Meglepetés novella :D /Sorok között/

Tegnap alvás közbe kipattant a fejemből egy nagyon furcsa ötlet.Nem volt regény hosszúságú de novellának pont jó volt. Így hát bátorkodtam leírni nektek. Remélem tetszik majd. Bár az elején lehet nem is tudjátok hogy miről hadoválok nektek. Egy jó tanács. NAGYON figyelmesen olvassátok, mert csak így érthető meg az eszement agyszüleményem :P
Jah és küldeném đórinak elő szülinapi ajándékként és nyinykének mert letesztelte ezt a kis irományt đórival együtt ;D
Jó olvasát!!




SOROK KÖZÖTT



- Ki akarja elmondani a relativitás elméletét? - vajon Jackson eljönne velem egy randira? És ha eljönne, vajon mit vennék fel? Nem mehetek egy szakadt farmerba álmaim randijára. Miért ilyen nehéz az élet? Miért lehetetlenség az, hogy nem tudom eldönteni egy ilyen egyszerű dolgot.
- Azért ennyire ne tolongjanak emberek. - Talán tegnap nem kellett volna hajnalig bulizni. Talán akkor ma értelmezni is tudnám mit is mond a professzor. De ha most valaki megkérdezné, hogy melyik egyetemre járok, valószínűleg arra se tudnék felelni. De kit érdekel mikor Jackson annyira jó pasi, hogy mindjárt itt halok meg öngyulladásban.
- Maya Sparks kérem. – azok a kék szemek és a csokoládébarna haj. Olvadok tőle, mint a fagyi.
- Miss Sparks válaszolna, kérem. - hirtelen egy lökést éreztem oldalamnál. Padtársam felé fordultam, aki igen csak fura szemekkel nézett rám. Ennek meg mi baja? Úgy látszik nem csak én ittam többet a kelleténél.
- Miss Sparks! - szólt dühösen a tanár. Ajaj.
- Öhm… - csak azt lenen jó tudni mi volt a kérdés. Mennyivel jobb lenne a világ, ha betiltanák a vodkát egész Amerikába. Lehet, erről írom a szakdolgozatomat. Hm… Nem is rossz ötlet.
- Relativitás elmélet. - súgta oda nekem a mellettem ülő fiú. Hogy is hívják? Mennyivel könnyebb lenne, ha nem lenne pocsék a rövid távú memóriám. Jaj valami Todd. Asszem.
- A relativitás elmélet a …- azért a végére csak sikerült kinyögnöm azt a hülye mondatot. Komolyan mondom, hogy elegem van az egyetemből. Most másodéves vagyok és igaz, hogy azt csinálom, amit szeretnék, de ez a folytonos tanulás… Nem értem minek kell zseniket gyártani. De úgy látszik a Columbia környezet védelmi szakán ez kötelező. Környezet védő. Ez a szócsaládom szótárába még nem szerepelt. Nem azért mert szennyezték a környezetet. Ha nem azért mert a családomba mindenki valamilyen médiás munkán végzett. Értem ezt úgy, hogy a dédszüleim színészek voltak nagymamám is az volt, a nagypapám pedig rendezőként tevékenykedett. A szüleim pedig forgató könyv írok. Nagyot koppant az álluk mikor megtudták, hogy nem a filmes szakmába szeretnék dolgozni. Szerencsére megszólalt az életet megmentő csengő és ki-kiment a saját dolgára. Ma még lesz egy irodalmam. De legalább az kibírható. Ja és a világ leghelyesebb pasija mellett ülök. Bronzos haj megbabonázó tekintet, kell ennél több? Még Jacksonnál is helyesebb. Pedig az már szinte képtelenség. De hiába a szebbnél szebb dolgok, barátnője van és minden kétséget kizáróan ő is nagyon szép. Tökéletes párost alkotnak együtt. Szinte szaladtam az előadó terem felé, de legjobb barátnőm Céline megállított. Gondoltátok volna, hogy Céline francia? Öt éve él Amerikába és már az egyetemet is együtt kezdtük. Majdnem minden óránk közös kivéve az irodalom.
