56.fejezet--Vérszomj

Megérkezett ez a fejezet is :D Köszönöm a 100 rendszeres olvasót el se hizsem hogy ennyien vagytok már :):P A fejit küldeném Dórinka csak mert jah és mindenkinek aki komizott az előzőhöz.
Jó olvasást!!! +.+




Üresség mindenhol. Mintha lebegnék vagy nem is tudom. Utolsó emlékem az volt, hogy fel akarok állni a kanapéról, de elájultam. Mi történik velem? És a baba? Ugye semmi baja nincsen? Még nem szülhetek meg… Furcsa érzések járták körbe elmémet. Vágyat éreztem, de nem azt a szexuális és érzelmi vágyat, hanem olyat, amit nem tudtam hová tenni. Még soha nem éreztem ilyet ezért nem is tudtam mi az.

Aztán azt éreztem mintha külön lennék a saját testemtől. Nem éreztem magaménak magam. Ennek van értelme? Vajon egyszer fogok e normálisan gondolkozni? Mindig meglepem magam. Hát nem hiába vagyok angyal. Egy elég szokatlan angyal. Visszatérve az érzésekre, kezdtem tisztán gondolkozni. De nem elég tisztán. Elmémet elborította egyfajta köd egy lepel, ami hirtelen terül rá az emberre. De ez még is én voltam. Halottam, hogy beszélnek hozzám, hogy szólongatnak. Azonban nem értettem mit is mondanak pontosan. De ami ezután jött attól még én is megijedtem. Éhes voltam. Rettentően éhes és ez elvette minden erőmet. Egy molylepkének nagyobb ereje lehet, mint abban a pillanatban nekem. Aztán mintha egy hajszálnyi erő visszatért volna belém megszólaltam.

- Edward. - annak a nevét suttogtam, aki a világon legtöbbet jelentette számomra.

- Bella! - sóhajtott fel megkönnyebbülten. Most már értettem mit mondott. Ez erőt adott a folytatáshoz. Próbáltam kinyitni a szemem. Csakhogy ez nem ment olyan gyorsan aztán sokadszori próbálkozás után az ólomsúlyok eltűntek szemhéjamról és belenéztem férjem sötét szemeibe. Férj. Szívesen elmerengtem volna a férj szó fogalmán, ha nem nyilall éles fájdalom a nyakamba. Felszisszentem a hirtelen jött kellemetlen érzéstől.

- Mi a baj szerelmem? - nézett rám aggódóan Edward. Ezt én is akarnám tudni.

- Nem is tudom. - kezdtem bele lassan forgó nyelvel. Megijedtem hangomtól. Egészen más volt, ércesebb és rekedtebb mintha nem is én szólaltam volna meg. – A baba jól van? - simítottam kezemet – amit alig tudtam felemelni – hasamra.

- Teljes mértékben. Azonban Carlisle azt mondta nincs sok idő hátra. - jelent meg egy gondterhelt mosoly az arcán. Nem akartam, hogy szomorú legyen, vagy esetleg féljen attól, hogy mi lesz velem majd.

- Megígértem Edward. - néztem mélyen a szemébe. - És be is fogom tartani! - utaltam arra, hogy semmi komplikáció nem lesz, majd amikor világra hozom egyetlen pici babánkat. – Különben sem rázhatsz le ilyen könnyen. - fúlt el hangom egy fájdalmas nyögésben.

- Mid fáj Bella? - aggodalmaskodott. El akartam intézni egy semmi bajjal, de az égető érzés hasamban és nyakamban megállított benne. Erőtlenül kaptam torkomra a kezemet. Mintha azzal semmisé tenném fájdalmamat. Ha nem tudtam volna, hogy ez lehetetlenség azt mondanám, hogy szomjas vagyok.

- A torkod? - vonta össze szemöldökét Ed. De ekkor Jasper lépett be a szobába.

- Edward jobb lenne, ha vadásznál egyet. - közölte testvérével. Mi van?

- Nem is vagyok szomjas. - mondta értetlenül kedvesem.

- Az érzéseid nem ezt mutatják. - felelte Jazz. Nem tudtam tovább gondolkodni a szavain mivel torkomban lévő fájdalom teljesen letaglózott. Mi a fene történik velem. Jasper hirtelen kapta rám a tekintetét.

- Te… - halt el a hangja. Én?

- Az nem lehet. - suttogta maga elé Edward. - Hívd ide Carlislet! - utasította bátyját, aki erre azonnal cselekedett is.

- Mi az? - érdeklődtem rekedten. De nem válaszolt. Csak megszállottan simogatta a hasamat. Mint ha valami csoda lenne. Az is volt. Pár perc múlva megérkezett fogadott apukám is.

- Ez lehetséges? - mormolta a kérdést az orra alatt szerelmem rá se pillantva apjára.

- Tekintve hogy a kicsi félig vámpír elképzelhető. - már megint miért csak én nem értek ebből egy szót sem?

- Valaki elmondaná nekem is hogy miről van szó? - határozott akartam lenni, de az a tény, hogy hangom alig volt több egy suttogásnál eléggé tompította ezt az érzést.

- Mit érzel pontosan Bella? - vette elő apám az orvosi hangját.

- Öhm… elég furcsa, de mintha égne, a torkom mintha tüzes vassal kínoznának. - köhögtem. Apám és férjem egy jelentőség teli pillantás után hozzám fordultak.

- Bella te szomjas vagy. - jelentette ki Carlilse úgy mintha maga sem hinné el a dogokat. - Mivel egy félig vámpír, félig angyal gyermek növekszik benned ezért bár neked, nem, de neki szüksége van vérre, ezért érzed te a szomjúságot. Hogy ez eddig, hogy nem jutott eszembe. - rázta meg fejét. Majd kiviharzott a szobából.

- Most mit csinálunk? - estem kétségbe. A babának szüksége van vérre, de én nem tudok vadászni, sőt még arra sem vagyok képes, hogy felkeljek az ágyból.

- Bella ez valószínűleg nagyon kellemetlen és undorító lesz a számodra. - kedvesem nyugtatgatni próbált, de nem is értettem mitől igazán, míg nem a vámpír doktor vissza nem tért kezében egy sötétkék bögrével melyben valamilyen gőzölgő folyadék lehetett.

- Ezt most muszáj meginnod kedvesem. - fintorgott. Kérdeztem volna, hogy mi az, de mikor Edward elém tolta eltűnt értetlenségem. Vér. Mi lenne más? Nem gondoltam volna, hogy egyszer meg fogom kóstolni a férjem számára éltető táplálékot.

- Kicsim? - kérdezte Ed gyönyörűen remegő hangján. Kezem megtalálta az ő szabad kezét. Muszáj volt bátorítanom egy kicsit. Tudnia kell, hogy ennyit el tudok viselni Teo érdekében.

- Semmi baj. - nyeltem egy hatalmas nagyon, amit szerintem fél Forks hallott. Ki vettem szerelmem kezéből a bögrét majd egy mély levegő után a számhoz emeltem. Az íze letaglózott. Rossz értelemben. A sós, rozsdás, facsaró íz elképesztő volt. De ennek ellenére úgy a fél pohár elfogyasztása után élvezni kezdtem. Ha mondhatok ilyet, akkor elöntött a mámor. De azért nem annyira, mint egy vámpírt ebben a helyzetben. Kétségkívül élveztem azt, amikor a meleg vörös nedű lefolyt a torkomon, ezzel enyhítve a kínzó fájdalmat. Még többet akartam és többet és többet.

De a pohár kifogyott. Mikor kinyitottam szemem – egyáltalán mikor csuktam be? – két csodálkozó szempárral néztem szemben. Nem tudtam semmit mondani vagy tenni kiszámíthatatlanul tört rám az émelygés. A szoba forogni kezdett. Hirtelen felindulásból azonban megragadtam Edward ingjét és magamhoz húztam. Megmagyarázhatatlan szenvedély fogott el. Véres ajkaim erotikusan játszadoztak az övéivel. Szerelmem pedig vadul tépte számat. Távolban mintha egy torokköszörülés hallatszódott volna. De jelen pillanatban az se érdekelt, hogyha kitör a III. Világ Háború. Olyannyira szükségem volt erre, mint nőnek a csokira.

- Szomjas vagyok. - jelentettem ki természetesen. Magamon is meglepődtem mennyire nem is érdekel igazán, hogy mit ittam az előbb. Kedvesem döbbenten nézett rám, de szemében még mindig fellelhetőek az előbbi akcióm nyomai. Már ugrott volna, hogy hoz nekem, de megállítottam.

- Majd én. - mondtam ellent mondást nem tűrve. Nem tudott azzal érvelni, hogy gyenge vagyok, mert határozottan nem voltam az. Erős voltam, nyugodt és optimista. Optimista a jövőre nézve. Sikerülni fog. Sikerülni kell…


A következő egy hét mintha nem is lett volna. Mintha az idő csak repülne, és mi nem érnénk utol a szél szárnyán. Néha azt kívántam bárcsak megállna az idő néha pedig már kisfiamat szerettem volna dajkálni. Carlisle azt mondta pár nap és szülők leszünk. Ennek örültem is, meg nem is. De ha minden összevettünk szerettem volna már túl lenni rajta. Ezekben a napokban jobban hasonlítottam egy elefántra, mint egy nőre.

Imádnivaló férjem viszont cseppet sem mutatta ki nem tetszését. Sőt a gondoskodása és szeretete túlment minden határon. Na, nem mintha nem lett volna hízelgő önbizalom hiányos szívemnek. A vért továbbra is fogyasztottam, de már annak ellenére is nehézkesen mozogtam a saját lábaimon. Most pedig itt ülök a zongora padnál szerelmemmel és kiélvezzük terhességem utolsó napjait. A „ha” szócskát bele kellett tennem. Ha Alice nem mutogatna nekem itt rózsaszínűbbnél rózsaszínűbb kismama ruhákat.

- Alice, pár nap múlva ügy se lesz ezekre már szükség. Addig meg nem jó, ami van? - próbáltam észszerű érvel meggyőzni, de nem használt.

- Ugyan már! Nem halsz bele! - ch… könnyű azt mondani. Bezzeg babaruhákat nem mutogat. Azért ez nem teljesen igaz.

Ugyanis fantasztikusan, eszméletlenül aranyos és cuki meg minden ehhez hasonló jelzőkkel felruházott dolgok lappangnak a babaszobába. Ami az Edwarddal közös szobánk mellet lett kiépítve. Csodálatos sötétzöld és almazöld falakkal és mindenféle aranyos kiegészítőkkel ez a világ legédesebb baba szobája. Ezt elhihetitek nekem. Őrangyalságom alatt sok babaszobába tettem üdvözlésemet szóval én már csak tudom. De Alice hajthatatlan volt. Egyre csak a ruhákat mutogatta nekem. Edward vállának döntöttem fejemet. Nem bírtam ezt idegileg és egyre kényelmetlenül éreztem magam a bőrömbe.

- Alice. - nyöszörögtem. De nem hagyta abban. Egy fájdalmas nyögés hagyta el a torkom. Görcsbe rándult a hasam. Ed ijedten nézett rám. Mire megráztam fejem jelezve hogy semmi bajom.

- Nézz rám Bella! - parancsolta szelíden. Mikor engedelmeskedtem neki és feltártam előtte szemem világát még egy görcsös érzés jött. Mi a fene történik velem? Valami meleget éreztem a lábamnál. Megfagytam. Ne, ne, ne. Elfolyt a magzatvizem!

