32.fejezet--Bizonyíték

Nem fogok nyavalyogni mert én nem nyavalygok :/ Csak egy tényt szeretnék elmondani...
az 58 R.O.-mból 8 írt az előzőhöz komit :( vagyis 50 nem :S Nem fogok komi határt bevezetni (egyenlőre),de örülnék ha írnátok nekem, mert nagyon jól esik :D nem a kommentekért írok ezt leszögezem hanem első sorban magamnak de nektek is :) és rettentően örülök a látogatóknak és a rendszeres olvasóimnak meg a nem rendszereseknek és nem fogom abba hagyni vagy valami, csak Írjatok lécci (L) Jó olvasást :) Ja és a végét lehet most nem fogjátok megérteni de majd a kövibe igen ;)





- Ez meg mi volt? - néztem rá Edwardra aki nagyon rémült arcot vágott. Ettől egy picit megijedtem. Ha ő megrémül akkor ott nagy baj lehet.

- Menjünk haza! - pattant fel azután karjaiba vett. Összezavarodva néztem rá.

- Semmi baj Bella. - eresztett meg egy cseppet sem őszinte mosolyt. Ellenkezésre nyitottam számat de gy apró csókkal belém fojtotta a szót.

- Otthon elmondom! - ígérte. Semmi perc alatt a házhoz értünk. Belépve Alice rögtön a nyakamba ugrott.

- Gratulálok srácok ! - ujjongott - Megnézhetem? - de választ nem várva rögtön a kezem után nyúlt - Gyönyörű szép, Edward!

Egy pillanatra elfelejtettem az egész robbanásos dolgot. Egy pillanatra megint felhőtlenül boldog voltam. De csak egy pillanatra, azt hiszem Edward is így volt ezzel.

- Ti is hallottátok előbb? - kérdezte Em miután mindenki kifejezte a gratulációját kivéve Carlise aki most dolgozott.

- Öhm... - Edward tudja is hogy mi az, mivel nagyon kereste a szavakat - a Kórház nyugati szárnya felrobbant. - hadarta halkan és idegesen.

- Mi van? - ez hogy?

- Carlisle... - pánikolt Esme.

- Nyugalom anya, Carlisle a keleti szárnyban volt. Semmi baja nincsen! - ölelte át Ed.

- Ezt honnan ... - a befejezésre és a válaszra már nem volt idő mivel az említett rontott be az ajtón. Szörnyen megviselt arccal. Még orvosi köpenyben volt. Esme azonnal oda szaladt hozzá és szorosan megölelgette.

- Semmi baj édesem! - suttogta fogadott anyukám fülébe.

- Mi történt pontosan? - kérdezte Emmett.

- Merénylet. - mondta - Nem értem hogyan lehet valaki ilyen. Mintha pontosan tudta volna hol kell robbannia annak a bombának. - gondolkozott el.

- Ezt hogy érted? - tettem fel a kérdést.

- Pontosan az intenzív és a gyerek osztályt robbantották fel ahol azonnal meghalt mindenki. - mondta szomorúan.- Annyi sok ember akit meg lehetett volna menteni. Ezenkívül pedig jó páran meg is sérültek köztük jó néhány kolléga. Úgyhogy ha nem haragszotok én vissza is mennék, minden kézre szükség van.

- Persze szívem menj csak. - nyomott csókot szájára Esme. Carlisle el is ment.

- Ki lehet ennyire undorító hogy a gyerek osztályt felrobbantja? - gondolkozott el Rose. Edward és én össze néztünk. Sejtettem a választ.

- Menjünk fel! - suttogta fülembe .Bólintottam aztán szerelmem felkapott és pár pillanat múlva már a szobánkba is voltunk.

- Ez az amire gondolok Bella? - nézett a szemembe Edward.

- Attól tartok igen. Ez nem lehet már véletlen egybeesés. Különben is, ahogy Rose mondta ki lehet az az elmebeteg aki ilyet tesz? Ez már nem játék. Elkezdődött. - mondtam idegesen.

Miért kell mindennek mindig elromolnia. Hiszen Edward megkérte a kezem. Mrs. Cullen leszek. Felhőtlenül boldognak kellene lennem ehelyett háborúzunk. Pompás. Szerelmem valószínüleg meglátta arcomon érzéseimet ezért lágyan magához vont és nyugtatgatni próbált.

- Jobb lesz ha alszol egyet. Hosszú volt ez a nap. - mosolyodott el lágyan.Igaza volt, nagyon álmos voltam, kimerített a barbizás Aliccel.

- Ahogy parancsolja leendő férjem. - húztam csibészes mosolyra a szám.

- Hmmm... - vigyorodott el - ez tetszik...leendő feleségem!

Finoman megcsókolt aztán bebújtam a takaró alá és Edward hűs karjaiba elnyomott az álom. Szerencsére álom mentes volt az éjszakám vagy legalább is nem emlékszem rá.

***

Reggel gyengéd érintésekre keltem.

- Kicsim, ébresztő! - keltegetett.

- Oké. - motyogtam de nem igazán tettem azt.

- Carlise hívott, szerelmem. - erre kipattantak a szemeim - Azt mondta hogy ha szívesen teszed akkor el kéne a segítség. - értetlen fejem láttán hozzá tette - A képességed miatt. - Ja... persze... képesség.

- 2 perc és mehetünk. - pattantam fel majd egy gyors zuhanyzás után magamra kapkodtam ruháimat és már száguldoztunk is a kórház felé.

- Bella, jobb hogy ha most mondom. Nem lesz egy vidám látvány ami bent fogad majd bennünket. - mondta mikor leparkoltunk a kórház előtt. Kívülről nem látszott rajta semmi de a parkolóba rengeteg kocsi állt.

- Bírom a szörnyűséget. - mondtam határozottan de belül rettegtem. Nem várva meg Edward udvariasságát kipattantam a kocsiból és a bejárat felé igyekeztünk.

Az automata ajtó kinyílt és meg megfagytam egy pillanatra. Igaza volt Edwardnak. Beljebb sétálva szörnyű látvány fogadott. Hozzátartozók százai lézengtek és sírtak minden felé. Apák, anyák, testvérek, barátok fájdalmasan zokogtak a padokon a székeken vagy csak a fal mellet a padlón ültek és térdüket ölelve keservesen zokogtak.

Ennyi fájdalom még nekem is sok volt. Oda bújtam Edwardhoz hogy lenyugtassam magam mélyeket lélegezve édes illatából.

- De jó, hogy itt vagytok! - jött oda Carlise - Köszönöm, hogy segítesz Bella!

- Ez természetes. - mosolyogtam rá.

- Gyertek! - vezetett minket az első sérülthöz. Rengeteg beteget gyógyítottam meg. Törések, vágások, zúzódások tűntek el percek alatt. De kíváncsiságom erősebb volt a gyásznál.

- Mennyi az áldozatok száma Carlisle? - kérdeztem halkan. Fogadott apukám nagyot sóhajtott és leült az egyik ágyra.

- 23 gyerek, 45 felnőtt, 6 orvos, 8 ápoló és 62 sérült. - vagyis 82 halott van. 82-vel többen vannak a túlvilágon, valószínüleg 82-vel több feladatuk van Angeloéknak.

Ez a gondolat szöget ütött a fejembe. Miért nem szóltak még? Mire várnak?

A teremből kijőve a folyosó végén megláttam valamit vagy inkább valakit. Elégedetten szemlélte az eseményeket aztán ő is észre vett engem. Gonosz mosolyra húzta ajkait majd nevetve elfutott. Én meg utána iramodtam. Egy percig Edward meglepetten állt aztán ő is utánam jött. Még mindig láttam őt. Azt nem tudom hogy Edward is látta e. Már a romos nyugati szárnynál tartottunk...hirtelen egy kráterszerű mélyedésnél megállt.

Aztán az a gonosz, ördögi kacaj ami fajtájára jellemző kitört ajkai közül. Tűzvörös haja meglibbent és elnyelte a fekete füst ami egyenesen a pokolból tört fel.

Kérdezem én, kell ennél több bizonyíték?

