem hiába ő a másik felem.

Összetartozunk testestül, lelkestül és mindenestül. Összeszorítottam szemem és vártam a hideget. Utálom a hideget, de imádom Edwardot. Ellentétes érzések. Bár mondjuk, ha a minden hideg dolog Ed formájú lenne, akkor szeretném. De a hideg érzés nem jött. Most vagy én nem érzem vagy férjem nem csinált még semmit. Félve nyitottam ki szememet először csak az egyiket aztán pedig a másikat. Edward lefagyva nézett engem.

- Mi a baj? - riadtam meg. De nem válaszolt és keze elindult pocakom felé, csak pár centi választotta el mikor megállt és nem ment tovább. Olyan volt mintha egy láthatatlan falba ütközne, mintha egy fantomívest játszott volna. Aztán kedvesem szemébe mérhetetlen döbbenet költözött utána pedig arca teljesen gyengéd és meghatott volt.

- Az apukád vagyok. - mondta majd keze rásimult a hasamra most már akadály mentesen. Valaki nekem is megmagyarázná mi volt ez?

- Edward? - néztem rá. De ő átszellemülten simogatta babánk helyét. Láttatok már sokkos vámpírt? Én nem. De férjem most kifejezetten ilyen volt. Kellett pár perc mire meg tudott szólalni.

- A baba… - suttogta. Elegem van a morzejeles beszédből!

- Mi van a babával? - sürgettem. Aztán mintha kábulatból ébredt volna megeredt a nyelve.

- Beszélt hozzám. - magyarázta úgy mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. - Azt akarat tudni, hogy kivagyok. Mindenáron meg akarja védeni a mamáját. - nézet szemembe szerelmesen. Nem hittem a fülemnek. Nem lehet még ilyen fejlett, hogy az apukájával kommunikáljon gondolatban.

- Az ő volt az előbb? - képes volt egy láthatatlan burkot képezni, hogy semmi baj ne érjen?

- Igen. Azt mondja, hogy ez a képessége. Bármitől meg tud védeni bárkit, legyen az fizikai vagy mentális képesség. Szinte mindenre képes. Ha tűz kell, akkor azt csinál, ha víz, akkor azt. Hihetetlen. - Ez tényleg az volt. Egy legyőzhetetlen gyermek növekszik bennem. A mi gyermekünk. A mi kis fiúnk. Igen tudom, hogy kisfiú lesz. Érzem a zsigereimben.

- Mi az? - kérdeztem meg szerelmemtől ugyanis hirtelen nagyon gondterhelté vált arca.

- Azt hiszem, jobb lenne, ha haza mennénk. - mondta szomorún.

- Nem akarok haza menni. - durcáskodtam. Tényleg nem akartam. Olyan jó volt egy kicsit kettesben, vagyis hármasban lenni. Mindentől és mindenkitől távol.

- Kicsim. - nyomott csókot ajkaimra. - Hidd el, én se akarok. De a biztonságotok érdekébe muszáj haza mennünk. Nem tudjuk, pontosan milyen ütemben fejlődik a baba, de ha így folytatja, akkor hamar szülők leszünk. - mosolyodott el. Ez nem az a felhőtlen és igazi mosoly volt. Valami nagyon nem volt itt rendben. Kérdés nem jött a számra helyette csak jelentőség teljesen bámultam bele azokba a mézszínű szemekbe.

- Semmi baj kicsim. - simogatta meg arcomat.

- Látom. - feleltem gúnyosan. Azért mert terhes vagyok vak nem. Edward talán belátta, hogy jobb, ha kiadja magából vagy csak tudta, hogy addig nem hagyom, békén még el nem mondja. Minden esetre beszélni kezdett.

- Félek. - hajtotta le fejét. - Félek, hogy nem úgy sül el a dolog, mint ahogy azt elvárnánk. Mi van, ha nem éled túl Bella? Hiszen félig vámpír lesz és erős és… és… - nem hagytam tovább beszélni még eljutna oda, hogy az egész az ő hibája. Különben sem fogok meghalni. Nem hagyom.

- Veled maradok szerelmem. - simítottam tenyeremet selymes arcára. - Különben sem eshet semmi bajom. Hallhatatlan vagyok. - közöltem a tényeket.

- Azt nem tudhatod. - rázta meg fejét.

- Bíz bennem! - motyogtam majd rátapasztottam ajkaimat az övéire. Ő félt. Az viszont hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy én nem. Elméletileg nem hallhatok meg, de ilyenre még nem volt példa a világon így hát senki se tudja mi is fog történni valójában. Csak bizakodhatok a legjobban, és hogy elég erős és kitartó vagyok ehhez. Azonban ezt a világért sem mondtam volna el kedvesemnek. Nem kell, hogy még több sületlenségen törje a fejét.

Edward még mindig ajkaimon volt, de egy idő után a csókolózás átment valami egészen másba. Valami szenvedélyesebb és túlfűtött tevékenységbe. Ez volt az utolsó esténk az Isabella szigeten. Ki kellett használnunk a helyzetet és ott folytattuk ahol nem is olyan rég abba hagytuk, a szerelem érzéki világában.


*.*


Reggel Edward dallamos hangjára ébredtem. Beszélt valakihez. Pár perc elteltével rájöttem, hogy pocakommal társalog éppen ezért nem is nyitottam még ki szememet.