- Carlisle! - kiáltotta Ed miközben már vizsgálóban feküdtem. Alice már nem beszélt. Alice már nem idegesített. Még is most azt kívántam volna, hogy százszor inkább az, mint ez az érzés. Ugyan is én féltem. Féltem? Rettegtem.

- Bella nyugodj meg. - beszélt hozzám fogadott apukám orvosi hangján. - Nem sokára vége lesz. - Könnyű ezt mondani mikor öt percenként iszonyatos fájdalom tőr rá az emberre. Valami reccsent. Belém pedig még egy adag kínzó érzés költözött.

- Nem lesz ez így jó. - motyogta maga elé. Aztán még egy reccsenés. A bordáim szépen lassan felmondják a szolgálatot. Csak addig bírjam ki, míg világra hozom a babámat. Egy iszonyatos hang hallatszódott a levegőben. Mintha üvegszilánkok törnének és sercegnének. Elmém ködös volt. Nem tudtam pontosan mindenre koncentrálni. Egy hideg érintést érzetem homlokomon.

- Még egy kicsit tarts ki Bella. - suttogta elgyötörten férjem. A fenébe is már. A fájdalom csak nem akart szűnni és a baba egyre csak ki akart törni belőlem. Hiába láttam eddig optimistán most mintha elveszet volna józan ítélőképességem. Felsikítottam fájdalmamban mikor még egy valamimet eltörte, fiam. Nem haragudtam rá. Hiszen ő nem akar bántani. De máshogy sajnos nem tud kijönni onnan abból a szűkös helyből.

- Kint van. - kiáltott fel Carlisle majd abban a pillanatban gyereksírás hasított a csendben. Én, meg mint egy magára hagyott játék baba feküdtem az ágyon. Üresnek éreztem magam túl üresnek. Nem tudtam megkönnyebbülten fellélegezni, mert olyan kómás voltam, hogy alig láttam valamit.

Egy pillanatra megijedtem magamtól. De aztán eszembe jutott, hogy Hé! Bella, hiszen itt vagy. Élsz. Nem haltál meg. A családoddal maradsz. Edwarddal és Teoval. Igen Edwarddal és Teoval. Ezekkel a gondolatokkal nyomott el a gyógyító álom miután belenéztem kisfiam smaragdzöld szemeibe.

Megszületett ő. Akire oly régóta vártunk. És akinek nincsen párja széles a világon. Teodor Cullen*. A mi kicsi fiúnk...


*kép oldalt

Egy házőrző utolsó gondolatai /novella/

Mint fent is olvashatjátok említettem hogy írni fogok egy novellát a Vörös iszap katasztrófáról. Hát itt van ;) Remélem tetszeni fog...
Jó olvasást!!!+.+




Izgatottan csaholtam körbe és körbe az udvart. Ma jön haza Anna a fő suliról. Már vagy két hete nem láttam és két hete nem simogatott meg azzal a barack illatú kezével. Imádom, ha simogatnak. Ilyenkor rettentően boldog vagyok. Bár mikor nem? Szerény személyemnek elég egy kis gesztus, egy kis jutalom falatka és máris a fellegekben jár. Ez a mai a nap – annak ellenére, hogy kis gazdám megérkezik – furán indult. Különös félelmet éreztem mikor reggel felébredtem vackomból. Nem olyat mikor esni fog és nem is olyat mikor idegenek környékezik meg a házat. Ez a reggel más volt, mint az összes többi egész életem során. Hirtelen fontosnak tartottam minden olyat elvégezni, amit még soha nem csináltam. El tudjátok képzelni, hogy még soha nem kergettem meg a macskánkat. De ami késik, nem múlik. Sebesen száguldoztam a virágágyásban, ami az őszi időnek következtében elég kihalt volt. A cica farkát megharaptam mire panaszosan nyávogni kezdett. Erre meg kiviharzott a ház összes lakója. Mérgesen meredtek rám. Említettem már hogy ebben a családban csak Annának számítok valamit? A többieknek egy megtűrt valami vagyok, akibe néha belerúghatnak, és még sorolhatnám. De ezért a lányért érdemes elviselni a dolgokat. Ebben az esetben igaz az, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Együtt nőttünk fel és ő nem vert meg, ha megrágtam a papucsát ő nem kiabált velem mikor feldöntöttem a virágokat vagy kikapartam a vetést. Ő egy kincs, az én kincsem. A macskát felvették karjukba majd visszamentek. Vajon ő mivel jobb, mint én. Elkergette már egyszer is a betörőket? Megvédte már gazdáját egyszer is valakitől? Virrasztott e vele mikor annak fájt a hasa? Nem hinném. A szél furcsa szagokat hozott. Furcsa, irritáló és kellemetlen szagokat. Máskor is szokott, de nem ilyen intenzíven. Nem foglalkoztam vele. Farkamat csóválva vártam, hogy az óra mutatója elhagyja a négyes számot. Milyen jó hogy a kertben is van egy ilyen szerkentyű. Lassan teltek a percek én pedig egyre izgatottabb lettem. Tik-tak. Tik-tak. Most átkoztam azt, hogy Devecserre csak kétóránként vannak buszok Veszprémből. Hogy honnan tudok én ilyen sok mindent? Kutya vagyok és nem hülye. Ugyan olyan intelligensek vagyunk, mint ti emberek. Csak nincsen behajlítható hüvelykujjunk, amivel fogni tudnánk. Nem is bánom igazából. Az emberek felszínesek, buták és önfejűek, hogy az önzőt már meg se említsem. Tisztelet a kivételnek. De mi házőrzők nem ilyenek vagyunk. Önzetlenül szeretjük igazi gazdáinkat. Te milyen önzetlen dolgot tettél életedben? Fel tudnál sorolni legalább ötöt? Fogadjunk, hogy nem tudsz! Na, jó azért ez nem mindenkire igaz. Valaki igenis jószívű és kedves. Talán a várakozás, talán az elmélkedés miatt aludhattam el a teraszon. Az álmaimra nagyon ritkán emlékszem. De ez valahogy más volt. Olyan valóságszerű álom. Éreztem minden egyes dolgot képzeletem világába. Először a fájdalomra lettem figyelmes, égető, viszkető és szúró, elviselhetetlen fájdalomra. Hirtelen pattantak fel szemeim. Egy álom nem lehet ilyen fájdalmas. Igazam lett. Mikor feleszméltem már a szememnél is éreztem, ezt az égést. Nem láttam semmi. Csak nyüszítettem keservesen. Mi ez az egész? Mi történt? Hol van Anna? Kellett pár perc még rájöttem, hogy valami sűrű dologban vagyok. Nem olyan, mint a víz, hanem sokkal töményebb. Egy tompa rémült kiáltás…
- Herceg! -… erőt adott mindenhez. Anna itt vagyok, kiáltottam volna, ha beszélnék emberül. De nem beszéltem. Helyette csak mindenre elszánt mancscsapásokkal próbáltam a felszínre jutni. Nagy küszködés árán sikerült. Hihetetlen dolog tárult elém. A jól ismert környék, a fák, a házak minden vörös volt. Az iszap tározó! csapott fejbe a felismerés. Kiöntött… Anna kb. kétszáz méterre volt tőlem. A teraszon ált és a szemével engem kutatott. Derékig vörös volt és az a gyönyörű tündér arca most csillogott a könnyektől. Mikor meglátott egyik lába előre lendült a sűrű masszába. Értem jön!- ujjongtam. De túl hamar elkiabáltam. Kegyetlen anyja visszarántotta még mielőtt megtette volna az első lépést. Anna kiabált, sírt és kapálózott, de egyik se használt. Szülő anyja visszaráncigálta a házban - azért meg kell jegyeznem, hogy a macska ott csücsült a vállán. Hol itt az igazság kérdem én? Aztán meg csapott valami és újra elmerültem a gyilkos anyagban. Tudtam, hogy most láttam Annát utoljára. Most láttam utoljára szerető tekintetét. Vége lesz mindennek. Örökre elszakadunk egymástól. Ő – ha szerencséje van, és nagyon remélem, hogy az lesz – megmenekül és visszamegy a főiskolába. Lediplomázik és családot alapít. Ez az élet rendje. De én? Én meghalok. Vége lesz rövid kis életemnek és jó esetben a mennybe kerülök. Vajon hány cipő megrágása kell ahhoz, hogy a pokolba juss? Ugye nem sok? Fuldoklottam a vörös iszap alatt. Légcsövemet szétmarta a méreg és nem tudtam elképzelni, hogy megmenekülök egyáltalán. Azt mondják, hogy mielőtt meghalsz, lepereg előtted az egész életed. Ez esetben nem így volt. Különben sem szeretném, megint végig nézni, esetleg csak a jó dolgokat. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a mai nap vége… Valami megváltozott. Már nem volt olyan sűrű a massza, amibe hadokoltam. Kisebb lett, elkezdett apadni. De az én állapotom csak tovább romlott. Nem maradt erőm még arra sem, hogy megmozdítsam mancsomat. Az emberek felelőtlenek, az emberek hülyék, az emberek szeretnek szenvedést okozni másoknak, az emberek kegyetlenek. Anna nem volt ember ő egy angyal volt. Akivel már soha többet nem játszhatok, nem kapom meg a spagettije maradékát, nem simogat puha keze és nem becézget selymes hangján. A legjobb barátomat nem látom többé. Éreztem, hogy már csak pár pillanatom van földi létemből. Szívem egyre lassabban vert. Hangokat halottam. Autó, lábdobogás és beszéd hangját. Utolsó leheletemből már semmire se tellett. Elvesztem. Én, egy sok időt megélt bernáthegyi, akit gazdája Hercegnek szólított, meghaltam. Ha tudtam volna sírni, sírtam volna. Könnyű lettem, pihe könnyű. Már nem fájt semmi. Nem éreztem semmit. A boldog öntudatlanság következett. De hirtelen két kéz ragadott meg.
- Még lélegzik! - kiáltotta valaki. Késő volt itt bármit tenni már. Ennyi élet járt nekem. Azért még érdekelne, hogy a macskát miért mentették meg és engem miért nem? És hogy mi lesz ezután Annával? Anna… ezt a szót gondolva süllyedtem bele a boldog öntudatlanság tengerébe. Meghaltam.



A jólét valódi értékét nem tudjuk megítélni mindaddig, amíg nem éreztünk fájdalmat, éppúgy, ahogy nem élvezzük az édest, amíg meg nem kóstoltuk a keserűt, vagy a jót, amíg meg nem ismertük a gonoszt, sőt magát az életet sem értékeljük igazán, amíg szembe nem kerülünk a halállal.

Sadhu Sundar Singh


Ha te is segíteni szeretnél a károsultakon akkor hívd a 1749 számot és 200 forintal te is hozzá járulsz.

Új Blog, egy kicsit másképp...:D

Nyilván mindenki ismeri az X-FAKTOR jelenséget. Nahát Brixivel és Klarrival nyitottunk egy oldalt ebben a témában. Ez nem fic hanem inkább újságíró jellegű érdemes bekukkantani;D Több infót is találtok erről az egészről ..:D


http://x-faktorvandus.blogspot.com/

55. fejezet--Buborék

Itt a feji :D Küldeném annak az öt embernek aki komizott az előzőhöz. Tudjátok...eldöntöttem hogy leszarom hogyha nem érdekel titeket az érzéseim...Tehát befogom a szám és lenyelem a békát. Egyelőre... Đóri imádlak(L)
Jó olvasást!!!+.+



Értetlenül néztem szerelmem szemébe. Nem fogtam fel mondani valóját.