- Jössz este bulizni? - kérdezte izgatottan. Lehet nemet kéne mondanom, de hát egy bulinak soha nem szabad nemet mondani ezt a dédmamámtól tanultam. Szegény tavaly előtt halt meg. Pedig hogy imádtam és nem csak őt, a dédpapámat is. Állítólag nagy parti arcok voltak.
- A tegnapi után nem hiszem, hogy… - még be se tudtam fejezni már a szavamba vágott.
- Okés. Akkor, nyolckor a Zétáknál. - hadarta gyorsan majd azzal a lendülettel, amivel jött ugyan azzal ment is. Kész energia bomba ez a csaj. Nincs mit tenni, mennem kell órára. A francba, öt perc és elkezdődik, ráadásul a suli másik felébe van a huszonhatos terem. csak én vagyok ilyen szerencsétlen? Vagy akad még rajtam kívül hozzám hasonló bolond. Oké, Maya el kéne végre indulnod és nem az előtted elhaladó fiú hátsóját nézned. Nem is én lennék, ha nem ezt csinálnám. Ekkor hirtelen megint belém jött valaki, a könyveim persze kiestek a kezemből. Ez nem lehet igaz.
- Jaj, bocsánat! - szólt egy csilingelő hang mellőlem.
- Semmi baj. - válaszoltam kedvesnek tűnő hangon, de már elegem volt mindenből. Lehet ezért se vette be. Nehézkesen lehajoltam a könyvekért.
- Hagyd, majd segítek. - mondta megint az a csilingelő hang. Olyan volt mintha ezernyi csengettyűt szólaltatott volna meg a szél. Egy hófehér kéz nyúlt a matek könyvemért mikor pedig felegyenesedtem egy aranybarna szempár nézett vissza rám. A pöttöm lány nem lehetett több harmadévesnél és a hollófekete haja mérnöki pontossággal lett szétzselézve tündérszerű arcán. Gyönyörű volt.
- Kicsim! - szaladt oda hozzánk egy magas szőke hajú férfi. Amint láttam és hallottam egy pár lehetnek. Bárcsak nekem is lenne valakim. A két idegen intett egyet majd elindultak pont az ellenkező irányba, mint amibe én megyek. De jó már csak két percem maradt, hogy átérjek az épület másik oldalára. Fantasztikus. Aki most látott és hát azok voltak vagy százan most tuti hülyének néztek. Úgy rohantam irodalomra mintha az életem múlna rajtam. Pech. A tanár előttem ment be. Szerencsére kedvel annyira, hogy egy ferde nézéssel elintézte a dolgot. A gyomrom görcsbe rándult mikor félre pillantottam. ott ült Ő. Maga a megtestesült isten. Hogyan lehet valaki ennyire tökéletesen bugyi olvasztó? Egy halk kuncogás szakadt ki torkából. Oké, jobb lesz, ha ma már az előadásra is figyelek. Egész órán szorgalmasan jegyzeteltem. Kicsöngetéskor pedig már rohantam is ki a teremből. A lány mosdóba kellett mennem. Súlyos tükör-itiszbe szenvedtem, ami abból állt, hogy minden szabad percemben meg kellet néznem magam valamilyen visszatükröződő dologban. Mikor beléptem az ajtón azonban hihetetlen dologgal szembesültem. Egy meseszép szőke hajú lány csinosította magát a tükörben. Miért kell a már amúgy is semmilyen önbizalmamat végleg eltüntetni. Nem is léptem beljebb a mosdóba. Ennyi nekem mára bőven elég volt. Mikor viszont a kocsimhoz értem egy öblös nevetésre lettem figyelmes, oldalra nézve egy mackószerű srác nevetett torka szakadtan miközben egy barnás bőrű férfi magyarázott neki nagy bőszen. Igazából ma nem tudom, miért figyelek fel minden apróságra. A gyorsnál is gyorsabban hajtottam hazafelé. Szerencsére közel lakunk a sulihoz így koleszbe sem kell járnom.