31.fejezet--Váratlan

Itt a feji :) Egy picit előbb mint szombat ;DMost kiderül mi is volt Ed zsebébe xD Ezt a fejit mindenkinek ajánlom aki olvassa a blogomat és komizik vagy csak csendes itt lévő :) Köszönöm az 56 R.O.-t és a 27000 látogatót *.*Remélem tetszik a fejezet egy picit izgulok miatta =)
A végén van még kép azokat nézzétek majd meg ;)JÓ olvasást! ^^




/3 hónappal később/



Csodálatosan érzem magam. Az életem tökéletesnek mondható minden elfogultság nélkül. Nem tudom hogy lehetne valaki ennél is boldogabb. A sulinak vége, tegnap volt az utolsó érettségi vizsgám is. Még soha se érettségiztem, hiába vagyok közel 200 éves, fenn csak a tudást szereztem meg, bizonyítanom nem kellett.

Már két hónapja a Cullen házba lakom, felajánlották hogy költözzek hozzájuk és én szívesen elfogattam az ajánlatot, Edward szobájába (természetesen Edwarddal együtt) be is költöztem.

Angeloék nem jelentkeztek.Bízom benne hogy tényleg csak téves riasztás volt. Viszont a TV egyre több szörnyűségről számol be. Nem tudom mi lesz még itt. Emlékszem mikor elmondtam ezt kedvesemnek.


A családdal való beszélgetés után Edward szobájába mentünk.

- Valamit titkolsz Bella. - nézett rám szerelmem. Nem válaszoltam csak leültem az ágyra vele szemben.

- Bízhatsz bennem kicsim! - simított végig arcomon. Örömmel bújtam bele tenyerébe.

- Emlékszel még a teremtésem okára? - bólintott. - Most lehet megismétlődik. - vallottam be halkan.

- Mi? - pánikolt - Ezt miből gondolod?

- Mikor Leoékkal beszéltem szembesítettek néhány dologgal. A világban egyre több szörnyűség történik. 200 évvel ezelőtt is pontosan így kezdődött és háború lett a vége.

- Szólnunk kell a többieknek. - pattant fel.

- Nem, nem kell! - tiltakoztam - Nem is biztos az egész. Majd ha úgy adódik én magam fogom elmondani...


- Bella! - legyezett egy kis kéz a szemem előtt - Hahó!

- Ne haragudj Alice, mondtál valamit? - villantottam felé egy bocsánat kérő pillantást.

- Min gondolkoztál ennyire? - sétált vissza hatalmas gardróbjába. Ugyanis húgom szobájába ülök és ijesztő sebességben gyűlik a ruha az ágyon.

- Semmi érdekesen. - rántottam meg a vállam.

- Semmi miatt nem szoktak így elbambulni. - jött ki egy újabb szatén csodával a kezébe és azt is az ágyra dobta.

- Csak azon hogy tulajdonképpen miért is vagyok én itt... - a teljes igazság nem ez volt de ezt Alice nem vette észre annyira el volt foglalva a megfelelő ruha kiválasztásával.

- Azt nem mondhatom el. - csilingelte.

- És Edward hol van egyáltalán? - délután 2 óta nem láttam. Azóta itt dekkolok a szobába és testvérem, barbee babásat játszik velem. Már a hajam és a sminkem kész, csak a ruha van hátra.

- Megvan! - sikkantott boldogan és kiviharzott a szekrényből.

- Nos Bella melyiket szeretnéd? - tartotta elém a ruhákat. Egy fekete mini ruha volt az egyik ami nem éppen az én stílusom de a másik viszont határozottan tetszett.

- A kéket.

- Jó döntés! - ugrándozott a kis energia bomba. Majd felöltöztetett és a tükör elé tolt.

Meg kell mondanom komolyan fantasztikusan néztem ki. A sminkem nem is volt olyan borzasztó mint azt hittem csak spirál és egy kis száj fény. A hajam lágy csigákba omlott a hátamra és a vállamra. A kék pánt nélküli ruhám olyan volt mintha rám szabták volna.

- Hunyd le a szemed és csak akkor nyisd ki ha szólnak! - mondta barátnőm én pedig bár értetlenül de bele egyeztem. Hirtelen eltűnt lábam alól a talaj és megcsapott szerelmem napfény illata.

- Edward? - suttogtam.

- Nyugalom Bella! - nyomott puszit a homlokomra. Éreztem a szelet magunk mellett ahogy száguldozik velem. Aztán vége lett és talpra állított.

- Nyisd ki a szemed szerelmem! - engedelmeskedtem neki és csodás látvány fogadott.

A réten, a mi rétünkön mindenhol lámpások lógtak és a rét közepén egy pléd volt leterítve a háttérből pedig lágy zongora szó hallatszott. De Edwardot nem láttam sehol aztán lepillantottam és térden állva egy kis bársony dobozkát tartott a kezébe.

A szívem elfelejtett dobbanni.

- Isabella Marie Swan. Hozzám jönnél feleségül? - kérdezte.

Én meg hirtelen azt se tudtam mi van. A szeme izgatottan csillogott és a levakarhatatlan fél mosoly ott virított arcán. Inge pedig remekül kiemelte izmos felső testét most már tudom minek kellett kiöltöznöm.

- Bella... - a magabiztossága egy picit eltűnt és egy rövid időre láttam magam előtt azt a tinédzser fiút aki az átváltozása előtt lehetett.Nem hagyhattam kétségek között.

- Igen, igen, igen!!! - ugrottam nyakába ő pedig boldogságtól csillogó szemekkel megcsókolt. Lassan és érzékien.

Pár órával ezelőtt azt hittem nem lehetek ennél már boldogabb de tévedtem. 3 méterre a föld felett lebegőnek éreztem magam. Ujjamra húzta a gyűrűt, ami megjegyzem mese szép volt.

- Ezt édesapám adta édesanyámnak és akkor került hozzám mikor pár hónappal ezelőtt meglátogattuk őket. - Varázslatos volt, egy bonyolult ezüst foglalatban egy halvány színű kő csillogott és verte vissza a lámpások fényét. Látszott rajta hogy nem mai darab, de Edward se az, szóval ez így a tökéletes. Szája már megint az enyémmel játszadozott.

- Van kedved táncolni? - kérdezte mikor elváltunk.

- Örömmel! - mosolyogtam rá. Érte még a csillagokat is lehoznám az égről.

Lágyan ringatóztunk a zenére, jó szorosan Edwardhoz bújtam és néha loptunk egymástól egy csókot. Aztán kezdtem elálmosodni és szerelmem lágyan lefektetett a pokrócra majd mellére húzva cirógatta a hátamat.


Semmiből jött a robbanás hangja a távolból majd a város felé füst takarta el az eget...


A gyűrű:


Bella ruhája:

Kreatív Blogger Dij :D

Egyszer már kaptam egy ilyet, most meg megint ez tök szuper :) Köszönöm ;D


Szabályok:
1.) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (belinkelve a blogjukat)!
2.) Tedd ki a logót a blogodra!
3.) Írj magadról 7 dolgot!
4.) Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!
5.) Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!




Akkor tehát: Köszönöm szépen BARI XÉNI KAYRA SZANDI KEMRA !!! Imádlak benneteket (L)


http://theringbella.blogspot.com/
http://kayrabk.blogspot.com/



1.A legjobb barátnőm Zep-nek hív;)
2.Van egy macskám ( Husi ) egy kutyám ( Néro ) és bátyám xD
3.Kedvenc városom Sopron (L)
4.Imádom a Milánóit és a Bolognait :P hmmmm....
5.Nem szeretem a reklámokat -.-"
6.Net függő vagyok...xD
7.A Coca Colát jobban szeretem mint a Pepsit =)

Nem linkelek senkit se, aki akarja vigye xD

puszi xoxo

30.fejezet--Közös szív

Itt a feji :D A következő friss nem tudom pontosan mikor vagy pénteken vagy vasárnap jön :/ Na mind1 :) Ezt a fejit küldöm Lindussnak (Nincsií) :D Barinak, Szepynek, Miminek, Melindának meg mindenkinek. (L)
Jó olvasást =)





Kicsit vizesen és egymást ölelve léptünk be a házba de annál boldogabban. Csak Alice és Jasper volt a nappaliba. Összebújva nézték a TV-t.

- Sziasztok! - köszöntem mire meglepetten felénk fordultak.

- Hé!Nem is láttam hogy jöttök. - bosszankodott Alice aztán megrántotta a vállát és mosolyogva megölelt minket. Majd Jazz is oda jött köszönni.