- Bella jól vagy? - kérdezte félve. Miért ne lennék jól?

- Persze. - feleltem magától értetődően.

- Bella. - motyogta nyugtalanul. Mondja már meg mi történt! - A hasad! - Mi van a hasammal? Válasz helyett lebámultam az említett testrészemre, de semmi különöset nem láttam rajta a lemenő nap sugarain kívül. Na meg hogy lassan jobban fogok hasonlítani egy bálnához, mint egy angyalhoz.

- Mi van a hasammal? - kérdeztem rá. Edward furán nézett rám.
- Nem érzed? - lepődött meg.

- Mit kéne éreznem! Mond már. - sürgettem. Hírtelen nagyon türelmetlen lettem.

- Tűz forró vagy. - ért hozzá pocakomhoz majd húzta el a kezét. Furcsa, mert én semmi kellemetlent nem éreztem, sőt teljes mértékben jól éreztem magam. Boldogan, vidáman és biztonságban.

- Mennyünk be. - kapott fel aggódva. Nem tudom, hogy mit kell ezt túl misztifikálni.

- Edward, semmi bajom. - próbáltam nyugtatgatni, de nem sok sikerrel. Óvatosan lerakott az ágyra majd elment keresni „valami hideget” ahogy ő fogalmazott. Nem lenne egyszerű, ha csak átölelne. Nála jobb hideg dolgot nem is találhatna az ember. Kényelmes, kellemes és még szerelmes is, egy hideg vizes ruha ezt nem pótolhatja. Szerelmem hamar visszaért. Valamilyen tasak volt a kezébe gondolom jéggel lehetett teli.

- Ugye nem azt akarod csinálni, amire gondolok, hogy csinálni akarod? - ennél nyakatekertebb kérdést is csak én tehetek fel. Most se csalódtam benned Bella Cullen. Szerelmem nevetett balgaságomon.

- Attól tartok, hogy azt akarom csinálni amit, gondolsz, hogy csinálni akarok. - válaszolt ő is ugyan olyan kacifántosan, mint én. Nem hiába ő a másik felem.

Összetartozunk testestül, lelkestül és mindenestül. Összeszorítottam szemem és vártam a hideget. Utálom a hideget, de imádom Edwardot. Ellentétes érzések. Bár mondjuk, ha a minden hideg dolog Ed formájú lenne, akkor szeretném. De a hideg érzés nem jött. Most vagy én nem érzem vagy férjem nem csinált még semmit. Félve nyitottam ki szememet először csak az egyiket aztán pedig a másikat. Edward lefagyva nézett engem.

- Mi a baj? - riadtam meg. De nem válaszolt és keze elindult pocakom felé, csak pár centi választotta el mikor megállt és nem ment tovább. Olyan volt mintha egy láthatatlan falba ütközne, mintha egy fantomívest játszott volna. Aztán kedvesem szemébe mérhetetlen döbbenet költözött utána pedig arca teljesen gyengéd és meghatott volt.

- Az apukád vagyok. - mondta majd keze rásimult a hasamra most már akadály mentesen. Valaki nekem is megmagyarázná mi volt ez?

- Edward? - néztem rá. De ő átszellemülten simogatta babánk helyét. Láttatok már sokkos vámpírt? Én nem. De férjem most kifejezetten ilyen volt. Kellett pár perc mire meg tudott szólalni.

- A baba… - suttogta. Elegem van a morzejeles beszédből!

- Mi van a babával? - sürgettem. Aztán mintha kábulatból ébredt volna megeredt a nyelve.

- Beszélt hozzám. - magyarázta úgy mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. - Azt akarat tudni, hogy kivagyok. Mindenáron meg akarja védeni a mamáját. - nézet szemembe szerelmesen. Nem hittem a fülemnek. Nem lehet még ilyen fejlett, hogy az apukájával kommunikáljon gondolatban.

- Az ő volt az előbb? - képes volt egy láthatatlan burkot képezni, hogy semmi baj ne érjen?

- Igen. Azt mondja, hogy ez a képessége. Bármitől meg tud védeni bárkit, legyen az fizikai vagy mentális képesség. Szinte mindenre képes. Ha tűz kell, akkor azt csinál, ha víz, akkor azt. Hihetetlen. - Ez tényleg az volt. Egy legyőzhetetlen gyermek növekszik bennem. A mi gyermekünk. A mi kis fiúnk. Igen tudom, hogy kisfiú lesz. Érzem a zsigereimben.

- Mi az? - kérdeztem meg szerelmemtől ugyanis hirtelen nagyon gondterhelté vált arca.

- Azt hiszem, jobb lenne, ha haza mennénk. - mondta szomorún.

- Nem akarok haza menni. - durcáskodtam. Tényleg nem akartam. Olyan jó volt egy kicsit kettesben, vagyis hármasban lenni. Mindentől és mindenkitől távol.

- Kicsim. - nyomott csókot ajkaimra. - Hidd el, én se akarok. De a biztonságotok érdekébe muszáj haza mennünk. Nem tudjuk, pontosan milyen ütemben fejlődik a baba, de ha így folytatja, akkor hamar szülők leszünk. - mosolyodott el. Ez nem az a felhőtlen és igazi mosoly volt. Valami nagyon nem volt itt rendben. Kérdés nem jött a számra helyette csak jelentőség teljesen bámultam bele azokba a mézszínű szemekbe.

- Semmi baj kicsim. - simogatta meg arcomat.

- Látom. - feleltem gúnyosan. Azért mert terhes vagyok vak nem. Edward talán belátta, hogy jobb, ha kiadja magából vagy csak tudta, hogy addig nem hagyom, békén még el nem mondja. Minden esetre beszélni kezdett.

- Félek. - hajtotta le fejét. - Félek, hogy nem úgy sül el a dolog, mint ahogy azt elvárnánk. Mi van, ha nem éled túl Bella? Hiszen félig vámpír lesz és erős és… és… - nem hagytam tovább beszélni még eljutna oda, hogy az egész az ő hibája. Különben sem fogok meghalni. Nem hagyom.

- Veled maradok szerelmem. - simítottam tenyeremet selymes arcára. - Különben sem eshet semmi bajom. Hallhatatlan vagyok. - közöltem a tényeket.

- Azt nem tudhatod. - rázta meg fejét.

- Bíz bennem! - motyogtam majd rátapasztottam ajkaimat az övéire. Ő félt. Az viszont hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy én nem. Elméletileg nem hallhatok meg, de ilyenre még nem volt példa a világon így hát senki se tudja mi is fog történni valójában. Csak bizakodhatok a legjobban, és hogy elég erős és kitartó vagyok ehhez. Azonban ezt a világért sem mondtam volna el kedvesemnek. Nem kell, hogy még több sületlenségen törje a fejét.

Edward még mindig ajkaimon volt, de egy idő után a csókolózás átment valami egészen másba. Valami szenvedélyesebb és túlfűtött tevékenységbe. Ez volt az utolsó esténk az Isabella szigeten. Ki kellett használnunk a helyzetet és ott folytattuk ahol nem is olyan rég abba hagytuk, a szerelem érzéki világában.


*.*


Reggel Edward dallamos hangjára ébredtem. Beszélt valakihez. Pár perc elteltével rájöttem, hogy pocakommal társalog éppen ezért nem is nyitottam még ki szememet.

- Sose gondoltam volna, hogy lehet majd gyermekem. - gondolkozott el. - Igazad lehet… ühüm… Jó reggelt szerelmem. - mosolygott majd éreztem, ahogyan végig csókolja arcomat majd végül számat is birtokba véve.

- Mikor indulunk? - sóhajtottam mikor elváltak ajkaink.

- Nem sokára mivel borús az ég így nem kell estig várnunk, hogy emberek közé mehessek. - ez ugyan úgy okozott örömöt, mint szomorúságot is. Örömöt, mert újra láthatom családomat, Alice-t és a többieket, akiket közel két hete nem láttam, de szomorúságot is, mert kipukkad a tökéletes kis szerelem buborékunk, ami a szigeten kialakult.

Edward még nyomott egy puszit hasamra majd a fürdőbe invitált. Jól esett a langyos víz, felhevült bőrömnek. A zuhanyzás után kilépve az ajtón már kedvesem teljes harci díszben állt előttem. Egyre közelebb került a búcsú ideje én pedig ezt egyre kevésbé vártam. A mólón álltunk, szerelmem a csomagokat pakolta a hajóra én pedig a szigetet kémleltem. Az emlékek visszajátszódtak fejemben. Eve, a tó, a babánk, minden csók, minden érintés aztán hirtelen két hideg kar fonódott körém.

- Visszajövünk még. - hangjába ott volt az ígéret pecsétje annak ellenére, hogy nagyon bizonytalan volt a jövőnk. Vajon tényleg lesz alkalmunk még kiélvezni egymást ennyire, és talán ha legközelebb visszajövünk már nem, ketten hanem hárman leszünk. Talán. Ezek a gondolatok jártak fejemben akkor is mikor a hajón száguldoztunk és akkor is mikor a repülőn elszundítottam, Edward karjaiba. Egyre többet alszok mostanában és egyre fáradékonyabb vagyok. Tényleg közeleg, az a nap mikor megszületik gyermekünk.

A repülő leszállt én pedig felkeltem szerelmem segítségével a puha ülésekből majd a váró felé vettük az irányt. Szorosan fogtam férjem kezét. Ahogyan némelyik nő legeltette rajta szemeit. Hát álljon már meg a menet! Nem látják, hogy a terhes felesége ott van az oldalán? Már láttam Emmett fejét a tömegből. Ajaj, előre féltem vicceitől és attól is, hogy a többi családtag mit fog szólni pocakomhoz. Ez alatt a két hét alatt teljesen megváltoztam. Azonban mikor megláttak minket Alice már rohant is oda hozzánk, karjaiba zárva először engem majd a bátyját is.

- Hűha! Hogy megnőttél Bella! - ámuldozott színpadiasan Em. Tudtam! Tudtam! Gyenge pontra tapintott.

- Emmett! - rivallt rá Ed.

- Jól van, na! - motyogta majd oda jött és ő is megölelt - Bocsi hugi!

- Semmi baj Em. - mosolyogtam rá - Csak mennyünk haza. - otthon akartam már lenni. Fura, de megint álmos voltam és mintha éhes is, de ez hülyeség mivel én nem lehetek éhes, ezért nem is tulajdonítottam nagydolgot neki. Egész úton az élményeket meséltem Alice-nek, tisztára bepörögtem. Aztán később mikor beléptünk a Cullen ház ajtaján Esme is üdvözölt és a többiek is. Sajnos már se Angelo, se Leo és Florette nem voltak itt. Mikor rákérdeztem fogadott anyukám válaszolt.

- Visszamentek mivel irányítaniuk kell a mennyországot. El akartak köszönni, de siettek. - kicsit bántam azért. De fontosabb dolog is volt, mint ezen rágódni. Carlilse szerint pár hét és megszületik, de Edwarddal még nem végeztünk el egy fontos teendőt. Név választás. Mivel biztos voltam, hogy fiú lesz ezért első sorban fiú neveket kerestünk.

