28.fejezet--Szülők I.

Megérkezett a feji első része holnap ha minden igaz jön a második, úgy éreztem külön kell osztanom. :) Ezért nem is olyan hosszú a feji de azért remélem tetszik majd. :P
Küldeném mindenkinek aki várta a frisst és akinek hétvégén volt a ballagása ;)
Jó olvasását :D




/Edward szemszög/


Bella. Ez egy egyszerű szó de nekem mégis a világot, az élet értelmét jelenti. Senki se szeret úgy valakit mint én Bellát. Ő az életem. Ő az aki fényt vitt a sötétségbe. Miatta érdemes elviselnem ezt az egész vámpír életet. Ha lehet egyáltalán életnek nevezni. Ráadásul ő egy angyal, szó szerint az semmi túlzás nélkül. Ez szinte felfoghatatlan. Én vagyok a legszerencsésebb férfi a világon. Egy kincset kaptam az égből. Most is itt áll előttem és néz engem a hatalmas csokoládé barna szemeivel én pedig elveszek tekintetébe.


- Edward döntsd el. 20 másodpercünk van. - szólt Lily sürgetően, mire megráztam a fejem. Nem akarok menni. Nem azért mert nem szeretnék Bellával lenni, de én azért még is egy isten verte vámpír vagyok aki megérdemelné hogy a pokol tüzén égjen el.



Váratlanul csapott le rám. Mint ragadozó madár az áldozatára. A hasonlatomra mosolyogtam volna de ehelyett egy nyögés jött ki ajkamon. Olyan hévvel csókolt hogy a fejem teljesen kiürült. Elektromos ingerek cikáztak végig testemen. Kicsit furcsa de jó érzés is volt egyben. Aztán végtelennek tűnő percek után elszakadtam ajkaitól és szemeimet kinyitva elárasztott a fényesség. Pedig este volt. Azután mint akit fejbe vágtak ért a megvilágosodás. Elindultunk.


Olyan volt az egész mint a súlytalanság. Nem érezted tested tömegét és körül ölelt a fény. Hamar felértünk. Gyönyörű volt minden és egy kapu előtt érkeztünk meg. Ránéztem Bellára aki bocsánat kérően pillantott rám. Jah tényleg el is felejtettem miért is akartam ide jönni. A kapu kinyílt előttünk. Kedvesem kézen fogott és beléptünk rajta. Nyomott egy puszit a számra gondolom nyugtatás képpen. Lily egy gyors köszönéssel leszakadt tőlünk. Mi pedig mentünk tovább.


Hihetetlen volt itt lenni. Minden csupa fényesség, tisztaság, jóság. Aha az utolsó szón van a hangsúly. A sok boldogság között kissé feszélyezve éreztem magam. A levegő nyomasztó lett hirtelen, nem akarom én ezt. Túl sok gonosz szorult belém egy ilyen helyhez.
Bella valószínüleg megérezte görcsösségemet, mert megszorította a kezem, de lehet csak gondolataimból akart felébreszteni mivel egy csodaszép épülethez értünk. Kérdőn néztem rá.


- Én itt lakom. - mosolygott. Mire hümmögtem egy jót. Értelmes vagyok és roppant érdeklődő. Chhh... Szerelmem fel is sóhajtott, de nem bosszankodva inkább csak beletörődően.

- Figyelj Edward! - kezdte - én sajnálom! - fordította maga felé arcomat. - Egyetlen mentségem hogy szeretlek! - hajtotta le fejét.

Hogy én mekkora egy marha vagyok. Itt kedveskedik nekem életem értelme én meg csak hálátlankodok és nem tudok egy értelmes választ kinyögni neki.


- Ne kérj bocsánatot létszi! - mondtam - Én sajnálom hogy ilyen hülyén reagálok a dolgokra. - pusziltam bele tenyerébe ami az arcomat simogatta.
- Valószínüleg nyomós okod van rá. - bólintott - Ami nem tudom hogy mi... - motyogta halkan szerintem csak magának és azt se akarta hogy meghalljam de én meghallottam.
- Nem érdekes Bella. - feleltem. Mikor a szemébe néztem abban csak kíváncsiságot láttam de tiszteletbe tartotta akaratomat. Ezt értékeltem.


- Nem akarunk be menni? - kérdeztem rövid csen után.
- Öhm. Persze. - nyitott be az ajtón és egy tágas - na meg gyönyörű szép - kert után egy ajtón ami egy csinos kis lakosztályhoz hasonlított.
- Ez az én birodalmam. - mosolygott. Pontosan Bellát tükrözte. Halványkék és fehér - ezüst árnyalatban pompázott. Kopogtattak. Bella oda sétált az ajtóhoz.


- Szia! Gyere csak be. - mondta betessékelve vendégünket.
- Edward ő itt Emma* - mutatott be egy húszas éveiben járó barna hajú lányt. - Emma azt hiszem Edwardot nem kell bemutatnom. - mosolygott szerelmem.
- Valóban. - bólintott viszonozva a mosolyt - Hello! - nyújtotta a kezét amit én el is fogadtam. Furcsa volt hogy nem odzkódott tőlem.
- Bells, Leóék beszélni szeretnének veled. - fordult hozzá - De előbb gondolom szeretnél valamit. - mondta rám sandítva.


- Igen. - hirtelen izgatotta fény lobban szemébe ami kíváncsiságra sarkalt. Mielőtt bármit is kérdezhettem volna kézen fogott és kisétáltunk a házból majd az utcából és egy másik kapuhoz értünk.
- Edward most olyat láthatsz amit földi lézető lény még nem látott. - nyitotta ki Emma az ajtót és valami elképesztő látvány fogadott.


Emberek boldogan játszottak, sétáltak, szórakoztak, beszélgettek és csinálták a dolgukat. Gyerekek, nők, férfiak akik a lentiek számára halottak voltak most itt újra élhetnek. Amerre csak a szem ellát mindenhol lakó alkalmatosságok voltak. A döbbenet nem kicsit ült ki az arcomra. Kedvesem csak elmosolyodott.


- Gyere csak szerelmem. - húzott maga után. Em le is állt beszélgetni egy 40-es férfival. Sokan rám kapták tekintetüket de nem volt a szemükbe semmi megvetés. Egy csinos kis ház elé értünk ami nagyon ismerős volt de nem tudom honnan. Na mindegy.


Bella megcsókolt de ez most gyengéd volt és nem olyan heves mint amit otthon kaptam. Mikor elváltunk ismerős dallam csengett fel a fülembe. Fura volt mintha már hallottam volna. Hmmm... határozottan ismerős. Pillantásom az ajtóra tévedt azon belül is a kis táblácskára amire lakói nevét vésték rá:

Mr. & Mrs. Masen


HOGY MIIIII????




*Emma képe oldalt ;)