- A többiek? - kérdeztem.

- Vadásznak. - felelte egyszerűen - Feltétlenül el kell mondanotok mindent! - vigyorgott húgunk.

- Oké de csak ha megjöttek. - ajánlottam. Beleegyezően bólintott. Edwarddal felmentünk a szobájába és leültünk a kanapéra.

Nem szólaltunk meg. Ránéztem kedvesemre és elállt a lélegzetem. Ő is engem figyelt de a szemébe olyan vakítóan boldog csillogás volt hogy az valami hihetetlen. Ragyogó mosolyra húzta ajkait. Aztán a felkelő nap sugarai megcsillantak bőrén. Ezernyi gyémánt ragyogott tökéletes arcán. Mintha a természet is a miénk lenne. Ritka az ilyen nap Forksba.

- Köszönöm Bella! - suttogta egészen közel hozzám.

- Micsodát? - lélegzetétől nem tudtam tisztán gondolkodni.

- Ezt az egészet. Azt, hogy vagy nekem, hogy létezel, hogy olyan csodás élményben volt részem ami senki másnak, hogy feltétel nélkül szeretsz. - mormolta gyengéd hangon a fülembe. Könnyek szöktek szemembe. Nem értem hogyan lehet valaki ennyire... ennyire... nem lehet ezt kifejezni. Olyan aki a másik felem és számíthatok rá jóban, rosszban.

- Ezt nem kell megköszönnöd. - nyögtem ki nagy nehezen - Bármit megtennék érted! - vallottam be egy kicsit elpirulva. Kezét az állam alá tette ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.

- Nem létező szívemből szeretlek! - mosolygott csibészesen. De ez nem volt igaz, neki létezik a szíve, sőt neki van a világon a legnagyobb és legőszintébb szíve. Csak ezt nem veszi észre, nem képes a dolgok mögé látni.

- Közös szívünkből szeretlek! - Ha elhiszem neki amit mondott, akkor sincs gond. Én szívesen neki adnám a szívemet és így lenne egy közös szívünk. Így még inkább egyek lennénk.

Gondolataimból Edward csókja ébresztett fel. Méz édes ajkai könnyedén simogatták az enyémeket. Napfény illata megrészegített. Elemi erővel tört rám egy érzés amit még nem éreztem. Ez volt a vágy. Lassú, könnyed csókunkból most vad és követelőző lett. Ujjaim a hajában kalandoztak. Az övéi pedig derekamnál szorosan magához húzott. Hogy kényelmes legyen, egyik lábamat átvetve csípőjén, szembe az ölébe ültem. Így még közelebb húzva magához. Ez új volt számomra. De határozottan tetszett. Tüdőm levegőért könyörgött így elszakadtam ajkaitól. A szemébe néztem, ami fekete volt talán a vágytól, de lehet csak régen volt vadászni. Bárgyún mosolyogtam rá, bár egy kicsit zavartan is. Fejemet vállára hajtottam. Így voltunk egy kis ideig aztán eszembe jutott valami:

- Milyen volt a szüleiddel újra találkozni? - erre tényleg kíváncsi voltam.

- Be vallom őszintén egy picit zavart voltam, az elején nem hittem el hogy ez megtörténik. Aztán átvette a boldogság a lényemet. De csak miután megbeszéltük, hogy nem ítélnek el a vámpírságom miatt. Elég bizarr volt de egyben felemelő is. - sorolta - Köszönöm neked ezt! - nyomott csókot homlokomra. Válaszul csak küldtem felé egy mosolyt. Aztán Alice jött be kopogás nélkül az ajtón.

- Megjöttek a többiek. Úgyhogy akár le is jöhettek. - hadarta el egy szuszra. Amikor meglátta helyzetünket csak kápráztatóan elmosolyodott és kisietett a szobából. Össze mosolyogtunk kedvesemmel és elindultunk lefelé.

- Gyerekek! - ölelt meg minket Esme amit boldogan viszonoztunk is.

- Milyen volt oda fenn tesó? - veregette hátba Edwardot Emmett. Ha ember lett volna akkor tuti eltöri a gerincét.

- Szerintem menjünk az ebédlőbe. - ajánlotta Carlise. Cullenek itt szoktak tanácskozni. Jó érzés volt, hogy én is itt vagyok most. Carlisle volt az asztal főnél én pedig vele szemben ültem Edward mellett.

- Meséljetek! Mi volt? - csiripelte Alice.

- Öhm. Oké. Én kezdem. - ajánlottam mivel szerelmem ajkaira nem igazán jött mondani való.

- Itt maradhatok. Veletek. Örökké. - minden egyes szót külön megnyomva. - Persze csak ha ti is akarjátok... - tettem hozzá. Ez egy fontos döntés, és egyenlőre nem vagyok teljes értékű család tag.

- Ne butáskodj Bella már most is a családba tartozol. - Carlise.
- Olyan mintha a lányom lennél. - Esme.
- Persze hogy maradhatsz. - Jasper.
- Naná, húgi. - Emmett.
- Egyértelmű, hogy igen. - Alice.

Azután Rose jött és meglepődtem válaszán.

- Felőlem maradhatsz. - azt hiszem rendben leszünk most már vele is.

Elképesztően jól estek ezek a szavak, de a másik dolgot nem akartam elmondani hiszen lehet hogy nem is igaz, feleslegesen idegeskedni meg nem kell.

Elég rosszul hazudok úgyhogy valószínüleg észre vették hallgatásomon és hogy már két perce az asztal bámulom.

- Más valami nem volt Bella? - kérdezett rá Jasper. Persze, ő érzi az érzelmeimet.

- Nem. - picit remegett a hangom. Erre mér Edward is rám nézett azt hiszem neki muszáj lesz elmondanom.

- Edward most te jössz! - mosolyogtam. Áhh ügyes vagy Bella jól hárítottál.

- Szóval...én... - kerestem a szavakat - Találkoztam a szüleimmel. - nyögte ki nagy nehezen. A többiek eléggé meglepődtek. Alice tért magához leghamarabb.

- Komolyan? Azta... - ugrándozott örömébe és át ült Ed mellé. Lassan mindenki észhez tért. Szerelmem pedig mesélni kezdett. Én meg megint elcsodálkoztam boldogságán.

Aztán eszembe jutott a lehetséges háború és a mondás miszerint: Minden rosszban van valami jó de ez most megfordult és Minden jóban van valami rossz lett belőle.

Mire végre minden jó lenne valami történik. De most ki kell élvezni a jót és nem törődni a rosszal. Ezért újra elmerültem kedvesem örvénylő méz szemeibe...

29.fejezet--Ítélőszék

Köszönöm az 52 R.O.-t és a 25000 látogatót :D
Jó olvasást:)




Elisabeth nagyon örült Edwardnak. Annyira megható jelenet volt. Kedvem lett volna sírni. De most fontosabb dolgokra kellett koncentrálnom. Valami nem stimmel itt fent. Mindig nagy a nyüzsgés de most mindenki nyugodt, túl nyugodt. Olyan mint a vihar előtti csend. Vagy lehet csak rémeket látok.

Vissza értem a palotához és elindultam Leonardoékhoz. A gyomrom tiszta görcs volt. De bizakodtam a legjobba. Hangtalanul nyitottam be az ajtón. Mindannyian a tükröt bámulták.

- Sziasztok! - köszöntem. Meglepetten fordultak felém. Gondolom nem hallották hogy jövök.
- Már vártunk Bella! - felelte Angelo - Üdv újra itthon! - ölelgetett meg.
- Öhm. Tudjátok miért vagyok itt... - kezdtem bele. Leonardo arca fura kifejezést vett fel. Nem értettem miért.
- Először is gratulálunk a küldetéshez! - dicsért meg Florette - Örülünk hogy boldogok vagytok.


- De mivel angyal vagy... - túrt a hajába idegesen Leo.

- Álljunk meg! - most miért visszakoznak? - Ti tudtátok hogy ez lesz nem? Akkor most miért vagytok tanácstalanok? Mert kétség kívül azok vagytok. - ez egy logikus kérdés volt szerintem.
- Csak Leo az. - szólt közbe Angelo.
- Bella. - jött oda az említett és megfogta mind a két kezem - Lányom, tudod hogy szívem szerint rögtön rá vágnám hogy menj vissza a Földre és élj Edwarddal de... - hadarta kétségbe esetten.