- Mit szólnál a Davidhez? - vetette fel az ötletet szerelmem miközben a kanapén ültünk én pedig az ölében pihentettem lábaimat.

- Olyan kell, ami nem olyan átlagos… - a David nem jó. Minden ötödik embert Amerikában Davidnek hívnak. De a mi babánkból csak egy lesz az egész világon. Nem hívhatjuk akárhogy.

- Anthonyhoz? - vetettem fel Edward második nevét. De nem egyezett bele. Aztán eszembe jutott valami.

- És a Theodor? Azt jelenti Isten ajándéka. - mormoltam. Elég képtelen ez az isten dolog. De ha úgy vesszük teljes mértékben hozzá illik. Egy rúgást éreztem hasamnál én meg folyékony halmazállapotúvá váltam. Mostanában egy kis gesztustól is el tudok érzékenyülni.

- Tetszik neki. - mosolygott Ed. Igen tetszik neki. Teo a mi kis fiúnk. Egy rész belőlem és belőle.

- Bella kérlek, gyere le egy picit. - hallottunk egy izgatott kiáltást lentről. Próbáltam felkelni a kanapéról, de nem ment olyan könnyen.

Edward karját nyújtva segített felállni majd mikor már épp, hogy kiléptem volna a szoba ajtaján éles fájdalom nyilallt hasamban. A világ elsötétült körülöttem...

Születésed napja /meglepetés novella/

Hát, hát, hát... hoztam egy kis szösszenetet kedves đórinak. Mivel ma van az én kiskacsám 15. születésnapja. Tessék neki meghúzkodni a fülét :D na de nem is mondog itt többet... mindent leírtam ide a novellába. Csak még annyi hogy ez nem Twilight ez egy IGAZ TÖRTÉNET pontosabban így telt a délelőttöm xD
Jó olvasást!!!+.+



SZÜLETÉSED NAPJA



Ne, ne, ne kérlek Istenem! Miért? Mivel érdemeltem én ezt ki? Miért kellett nekem ilyen helyzetbe sodorni magamat? Mikor ezek gondolatok, járnak, fejemben mindig emlékeztetem magam, hogy megéri a sok szenvedés, amit elviselek. Jöhet tornádó, szélvész, tájfun, meteor vagy iszap katasztrófa. Akkor is túlélem ezt a negyed órát. A busz ilyenkor tele van. Ezt a legenyhébben sem túloztam el. Egy légy se tudná keresztül repülni a tömegen és én pont bent állok a közepébe. A jármű megállt. Ó atyám. Ha azt hittem többen nem férnek már fel hát nagyot tévedtem. Miért nem nagyobb ez a hülye busz? Komolyan panaszt fogok benyújtani a Volánnál. Büdös van. Hogy a jó életbe. Ki a fene használ ilyen orrfacsaró parfümöt? Hová fajul a világ! Az ilyeneknek kiabálnék bele az arcukba hogy: Hé, ember nem hallottál még a zuhanyzásról? Gusztustalan. A szagot még mindig nem szoktam meg és egyre csak az órámat nézem. Még legalább 5 perc. Komolyan gondoltam én ezt? Mi van, ha az egész érjünk-be-előbb-a-suliba-mint-a-legjobb-barátnőnk dolog nem úgy sül el, ahogy én akarom? Komolyan mondom, ha előbb ott lesz és én pedig feleslegesen haltam meg majdnem egy ilyen élménytől hát akkor körbetáncolom meztelenül az országalmát. Evelin ne így állj hozzá! - róttam meg magam. - Sikerülni fog! Sikerülnie kell… Még egy piros lámpa és leszállhatok. Hála az égnek! De hogy én hogy utálom a piros lámpákat. A piros lámpa felesleges dolog. Hátráltat, idegesít, és ha nem lenne, már kerek 7 perce kikerültem volna innen. Mintha valaki meghallotta volna kérésemet kinyílt a busz ajtaja és én kiszabadulhattam ideiglenes börtönömből. Teleszívtam tüdőmet friss, szagmentes oxigénnel és egy pillanatnyi erőgyűjtés követően elindultam végső célom felé. Jobb lábamat tettem a bal után. Jobb, ball. Jobb, ball. Közbe meg az embereket kerülgettem. Sikerülni fog még csak hét óra, öt van. Gratulálok Evelin, tíz perc alatt kell megtenned, amit álltalába húsz perc alatt, kell. Macskakő. Hogy a jó büdös életbe. Próbáltatok már magas sarkúba macskakövön menni? Nem? Akkor ne is próbáljátok. Ugyan is kijelentem, hogy életveszélyes. Tapasztalatból tudom. Ha ötször nem bicsaklott ki a bokám, akkor egyszer se. De hát megéri nem? Naná. Ball, jobb. Ball, jobb. Már csak háromszáz méter, már csak kétszáz és hát nem akkor keresztezi utamat egy nyomorult piros lámpa. Ajj. Idegesen trappoltam lábaimmal. Szememmel a környéket pásztáztam hátha meglátom a keresett személyt. Szerencsére sehol sem volt, a lámpa pedig ismét zöld lett. Már ideje volt. Előkészültem. Kesztyűmet már a suli előtt ötven méterre levettem. A karkötőm meg lesett a kezemről. Szerencsétlen némber. - szidtam magam gondolatban. Milyen jó hogy Edward nem létezik. Mert tuti szakadna a gondolataimon. Mikor beléptem a suli ajtaján már hét óra húsz volt. Kicsit szomorú a tény hogy nem értem be, de semmi jel nem utal, hogy még itt lenne. Kétszer is hátra pillantottam menet közben és hát nem volt ott. A táskámat gyorsan leraktam egy padra. Elővettem egy celluxot, na meg a kis Happy Birthday feliratomat és smileykat. Egyik éjjel végig ezt csináltam. De megéri. Ezt folyton ismételnem kell? Fele kész volt. Mikor is a folyosó végén bekukkantott egy fej. „A” fej.
- Jöhetek? - kérdezte meg bizonytalanul. Még az kéne.
- Nem. Menj vissza! - sürgettem. Az akcióm kudarcba fulladt… vagy mégse? Hiper szuper sebességgel – olyannal, amit még egy vámpír is megirigyelhetne - ragasztottam fel a maradék papírokat.
- Jöhetsz. - sétáltam oda hozzá. Majd minden izgalmamat és szeretetemet belesűrítve megöleltem másik felemet. A kész művem tetszett neki. Reméltem is. De hogy én hogy szeretem, ha dicsérnek! Talán ezen a napon vált ez nekem nyílván valóvá, már nem mintha előbb nem tudtam volna. Az ajándékát csak az osztályba adtam oda. Fülbevaló. Szeretem a fülbevalókat. Feldobhatják napodat, öltözködésedet, és magabiztosabbá válhatsz tőle. Imádta. Legalább is azt mondta. De ő soha sem hazudik. Ti el tudjátok ezt hinni? Én el! Viszont nem sok ilyen szeretni való és fantasztikus lány létezik a földön. Hiszen belőle csak egy van. Egyetlen egy. És ő pedig az én legjobb barátnőm. Nem másé, az enyém. A szünet további része vidám beszélgetéssel telt. Sőt az egész nap. Bolondságom ma sem hagyott cserben. Lehetetlen leírni miket művelek. Aki nem ismer, el se hiszi, hogy ilyen vagyok. A barátaim így szoktak meg és így szeretnek. De tudjátok miért volt jó ez az egész nap, mert adni jobb, mint kapni. Őszintén, jobb egy drága ékszer annál mikor látod szeretted szemébe a boldogság fényét felcsillanni? Van-e annál felemelőbb élmény mikor látod örömét és az öröméből fakadó mosolyát? Ezért szeretem a születésnapokat. Mert igaziak, valódiak, boldogok, élménnyel telik, és szeretetben gazdagok. Nem kell hatalmas összegért venned bármit is ilyenkor. Elég egy apróság, egy pici tárgy, édesség, vagy egy kedves szó. Ezek többet jelentenek bármelyik Gucci táskánál. De mikor a matekóra után - ami mellékesen megjegyzek baromi agyhalálozó volt - belenézel legjobb barátnőd szemébe és látod ezeket a dolgokat, tudod, hogy megérte. Megérte korábban kelni, megérte tömött buszon utazni a megszokott kényelmes alig-van-valaki-rajta helyett, megérte kitörni a bokám a macskakövön és megérte izgulni napokon át. Érte, megérte. Érted, Dóri! Igen te! Te ott a zöld falú szobádban remélem örömmel tekintesz erre a napra majd és ha még ma nem mondtam volna eleget akkor most mondom: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!

The Swan Twins + Díj :D

Az egyik olvasóm név szerint Friday nyitott egy blogot :D
És nekem elhihetitek hogy nagyon jó .D
fantasztikus O.O Én szakadtam a röhögéstől mivel haláli a stílusa a csajnak szóval tessék bekukkantani hozzá :D



http://friday-theswantwins.blogspot.com



Egyébként kaptam tőle gy díjat is amit nagyon szépen köszönök :D
De nem küldöm tovább senkinek sem. Aki akarja az vigye.:P

Ti kérdeztétek, én válaszolok rá :D

Akkor hát lássuk azt a medvét :D


Trixi: Miért kezdtél írni? Mi ösztönzött rá?

Evcu: Az egész azzal kezdődött, hogy blogokat kezdtem el olvasni. Egész pontosan tavaly szeptemberben. Csodáltam azokat az írókat, akiket olvastam és nem is tudtam el képzelni, hogy én is alkothatok majd egyszer egy ilyet. Aztán olyan november környékén elkezdtem egy ficcet –megjegyezem így visszagondolva borzalmas volt - de a gépem nem sokkal azután elszállt. Így az teljesen letörlődött én pedig nem dokumentáltam sehová. A kedvem tökre elment az egésztől. Aztán március környékén kipattant a fejemből ez az angyalos téma. Aztán gondoltam miért ne? Mi veszteni valóm van vele? Tehát saját magamtól jöttem rá, hogy ezt szeretném csinálni, és hogy szeretem ezt csinálni.

***

đóri: Mi lesz most Evivel?

Evcu: Evinek még hatalmas nagy szerepe lesz. Azt hiszem, mindenki tudja, hogy ok nélkül senkit se rakok bele a történetbe. Így hát izgatottan várom, majd mit reagáltok rá.

đóri: Kapunk szemszöget tőle?

Evcu: Öhm… nem tudom. Igazából nem tervezem bele a 60 fejibe, de még kitudja.

đóri: Találkozunk még vele?

Evcu: Igen :D

đóri: Hol?

Evcu: Cullen ház.

đóri: Mikor?

Evcu: Utolsó fejezet :D

đóri: Miért?

Evcu: Az meglepetés :P és csak a hatás kedvéért nem akarom elárulni.

đóri: Mi lesz akkor a kis kölök neve?:O

Evcu: Eddig Theodor. De még kitudja:P

đóri: Milyen lesz a szülés?

Evcu: Fájdalmas.:/ nagyjából még én is csak ennyit tudok róla. :Đ


***

demon: Lesz második rész?

Evcu: Nem tervezem. Mivel nincsen ötletem hozzá. De ha homlokon csókol, a múzsa még lehet ;D

***

Melinda: Ezek után lesz másik történeted (mint pl: a homokóra mit kiírtál vagy sem?)

Evcu: Tervezem, hogy lesz :D

Melinda: Mit tervezel, saját történeted lesz vagy hasonló fanfiction?

Evcu: Fanfictiton. De a későbbiekben szeretnék sajátot is, de arra még nincsen ötletem.

Melinda: Kik támogatnak a családon belül?

Evcu: Hát anyu örömmel hallgatja a „blogos” történeteimet. Mindig elújságolom hány látogatóm vagy rendszeres olvasóm van. De a tesómmal szoktam mindent megbeszélni. Tehát nem emelnék ki senki. Örülnek, hogy csinálok valami jót és nem drogozok meg csavargok össze-vissza. Mondjuk, azt se veszik jó szemmel, ha egész nap a gép előtt ülök. De hát mindig az kell ami nincs, nem igaz?

Melinda: Van e testvéred?

Evcu: Igen van :D Egy 19 éves bátyám, akit én nagyon szeretek (L)

Melinda: És az iskola melyik tantárgyat szereted?

Evcu: Hát az Irodalmat mindenképpen és nem, csak azért mert írok. Ezeken az órákon inkább a versek varázsolnak el. Hihetetlen hogy pár sorba mennyi minden érzést bele lehet sűríteni. Egy kis ráadásként kedvenc költöm Ady Endre. E mellet még a történelmet és a rajzot is szeretem.

Melinda: Hogy látod a jövődet, hogy szeretnéd alakítani?

Evcu: Hát a jövőbe szeretnék kiadni egy könyvet, de előbb meg kéne írni szóval nagy munka áll előttem. Viszont nem ebből szeretnék megélni (annyira jó nem vagyok) De 5 év múlva miután befejezem a gimit szeretnék külföldön tanulni. De ez még a jövő zenéje.

***

Nyinyke: Mikor születik, és milyen nemű lesz a gyerek?

Evcu: Fiú lesz és három vagy négy fejezet múlva fog megszületni.


Köszönöm a kérdéseket csajok :D Remélem szolgálhattam pár új érdekes információval.
Puszi xoxo

Játék :D /hosszabítás/ *frissítve*

VÉGE!!!:P

A játék határidejét kitoltam ma 8 ÓRÁIG :D

Aki nem tudná mi ez:

Ma 8-ig bármit kérdezhettek tőlem a törivel a múlttal a jövővel vagy velem kapcsolatosan. :D
Várom kérdéseiteket komiba, chat-be vagy mailbe ;D

puszi xoxo

54.fejezet--Főnyeremény

Itt a fejezet :D Küldeném Dórinak/ a váll puszit beleírtam a fejezetbe ember xD/ és még Vikinek(L) a papagájok miatt és kivételesen nekem mivel bele írtam magam a töribe ;D Alul pedig olvassátok el amit írtam.
Jó olvasást!



Megdöbbenve meredtem a vízre ahová pár pillanattal ez előtt egy kisrepülőgép zuhant. Edwarddal még mindig egymást öleltük és ő is ugyan olyan döbbent volt, mint én. Olyan szürreális érzés ez az egész. Hiszen ki nézett végig már a nászútján egy repülőgép szerencsétlenséget? Senki. Ennek az esélye egy a trilliárdhoz. Már a homokot éreztem talpam alatt. Edward letett és jól nevelt úriember lévén rögtön a vízbe kezdett volna futni, ha nem fogom meg a karját.

- Megláthatnak. - mondtam halk, remegő hangon. Nem tudtam, hogy a meglepődéstől vagy a félelemtől vagyok e ilyen állapotban. Talán egy kicsit mindkettő.

Edward nem reagált aggódásomra. Egy gyors csókot nyomott ajkamra és egy jelentőségteljes nézés után a tengerbe ugrott. Két pillanat alatt a roncsoknál volt. Közbe egyre kétségbe esettebb lettem. Mi van, ha meglátja valaki Edward csillogó bőrét? Hogyan magyarázzuk ezt ki? Szerelmem pár perc után feljött a felszínre.

- Nincs itt senki Bella! - kiáltotta. Az nem lehet. Magától nem zuhanhat le egy gép. Mikor ezt kigondoltam Edward már mellettem is volt és karjai védelmezően körém fonódtak.

- Valakinek kell lennie. - vetettem ellen. - Biztos vagy benne? - Ed csak bólintott egyet. Erre a mozdulatra egy sóhaj hagyta el számat. Akkor ennyi volt? Folytathatjuk a nászutunkat? Mire elkönyveltem volna magamban az igen választ valami megmoccant az erdőben.

- Mi volt ez? - kérdeztem elvékonyodó hangon. Komolyan kezdek hasonlítani egy gyerekre. Hülyébben már nem is viselkedhettem volna. Hisz’ itt van velem személyi testőröm, aki egyben a férjem is. Mi bajom lehet, ha egy vámpír vigyáz rám? Edward karjai szorosabban öleltek. Aztán hirtelen lazult a szorítása és egy hangos kacaj hagyta el torkát. Na, most mi van?

- Hogy az a… Nem igaz hogy ez mindig velem történik meg. Most mit fogok, kezdeni egy lakatlan szigeten? Hogy lehetek ennyire szerencsétlen. - mondta az erdőből egy morcos női hang. Hoppá! Megérkezett a repülő vezetője is.

- Ha egyszer kikerülök innen soha többé… - mondatát már nem tudta befejezni, mert abban a pillanatban ki lépett a fa mögül, ami takarta előlünk.

Rövid szőke haja, szanaszét állt fején, arca piszkos volt a ruhája néhány helyen szakadt. Megviseltnek látszott. Különös érzés járta körbe testemet. Nem tudom megmagyarázni. Szemei döbbenten tágultak ki mikor meglátott minket. Főleg mikor Edwardra tévedt a tekintete. Olyan fajta meglepődést én még nem láttam. Azt hinné az ember, hogy a kezdeti sokk után sikítva elrohanna az illető, de nem ez történ. Pont az ellenkezőjét csinálta a lány. Mikor felocsúdott, megértést láttam a szemébe és talán örömöt. Az utóbbit nem tudtam elképzelni, hogy miért. Egészen addig, míg meg nem szólalt.

- Bella te vagy az? - kérdezte hitetlenül. Majd elnevette magát. – Ez nem lehet igaz.

- Öhm… ismernem kéne téged? - feleltem vonakodva. Fogalmam sem volt ki lehet.

- Te nem ismersz, de én igen. - mosolyogta. - Te vagy Bella, az angyal, aki beleszeretett egy vámpírba, akitől most babát vár. Ráadásul ő az én hősöm. – Hős? Én? Mit tettem, hogy ezt mondják rám?

- Nem igazán értem, hogy miért is vagyok hős... - motyogtam magam elé.

- Felszabadítottál minket az örök kárhozat alól. – jött közelebb hozzám - Mondjuk megérdemeltem volna…

- Te a pokolból való vagy? - nyílt ki döbbenten a szemem. Egyáltalán nem tűnt odavalósinak.

- Csak voltam, de megszöktem. - mosolygott. És ezt miért ilyen könnyedén mondja?

- Nem félsz, hogy megtalálnak? - kíváncsiskodtam.

- Mi lenne, ha bent folytatnánk ezt a beszélgetést? - ajánlotta fel szerelmem. Hát jól kezdődik, a nászutunk mondhatom.

- Mennyünk! - nyomtam csókot ajkaira.

Két perc múlva már a nappaliba voltunk. Csak azt felejtettük el, hogy a nászéjszaka után összepakoljunk. Ugyan is jó pár törött dolog és toll hevert a házkülönböző részein. Olyan helyeken is ahová fogalmam sincs hogyan kerülhetett. Ennyire egymásba feledkeztünk volna, hogy észre se veszem amint a falba egy hatalmas lyuk kerül. Nem véletlen tehát, hogy elpirultam. Bezzeg Edward meg jót kuncogott rajta, vendégünkkel együtt. Majd adok én nekik kuncogást.

- Ha kiszórakoztátok magatok, akkor folytathatnánk a beszélgetést. - huppantam le durcásan a kanapéra. Nem tudom, hogy a hormonok miatt vagy saját magamtól haragudtam szerelmemre.

- Kicsim! - ült le mellém Ed is. – Bocsáss meg nekem! - mormolta tökéletesen lágy hangján. De nem néztem feléje. - Nézz rám! - utasított gyengéden és szelíd erőszakkal maga felé fordította arcomat. - Szeretlek! - suttogta ajkaim közé majd olyan gyengéden és érzelem dúsan csókolt meg, hogy minden haragom megszűnt és egy pillanatra talán meg is szédültem.

- Én is téged! - mosolyogtam rá mikor elváltak ajkaink. - Akkor hol is tartottunk?- fordultam a lány felé, akinek még a nevét se tudom. - Kezdjük azzal, hogy talán elárulhatnád a nevedet.

- Evelyn Lawrence*. - mutatkozott be. - Röviden csak Eve. ( ejsd:”Ívi”-szerk.) A kérdésedre vissza térve, mikor Priscilláék visszajöttek már mindenki tudott a vereségről. Néhányan dühösek voltak vagy szomorúak, de volt pár ember köztük - én is - aki örült neki. Nem vártunk tovább, pár nap múlva már kint is voltunk abból a szörnyűségből. Megállítani nem tudtak minket, mert erősebb vagyok per pillanat Cassandránál is. Tehát elindult ki-ki a saját dolgára. - fejezete be. Meglepő, de valami ilyesmit képzeltem én is.

- És hogyan kerülsz ide? - tette fel a következő kérdést szerelmem.

- Tudjátok, harminc évvel ezelőtt megszöktem a szüleimtől, tizenöt lehettem akkor éltem a lázadó korszakomat. Anyáéknak én voltam az egyetlen gyerekük, de hátba támadtam őket és megfosztottam a boldogságtól szívüket. Nem volt se pénzem, se lakásom ahol el lehettem volna a következő években. A legrosszabb lehetőséget választottam. El kezdtem árulni a testemet. Közbe annyira megromlottam belsőleg, hogy semmit se vettetem meg egy kis pénz érdekében. Loptam, hazudtam, csaltam és öltem is. De a legrosszabb személybe sikerült belekötnöm. Chicago legbefolyásosabb emberét öltem meg egy gyors menet után másnap pedig társai végeztek velem is. Így kerültem a pokolba. Azóta vagy ezerszer megbántam bűneimet, de hibáimat nem tudtam jóvátenni. Egészen mostanáig. A szüleim bár nagyon öregek még élnek. Viszont valahogyan Amerika másik felére „pottyantunk le”- mutatott idéző jeleket a levegőbe. - Repülőt béreltem és elindultam Boston felé. csakhogy valami hibacsúszott számításaimba és itt landoltam ezen a csodaszép szigeten. - fejezet be. Létezhet még a pokolban is rendes ember? Mármint aki megbánta bűneit? Soha se gondoltam volna, hogy a válasz igen. Azt hittem az egész dolog nem ér semmit, és aki rossz az, az is marad. Ebben a pár hétben nem ez volt az első, hogy erre rácáfoljunk. Vegyük csak Honey esetét.

- Öhm… mihez akarsz most kezdeni? - kérdeztem rá. Edward biztos szívesen elvinné a városba.

- Mennyire vagyunk a szárazföldtől? - kíváncsiskodott.

- Másfél óra hajóval. - felelte szerelmem. - Holnap elvihetlek, ha gondolod?

- Nem akarok zavarni. - motyogta maga elé szégyenlősen. Hol van az a nagyszájú csaj?

- Nem zavarsz. - más ember azt mondta volna, hogy dehogynem zavarsz hisz ez a nászutam. De engem nem érdekelt. Kedveltem Eve-t.

- Gyere. - álltam fel - Zuhanyozz le és van egy üres szobánk, amibe reggelig alhatsz. - ajánlottam. Majd elfogadva az ajánlatomat megmutattam neki a fürdőt, a kezébe nyomtam egy elég normálisnak tűnő pizsamát. Csoda hogy van ilyen is a bőröndbe. Mivel Alice telepakolta szexisebbnél szexisebb darabokkal. Miután lerendeztem Eve-t Edwardhoz siettem, aki amint meglátott karjaiba zárt.

- Kedveled őt. - nem kérdezte inkább kijelentette. Nem tudtam, hogy ez jót jelent-e vagy rosszat.

- Miért te nem? - néztem sötétedő szemébe.

- De persze. Csak azt hittem nem fogsz örülni hogyha, megzavarják a nászutunkat.

- Attól hogy most egyel, többen vagyunk, még nem jelenti azt, hogy nem lehetünk kettesbe. - karoltam át nyakát. De a fürdő ajtó halkan kinyílt.

- Öt perc és visszajövök. - nyomott csókot szerelmem számra, de mielőtt megkérdezhettem volna, hogy hová is meg már itt se volt. Így hát elindultam a másik szoba felé.

- Sajnálom, hogy a nyakatokon vagyok. - mondta mikor beléptem a küszöbön.

- Ugyan. - legyintettem. - Legalább megtudtuk mi van a másik oldalon! - vigyorodtam el. Eve ajkait egy hatalmas nagy ásítás hagyta el. Tényleg jót tesz majd neki egy kis pihenés.

- Jó éjszakát! - mosolyodtam el. Több se kellet neki, azonnal takaró alá bújt.

- Bella? - szólt utánam mikor már léptem volna ki az ajtón.

- Igen?

- Köszönöm. - mosolyodott el majd magával ragadta az álmok világa. Hirtelen két hideg kar fonódott körém. A meglepettségtől majdnem felsikkantottam, de türtőztettem magam. Edward belecsókolt a nyakamba majd felvett karjaiba.

- Mit csinálsz? - suttogtam nehogy felébresszem a másik helységbe szunyókáló lányt.

- Nászúton vagyunk, emlékszel? - vigyorgott hamiskásan. - Kötelességem téged meglepni. - majd amint kiért az ajtón már száguldott is be velem az erdőbe. Korom sötét volt. Még Edwardot is alig láttam. Egy egyszerű ember talán félt volna. De nekem semmi okom nem volt erre az érzésre.

- Hunyd le a szemed! - utasított szerelmem nem sokkal később pedig teljesítettem kérését. Pár perc múlva már nem futott csak sétált velem és mintha vízcsobogás hallatszott volna a közelből. Hol vagyunk? Szerelmem finoman letett majd maga elé fordított és hátulról átkarolt, így suttogott fülembe.

- Most már kinyithatod. - Ami elém tárult az valami hihetetlenül csodálatos volt. Egy hatalmas tó körülötte az érintetlen természet, egy vízesés és a parton egy pokróc feküdt rengeteg párnával, ráadásul az egész be lett világítva fáklyákkal.

- Ezt te csináltad? - kérdeztem meghatottan. Egy főnyereményhez mentem feleségül. Mázlista vagyok.

- Igen. - csókolt bele a nyakamba. - Tetszik? - kérdezte meg mosolyogva.

- Imádom. - nevettem fel örömömbe.

Ez a nászút nem is lehetne ennél tökéletesebb. Vonzott a gőzölgő víz, de még jobban vonzott maga Edward. Teljes testemmel felé fordultam karjaimat nyaka köré tekertem és magamhoz húztam egy elképesztően édes csókra. Most nem siettünk. Szerettem volna kiélvezni minden egyes ezred másodpercet is. Edward kezei lehet finoman simogatták combomat egyre feljebb tűrve szoknyámat. Én se tétlenkedtem kezeim végig jártak izmos hátán és puha csókokkal borítottam be felsőtestét. Megremeghet e egy vámpír az érintésem alatt? Ed esetében igen. A szerelem és a boldogság érzése letaglózott.

Majd arra eszméltem fel, hogy ruhám nem volt már rajtam. Csak a fürdőruhám takarta el nőiességeimet. Kedvesem ajka nyakamra vándorolt és ott hintet be apró csókokkal majd egyre lejjebb is ugyan ezt a műveletet hajtotta végre. Fogaival eltépte bikini felsőm pántját nem sokkal később pedig a bugyimnak is ez volt a vége. Ott álltam előtte teljesen meztelenül. Mikor belenéztem szemébe végtelen elragadottságot láttam bennük. Vajon tényleg ennyire szépnek lát? Elképesztő érezés tudni, hogy van valaki, aki ennyire szeret. De szerelmemet még mindig takarta valami, de már nem sokáig. Se’ perc alatt tüntettem el róla a nadrágot. Edward fenekem alá nyúlt én pedig értve a célzást köré kulcsoltam lábaimat majd besétált velem a meglepően meleg vízbe. Le lehetett látni a tó aljára és minél beljebb mentünk annál több hal tűnt el mellőlünk. Izgató volt, ahogyan a kellemesen meleg víz lágyan körbeölelte testünket ettől pedig annyira beindultam, hogy nem is volt szükség több előjátékra. Szerelmem egy hihetetlenül gyengéd lökéssel belém hatolt majd ugyan olyan lágyan mozogni kezdett bennem. Leírhatatlanul fantasztikus élmény volt.

Az egész testem lángolt az érintése nyomán és nem kellet sok, hogy elérjük a csúcsot. Pihegve bújtam még közelebb Edward mellkasához. Ő pedig finom puszikkal borította be vállamat. Ez egészen különös szeretett teljes érzés, amit még soha sem éreztem. Egyre nehezebbek lettek pilláim. Miután pedig Edward kivitt a vízből szinte azonnal álomba zuhantam. Szerencsére vagy nem igazán szerencsére nem álmodtam semmit. Reggel pedig már a puha ágyunkba ébredtem. Kezemet kinyújtottam és vártam hátha neki ütközik valami keménynek és hidegnek, de semmi. Riadtan pattant ki szemem és férjem valóban nem volt mellettem. Magam köré tekertem a takarót majd Ed keresésére indultam. Mikor már a konyhába jártam nyílt az ajtó és belépett rajta személyes félistenem.

- Azt hittem még alszol. - nyomott csókot ajkaimra.

- Csak előbb ébredtem fel. De te hol voltál? - kérdeztem tőle.

- Eve-t vittem el a városba. - mosolygott rám. Basszus el is felejtettem vendégünket.

- Miért nem keltetél fel? El akartam volna köszönni. - szusszantottam fel mérgesen.

- Nagyon mélyen aludtál. Nem volt szívem felébreszteni. - motyogta ajkaimba. Elterelő hadművelet? És milyen jól csinálja! Nem igaz hogy nem tudok egy percig se haragudni rá.

- Mit csinálunk ma? - kíváncsiskodtam.

- Hát a sziget másik felén rengetek, színes papagáj…- nem engedtem neki végig mondani, amit akart.

- Nekem jobb ötletem van. - haraptam be alsó ajkamat majd ledöntöttem őt a kanapéra és ott folytattuk ahol tegnap este abba hagytuk.

Ez ment egész héten. Edward szinte minden nap tudott valami újat és szépen mutatni a szigetből és álltalába az estéket mindig együtt töltöttük, de volt olyan mikor az egész napot. A hormonjaim a fejetetejükre álltak. Viszont ez nem mindig rossz. Sőt a legtöbbször fantasztikus. Pocakom pedig már jócskán látszott. Olyan négy, öt hónapos kismamának nézhettem ki.

Aztán úgy a második hét közepén mikor éppen csak feküdtünk egymás karjaiba és néztük hogyan tűnik el a nap a horizonton kedvesem riadt hangjára lettem figyelmes...



*kép oldalt


EGY KIS JÁTÉK: holnap délután 5-ig tehettek nekem fel kérdéseket mindenről a F.Sz.A-ról, rólam a jövöről vagy akármiről:D A kérdéseket vagy ide komiba vagy mailbe de lehet chatbe is.:P De valahogyan jelezzétek hogy az a kérdésetek ;D

Meglepetés novella :D /Sorok között/

Tegnap alvás közbe kipattant a fejemből egy nagyon furcsa ötlet.Nem volt regény hosszúságú de novellának pont jó volt. Így hát bátorkodtam leírni nektek. Remélem tetszik majd. Bár az elején lehet nem is tudjátok hogy miről hadoválok nektek. Egy jó tanács. NAGYON figyelmesen olvassátok, mert csak így érthető meg az eszement agyszüleményem :P
Jah és küldeném đórinak elő szülinapi ajándékként és nyinykének mert letesztelte ezt a kis irományt đórival együtt ;D
Jó olvasát!!




SOROK KÖZÖTT



- Ki akarja elmondani a relativitás elméletét? - vajon Jackson eljönne velem egy randira? És ha eljönne, vajon mit vennék fel? Nem mehetek egy szakadt farmerba álmaim randijára. Miért ilyen nehéz az élet? Miért lehetetlenség az, hogy nem tudom eldönteni egy ilyen egyszerű dolgot.
- Azért ennyire ne tolongjanak emberek. - Talán tegnap nem kellett volna hajnalig bulizni. Talán akkor ma értelmezni is tudnám mit is mond a professzor. De ha most valaki megkérdezné, hogy melyik egyetemre járok, valószínűleg arra se tudnék felelni. De kit érdekel mikor Jackson annyira jó pasi, hogy mindjárt itt halok meg öngyulladásban.
- Maya Sparks kérem. – azok a kék szemek és a csokoládébarna haj. Olvadok tőle, mint a fagyi.
- Miss Sparks válaszolna, kérem. - hirtelen egy lökést éreztem oldalamnál. Padtársam felé fordultam, aki igen csak fura szemekkel nézett rám. Ennek meg mi baja? Úgy látszik nem csak én ittam többet a kelleténél.
- Miss Sparks! - szólt dühösen a tanár. Ajaj.
- Öhm… - csak azt lenen jó tudni mi volt a kérdés. Mennyivel jobb lenne a világ, ha betiltanák a vodkát egész Amerikába. Lehet, erről írom a szakdolgozatomat. Hm… Nem is rossz ötlet.
- Relativitás elmélet. - súgta oda nekem a mellettem ülő fiú. Hogy is hívják? Mennyivel könnyebb lenne, ha nem lenne pocsék a rövid távú memóriám. Jaj valami Todd. Asszem.
- A relativitás elmélet a …- azért a végére csak sikerült kinyögnöm azt a hülye mondatot. Komolyan mondom, hogy elegem van az egyetemből. Most másodéves vagyok és igaz, hogy azt csinálom, amit szeretnék, de ez a folytonos tanulás… Nem értem minek kell zseniket gyártani. De úgy látszik a Columbia környezet védelmi szakán ez kötelező. Környezet védő. Ez a szócsaládom szótárába még nem szerepelt. Nem azért mert szennyezték a környezetet. Ha nem azért mert a családomba mindenki valamilyen médiás munkán végzett. Értem ezt úgy, hogy a dédszüleim színészek voltak nagymamám is az volt, a nagypapám pedig rendezőként tevékenykedett. A szüleim pedig forgató könyv írok. Nagyot koppant az álluk mikor megtudták, hogy nem a filmes szakmába szeretnék dolgozni. Szerencsére megszólalt az életet megmentő csengő és ki-kiment a saját dolgára. Ma még lesz egy irodalmam. De legalább az kibírható. Ja és a világ leghelyesebb pasija mellett ülök. Bronzos haj megbabonázó tekintet, kell ennél több? Még Jacksonnál is helyesebb. Pedig az már szinte képtelenség. De hiába a szebbnél szebb dolgok, barátnője van és minden kétséget kizáróan ő is nagyon szép. Tökéletes párost alkotnak együtt. Szinte szaladtam az előadó terem felé, de legjobb barátnőm Céline megállított. Gondoltátok volna, hogy Céline francia? Öt éve él Amerikába és már az egyetemet is együtt kezdtük. Majdnem minden óránk közös kivéve az irodalom.
- Jössz este bulizni? - kérdezte izgatottan. Lehet nemet kéne mondanom, de hát egy bulinak soha nem szabad nemet mondani ezt a dédmamámtól tanultam. Szegény tavaly előtt halt meg. Pedig hogy imádtam és nem csak őt, a dédpapámat is. Állítólag nagy parti arcok voltak.
- A tegnapi után nem hiszem, hogy… - még be se tudtam fejezni már a szavamba vágott.
- Okés. Akkor, nyolckor a Zétáknál. - hadarta gyorsan majd azzal a lendülettel, amivel jött ugyan azzal ment is. Kész energia bomba ez a csaj. Nincs mit tenni, mennem kell órára. A francba, öt perc és elkezdődik, ráadásul a suli másik felébe van a huszonhatos terem. csak én vagyok ilyen szerencsétlen? Vagy akad még rajtam kívül hozzám hasonló bolond. Oké, Maya el kéne végre indulnod és nem az előtted elhaladó fiú hátsóját nézned. Nem is én lennék, ha nem ezt csinálnám. Ekkor hirtelen megint belém jött valaki, a könyveim persze kiestek a kezemből. Ez nem lehet igaz.
- Jaj, bocsánat! - szólt egy csilingelő hang mellőlem.
- Semmi baj. - válaszoltam kedvesnek tűnő hangon, de már elegem volt mindenből. Lehet ezért se vette be. Nehézkesen lehajoltam a könyvekért.
- Hagyd, majd segítek. - mondta megint az a csilingelő hang. Olyan volt mintha ezernyi csengettyűt szólaltatott volna meg a szél. Egy hófehér kéz nyúlt a matek könyvemért mikor pedig felegyenesedtem egy aranybarna szempár nézett vissza rám. A pöttöm lány nem lehetett több harmadévesnél és a hollófekete haja mérnöki pontossággal lett szétzselézve tündérszerű arcán. Gyönyörű volt.
- Kicsim! - szaladt oda hozzánk egy magas szőke hajú férfi. Amint láttam és hallottam egy pár lehetnek. Bárcsak nekem is lenne valakim. A két idegen intett egyet majd elindultak pont az ellenkező irányba, mint amibe én megyek. De jó már csak két percem maradt, hogy átérjek az épület másik oldalára. Fantasztikus. Aki most látott és hát azok voltak vagy százan most tuti hülyének néztek. Úgy rohantam irodalomra mintha az életem múlna rajtam. Pech. A tanár előttem ment be. Szerencsére kedvel annyira, hogy egy ferde nézéssel elintézte a dolgot. A gyomrom görcsbe rándult mikor félre pillantottam. ott ült Ő. Maga a megtestesült isten. Hogyan lehet valaki ennyire tökéletesen bugyi olvasztó? Egy halk kuncogás szakadt ki torkából. Oké, jobb lesz, ha ma már az előadásra is figyelek. Egész órán szorgalmasan jegyzeteltem. Kicsöngetéskor pedig már rohantam is ki a teremből. A lány mosdóba kellett mennem. Súlyos tükör-itiszbe szenvedtem, ami abból állt, hogy minden szabad percemben meg kellet néznem magam valamilyen visszatükröződő dologban. Mikor beléptem az ajtón azonban hihetetlen dologgal szembesültem. Egy meseszép szőke hajú lány csinosította magát a tükörben. Miért kell a már amúgy is semmilyen önbizalmamat végleg eltüntetni. Nem is léptem beljebb a mosdóba. Ennyi nekem mára bőven elég volt. Mikor viszont a kocsimhoz értem egy öblös nevetésre lettem figyelmes, oldalra nézve egy mackószerű srác nevetett torka szakadtan miközben egy barnás bőrű férfi magyarázott neki nagy bőszen. Igazából ma nem tudom, miért figyelek fel minden apróságra. A gyorsnál is gyorsabban hajtottam hazafelé. Szerencsére közel lakunk a sulihoz így koleszbe sem kell járnom.

Otthon csak a nagyi volt. Furcsa egy idős asszony, valahogy nem tudja elengedni a múlt emlékeit folyton szülei filmjeit nézi. Múltkor velem is meg akarta nézetni az egyiket. De éppen nem volt rá időm ezért egy „majd holnap megnézzük”- kel ott hagytam. Most is A film ment. Hogy miért nyomom meg az „A” betűt? Mert ezzel a filmmel robbantak be a köztudatba, ez miatt lettek világhírűek ráadásul itt ismerték meg egymást és a kezdeti legjobb barátból szerelem lett. Egy igazi tündérmese. A filmeket - ugyan is négy volt belőlük - nem forgatták újra. Állítólag a rajongók nem akartak új karaktereket. Talán egyszer nekem is meg kéne néznem azokat a filmeket. Hétvégén el is kezdem, ha persze Céline nem rángat el bulizni megint. Hoppá buli!

*.*

A készülődést nem vittem annyira túlzásba. Egy egyszerű smink egy fekete mini ruha és mehetünk is. A Zétáknál már dübörgött a zene. Itt volt minden egyetemista aki „számított” valamit is.
- Maya. - sikította barátnőm erős francia akcentussal. Aranyos volt, ahogy nem tudta helyesen kiejteni a hangokat.

Nem csalódtam benne, amint oda ért hozzám már húzott is maga után és belevetettük magunkat az eszméletlen táncolásba. Jó pár tequila és vodka narancs után már muszáj volt leülnöm, pihenni de Céline ezúttal sem engedte. Na nehogy már ő mondja, meg mit csináljak! Mikor viszont már szólásra nyitottam volna a szám, közbe vágott.
- Be akarok neked mutatni valakit! - húzott oda egy eszméletlenül szép bronzbarna hajú lányhoz. Valahogy hasonlított a föld legtökéletesebb párjára, de szerintem csak túl sokat ittam.
- Maya hadd mutassam be neked…! - öhm… most vagy a zene nagyon hangos vagy süket lettem.
- Mit mondtál? - kérdeztem vissza.
- Azt hogy ő itt… - oké. Ennyi volt. Innentől se kép se hang. Csak annyi, hogy reggel már az ágyamba ébredtem eszméletlenül másnaposan. Az éjjeli szekrényemen ott volt egy pohár narancslé és egy fájdalomcsillapító. Mondtam, már hogy imádom a szüleimet? Nem? Akkor most mondom. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból rendbe szedtem magam majd elindultam valami ehető után nézni a konyhába. Szombat volt. Ami egyet jelent az unatkozással. Hurrá! A konyha asztalon azonban meglepő dolog fogadott.

„Elmentünk a nénikédhez kicsim. Ha lehet, ne menj el otthonról! A nagyi hagyott neked pár olvasni valót;) Jó szórakozást!
Anyu”

Megreggeliztem majd a nappaliba menet megláttam azt a bizonyos „olvasni valót”.
Négy könyv volt az asztalon. Ha jól tudom a dédszüleim filmjeinek a könyv változata. Itt az idő, hogy megértsem miért is volt olyan nagy szám ez az egész. Az első könyvet levettem a tetejéről. A borítón egy kéz volt, ami egy piros almát tartott. Hát ez még nem jelent semmit. Óvatosan nyitottam ki az eléggé viharvert regényt és kezdtem olvasni a megfakult lapokat.


SOSEM TŰNŐDTEM AZON, hogyan fogok majd meghalni − bár az utóbbi hónapokban lett volna rá okom. Ám ha el is játszom a gondolattal, biztos nem így képzelem.
Lélegzet- visszafojtva meredtem a vadász sötét szemébe, ő pedig nyájasan nézett rám a terem túlsó sarkából.
Az a tudat vigasztalt, hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyett halok meg, akit szeretek. Nemes célért, éppenséggel. És ez azért számít valamit...
Nem néznék most farkasszemet a halállal, ha annak idején messzire elkerülöm Forks városát. Féltem. Nagyon féltem, de mégsem bántam meg, hogy így döntöttem. Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér.
A vadász, barátságosan mosolygott. És lassan elindult felém, hogy megöljön…


Mikor mind a négy könyvel végeztem az érzések letaglóztak. Minden, amiben eddig hittem átértékelődött. Létezhet varázslat, természetfeletti lények és örök szerelem? A válaszban nem voltam biztos, de csak egyetlen egy szó ismétlődött fejembe.
- Ez lehetetlen, lehetetlen, lehetetlen…


Maya:

53.fejezet--Élj a mának!

Itt a friss :D Küldöm neked đóri a mai napért cserébe ;D Jah és másik oldalunkon fenn van a friss tessék elolvasni ;D
Jó olvasást+.+!!!!



Az ember, jelen esetben angyal mindig vágyakozik valamire. Egy új cipőre, egy új ruhára, pénzre, barátokra, szerelemre, gyerekre, családra. Hát én pedig nem vágyakozok semmire. Úgy érzem meg van mindenem és ennél elégedettebb nem is lehetnék. Edward a férjem és hamarosan kisbabánk születik. Valahogy most sajnálom azokat, akiknek ez nem adatik meg. Aki hajléktalan vagy egyke, aki kiközösített vagy özvegy, vagy éppen soha nem lehet gyereke.

Milyen érzés mikor nincsen semmid? Igazából nem is tudom, miért gondolkozom én ilyeneken. A helyzet nem ezt adta ki számomra. De most hogy itt vagyunk egy hajón és száguldozunk a gyönyörű szép kék óceánon, szerelmem kezét fogva rádöbbentem milyen szerencsés is vagyok. Vajon ez miért van így? Bár ha jobban belegondolok rengeteg viszontagság ért már minket. Próbáltam elhessegetni a közömbös gondolatokat fejemből, de nem is ment ez olyan könnyen. Férjem ebben is tudott segíteni. Puha és nem mellesleg jéghideg ajkai lágyan simogatták az enyémeket feledve ezzel gondolataimat.

- Min töröd azt az okos fejed? - kérdezte mosolyogva. Milyen gyönyörű a mosolya.

- Csak rajtad és rajtam és hogy milyen szerencsések vagyunk. - viszonoztam mosolyát.

- Hm… - igazán értelmes választ adott rá mondhatom. Igazából nem érdekelt. Minél hamarabb ott akartam lenni nászutas helyünkön ugyan is a nászéjszakát elhalasztottuk az utazás miatt és hát tanúsítani tudom, hogy a terhes nők sokkal kívánósabbak szex terén. Majd szétvet belülről a vágy. Ajj…

- Látod Bella? - mutatott előre. Öhm… mondanám, hogy látom, de nem igazán. Vagy várjunk csak. Igen. Tisztán kivehető egy sziget. De milyen hely ez?

