Születésed napja /meglepetés novella/

Hát, hát, hát... hoztam egy kis szösszenetet kedves đórinak. Mivel ma van az én kiskacsám 15. születésnapja. Tessék neki meghúzkodni a fülét :D na de nem is mondog itt többet... mindent leírtam ide a novellába. Csak még annyi hogy ez nem Twilight ez egy IGAZ TÖRTÉNET pontosabban így telt a délelőttöm xD
Jó olvasást!!!+.+



SZÜLETÉSED NAPJA



Ne, ne, ne kérlek Istenem! Miért? Mivel érdemeltem én ezt ki? Miért kellett nekem ilyen helyzetbe sodorni magamat? Mikor ezek gondolatok, járnak, fejemben mindig emlékeztetem magam, hogy megéri a sok szenvedés, amit elviselek. Jöhet tornádó, szélvész, tájfun, meteor vagy iszap katasztrófa. Akkor is túlélem ezt a negyed órát. A busz ilyenkor tele van. Ezt a legenyhébben sem túloztam el. Egy légy se tudná keresztül repülni a tömegen és én pont bent állok a közepébe. A jármű megállt. Ó atyám. Ha azt hittem többen nem férnek már fel hát nagyot tévedtem. Miért nem nagyobb ez a hülye busz? Komolyan panaszt fogok benyújtani a Volánnál. Büdös van. Hogy a jó életbe. Ki a fene használ ilyen orrfacsaró parfümöt? Hová fajul a világ! Az ilyeneknek kiabálnék bele az arcukba hogy: Hé, ember nem hallottál még a zuhanyzásról? Gusztustalan. A szagot még mindig nem szoktam meg és egyre csak az órámat nézem. Még legalább 5 perc. Komolyan gondoltam én ezt? Mi van, ha az egész érjünk-be-előbb-a-suliba-mint-a-legjobb-barátnőnk dolog nem úgy sül el, ahogy én akarom? Komolyan mondom, ha előbb ott lesz és én pedig feleslegesen haltam meg majdnem egy ilyen élménytől hát akkor körbetáncolom meztelenül az országalmát. Evelin ne így állj hozzá! - róttam meg magam. - Sikerülni fog! Sikerülnie kell… Még egy piros lámpa és leszállhatok. Hála az égnek! De hogy én hogy utálom a piros lámpákat. A piros lámpa felesleges dolog. Hátráltat, idegesít, és ha nem lenne, már kerek 7 perce kikerültem volna innen. Mintha valaki meghallotta volna kérésemet kinyílt a busz ajtaja és én kiszabadulhattam ideiglenes börtönömből. Teleszívtam tüdőmet friss, szagmentes oxigénnel és egy pillanatnyi erőgyűjtés követően elindultam végső célom felé. Jobb lábamat tettem a bal után. Jobb, ball. Jobb, ball. Közbe meg az embereket kerülgettem. Sikerülni fog még csak hét óra, öt van. Gratulálok Evelin, tíz perc alatt kell megtenned, amit álltalába húsz perc alatt, kell. Macskakő. Hogy a jó büdös életbe. Próbáltatok már magas sarkúba macskakövön menni? Nem? Akkor ne is próbáljátok. Ugyan is kijelentem, hogy életveszélyes. Tapasztalatból tudom. Ha ötször nem bicsaklott ki a bokám, akkor egyszer se. De hát megéri nem? Naná. Ball, jobb. Ball, jobb. Már csak háromszáz méter, már csak kétszáz és hát nem akkor keresztezi utamat egy nyomorult piros lámpa. Ajj. Idegesen trappoltam lábaimmal. Szememmel a környéket pásztáztam hátha meglátom a keresett személyt. Szerencsére sehol sem volt, a lámpa pedig ismét zöld lett. Már ideje volt. Előkészültem. Kesztyűmet már a suli előtt ötven méterre levettem. A karkötőm meg lesett a kezemről. Szerencsétlen némber. - szidtam magam gondolatban. Milyen jó hogy Edward nem létezik. Mert tuti szakadna a gondolataimon. Mikor beléptem a suli ajtaján már hét óra húsz volt. Kicsit szomorú a tény hogy nem értem be, de semmi jel nem utal, hogy még itt lenne. Kétszer is hátra pillantottam menet közben és hát nem volt ott. A táskámat gyorsan leraktam egy padra. Elővettem egy celluxot, na meg a kis Happy Birthday feliratomat és smileykat. Egyik éjjel végig ezt csináltam. De megéri. Ezt folyton ismételnem kell? Fele kész volt. Mikor is a folyosó végén bekukkantott egy fej. „A” fej.
- Jöhetek? - kérdezte meg bizonytalanul. Még az kéne.
- Nem. Menj vissza! - sürgettem. Az akcióm kudarcba fulladt… vagy mégse? Hiper szuper sebességgel – olyannal, amit még egy vámpír is megirigyelhetne - ragasztottam fel a maradék papírokat.
- Jöhetsz. - sétáltam oda hozzá. Majd minden izgalmamat és szeretetemet belesűrítve megöleltem másik felemet. A kész művem tetszett neki. Reméltem is. De hogy én hogy szeretem, ha dicsérnek! Talán ezen a napon vált ez nekem nyílván valóvá, már nem mintha előbb nem tudtam volna. Az ajándékát csak az osztályba adtam oda. Fülbevaló. Szeretem a fülbevalókat. Feldobhatják napodat, öltözködésedet, és magabiztosabbá válhatsz tőle. Imádta. Legalább is azt mondta. De ő soha sem hazudik. Ti el tudjátok ezt hinni? Én el! Viszont nem sok ilyen szeretni való és fantasztikus lány létezik a földön. Hiszen belőle csak egy van. Egyetlen egy. És ő pedig az én legjobb barátnőm. Nem másé, az enyém. A szünet további része vidám beszélgetéssel telt. Sőt az egész nap. Bolondságom ma sem hagyott cserben. Lehetetlen leírni miket művelek. Aki nem ismer, el se hiszi, hogy ilyen vagyok. A barátaim így szoktak meg és így szeretnek. De tudjátok miért volt jó ez az egész nap, mert adni jobb, mint kapni. Őszintén, jobb egy drága ékszer annál mikor látod szeretted szemébe a boldogság fényét felcsillanni? Van-e annál felemelőbb élmény mikor látod örömét és az öröméből fakadó mosolyát? Ezért szeretem a születésnapokat. Mert igaziak, valódiak, boldogok, élménnyel telik, és szeretetben gazdagok. Nem kell hatalmas összegért venned bármit is ilyenkor. Elég egy apróság, egy pici tárgy, édesség, vagy egy kedves szó. Ezek többet jelentenek bármelyik Gucci táskánál. De mikor a matekóra után - ami mellékesen megjegyzek baromi agyhalálozó volt - belenézel legjobb barátnőd szemébe és látod ezeket a dolgokat, tudod, hogy megérte. Megérte korábban kelni, megérte tömött buszon utazni a megszokott kényelmes alig-van-valaki-rajta helyett, megérte kitörni a bokám a macskakövön és megérte izgulni napokon át. Érte, megérte. Érted, Dóri! Igen te! Te ott a zöld falú szobádban remélem örömmel tekintesz erre a napra majd és ha még ma nem mondtam volna eleget akkor most mondom: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!