- De...? - sürgettem - Mi a baj? - mert valami van az biztos.
- A dolgok változtak miután elmentél.
- Ezt hogy érted? - vontam össze a szemöldököm.


Aztán ő oda vezetett a tükörhöz és borzalmas dolgokat mutatott:

- Vonat baleset: Mexico. 212 halott. - a tükörben fel tűnt a kép.
- Repülőgép szerencsétlenség: Francia ország. 348 halott. - hozzátartozók elkínzott arca.
- Sorozat gyilkos Japánban az áldozatok száma 75. És még sorolhatnám, az eltűnéseket, az erőszakolókat, rablásokat stb. - Nagyon összezavarodtam. Ezek borzalmas dolgok de hogy jön ez most ide? Értetlen arcom láttán Florette válaszolt:


- A pokol szervezkedik Bella, pont mint 200 évvel ez előtt. - suttogta.
- Szerintem meg csak rémeket láttok !- szólt közbe Ang - Máskor is voltak már katasztrófák és ezután is lesznek de ez még nem jelenti azt hogy támadás készülne! - rázta meg a fejét.
- Legyen igazad tesó! - felelte Leo - Minden esetre jobb félni mint megijedni! Érted már Bella? Ha tényleg az készülődne ami, akkor mindenkire szükség van.
- De vissza tudok még jönni nem? Segíteni. - néztem rájuk kérdőn.
- Ezt nem kérhetjük tőled. - hajtották le fejüket.
- Dehogynem! - mondtam határozottan - Ti is a családom vagytok.
- De neked ott már lenne egy életed, amit nem lenne helyes felbolygatni. - makacskodot Leo.


- Egyezzünk meg! - ajánlottam - Megengeditek hogy a Földön éljek én meg segítek nektek bármibe.
- Biztos vagy benne? - nézett rám kérdőn - Kész vagy harcolni ha szükséges? - Határozottan bólintottam. - Akkor legyen! - egyeztek bele. Hangosan kifújtam a levegőmet. - Minden képességed megmarad Bella. Lényegében semmi se változik csak nem itt élsz majd. - mosolygott rám másik anyukám.
- Rendben - bólintottam.

- Ha pedig bármi történne jelezni fogunk! - mutatott rá fejére bátyám. Majd oda jött és megölelgetett, boldogan simultam ölelésébe.
- Elkísértek a kapuig? - kérdeztem.
- Naná. Kíváncsi vagyok a hercegedre. - vágta rá egyből.


Kiérve én elindultam Edwardért ők pedig Lilyt keresték meg.

Végig néztem egy szív szaggató búcsúzást.Mindig is kedveltem Masenéket és most már a fiúk az életem.

Szerelmemmel kézen fogva indultunk vissza.Már láttam kicsi családomat.

- Sziasztok! - köszöntek mosolyogva.
- Edward, ők itt Florette, Leonardo és Angelo. - mutattam be őket. Miután üdvözölték egymást Florette meg is ölelte kedvesemet, Ang odajött hozzám.

- Hiányozni fogsz csajszi! Kit fogok én piszkálni ha te nem leszel? - viccelte el a dolgot. Nem hiába, a búcsúzás nem az erőssége.
- Ott lesz Lily. - kuncogtam fel majd puszit nyomtam az arcára.

- Hé engem hagyjatok ki ebből! - tiltakozott hevesen barátnőm aztán a nyakamba ugrott.
- Jaj Bella rettentően foglak hiányolni! - fúrta arcát a hajamba.
- Én is téged! - öleltem meg jó szorosan. Majd Lily Edwardhoz ment elbúcsúzni.

- Kicsim! - vont magához Florette - Legyél boldog Edwarddal! - suttogta fülembe én pedig bíztatóan rá mosolyogtam.

- Nagyon vigyázz magadra! - fogta meg kezemet fogadott apukám - Járj nyitott szemmel édesem, és ha bármi van szólj! - nyomott puszit homlokomra. Bólintottam majd vissza mentem szerelmemhez.

- Vigyázz rá Edward! - intette szigorúan Ang de a mosoly ott bujkált az ajkain.
- Örökké vigyázni fogok rá! - majd szavai nyomatákossága kedvéért megcsókolt.

Ott mindenki előtt, aztán éreztem az elektromos sziklákat és már csak az eső kopogott vállamon. Itt vagyunk. Megérkeztem új életemhez.

Sok szerelemmel és boldogsággal, de lehet hogy egy gigantikus háborúval is...

28.fejezet--Szülők II.

FÉL SZÁZ RENDSZERES OLVASÓ!!!!! Köszönöm szépen :D El se hiszem, nem gondoltam volna, hogy ennyien olvasni fogtok majd :$
Na de most itt a feji ezt az 50. R.O.-mnak küldöm.
Jó olvasást! :) xoxo




/Edward szemszög/




A levegő cserélődés felgyorsult testemben.Úgy kapkodtam az éltető oxigént mint egy fuldokló pedig nekem nincs is szükségem rá. Hátrálni kezdtem és elengedtem Bella kezét. De utánam kapott.

- Bella ezt te se gondolhatod komolyan! - ráztam fejem - Én ide nem megyek be! - mondtam kétségbe esetten.
- Hé hé hé! - nyugtatott és kezei közé vette arcomat - Nyugalom Edward!
- Nyugalom? - váltam hirtelen dühössé. Egy ezred másodpercre láttam a félelmet szerelmem szemébe. Ekkor észhez tértem .- Sajnálom!
- Semmi baj! - eresztett meg egy halvány mosolyt - Nem kellett volna ide hoznom téged. - mondta csalódottan. Nagyot sóhajtottam.


- Tudom hogy csak jót akartál. - nyugtattam - De értsd meg én ezt...ezt...
- Elmondod miért? - vágott szavamba - Hogy miért nem szeretnél találkozni szüleiddel?Tudod hány ember vágyik erre?
- Tudom, néha hallom az ilyen fajta gondolatokat. - motyogtam
- Akkor?

- Vámpír vagyok. - sóhajtottam - Nem hiszem, hogy büszkék lennének rám. Így is elég nekem szégyenkezni az miatt hogy gyilkos vagyok. Nem kell még a szüleimnek* is ezt éreznie. - vallottam be.
- Ők büszkék rád. - lágyult el hangja és pille könnyen végig simított arcomon.
- Már miért lennének büszkék rám? - értetlenkedtem.

- Majd ezt ők elmondják. - húzott vissza az ajtóhoz. Tétován néztem a bejáratra. Egyetlen lépés és láthatom imádott édesanyámat és édesapámat akire mindig felnéztem bátorsága és jószívűsége miatt. Ők miattam haltak meg.

Bakker kezdek az agyamra menni.Már én is unom a folyamatos ön marcangolást. De ha egyszer ilyen szerencsétlen vagyok. Mindig mindent elszúrok, Bellát is majdnem elszúrtam.

Kedvesem várakozóan nézett rám. Majd vonakodva bólintottam. Bella keze a kilincsre tévedt majd bekopogott. A zongora szó elhalt. Könnyed léptek ütötték meg fülemet és az ajtó kinyílt. Édesanyám állt ott, de engem még nem vett észre.
- Áhh, szia Bella' - üdvözölte - Mi járatba?
- Öhm. Hoztam valakit... - mosolygott.

Majd az ajtó elé léptem.

Édesanyám arcára fagyott minden érzelem. A szívem mintha újra elkezdett volna dobogni. A testem felmelegedett ahogy bele néztem smaragdzöld szemeibe ami most fátyolos volt a könnyektől.

- Anyu. - nyögtem remegő hangon.
- Edward! - borult nyakamba és áztatta pólómat a sós könnyeivel. Én csak szorosan öleltem és a hátát simogatva nyugtattam zokogó anyámat.
- Este felé jövök. - suttogta mellettem Bella. Egy aprót bólintottam és már itt sem volt.


- Gyere be kicsim! - mosolygott anyám melegen. Picit zavarban voltam. Bizarr volt a helyzet.

Nem kellene így viselkednie velem. Kérdőre kéne vonnia viselt dolgaim felől. De ez nem akarózott szájára menni ezért inkább körbe néztem a házban. Pontosan a másolata volt annak amibe régen laktunk azzal az egy kivétellel hogy itt mindenhol voltak rólam képek és a nappaliba ez impozáns zongora mellett egy díszes keretű tükör is állt. Tisztán és pontosan emlékszem a dolgokra pedig a Földön ezeket már elfelejtettem. Úgy látszik a menny csodát tesz az emberrel. Akarom mondani vámpírral.

Leültünk a kanapéra. Anyu még mindig mosolygott. De én nem tudtam. Nyílt a bejárati ajtó. Anyám elébe sietett.

- Edward! - apám jött - Van egy meglepetésem. Bella itt járt nem rég ... - kezdett bele.
- Igen? - szólt apám bariton hangjával amivel kicsi koromban sokat énekelt nekem, na meg anyunak. - Mi féle megl... - és ilyenkor látott meg engem.
- Fiam! - jött oda hozzám és karjaiba zárt, készségesen öleltem vissza.

- El se hiszem, hogy bár egy kis időre, de együtt vagyunk. - ujjongott anyám.
- Nyugalom Elisabeth! - nyomott csókot a szájára. Én meg vissza roskadtam a kanapéra.

- Mi a baj fiam? - ült le mellém idősebbik Edward.
- Miért vagytok ilyen kedvesek velem?
- Ezt hogy érted? - nézett rám anyám - A fiúnk vagy, az egyetlen kicsi gyerekünk.
- Igen. A fiatok aki több száz embert gyilkolt már meg. - emeltem fel a hangomat.
- Nem ítélünk el ez miatt. - hitetlenkedve szusszantottam fel - Tényleg.Én nem hiszem, hogy én ilyen erős lettem volna és valószínüleg nem lettem volna képes az állati vért választani sem. - vallotta be apám.
- Ráadásul több évtizedet szenvedtél. - simított végig arcomon anyu - Megérdemled a boldogságot Bella mellett. - mosolygott.


- Honnan tudtok ti ilyen sokat? - kérdeztem most már nyugodtabban.
- Nem hülyeség az amit az emberek mondanak, hogy aki meghal az fentről vigyáz rád. - vezetett oda ahhoz a bizonyos tükörhöz.

- Gondolj valakire a Földön akit látni szeretnél! - suttogta fülembe.

Alicere gondoltam...

...és a tükörbe bele nézve nem nem magamat láttam hanem őt amint gardróbjába pakol és Esmével beszélget.
- Látod? Innen figyelünk téged. - ölelt magához.

- Meséljetek milyen itt fent! - ültünk vissza.
- Hát néha hiányzik a régi életünk... - kezdte anya.
- De ahhoz képes elég tűrhető. - folytatta apa. Egymás szavába vágva mesélték el azt a száz évet ami alatt nem láttam őket. Jó érzéssel töltött el hogy semmit se változtak. Anyám ugyan olyan gondoskodó, melegszívű mint volt. Apám pedig ugyan annyira bátor és végtelenül szereti anyát. Nagyon boldog voltam. A vigyor bele vésődött arcomba.

Bella mint ahogy megígérte este felé jött, mosolyogva. Mikor meglátta kérdő tekintetemet csak egy "majd később elmondom" pillantással jutalmazott. Nehéz szívvel búcsúztam el tőlük egy kis aprósággal a zsebembe...


*képek oldalt

28.fejezet--Szülők I.

Megérkezett a feji első része holnap ha minden igaz jön a második, úgy éreztem külön kell osztanom. :) Ezért nem is olyan hosszú a feji de azért remélem tetszik majd. :P
Küldeném mindenkinek aki várta a frisst és akinek hétvégén volt a ballagása ;)
Jó olvasását :D




/Edward szemszög/


Bella. Ez egy egyszerű szó de nekem mégis a világot, az élet értelmét jelenti. Senki se szeret úgy valakit mint én Bellát. Ő az életem. Ő az aki fényt vitt a sötétségbe. Miatta érdemes elviselnem ezt az egész vámpír életet. Ha lehet egyáltalán életnek nevezni. Ráadásul ő egy angyal, szó szerint az semmi túlzás nélkül. Ez szinte felfoghatatlan. Én vagyok a legszerencsésebb férfi a világon. Egy kincset kaptam az égből. Most is itt áll előttem és néz engem a hatalmas csokoládé barna szemeivel én pedig elveszek tekintetébe.


- Edward döntsd el. 20 másodpercünk van. - szólt Lily sürgetően, mire megráztam a fejem. Nem akarok menni. Nem azért mert nem szeretnék Bellával lenni, de én azért még is egy isten verte vámpír vagyok aki megérdemelné hogy a pokol tüzén égjen el.



Váratlanul csapott le rám. Mint ragadozó madár az áldozatára. A hasonlatomra mosolyogtam volna de ehelyett egy nyögés jött ki ajkamon. Olyan hévvel csókolt hogy a fejem teljesen kiürült. Elektromos ingerek cikáztak végig testemen. Kicsit furcsa de jó érzés is volt egyben. Aztán végtelennek tűnő percek után elszakadtam ajkaitól és szemeimet kinyitva elárasztott a fényesség. Pedig este volt. Azután mint akit fejbe vágtak ért a megvilágosodás. Elindultunk.


Olyan volt az egész mint a súlytalanság. Nem érezted tested tömegét és körül ölelt a fény. Hamar felértünk. Gyönyörű volt minden és egy kapu előtt érkeztünk meg. Ránéztem Bellára aki bocsánat kérően pillantott rám. Jah tényleg el is felejtettem miért is akartam ide jönni. A kapu kinyílt előttünk. Kedvesem kézen fogott és beléptünk rajta. Nyomott egy puszit a számra gondolom nyugtatás képpen. Lily egy gyors köszönéssel leszakadt tőlünk. Mi pedig mentünk tovább.


Hihetetlen volt itt lenni. Minden csupa fényesség, tisztaság, jóság. Aha az utolsó szón van a hangsúly. A sok boldogság között kissé feszélyezve éreztem magam. A levegő nyomasztó lett hirtelen, nem akarom én ezt. Túl sok gonosz szorult belém egy ilyen helyhez.
Bella valószínüleg megérezte görcsösségemet, mert megszorította a kezem, de lehet csak gondolataimból akart felébreszteni mivel egy csodaszép épülethez értünk. Kérdőn néztem rá.


- Én itt lakom. - mosolygott. Mire hümmögtem egy jót. Értelmes vagyok és roppant érdeklődő. Chhh... Szerelmem fel is sóhajtott, de nem bosszankodva inkább csak beletörődően.

- Figyelj Edward! - kezdte - én sajnálom! - fordította maga felé arcomat. - Egyetlen mentségem hogy szeretlek! - hajtotta le fejét.

Hogy én mekkora egy marha vagyok. Itt kedveskedik nekem életem értelme én meg csak hálátlankodok és nem tudok egy értelmes választ kinyögni neki.


- Ne kérj bocsánatot létszi! - mondtam - Én sajnálom hogy ilyen hülyén reagálok a dolgokra. - pusziltam bele tenyerébe ami az arcomat simogatta.
- Valószínüleg nyomós okod van rá. - bólintott - Ami nem tudom hogy mi... - motyogta halkan szerintem csak magának és azt se akarta hogy meghalljam de én meghallottam.
- Nem érdekes Bella. - feleltem. Mikor a szemébe néztem abban csak kíváncsiságot láttam de tiszteletbe tartotta akaratomat. Ezt értékeltem.


- Nem akarunk be menni? - kérdeztem rövid csen után.
- Öhm. Persze. - nyitott be az ajtón és egy tágas - na meg gyönyörű szép - kert után egy ajtón ami egy csinos kis lakosztályhoz hasonlított.
- Ez az én birodalmam. - mosolygott. Pontosan Bellát tükrözte. Halványkék és fehér - ezüst árnyalatban pompázott. Kopogtattak. Bella oda sétált az ajtóhoz.


- Szia! Gyere csak be. - mondta betessékelve vendégünket.
- Edward ő itt Emma* - mutatott be egy húszas éveiben járó barna hajú lányt. - Emma azt hiszem Edwardot nem kell bemutatnom. - mosolygott szerelmem.
- Valóban. - bólintott viszonozva a mosolyt - Hello! - nyújtotta a kezét amit én el is fogadtam. Furcsa volt hogy nem odzkódott tőlem.
- Bells, Leóék beszélni szeretnének veled. - fordult hozzá - De előbb gondolom szeretnél valamit. - mondta rám sandítva.


- Igen. - hirtelen izgatotta fény lobban szemébe ami kíváncsiságra sarkalt. Mielőtt bármit is kérdezhettem volna kézen fogott és kisétáltunk a házból majd az utcából és egy másik kapuhoz értünk.
- Edward most olyat láthatsz amit földi lézető lény még nem látott. - nyitotta ki Emma az ajtót és valami elképesztő látvány fogadott.


Emberek boldogan játszottak, sétáltak, szórakoztak, beszélgettek és csinálták a dolgukat. Gyerekek, nők, férfiak akik a lentiek számára halottak voltak most itt újra élhetnek. Amerre csak a szem ellát mindenhol lakó alkalmatosságok voltak. A döbbenet nem kicsit ült ki az arcomra. Kedvesem csak elmosolyodott.


- Gyere csak szerelmem. - húzott maga után. Em le is állt beszélgetni egy 40-es férfival. Sokan rám kapták tekintetüket de nem volt a szemükbe semmi megvetés. Egy csinos kis ház elé értünk ami nagyon ismerős volt de nem tudom honnan. Na mindegy.


Bella megcsókolt de ez most gyengéd volt és nem olyan heves mint amit otthon kaptam. Mikor elváltunk ismerős dallam csengett fel a fülembe. Fura volt mintha már hallottam volna. Hmmm... határozottan ismerős. Pillantásom az ajtóra tévedt azon belül is a kis táblácskára amire lakói nevét vésték rá:

Mr. & Mrs. Masen


HOGY MIIIII????




*Emma képe oldalt ;)

27.fejezet--Haza

egy rosz hírt kell közölnöm csajok :( A legközelebbi friss csak olyan Hétfő fele várható :S Sajnálom de szombaton nincs időm fel rakni és lehet nem leszek vele kész a héten :/ Sajnálom.





Hihetetlen gyorsan elment ez a nap. Egész idő alatt az estén gondolkoztam. Nem akartam itt hagyni Edwardot. Pár nap alatt is hiányozni fog. Próbáltam minél többet vele lenni. Sokszor csókoltuk egymást. Komolyan mintha évekre nem látnánk egymást. Mikor Edward megkérdezte mi a szememben felcsillanó szomorúságom oka azt válaszoltam:


- Hiányozni fogsz! - vallottam be.
- Te is nekem Bella. - ölelt magához – Nem akarlak elengedni! - motyogta hajamba. A könnyek fojtogatták torkomat. Nem tudtam megszólalni.
- Rossz titeket így látni. - ült le Lily elénk a kanapéra. Sóhajtva bontakoztam ki ölelésűnkből.

- 8 óra van. - motyogta maga elé. Tudtam mit jelent ez. Pár óra és haza megyek. Haza… nem… nekem a hazám Edward mellett van tehát a Földön. Odakint már csepegett az eső és a szél is éledezni kezdett.
- Mi ez a punnyadás? - jött be Em hatalmas vigyorral az arcán. Felnyögtem. Már csak ez hiányzott.
- Azért annyira ne örüljetek nekem! - mondta meglátva arcunkat.
- Emmett tökre nincs kedvünk a hülyeségeidet hallgatni! Tehát a lennél szíves… - mondta szerelmem.

- Oké. Oké. Csak egy kérdés. - nézett rám én meg vártam mit akar már megint.
- Hogyan mentek vissza? - kíváncsiskodott.
- A villámmal. - közöltem tényszerűen.
- Pontosan héttel? - kérdezte kíváncsian.
- Igen. Ezt honnan tudtad? - lepődtem meg.
- Lily is hét villámlás után jelenet meg a házunk előtt és mielőtt te megjelentél a suliba az előtt is hét villám csapott le egy más után az erdőbe.
- Azta. Nem is vagy olyan hülye, mint amilyennek látszol Em. - mondtam hitetlenkedve.

- Köszi! - vigyorgott kihúzva magát. Aztán a TV-hez visszafordulva bekapcsolta azt. Olyan hamar elment az a röpke 3 óra mi alatt a vihar kellőképp felerősödött és kb. 15 percünk volt az indulásig. Már csak arra eszméltem fel, hogy az ajtóban álok és fájdalmas szemekkel nézek családomra.
- Bella nyugi csak pár nap. - nyugtatgatott Lily. Már majdnem sírtam. Nem értem mi van velem. Rám nem szokott ilyen érzelmi hullám törni. Odaléptem Edwardhoz és hozzá préseltem magam. Ő a hajamat puszilgatta. A vihar oda kint már tombolt.


- Na, jól van, srácok van, 8 percünk az indulásig nem érünk rá erre. - rótt meg minket Lily. Aztán lemerevedett. Szemei elhomályosultak. Majd felnézett és bólintott egyet. Na, ez most mi volt?
- Oké. Van egy ajánlatom… - vigyorgott - Florette megfűzte Leonardót, aki elmondta Angelónak aki megemlítette Emmának, aki pedig szólt nekem. - sorolta én meg kezdtem elveszteni a fonalat.
- A lényeget kérlek!
- A lényeg az hogy megengedték hogy velünk jöjjön valaki .- az utolsó szót jobban kihangsúlyozta. Én meg rájöttem mit akar. Odafordultam Edhez.
- Kérlek! Kérlek! Kérlek! - néztem rá ártatlanul.
- Tessék?- kérdezte értetlenül
- Velem jössz? Kérlek?- nyaggattam.


- Mi van? Vagyis, miért? Hogyan?- makogott össze vissza.
- Mert megengedték előbb szólt Lilynek Emma.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. - nem akar velem jönni?
- Miért? - kérdeztem csalódottan

Csak lehajtotta a fejét én meg vesébe látóan néztem rá. Közben Lily mindenkitől elbúcsúzott. Emmettel még viccelődtek egy utolsót. Látszott barátnőmön hogy mindjárt elsírja magát. Aztán amikor Esméhez ért és ő megígértette vele, hogy még visszajön, akkor márt sírt is.


- Akkor megyünk?- szipogta. Edwardra néztem, aki a cipőjét méregette mintha az lenne a világ legérdekesebb dolga. Megfogtam kezét és kihúztam a ház elé. Az eső vert a vállamat, egy picit fáztam is.
- Bella én nem mehetek veled! – mondta halkan.
- Nem jöhetsz, vagy nem akarsz? - vontam fel szemöldökömet.
- Nem mehetek! - kérdő tekintetem miatt folytatta tovább. - Nem hiszem, hogy egy vámpírnak sok keresni valója lenne a mennyországba.


- Szerintem meg sok van. – makacskodtam - Főleg neked!
- Bella 2 perc. - mondta Lily.
Edward nagyot sóhajtott. Farkas szemet néztünk ő bánatosan én pedig határozottan és rábeszélően néztem.


- Döntened kell, 20 másodpercünk van. - mondta barátnőm. Ő csak makacson a fejét rázta. Elegem van, ha nem jön én se és az gáz lesz. Váratlanul ajkára tapasztottam a sajátomat. Olyan hévvel csókoltam, mint még soha, bele is nyögött a számba. Hatásos volt ugyan is mára 3. villám csapott belénk és nem észlelte.

Aztán jött utána a többi, a hetediknél engedett el, de mire feleszmélt volna már felszippantott minket a világom kapuja…

26.fejezet--Fogócska

Ezt a fejit küldeném Barinak (majd megértitek miért) :D
Aki a novvelláját nem küldte al az tegye meg mostanába valamikor;)Mondjuk ma a feji olvasása után (L)
Jó olvasást!




- Ezt hogy érted? - vonta fel szemöldökét Ed.
- Öhm engem úgy teremtettek.- magyaráztam - Sose éltem a Földön. Nem tudom milyen az, ha szüleid vannak, nem volt gyerekkorom. - Kicsit sajnáltam ez miatt az egészet sose tudom meg milyen önfeledten játszani, sírni jelentéktelen dolgok miatt és vattacukrot se ettem soha. Mindenki gondolataiba merült rövid idő után csak Edward kérdezett rá az ő lelkét leginkább nyomó dologra.


- Azt mondtat megteremtettek... - kezdett bele - miért? Nem volt annyi ember, aki angyallá vált volna?
- Nem teljesen. Ugyan annyian voltak, mint minden évben, de ez nem lett volna elég akkor.
- Miért?
- Mindenki azt hiszi, a menny az egy olyan hely ahol semmi rossz nem történik veled és leélheted nyugodtan az örökké valóságot - motyogtam halkan - Bizonyos szempontból ez igaz is. Csak mindig megfeledkezünk, hogy az éremnek két oldala van. A pokol már nem olyan kedves világ, mint a miénk vagy akár a tiétek és hát unatkoztak vagy nem tudom, de megtámadták a fentieket. Rengetegen haltak meg, de a pótlás kevés volt ezért sokat csak úgy megteremtettek-fejeztem be.

Kicsit furcsa volt erről beszélni. Még sose háborúztam, de harcolni sokszor harcoltam már remek harcos vagyok Leonardo szerint legalábbis. Hagytam időt a gondolkozásra.


- Meghaltak? – rázta meg fejét szerelmem. - De hát ez már megtörtént. - értetlenkedett.
- Valóban. – bólintottam - A mennyország egyfajta második esély is egyben. Ha ott bajod esik, „meghalsz”- mutattam idéző jeleket a kezemmel - Akkor nincs, tovább egyszerűen megszűnsz létezni és ennyi, hamu leszel és kész – döbbenten meredtek ránk.

- Oké. Azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk. - pattant fel Lily – akkor mire várunk még. Majd becsukta szemét és átváltozott, Cullenék meglepődtek. Nem is csodálom én is meglepődtem volna.
- Kapj el Bella! - ugrott fel Lily és elrugaszkodott a földtől. Nyögtem egyet és komótosan felálltam.
- Jaj, Bella gyönyörű szép leszel! - csilingelte Alice. Persze ő már látta. Motyogtam valamit válaszként. Majd követtem Lily példáját.
- Ajha – füttyentett Em - Hány km/h-val tudsz repülni? - vigyorgott kajánul.

- Emmett! - istenem már megint kezdi.
- Beeellaa!!! - nyaggatott Lily.
- Megyek.- szóltam vissza. Majd nyomtam Ed szájára egy csókot.
- Gyere már! - ezt nem hiszem el. Nem hagy békén. Tiszta Alice amilyen pici olyan bosszantó. Felrepültem a magasba. Körbe néztem Lily sehol.


- Hé! - szólt valaki mögülem. Hátra néztem. Semmi. Valaki megérintette a kezem. Odanéztem. Semmi.
- Lily! - morogtam.
- Mi van? - vigyorgott fejjel lefelé a képembe.

Már meg akartam érinteni, amikor gyorsan elrepült én meg utána iramodtam. Mikor már majdnem megvolt akkor gyorsan magasabb sebességre kapcsolt. Így ment ez míg meg nem untam. Bosszankodva szálltam le a többiekhez.

- Mi a baj Bella? – aggodalmaskodott kedvesem.
- Kikészít ez a lány. - csóváltam meg a fejem. De azért szeretem. Aztán a tisztás széle felé, pár méterre tőlünk megpillantottam egy földes részt. Egy ördögi terv fogalmazódott meg bennem. Elvigyorodtam majd közelebb mentem hozzá. Ahogy sejtettem sáros volt. Elégé. Felpillantottam Lily engem keresett. Ezek szerint nem vette észre, hogy eltűntem.

Hangtalanul felszálltam pontosan alá repültem majd egy határozott mozdulattal, lábánál megfogva lefelé kezdtem húzni. Sikítozva próbált kiszabadulni karjaim közül. De nem hagytam. A sáros részt elérve beledobtam, de arra nem számítottam, hogy van olyan cseles és magával ránt így mind a ketten a sárba landoltunk. A többiek jót röhögtek rajtunk. De mi is magunkon. Elég vicces volt. kikecmeregtünk sáros szárnyakkal meg minden.

Aztán visszaváltoztunk. Én meg elhelyezkedtem Edward mellett és kellemesen elbeszélgettünk még egy ideig. Pontosabban késő délutánig. Eszméletlenül jól éreztem magam, és ahogy észrevettem Lily is így volt ezzel. Hazafelé nem gyalog mentünk. Ez úgy tudatosult bennem, hogy Edward hirtelen felkapott a hátára és 300-zal futni kezdett. Durva volt. Levegőt is elfelejtettem venni. A szívem is megállt egy pillanatra. De élveztem, hiszen én is szeretek száguldozni.

Mikor a házhoz értünk - természetesen elsőként – megnéztem ki hozta Lilyt hát, naná hogy Emmett. Ki más? Kezdtek össze nőni.


Otthon – igen már így hívtam a Cullen házat – fáradtan lefürödtem. Szerelmem addig hősiesen megvárt. Azután lementünk még egy kicsit a többiekhez. Lily is angyalhoz méltó pizsamát viselt. Egy tollpihéket ábrázoló pamut csodába nézte a TV-t.
Kényelmesen elhelyezkedtem szerelmem ölébe, és pillantásomat a képernyőre vetettem. A távirányító Alicenál volt.


A nyivákoló tömeg gyártmányú popsztárról a kék bálna boncolására kapcsolta majd megállt egy baseball meccsnél – a fiúk kedvéért – de aztán hamar átkapcsoltunk Em nagy örömére, egy horror filmre. Valami olyan címe volt: A kör. Nem volt rossz. De Lilyt nem nagyon fogtam meg.
- Em kapcsold már el ez tök unalmas. - mondta.
- Pont mikor egy nőt gyilkoltak meg hidegvérrel és eszméletlenül gusztustalanul. Ha tudnék hányi már megtettem volna.

- Te nem is félsz. - ezt kijelentette, mint inkább kérdezte Em.
- Láttam már ennél rosszabbat is, és az a való világ volt ez meg csak egy film. Az emberek nem is tudják mi az igazi szörnyűség. Ahelyett hogy felesleges dolgokra pazarolják energiájukat meg az idejüket. Adhatnának valamit a rászorulóknak is, na meg a női elnyomás ellen is küzdhetnének.

- Teljes mértékben igazad van Lily –mondta egyszerre Alice és Esme.
- Tudom - mosolygott sejtelmesen - Főleg rólad Esme.
- Ezt hogy érted? - kíváncsiskodott fogadott anyukám.
- Tudod, ha Carlisle nem változtatott volna át most angyal lennél. – mondta könnyedén.


- Mi??? – döbbent le.
- Igen, de szerencsére jött Carlisle és vele együtt a szerelem is. – gondolkozott el. - De ha ez mégse történt volna meg most te is jöttél volna Bellával.
- Oh – ennyit bírtak csak kinyögni a többiek.


- Holnap az esti viharral megyünk vissza Bella. – mondta aztán oda bújt Emmetthez és lassan elnyomta az álom. Pont úgy, mint engem. Elalvásnál még gondolkoztam a holnapon, hogy mi lesz, majd ha visszamegyünk. Sok mindenre nem jutottam.


De abban a pillanatban csak a ma érdekelt és az, hogy Edward hűs karjaiba jön rám az édes álmok világa....

Ízelítő :D hmmm....

Itt az izi ;)
nagyon nem derül ki semmi :/
de azért jó olvasást :)


- Hé! - szólt valaki mögülem.Hátra néztem.Semmi.Valaki megérintette a kezem.Oda néztem.Semmi.
- Lily! - morogtam.
- Mi van? - vigyorgott fejjel lefelé a képembe.



puszi xoxo

Infók :P

Öhm csak szólni szeretnék hogy a novellákat 5-ig (éjfélig) kell elküldeni :)
Eddig három ember küldte el nekem.Ha kell még idő szívesen adok ;)Csak szóljatok.
Az Új blogot pedig most csinálom valószínüleg holnapra meg lesz :D
Ja és több pályázatot is szeretnék indítani kb úgy havonta ,két havonta és arra az oldalamra csak a munkák fognak felkerülni :)

na nem jártatom tovább a számat=)
Jóéjt *.*
puszi xoxo

25.fejezet--Teremtés

Itt a friss! :D
Öhm...nem akarok nyavalyogni csak hát...ez kicsit furcsa 42 rendszeres olvasóm van abból csak kb 10 ír komit állandóan =/ (és őket ezért nagyon szeretem is (L))
Nem fogok komi határt kitenni meg ilyesmi csak annyit kérek hogyha tetszik akkor írj pár szót vagy pipálj :)
na jó olvasást x)





Miután kigyönyörködtem magam csillogó szerelmembe felmentem átöltözni Edwarddal a nyomomban.
- Kedvelem Lily-t. - mosolygott miután felöltözve visszaindultam hozzá a fürdőből.
- Ennek örülök. - mondtam és beleültem az ölébe.
- Mi lesz, azután ha visszamész? - vált aggodalmassá a hangja és szeme is érzelmeit tükrözte.


- Ne aggódj! - simítottam meg arcát - Együtt maradunk! – nyugtattam - Azért megyek, hogy megbeszéljük a helyzetet Leóékkal. - Nem tudom pontosan mi lesz, de annyiba biztos voltam, hogy együtt maradunk mindörökre. Leo nem kőszívű meg nem is lenne ésszerű, ha elválasztanának, minket hiába hív engem a kötelesség valami megoldásnak kell lennie. Edward megmozdult alattam ezzel kiszakítva gondolatmenetemből.


- Mondtál valamit? - néztem rá. Mire ő elmosolyodott.
- Csak annyit hogy mennyünk le, mert Alice kitalált valamit - mondtam majd kézen fogva le sétáltunk a lépcsőn. Lily, Emmett ölébe ült és bőszen magyarázott neki valamit. Aztán Em elnevette magát Lily meg elpirult és bosszankodva morgott valamit az orra alatt.


- Mi a baj Lily? - kérdezte Esme.
- Em meg a perverz fantáziája. - mondta grimaszolva.
- Ne is figyelj rá! - legyintette meg férje fejét Rose.
- Ezt most miért kaptam? - durcáskodott és megdörzsölte a „sérült” felületet.
- Mert jó esett. - vigyorgott rá kedvese - na meg aztán néha tényleg kicsit sok vagy.
- Ez van. – mosolygott - Így kell szeretni! - búgta.

Na persze. Mondjuk Emmett perverzitás nélkül olyan, mint buli zene nélkül. Hiába táncolsz, ha nincs mire. Emmett nagyon nem lenne jó búskomoran és szomorúan.
- Oké gyerekek van egy ötletem. - viharzott be Alice a nappaliba, de nem is várta meg hogy reagáljunk rá, bele is vágott a közepébe.
- Ma elmegyünk kirándulni! - csilingelte.
- Hurrá! - ugrott fel Lily - Imádok az erdőben kirándulni. - mondta majd beviharzott a szobájába, hogy utána teljes túra díszfelszerelésben jöjjön vissza.


Bár odakint hét ágra sütött a nap azért Lilyvel pulcsit is vettünk. Hisz ez Forks. Igaz megfázni nem tudunk, de azért a hideget érezzük. A többiek is készülődtek 2 perc múlva mindenki felöltözve állt az ajtóba Alice parancsszavát várva.
- Indulás! - kiáltotta és kiment a szabadba.
- Egyáltalán hová megyünk pontosan? - kérdeztem Edwardtól, amikor elkezdtük követni Alicet.


- Öhm a mi rétünktől egy kicsit messzebb van egy másik, ami úgymond a családi rét – mosolygott - ott szoktunk egy picit kikapcsolódni.
- É… értem - mondtam szaggatottan. A nap, ahogy szerelmem arcára sütött leírhatatlan élmény volt. Mintha milliónyi gyémánt ragyogott volna bőrén, amit még jobban kihangsúlyozott sötétkék rövid ujjú pólója. Fantasztikusan nézett ki. Féloldalasan elmosolyodott, amikor meglátta arcomon az érzéseimet majd maga felé fordítva csókot nyomott ajkaimra. Amitől szédelegni kezdtem erre ő erős kezeit derekam köré fonta és bele mosolygott a csókunkba. Mikor elengedett még szája szegletében volt egy önelégült vigyor. Most nem volt energiám erre reagálni csak még egy picit mindig kábán, kézen fogtam és a többiek után indultam.

Jazz és Alice mentek elöl mutatva az utat aztán mögöttük Rose és Em majd Esme, Carlisle és Lily mi zártuk a sort. Úgy éreztem haza találtam. Már nem mintha a mennybe Angeloékkal nem lett volna jó. De itt teljesnek éreztem magam. Volt egy apukám egy anyukám négy testvérem és egy szerető barátom, akiért bármit megtettem volna. Sose tudtam ezt meghálálni Florettéknak hogy engem küldtek. Ennél boldogabb nem is lehetnék, mint amilyen most vagyok.

- Mindjárt megérkezünk - súgta fülembe Ed. Küldtem felé egy mosolyt amit viszonzott is.
- Tádáám! - csilingelte Alice és hátra szaladt hozzám.
- Megérkeztünk Bella! – ujjongott. Nem tudtam nem mosolyogni rajta. Lelkesedése rám is rám ragadt.

És valóban egy gyönyörűséges rét tárult szemem elé. Háromszor akkora volt, mint a miénk és az egészen levendula virágzott. Káprázatos volt. Nem tudom mi lehetett a levegőbe annyira fellelkesültem, hogy elengedtem Edward kezét és kirohantam a virágok közé és hanyatt dőltem a füvön. A többiek kuncogtak rajtam. Én is megmosolyogtam a helyzetet. Nem szoktam ilyen vidám lenni, de úgy látszik a szerelem ezt is kihozza belőlem. Közelebb jöttek és leültek a fűbe.

Lily hamar beilleszkedett, és ami meglepő Rose mosolygott itt létem óta először. Hiányzik neki egy gyerek. Ha jól tudom ez a legfőbb vágya és most Lily révén egy picit anyává válhat. Edward mellém feküdtén pedig oda bújtam hozzá. Csendben voltunk, de felesleges lett volna beszélni, mert az érzelmek megtették ezt helyettünk is. Mindenki körül vibrált a levegő a boldogság a szeretet a szerelem és a vidámság miatt. A felhőket bámultam és az alakzatokat néztem. A fantáziám szárnyalt. Temérdek figurát láttam az égen, állatok ezrei, virágok, tulipán, rózsa, szerelmes hattyúk, egy kutyát sétáltató ember dinoszauruszok, szívecskék bontakoztak ki. Millió forma lebegett fehér pamacsnak álcázva. De a távolban az esti vihar felhői gyülekeztek. Pont mint itt nem tudtam mi lesz még velünk de azt igen hogy most boldogok vagyunk és tiszta az ég felettem.


- Kérdezhetek valamit Bella? - szólt hirtelen Ed.
- Persze. - fordultam hasra és könyököltem fel.
- Hogyan lehet valakiből angyal? - kérdezte halkan. Lily felkapta a fejét és rám nézett. Én meg visszanéztem rá.

- Hát ez nem olyan mikor vámpírrá változol - kezdtem bele nagy csend volt mindenki engem hallgatott – több szempontból is. Például nem fájdalmas, aztán meg ezt te nem tudod eldönteni ezt mások, döntik el. - motyogtam. Kivéve nálam, de ez egy más tészta. Edward értetlenül nézett rám. Nagyot sóhajtottam.
- Angyallá nem egyszerű válni. - kezdtem bele de Lily folytatta helyettem.

- Tudjátok én 5 évesen meghaltam egy betegségben szüleim a pokolban vannak – döbbenten nyílt tágra a szemük ennél a kijelentésnél-de ez egy másik történet. Az a lényeg hogy én az árva házban az alatt a pár évem alatt rengeteg jót tettem és meglepően értelmes egyéniség voltam a koromhoz képest,soha se rosszalkodtam. Egyetlen vágyam volt csak hogy örökbe fogadjanak amire sajnos már nem került sor, a tüdő gyulladás elvitt,meghaltam. Fenn pedig Florette magához vett és angyal lettem. Ma már én vagyok az egyik legjobb.- mondta büszkén mosolyogva.

- Tehát ha életed során nagyon sok jót követsz el és kedves, megértő, szeretetre méltó vagy az emberségesről nem is beszélve akkor egyszerű. Ott fenn angyal lesz belőled-foglaltam össze .A többiek csendben emésztgették a dolgokat.
- Na és te Bella, te hogy lettél angyal?- érdeklődte Jasper .
- Ez egy hosszú történet-sóhajtottam
- Időnk, mint a tenger. - mondta Edward


- Én különleges vagyok, mivel nem csak egy féle módon lehet valaki olyan mint én….