- Mi ez? - kérdeztem rá és felnéztem aranyosan csillogó szemébe.

- Ez a mi kis szigetünk. - felelte büszkén. Mi van?

- Te vettél nekünk egy szigetet? - kerekedett ki a szemem ő pedig nyílván nagyot szórakozott meglepődöttségemen mivel egy harsány nevetés kíséretébe puszit nyomott orromra.

- Öhm… igen. - túrt bele a hajába olyan Edwardosan. - Igazából Carlilse-tól vettem az ötletet. - Van Esme-nek is egy szigete. Elég sokat halottam már róla.

- És mi a neve? - kérdeztem vigyorogva. Az a tény hogy szerelmemnek láthatóan ennyire fontos vagyok nagyon felvillanyozott. Régen érdekelt volna a pénz és nyavalyogtam volna, hogy ennyit minek költ rám. De az esküvő után valami megváltozott bennem. Átértékeltem az életemet. Élj a mának! Ráadásul, ami Edwardé az, az enyém is. Teljesen egyek lettünk.

- Hát… Mit szólsz az Isabella szigethez? Csak így egyszerűen. - nézett rám szerelemesen. Beleszerethetek e még jobban ebbe a félistenbe? Igen, egyértelműen.

- Nem lesz kisebbség érzeted? - kérdeztem rá egy szerinte igen buta kérdésre. Így visszagondolva tényleg ez volt a leghülyébb kérdés, amit valaha is feltettem. Erről szerelmem kacagása is meggyőzött.

- Így ismersz te engem? - mosolygott rám hamiskásan. Mosolya elkábított ezért csak egy nemleges fejrázásra futotta. Hirtelen fékezett le a hajóval. Már meg is érkeztünk? Szerelmem egy szempillantás alatt bevitte a csomagokat. Még fel sem eszméltem már fel is kapott. Vidám mosollyal az arcomon figyeltem kedvesem arcát.

- Mrs. Cullen készen áll, hogy elkezdődjön a csodálatos nászútja? - kérdezte csibészes mosollyal az arcán mikor megálltunk a bejárati ajtónál.

- Teljes mértékben. De csak ha maga is csatlakozik Mr.Cullen. - mentem bele a kis játékba.

- Szívesen. - lépett át a küszöbön. Elérkezett az idő. Igaz a házat is alig láttam, sőt nem is figyeltem még meg. De kit érdekel mikor szerelmed karjaiba vagy és éppen a nászéjszaka lesz a következő dolog az életedbe.

Minek várjak még egy órát mikor egy percen belül is megtörténhet? Nem is vártam tovább. Ahogy észrevettem Edward se ellenkezett. Mohón faltuk egymás ajkait. Ettől a terhesség dologtól felborultak a hormonjaim. Most kb. Alicehez hasonlítanám őket. Úgy ugrálnak, mint egy bolondgomba. Hideg, de őrjítően izgató kezei már testemen kalandoztak. Befurakodtak felsőm alá és finoman, hasamat simogatták majd egyre feljebb mentek. Még alig csinált valamit én már most majd megörültem azonban szerelmem gyengédsége lassításra ösztönzött. Hirtelen valami puha nyomódott hátamnak. Az ágyban voltunk én alul ő felül.

Edward kezei leszabták rólam felsőmet, de én se tétlenkedtem pólója megadta magát ujjaimnak. A holdfény, ami az ablakon szűrődött be megvilágította csodás felsőtestét újra és újra elámulok szépségén, de most jobban érdekelt ajkaimmal feltérképezni, mint inkább bámulni őt. Magam alá gyűrtem és végig kóstoltam a dagadó izmokat egytől egyig. Ahogy ágyékunk összeért éreztem Ed vágyát. Majd’ szétszakította a vékony szövetnadrágot. Nem akartam tovább kínozni őt és magamat sem. Bár nem volt nagy előjáték úgy éreztem itt az ideje, hogy a tettek mezejére lépjünk. Kicsatoltam övét és letoltam nadrágját. Már csak egyetlen anyag maradt rajta. Mialatt ezt megtettem ős is megszabadított ruháimtól.

Meztelenül feküdtem, rajta de az a fránya alsónadrág még mindig szerelmünk útjába állt. Ezt nem fogja szárazon megúszni. Kegyetlen halálba lesz része. Én most tényleg egy alsónaciról beszélek így? Úgy látszik agyamra ment a vágyakozás. Hát ezt nem hagyhattam. Fogaimmal széttéptem a felesleges anyagot. Megérdemelte, amit kapott. Ajkaim közé zártam kincsét, de nem így akartam eljuttatni őt a gyönyör kapujáig. Férjem se így gondolta. Egyetlen mozdulattal felém kerekedett majd végig csókolta felsőtestem, hasamon elidőzve. Mosolyogva figyeltem tevékenységét. Valahogy ilyenkor még a vágyról is elterelődik figyelmem. Mikor viszont ajkai legérzékenyebb pontomon kényeztettek hát akkor azonnal visszatért belém.

Gyorsan magamhoz húztam egy csókra és amilyen szorosan csak tudtam karjaimmal hozzám láncoltam. Kezei csípőmnél húztak magához közelebb, majd dereka köré fontam remegő lábaimat szerelmem pedig egyetlen lökéssel belém hatolt. Az érzés leírhatatlan volt. Pont, mint minden egyes alkalommal. De ez most valahogy más volt. Ahogy kedvesem elkezdett mozogni bennem mintha sokkal gyengédebb lett volna. Pedig eddig se volt nem annak mondható. De most mintha én lennék a legeslegtörékenyebb dolog a világon és mintha a porszemektől is védenie kéne olyan lágyan bánt velem. Ennek hangot is adtam, nem éppen vissza fogott nyögésekkel. Azért Edwardot sem kellett félteni erőteljes morgásai betöltötték az egész szobát. Azt is megmertem volna kísérelni, hogyha ez nem egy lakatlan sziget lenne, akkor mindenki most a mi kis rögtönzött „koncertünket” hallaná. Nem volt messze a beteljesülés pillanata, de szerelmem minél tovább akarta húzni a dolgot.

Pont mikor már robbantam volna megállt és csak bámult a szemembe, ami most egészen hihetetlen érzelmekkel lehetett teli. Finoman megmozdítottam csípőmet ezzel jelezve, hogy folytassa, amit elkezdett. Ne várja, hogy meg szólaljak, mert arra most lehet, nem lennék képes. De úgy látom muszáj lesz.

- Kérlek. - nyögtem a kelleténél hangosabban. Mire végre megint elkezdte. Nem kellett sok, pár pillanat múlva egyszerre ért el minket a gyönyör. Élvezetembe szerelmem nevét sikítottam, de oly’ erősen, hogy odakint szerintem a papagájok is felrepültek a fáról. Abban a pillanatban nem tudtam koncentrálni. Színes pontokat láttam mindenhol és egész elmémet Edward képe töltötte be.

- Szeretlek! - nyomott csókot piros ajkaimra.

- Én is szeretlek! - mondta még mindig pihegve. Ed mellkasára húzott. Nem voltam még álmos, de ezt a tényt hamar megcáfoltam mikor is férjem lágy simogatására elaludtam. Álmom egészen különös volt.

Hó borított mindent. A fákat, a házat, felfedeztem egy hóembert is, majd valami neki csapódott lapockámnak.
- Mami meg vagy! - ugrott valaki fel a hátamra. Mami? Leszedtem terhemet, és amit megpillantottam hihetetlen volt. Egy kicsi Edward. Gyönyörű, szép zöld szemek és bronzos haj. Kell ennél több? Ő lesz a gyerekünk? Az én kicsi fiam. Edward kicsi fia. Aztán a hó olvadni kezdett. Fiam arcáról pedig lefagyott a mosoly. Rettentő meleg lett. Majd az erdő lángba borult és kisfiam valamit mondott, de nem halottam mit pedig kétségbe esetten próbálta kiadni magából.

Aztán vége. Felébredtem. Méghozzá Edward simogató kezére. Hanyatt feküdtem, az ő feje pedig alhasamon nyugodott keze pedig szintén hasamat simogatta. Azt már megjegyeznem sem kell, hogy mind a ketten meztelenek voltunk.

- Jó reggelt! - mosolygott rám melegen.

- Jobb már nem is lehetne. - Túrtam bele hajába majd simogatni kezdtem nyakát.

- Tudtad, hogy már látszik a pocakod? - nyomott csókot az említett területre. Lenéztem és tényleg látszódott. Igazából örültem neki. De vajon Edwardot nem zavarja, hogy lesz rajtam egy pár kiló súlyfelesleg?

- Tudom, mit akarsz. - mondta mielőtt még egy hang is kijött volna a számon. Ennyire jól ismer? - Kétszáz kilóval is te lennél a leggyönyörűbb a Földön. - vigyorgott rám. Na, várj csak Edward Cullen! Kibontakoztam karjai közül és a fürdő felé vettem az irányt.

- Most haragszol? - kérdezte miután ő is bejött a fürdőbe. Nem válaszoltam.

- Sajnálom. - mondta és hátulról átölelte derekamat.

- Nem haragszom. - vigyorogtam rá. Most esett le neki.

- Te nem is… - a mondatot már nem fejezhette be mivel ajkainak éppen más elfoglaltsága volt.

- Öltözz fel. - mondtam. - Pár perc és megyek én, is csak lefürdök.

- Miért nem segíthetek? - biggyesztette le ajkait. Kétségkívül megszakadna most rajta a szívem, ha nem akarnám annyira látni a szigetet.

- Mert szeretnék ma többet is látni, mint a hálószobánk. - mosolyogtam. Mire beletörődően kiment én pedig amilyen gyorsan csak tudtam lezuhanyoztam és valamilyen szinten rendbe szedtem magam.

Felvettem egy igen kihívó fürdő ruhát. Ha most nem lennék, ennyire boldog tuti kitekerném Alice csinos kis nyakát. Mikor kiléptem az ajtón szerelmem rögtön karjaiba zárt. Rajta nem volt semmi csak egy lenge világos színű nadrág. És én így akarom megnézni a házat? Muszáj lesz…

Kedvesem gondosan körbe vezetett. Megjegyzem csodálatos az egész, de mit is várhatnék mást a Cullen családtól. Hálószobánknak kávé színe volt fehér fekete kiegészítőkkel. A fürdő lila színben pompázott. A ház többi részén pedig a fehér dominált. Egyszerű, de tökéletes.

- Szeretnéd látni a szigetet? - kérdezte mikor már az egész házat úgy ismertem, mint a tenyeremet.

- Igen. - csillant fel a szemem.

Edward kézen fogott majd elindultunk a tengerpartra. Lábujjaim között sercegett a homok, finoman masszírozva bőrömet. Szerelmem testén pedig ezer fényes gyémántként csillogott a napfény. Lábaim nem engedtek tovább. Elvarázsolva figyeltem a csillogást. Rátapadtam ajkaira és édesen csókolni kezdtem. Karjaimmal átöleltem nyakát ő pedig csípőmnél emelt feljebb. Lábaimat muszáj volt köré fonni, de ekkor valami különös dologra lettem figyelmes.

- Te is hallod? - kérdeztem elválva ajkaitól. Mire bólintott.

- Olyan mintha egy rep… - válaszát nem tudta elmondani ugyan is hatalmas csattanással a tengerbe csapódott valami...