- Sose gondoltam volna, hogy lehet majd gyermekem. - gondolkozott el. - Igazad lehet… ühüm… Jó reggelt szerelmem. - mosolygott majd éreztem, ahogyan végig csókolja arcomat majd végül számat is birtokba véve.

- Mikor indulunk? - sóhajtottam mikor elváltak ajkaink.

- Nem sokára mivel borús az ég így nem kell estig várnunk, hogy emberek közé mehessek. - ez ugyan úgy okozott örömöt, mint szomorúságot is. Örömöt, mert újra láthatom családomat, Alice-t és a többieket, akiket közel két hete nem láttam, de szomorúságot is, mert kipukkad a tökéletes kis szerelem buborékunk, ami a szigeten kialakult.

Edward még nyomott egy puszit hasamra majd a fürdőbe invitált. Jól esett a langyos víz, felhevült bőrömnek. A zuhanyzás után kilépve az ajtón már kedvesem teljes harci díszben állt előttem. Egyre közelebb került a búcsú ideje én pedig ezt egyre kevésbé vártam. A mólón álltunk, szerelmem a csomagokat pakolta a hajóra én pedig a szigetet kémleltem. Az emlékek visszajátszódtak fejemben. Eve, a tó, a babánk, minden csók, minden érintés aztán hirtelen két hideg kar fonódott körém.

- Visszajövünk még. - hangjába ott volt az ígéret pecsétje annak ellenére, hogy nagyon bizonytalan volt a jövőnk. Vajon tényleg lesz alkalmunk még kiélvezni egymást ennyire, és talán ha legközelebb visszajövünk már nem, ketten hanem hárman leszünk. Talán. Ezek a gondolatok jártak fejemben akkor is mikor a hajón száguldoztunk és akkor is mikor a repülőn elszundítottam, Edward karjaiba. Egyre többet alszok mostanában és egyre fáradékonyabb vagyok. Tényleg közeleg, az a nap mikor megszületik gyermekünk.

A repülő leszállt én pedig felkeltem szerelmem segítségével a puha ülésekből majd a váró felé vettük az irányt. Szorosan fogtam férjem kezét. Ahogyan némelyik nő legeltette rajta szemeit. Hát álljon már meg a menet! Nem látják, hogy a terhes felesége ott van az oldalán? Már láttam Emmett fejét a tömegből. Ajaj, előre féltem vicceitől és attól is, hogy a többi családtag mit fog szólni pocakomhoz. Ez alatt a két hét alatt teljesen megváltoztam. Azonban mikor megláttak minket Alice már rohant is oda hozzánk, karjaiba zárva először engem majd a bátyját is.

- Hűha! Hogy megnőttél Bella! - ámuldozott színpadiasan Em. Tudtam! Tudtam! Gyenge pontra tapintott.

- Emmett! - rivallt rá Ed.

- Jól van, na! - motyogta majd oda jött és ő is megölelt - Bocsi hugi!

- Semmi baj Em. - mosolyogtam rá - Csak mennyünk haza. - otthon akartam már lenni. Fura, de megint álmos voltam és mintha éhes is, de ez hülyeség mivel én nem lehetek éhes, ezért nem is tulajdonítottam nagydolgot neki. Egész úton az élményeket meséltem Alice-nek, tisztára bepörögtem. Aztán később mikor beléptünk a Cullen ház ajtaján Esme is üdvözölt és a többiek is. Sajnos már se Angelo, se Leo és Florette nem voltak itt. Mikor rákérdeztem fogadott anyukám válaszolt.

- Visszamentek mivel irányítaniuk kell a mennyországot. El akartak köszönni, de siettek. - kicsit bántam azért. De fontosabb dolog is volt, mint ezen rágódni. Carlilse szerint pár hét és megszületik, de Edwarddal még nem végeztünk el egy fontos teendőt. Név választás. Mivel biztos voltam, hogy fiú lesz ezért első sorban fiú neveket kerestünk.

- Mit szólnál a Davidhez? - vetette fel az ötletet szerelmem miközben a kanapén ültünk én pedig az ölében pihentettem lábaimat.

- Olyan kell, ami nem olyan átlagos… - a David nem jó. Minden ötödik embert Amerikában Davidnek hívnak. De a mi babánkból csak egy lesz az egész világon. Nem hívhatjuk akárhogy.

- Anthonyhoz? - vetettem fel Edward második nevét. De nem egyezett bele. Aztán eszembe jutott valami.

- És a Theodor? Azt jelenti Isten ajándéka. - mormoltam. Elég képtelen ez az isten dolog. De ha úgy vesszük teljes mértékben hozzá illik. Egy rúgást éreztem hasamnál én meg folyékony halmazállapotúvá váltam. Mostanában egy kis gesztustól is el tudok érzékenyülni.

- Tetszik neki. - mosolygott Ed. Igen tetszik neki. Teo a mi kis fiúnk. Egy rész belőlem és belőle.

- Bella kérlek, gyere le egy picit. - hallottunk egy izgatott kiáltást lentről. Próbáltam felkelni a kanapéról, de nem ment olyan könnyen.

Edward karját nyújtva segített felállni majd mikor már épp, hogy kiléptem volna a szoba ajtaján éles fájdalom nyilallt hasamban. A világ elsötétült körülöttem...