Otthon csak a nagyi volt. Furcsa egy idős asszony, valahogy nem tudja elengedni a múlt emlékeit folyton szülei filmjeit nézi. Múltkor velem is meg akarta nézetni az egyiket. De éppen nem volt rá időm ezért egy „majd holnap megnézzük”- kel ott hagytam. Most is A film ment. Hogy miért nyomom meg az „A” betűt? Mert ezzel a filmmel robbantak be a köztudatba, ez miatt lettek világhírűek ráadásul itt ismerték meg egymást és a kezdeti legjobb barátból szerelem lett. Egy igazi tündérmese. A filmeket - ugyan is négy volt belőlük - nem forgatták újra. Állítólag a rajongók nem akartak új karaktereket. Talán egyszer nekem is meg kéne néznem azokat a filmeket. Hétvégén el is kezdem, ha persze Céline nem rángat el bulizni megint. Hoppá buli!

*.*

A készülődést nem vittem annyira túlzásba. Egy egyszerű smink egy fekete mini ruha és mehetünk is. A Zétáknál már dübörgött a zene. Itt volt minden egyetemista aki „számított” valamit is.
- Maya. - sikította barátnőm erős francia akcentussal. Aranyos volt, ahogy nem tudta helyesen kiejteni a hangokat.

Nem csalódtam benne, amint oda ért hozzám már húzott is maga után és belevetettük magunkat az eszméletlen táncolásba. Jó pár tequila és vodka narancs után már muszáj volt leülnöm, pihenni de Céline ezúttal sem engedte. Na nehogy már ő mondja, meg mit csináljak! Mikor viszont már szólásra nyitottam volna a szám, közbe vágott.
- Be akarok neked mutatni valakit! - húzott oda egy eszméletlenül szép bronzbarna hajú lányhoz. Valahogy hasonlított a föld legtökéletesebb párjára, de szerintem csak túl sokat ittam.
- Maya hadd mutassam be neked…! - öhm… most vagy a zene nagyon hangos vagy süket lettem.
- Mit mondtál? - kérdeztem vissza.
- Azt hogy ő itt… - oké. Ennyi volt. Innentől se kép se hang. Csak annyi, hogy reggel már az ágyamba ébredtem eszméletlenül másnaposan. Az éjjeli szekrényemen ott volt egy pohár narancslé és egy fájdalomcsillapító. Mondtam, már hogy imádom a szüleimet? Nem? Akkor most mondom. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból rendbe szedtem magam majd elindultam valami ehető után nézni a konyhába. Szombat volt. Ami egyet jelent az unatkozással. Hurrá! A konyha asztalon azonban meglepő dolog fogadott.

„Elmentünk a nénikédhez kicsim. Ha lehet, ne menj el otthonról! A nagyi hagyott neked pár olvasni valót;) Jó szórakozást!
Anyu”

Megreggeliztem majd a nappaliba menet megláttam azt a bizonyos „olvasni valót”.
Négy könyv volt az asztalon. Ha jól tudom a dédszüleim filmjeinek a könyv változata. Itt az idő, hogy megértsem miért is volt olyan nagy szám ez az egész. Az első könyvet levettem a tetejéről. A borítón egy kéz volt, ami egy piros almát tartott. Hát ez még nem jelent semmit. Óvatosan nyitottam ki az eléggé viharvert regényt és kezdtem olvasni a megfakult lapokat.


SOSEM TŰNŐDTEM AZON, hogyan fogok majd meghalni − bár az utóbbi hónapokban lett volna rá okom. Ám ha el is játszom a gondolattal, biztos nem így képzelem.
Lélegzet- visszafojtva meredtem a vadász sötét szemébe, ő pedig nyájasan nézett rám a terem túlsó sarkából.
Az a tudat vigasztalt, hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyett halok meg, akit szeretek. Nemes célért, éppenséggel. És ez azért számít valamit...
Nem néznék most farkasszemet a halállal, ha annak idején messzire elkerülöm Forks városát. Féltem. Nagyon féltem, de mégsem bántam meg, hogy így döntöttem. Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér.
A vadász, barátságosan mosolygott. És lassan elindult felém, hogy megöljön…


Mikor mind a négy könyvel végeztem az érzések letaglóztak. Minden, amiben eddig hittem átértékelődött. Létezhet varázslat, természetfeletti lények és örök szerelem? A válaszban nem voltam biztos, de csak egyetlen egy szó ismétlődött fejembe.
- Ez lehetetlen, lehetetlen, lehetetlen…


Maya: