Melindának! (L)

Kedves Melinda :D
Szeretném azt megköszönni hogy mindig írsz kritikát és nem 5 szavasat hanem valamikor 2 oldalasat :)
Imádom olvasni a véleményedet és mindig várom hogy mikor írsz az aktuális fejezethez...
úgy érzem az ilyen emberek miatt érdemes közzé tennem írásaimat :)
kár hogy ezen a blogon kb. rajtad kívül még van vagy 5 ilyen.
Tudom hogy nem nagy "ajándék" ez a dolog. De úgy gondolom hogy muszáj valahogy meghálálnom szeretetedet :D Ha lehetne küldenék neked egy Edwardot xD



Még egyszer köszönöm :D
puszi xoxo

UI: Sorry, de elkapott az érzelgősség hulláma ;D

Esküvői képek :D

Új fejezet egyel lejjebb ;D


Garett:


Kate:


Irina:


Tanya:


Nicolas:


Elezar:


Carmen:


Esme:


Carlisle:


Emmett:


Alice és Rosalie:


Jasper:


Lily:


Florette:


Leonardo:


Angelo:


Honey:


Id. Edward:


Elisabeth:


Bella cipője:


Bella haja:


Bella:


Edward:


Bella esküvői csokra:


Torta:

52.fejezet--Hátra lévő életem, első napja

Itt a várva várt fejezet :D Furcsa de ebbe most szinte beleírtam a hétvégémet... ezt csak az érti aki személyesen is ismer :P Küldeném nektek mert szeretlek titeket :D És küldeném Dórinak a Pénteki napért (L)(L) Esküvői képekről alul értesültök ;)
Jó olvasást +.+


- Engedjetek oda! Most én jövök! – pattant fel a pultra Kate.

Lánybúcsú. Első hangzásra egy olyan embernek, aki távol áll a nagy bulizástól ez egy kínzást jelent. Én is így voltam vele. De mikor drága húgom elrángatott engem és családom női tagjait, Port Angeles egyetlen olyan pubjába, ami nem a drogról és az alkoholról szól kezdtem felengedni. Miért ne érezném jól magam az esküvőm előtti estén? Viszont ha chippandel fiúkat hozat Alice, akkor ez volt az utolsó napja hosszú létezése végén.

Tehát eldöntöttem, hogy élvezni fogom. De Edward akkor is hiányzott. Remélem, ő nem egy sztriptíz bárban mulattja az idejét. Bízok benne. De Emmettbe nem igazán és képes elráncigálni leendő férjemet is ilyen helyekre. Kate már a pulton volt gyorsan kikapta egy másik csaj kezéből a mikrofont és azonnal énekelni kezdett:

- I love rock 'n' roll, so put another dime in the jukebox, baby!
I love rock 'n' roll, so come and take your time and dance with me!*- és csak énekelt és énekelt.

Nem tudom, mi lenne, ha egy vámpír be tudna rúgni. Na, akkor aztán Kate esetében tuti eljönne a világ vége. Még mindig énekelte a számot. Egész jó hangja volt. Vámpír, mit vártam mást? Mondtam, már hogy karaokézunk? Egész jónak tűnt még azt nem akarták, hogy én is énekeljek csak az volt a gáz, hogy hihetetlenül rossz hangom van. Azt mondtam, majd utolsónak jövök én, de még mindig nem álok készen. Egy csapat gonosz vezetőtől nem félek, de egy kis énekléstől meg igen. Hihetetlen vagyok. A szám lassan elhalkult és egy utolsó „jeeh” után Kate is lejött a bárpultról. Tiszta Sakáltanya ez a hely. Elvileg most jövök én, de a lábaim nem akartak mozdulni.

- Rajta Bella. Érezd jól magad az utolsó férj nélküli estéden. - kacsintott Rose. Azt hiszem, igaza van. Rossz a hangom? Kit érdekel. A karaokénak az éneklés a lényege és az, hogy közben jól érezd magad nem pedig az előadás hangi minősége.

- Vágjunk bele. - kiáltottam fel mire a többiek nagyon is belelkesültek. Kíváncsi vagyok, hogy ilyenek lesznek majd akkor is ha meghallják a hangomat. A zenéért felelős férfi CD-t cserélt majd a kivetítőn megjelentek az első sorok és felcsendült a jól ismert dal. Most vagy soha Bella.

- Tonight I'm gonna have myself a real good time
I feel alive and the world I'll turn it inside out - yeah
And floating around in ecstasy
So don't stop me now don't stop me
'Cause I'm having a good time having a good time

I'm a shooting star leaping through the sky
Like a tiger defying the laws of gravity
I'm a racing car passing by like Lady Godiva
I'm gonna go go go
There's no stopping me

I'm burnin' through the sky yeah
Two hundred degrees
That's why they call me Mister Fahrenheit
I'm trav'ling at the speed of light
I wanna make a supersonic man out of you

Don't stop me now I'm having such a good time
I'm having a ball
Don't stop me now
If you wanna have a good time just give me a call
Don't stop me now ('Cause I'm having a good time)
Don't stop me now (Yes I'm havin' a good time)
I don't want to stop at all

Yeah, I'm a rocket ship on my way to Mars
On a collision course
I am a satellite I'm out of control
I am a sex machine ready to reload
Like an atom bomb about to
Oh oh oh oh oh explode

I'm burnin' through the sky yeah
Two hundred degrees
That's why they call me Mister Fahrenheit
I'm trav'ling at the speed of light
I wanna make a supersonic woman of you

Don't stop me don't stop me
Don't stop me hey hey hey
Don't stop me don't stop me
Ooh ooh ooh, I like it
Don't stop me don't stop me
Have a good time good time
Don't stop me don't stop me ah
Oh yeah
Alright

Oh, I'm burnin' through the sky yeah
Two hundred degrees
That's why they call me Mister Fahrenheit
I'm trav'ling at the speed of light
I wanna make a supersonic man out of you

Don't stop me now I'm having such a good time
I'm having a ball
Don't stop me now
If you wanna have a good time (wooh)
Just give me a call (alright)
Don't stop me now ('cause I'm having a good time - yeah yeah)
Don't stop me now (yes I'm havin' a good time)
I don't want to stop at all
La da da da daah
Da da da haa
Ha da da ha ha haaa
Ha da daa ha da da aaa
Ooh ooh ooh** - és igen irtózatosan felpörgetett ez a szám. Igazuk volt a többieknek. Eszméletlen jó dolog az éneklés. Felspannolva ugrottam le a pultról és vigyorogva néztem rá a többiekre.

- Fantasztikus voltál Bella. - nevetett Carmen. Hát ő se volt semmi.

- Köszönöm. - mosolyogtam még mindig rá.

A bulin ezek után már nem sokáig maradtunk. Úgy látszik mindenki csak rám várt. Ha ezt tudom, már előbb is kiállok. De nem lehet panaszom semmi ellen remekül telt az esténk. Már csak azon izgultam egy kicsit, hogy vajon szerelmem hol mulatta az időt. Ezekkel a gondolatokkal küszködve aludtam el este. Megjegyzem elég lassan. Holnapra olyan leszek, mint akit háromszor kimostak egy mosógépbe. Álmom nem volt valami bizalomgerjesztő. Egész este képek peregtek a fejemben a „hogyan szökik meg Edward előlem” projektről. A kialvatlanságra még ez is rátett egy lapáttal.

Reggel viszont egész kellemesen ébredtem. Sejtésem szerint kedvesem ajkai csókolgatták arcomat. Ez akkor bizonyosodott be mikor szemeimet kinyitva Edward csodálatos arcát pillantottam meg. Szemeibe bele nézve földöntúli boldogságot láttam. Ajkai pedig lecsaptak az enyémekre. Vajon mivel érdemeltem ki ezt a félistent?

- Kíváncsi vagyok az esküdre szerelmem. - mormolta lágyan miközben enyhén domborodó hasamat simogatta. Terhességem nagyon minimálisan már meg látszott. Még szerencse, hogy a ruhám még így is jó rám. Előző mondata viszont csak most jutott el tudatomig. Atya ég! Az eskü! Még meg se írtam! Pánikomat úgy gondoltam jobb eltitkolni Ed elöl így csak megint megcsókoltam. Szája mikor elvált az enyémektől hasamra siklott.

- Szerinted fiú lesz vagy lány? - kérdeztem mosolyogva tőle.

- Szerintem… - kezdte, de befejezni már nem tudta mivel kicsapódott az ajtó és valaki lerántotta rólam Edwardot utána pedig Alice keze alatt kattant a zár.

- Így ni’! - törölte össze kezét mintha valami nagyon jó dolgot csinált volna. Aztán halottam, hogy valami lenn összetörik. Talán egy váza…

- Ez mire volt jó Alice? - szegeztem neki a kérdést és tüntetőleg keresztbe fontam karomat mellkasomon.

- Mind kettőtöknek készülődnie kell. - mondta ellent mondást nem tűrően. Már reggel?

- Ilyen korán? - kérdeztem kicsit furcsán.

- Délután egy van aranyom. - jegyezte meg. Hogy mi? A tegnap esti buli úgy látszik nagyon kifárasztott. Négy óra és hivatalosan is Mrs. Cullen leszek. Az izgalomtól görcsbe rándult a gyomrom.

- Na, nyomás fürdeni Bella. - utasított diktátor húgom. Mire azonnal kipattantam az ágyból.

- Megyek már. - feleltem izgatottan mosolyogva.

Alice láthatóan nagyon jól szórakozott rajtam, de most nem tudtam bosszankodni ezen. A boldogságomat semmi nem tudta lelombozni. A fürdésen gyorsan túlestem, bár nagyon jól esett felfrissülni. Aztán már azt vettem észre, hogy egy szál fehérneműbe ülök a tükör előtt és húgom körülöttem tevékenykedik. Ha jól tudom a sminkemet csinálta.

- De jó hogy itt vagy Rosalie. - hangzott fel a hangja. Ijedtembe ugrottam egyet. Nem láttam mikor jött be mivel Alice a szememet kente éppen.

- Mit segítsek? - kérdezte egy mosolygós hang. Örültem, hogy Rose-zal jó lett a viszonyunk. Barátnőm utasítása szerint pedig a hajamat vette célba. Viszont eszembe jutott egy kérdés, amit feltétlen meg szerettem volna kérdezni.

- Lányok? - kezdtem bele - Öhm… hol voltak tegnap a fiúk?

- Nyugalom Bells. - válaszolt Rose. - A legénybúcsú nálunk nem a szokásos módon folyik. Családunk férfi tagjai ilyenkor vadásznak egy jót. Mindenki a kedvencére. - magyarázta.

Ezek szerint felesleges volt félelmem. Nagyon hamar eltelt a szépítésemmel töltendő idő és arra eszméltem fel, hogy Alice áll előttem a ruhámmal. Nagyon óvatosan, hogy a hajamba kár ne essék rám adták. Rose meghúzta a fűzőmet nem túl szorosra nehogy valami baj legyen ott benn. Alice kézen fogott, Rose pedig szemem takarta el majd a szobába lévő hatalmas tükörhöz vezettek.

- Nézd meg magad Bella! - mosolygott és elém tárult egy csodálatos lány képe. Nem ismertem magamra. Eszméletlenül szép voltam. Hihetetlen, hogy egy kis smink és haj mit ki nem hoz az emberből.

Barna fürtjeim lágy csigákba voltak egy picit hátrébb fogva. Hajam oldalán pedig egy gyönyörű ezüst virág díszelgett. A ruhám pedig pontosan olyan, mint amelyet elképzeltem, pánt nélküli, egy kicsike kivágással, gyűrött alja, és a felső részén csipkék és virágok díszelegtek. Hátul a fűző pedig egy kicsit Edward korát idézte. Tökéletes volt. Alice abban a pillanatba a szemem elé tolt valamit. Harisnyakötő. Lehet, hogy belepirultam, de nem vagyok benne teljesen biztos. Alice a szoknyám alá bújt és rácsúsztatta combomra.

- Ezzel letudtuk az újat és a kéket. - kacsintott.

-A csat pedig az enyém tehát az van kölcsönbe. - magyarázta Rose - A fűzű pedig Ed korába volt divat a nők körébe, vagyis az a régi.

- Most már nyugodt szívvel férjhez mehetsz. – nevettek - ne szökj el! Egy óra van kezdésig. - majd kecses léptekkel kimentek a szobából.

Fáradtan huppantam le a fotelba persze ügyelve ruhámra is. Neki kéne állnom az eskünek. De fejembe egy értelmes gondolat se volt. Nem tudtam szavakba foglalni azt, amit érzek. Lehetetlenség volt leírni az érzelmeimet. Azt a feltétel nélküli szeretetet, amit Edward iránt érzek. A percek csak úgy teltek és még egy sor se állt össze fejemben. Húsz perc volt kezdésig mikor Leo és Florette jött be hozzám.

- Izgulsz? - kérdezte vigyorogva anyukám. Furcsa, de nálam annyira az esküvői stressz nem jelentkezett. Per pillanat jobban érdekelt, hogy be fogok égni mindenki előtt ráadásul a saját esküvőmön azzal, hogy semmit se tudok majd mondani eskü gyanánt. Valószínűleg észrevették rémületemet arcomon.

- Mi a baj Bella? - kérdezte Flor. - Ha nem akarsz, férjhez menni még lefújhatod! Semmi sem kötelező… - mielőtt még több marhaságot összehord nekem itt, közbe vágtam.

- Nem, dehogy is. - nyugtattam meg őket. - nem tudom, mit írjak az eskübe. - szomorodtam el.

- Csak ez? - lélegeztek fel. Hogy tudják ilyen fél vállról venni?

- Csak? - vált hisztérikussá a hangom.

- Nyugalom kincsem. - ült le mellém apám és combomra tette kezét. - Pár sor, nem fog ki rajtad. - bíztatott. Megráztam fejem.

- De nem megy! - estem kétségbe. - Hiszen a szerelmet lehetetlenség körül írni.

- Azt hittem számodra nem létezik lehetetlen. - mosolygott rám. - Ne görcsölj annyit rajta. Csak csukd be a szemed és gondolj, arra mit érzel vagy tapasztalsz, mikor bele nézel szerelmed szemébe. - Elgondolkoztam szavain. Lehet, hogy igaza van.

- Tíz perc és jövök Bella. - mosolygott majd mindketten nyomtak egy puszit az arcomra és már csak az ajtócsukódást halottam. Azt tettem, amit javasolt és már tudtam mit fogok mondani. Nem is volt olyan nehéz ez az egész.

- Itt az idő. - kúszott be látóterembe Leonardo arca. Félve és remegő lábakkal keltem fel majd apámba karolva indultam el a lépcsőhöz.

- Büszke vagyok rád. – súgta fülembe.

De már nem kérdezhettem meg miért, elindult a jól ismert zene. Angelo játszott most. Mikor pedig elém tárult a ház nagyon meglepő, de csodaszép látvány fogadott. Mindenhol fehér rózsák és szalagok. A díszítés után koszorús lányaimra tévedt tekintetem. Alice és Rose csodaszép halványsárga ruhába díszelgett Lily pedig rózsaszirmokat hintette elém.

Edward arca viszont mindenről elvonta figyelmemet. Betelhetetlen az a látvány, ahogyan azokkal a fantasztikusan méz aranyszínű szemeivel néz rám. Apám az ő kezébe csúsztatta kezemet majd a pap felé fordultunk. Bele kezdett a csodaszép monológjába kihagyva belőle Istent és a többi vallásos dolgot. Szokatlan lett volna egy külső személynek. De minek mondjunk hazugságokat, ha igazat is mondhatunk?

- Most az eskütételek következnek. - mondta ki a varázsszót a pap. Edward kezdte.

- Nem tudtam mi az, hogy élet mielőtt meg ismertelek. Elveszett voltam nélküled és magányos. Áldom azt a napot mikor a suliba mellém ültél órán és bár rengeteg viszontagságon átmentünk, szerelmünk megmaradt. Mert ha vidám vagy, meg akarom kétszerezni vidámságodat; ha bús vagy, akkor meg akarom felezni veled a bánatot és így öröm lesz az neked, mélyebb az örömnél. És ha jól érzed magad, mulatsággal és változatossággal fogom üdíteni lelkedet; ha pedig beteg vagy, ápolni foglak; és ha fáradt vagy, a keblem lesz majd alvópárnád, hol nyughatol - s éjjel és nappal a lelkem a lelkeddel lesz és karom ölelni fog. És ha nem kívánsz, távol leszek; és ha ismét akarsz, ott leszek nálad. És ha előtted halok meg, úgy rendjén van és le kell mondanod rólam - ám ha te hagysz engem itt hátra, akkor követni foglak a máglya tüzén keresztül, mert nem akarok nélküled élni egyetlen napot sem. ***Nagyon szeretlek! - elérzékenyültem szavain, de szerintem nem csak én voltam így ezzel. Gyorsan összeszedtem magam majd én is belekezdtem mondandómba.

- Kislány koromban rengeteget álmodoztam róla, hogy amikor megtalál a nagy Ő vajon milyen is lesz. Ahogy meglátlak és te is engem... persze ez nem így történt. Amikor megpillantottalak, nem hogy beszélni, még levegőt vennem is nehéz volt. Összeszorult torkom, mellkasom, gyomrom. Csak pislogtam. Azt mondják, hogy minden egyes pillantásunk egy kép az elménkben elraktározva. Azt hiszem én akkor belőled egy egész albumot készítettem. Amikor köszönnöm kellett, úgy éreztem nem kellene megtennem, hisz minden egyes találkozás, köszönéssel kezdődik, de ennek van egy másik oldala is. El is kell köszönni, amit egyhamar nem szerettem volna. Azt akartam, hogy ez a pillanat örökké tartson, ne vesszen el, de aztán telt-múlt az idő és rájöttem, hogy lesz még alkalom, lesz még sok-sok idő, amit átélhetek melletted, hogy megfoghatom a kezed, esetleg még egy csókot is lophatok tőled. Talán csak egy álom, de ez életem legszebb álma, amitől soha nem szeretnék elköszönni.**** - fejeztem be. Még saját szavaimon is elérzékenyültem. Na, szép!

- Edward Anthony Masen Cullen és Isabella Marie Swan. Mostantól házastársak vagytok. Megcsókolhatod a menyaszonnyt. - fordult az utolsó mondatnál Edward felé. Több se kellett neki. Ajkai először nagyon gyengéden majd elsöprő szenvedéllyel táncoltak az enyémeken. Szeretteink tapsviharba törtek ki. Majd Carlisle vont először karjaiba aztán sorba a többiek. Majd most már Mrs. Cullenként kivezetet szerelmem a kertbe, hogy miénk legyen az első tánc.

- Gyönyörű szép vagy! - suttogta fülembe mikor már ringatóztunk a zenére.

- Te sem panaszkodhatsz. - mosolyogtam rá. - Hová viszel nászútra? - kérdeztem kiskutya szemekkel. Ez volt az a téma, ami még az elmúlt napokban nagyon foglalkoztatott.

- Titok. - kacsintott. Ajj…

- Lekérhetem a hölgyet? - kérdezte mellőlem Angelo hangja.

Edward átadott bátyámnak és Flor-hoz ment, hogy felkérje egy táncra. Azt est folyamán mindenki megpörgetett egyszer- kétszer. Aztán meg voltak a szokásos dolgok is. Szerelmem fogaival lehúzta rólam a kékharisnya kötőt. Persze én meg elpirultam Em pedig ezt nagyon viccesnek találta. Egyszer úgy letörölném a képéről azt a vigyort. A csokromat Honey kapta el. Remélem, tényleg összeházasodnak majd.

A torta gyönyörűre sikerült. A hagyomány szerint az első szeletet nekünk kellett vágni, ezt ugyan megtettük, de megenni nem szívesen ettük meg. Esme minden valószínűséggel elviszi majd az árvaházba. Biztos jó helyre kerül.

Azonban itt volt az ideje, hogy távozzunk az ismeretlen nászutas helyszínre. Ezzel elkezdődött hátra lévő életem első napja...


*Johan Jett & The Blackhearts - I Love Rock and Roll
**Queen - Don't Stop Me Now
***Francis William Bain
**** ezt sajnos nem tudom... :/ de nem az enyém.

KÖVETKEZŐ BEJEGYZÉSNÉL TALÁLTOK KÉPEKET AZ ESKÜVŐRŐL!!! ;D

51.fejezet--Meglepetések sorozata

Tádám :D Egy hatalmas nagy tapsot kérnék :D Ugyanis ez a 100. bejegyzés :D El se hiszem hogy már itt tartunk +.+ Szóóval... fejit küldöm a 90 R.O.-mnak és mindenkinek aki olvassa blogomat és komizik. Đóri téged megint meg kell melítenem :D
Mert csak :D
Jó olvasást!!! *.*



/Angelo szemszög/


Megdöbbentő, de annál bosszantóbb volt, amit tapasztaltam. A szobám romokban hevert a ruháim a földön kupacokban, a könyveim az ágyamon szanaszét, a fürdőbe már be se mertem nézni. Mi a fene történt itt és ki volt az, aki ezt csinálta? Eldöntöttem, hogy addig nem megyek vissza a Földre, míg ki nem derítem miért változott a szobám csatatérré. Dühömben nem tudtam mit tenni kimentem az ajtón és egy normális személy után kutattam.

Eléggé furcsa, hogy a győzelem után csak én nem tudok örülni és csak én vagyok olyan, mint aki citromba harapott, de ha jól megnézzük a dolgokat érthető komorságom. Épp hogy pár lépést, ha megettem mikor zajt hallottam bentről. Csak nem itt van a tettes még? Na, várjon, csak azt megemlegeti, amit kap tőlem. Visszalépve szobámba nem láttam a senkit. A fürdőből jött a zaj olyan volt mintha cuccaimat pakolgatná valaki. Most már végképp nem értettem semmit. Ki akarná az én cuccaimat pakolgatni?

Férfi létemre félelemmel, vegyes kíváncsisággal tártam ki ajtót. Ami bent várt rám az már végképp hihetetlen volt. Vajon agyamra ment a sok szörnyűség, ami mostanában történt vagy tényleg igaz az, amit most látok? Kérdésemre azonnal választ is kaptam, mikor is életem értelme a nyakamba ugrott. Ha valamit érzel, érintesz, akkor azt már elhiszed. Annyira bolond nem lehetsz, hogy ezt a mennyei tenger illatot és ezt a puha érintést oda képzeld. Ekkora fantázia nem létezik. Lehetetlen. Tudtam, hogy valamilyen csoda folytán szerelemem él. Teljesen lefagytam. Nem bírtam reagálni érintéseire. Elhúzódott tőlem.

Ne még nem menj, mondtam volna, ha most tudtam volna beszélni. De a döbbenet letaglózott. Emmett most tuti röhögne rajtam, de kit érdekel Em mikor Honey itt van előttem.

- Honey. - találtam meg a hangom, de így is úgy hangzott, mint ha egy influenzás mondta volna. Eszméletlen halk és rekedt volt. Senkise kérje tőlem azt, hogy ilyen helyzetbe normálisan ejtsem ki a szavakat.

- Igen. - bólintott mosolyogva és szeme sarkába egy könnycsepp csillogott.

A legkülönösebb az egészben az, hogy az könnycsepp nem fekete, hanem természetes színe volt. Semmi gonoszság nem maradt szerelemben. De hogyan? A kérdésekre azt hiszem, még ráérünk. Lecsókoltam szeme sarkából boldogsága bizonyítékát majd próbáltam elő venni a lehető legszerelmesebb nézésemet.

Kétszáz éve nem voltunk együtt. Ez hosszú idő. De mikor azt hittem még annál is hosszabb lesz akkor összetörtem. Most még is itt van. Mivel érdemeltem ezt ki? Tudtam hogy van logikus magyarázat arra miért is van itt a mennybe de ajkaim hirtelen nagyon elfoglaltak lettek. Két évszázada nem érintkeztek az övéivel. Ez most olyan volt mintha megint megtalálnám a másik felemet. Egész voltam és teljes. De ez a szerelem nem? A másik nélkül elveszett vagy, és magányos, bár próbálsz boldog lenni, de igazán önfeledt csakis kedveseddel vagy. Imádom ezt az érzést.

Kezem arcát simogatta miközben szánk még mindig a másikén mozgott. Nem is akartam leállni. Próbáltam magamba szívni mindent őbelőle. Hiszen soha nem tudhatod mikor vagy utoljára szeretteiddel. Ezek után ki fogok használni minden pillanatot, amit vele tölthetek. Elszakadtam ajkaitól mivel kérdéseimet muszáj volt feltennem. Azonban nem a legéletbevágóbbal kezdtem.

- Mi csinálsz a szobámmal? - kérdeztem meg. Hangom most már egészen tűrhető volt. Honey csilingelően felkacagott. Milyen régen is halottam ezt, hangot.

- Hát… mivel ezen túl itt fogok élni gondoltam helyet csinálok a cuccaimnak. – vallotta be. Itt fog élni?

- Ezt hogy érted és hogyan vagy életben? Hiszen meghaltál. Ott öltek meg a szemem láttára. - vált a mondat végére fájdalmassá a hangom.

- Semmi baj Ang. Mosolygott rám melegen. Szívem megtelt boldogsággal. Kit érdekel, miért van itt. Az a lényeg hogy itt van! - Ha feláldozod az életed egy másik életért cserébe a mennybe kerülsz. - motyogta. - És én megmentettelek Angelo és ezt bármikor megtenném újra, viszont egy pillanatig én is azt hittem meghaltam. Meg is lepődtem mikor itt fenn találtam magam. - magyarázta meg. Igen ez így van! Leo hozta ezt a szabályt. Így visszagondolva egy hatalmas nagy marha vagyok, hiszen ezt a szabályt én is tudom. De valahogy a fájdalom eszemet vette.

- Annyira hiányoztál! - mondtam neki. - Nagyon szeretlek! - suttogtam fülébe.
- Én is szertelk! - mormolta számba majd megint egymás ajkait ízlelgettük. Azt hittem ez a nap már nem hozhat több meglepetést, de tévedtem.

- Annyira örülök Belláék babájának. - vigyorgott. Öhm.. tudnom kéne, miről beszél? Értetlen fejem láttán magyarázkodni kezdett.

- Te nem is tudtad? - kérdezte.

- Szerintem Belláék se tudják. De ha itt tartunk, te honnan tudod?

- Tyron mondta. - szűrte ki fogai között. - Nektek nem említette a csata közben? - Fejemet ráztam válaszul. Gyorsan el kell indulnunk a Földre ezt a szülőknek is tudnia kéne.

Honeyval azonnal elmentünk a Masen ház felé, hogy Edwardot és Elisabethet levigyük. Ez a nap büszkélkedhet a kellemes meglepetésekben.


/Bella szemszög/


Nem hittem a szememnek mikor Honey felbukkant Angelo mögött. A boldogságom határtalan volt. Pláne mikor Edward szüleit is megláttuk. Hogyan lehet ennyire rosszból ennyire jó valami? Nem hittem volna, hogy ez lehetséges. De minden esetre nagyon örültem nekik.

Elvarázsolt az, hogy kedvesem arcán is ugyan az a boldogság volt, mint az enyémen. Jó tudni, hogy ő is ugyan olyan boldog, mint én. Miután köszöntöttük a szülőket a többieknek is bemutatkoztak, bár valakinek már nem kellett.

- Elisabeth! - üdvözölte Carlisle mosolyogva.

- Carlisle! - viszonozta szerelmem anyukája és megölelte fogadott apukámat. – Köszönöm, hogy megmentetted Edwardot. - súgta a fülébe.

- Tudtad, hogy vámpír vagyok? - kérdezte kíváncsian.

- Öhm… csak sejtettem. De nem akartam mondani ne, hogy a zárt osztályra kerüljek. - mosolyodott el. A családom együtt volt. De Angelo és Honey beszélni akart velünk.

- Bella el kell mondanunk valamit. - kezdte a lány. Nem értettem a dolgot. - Mostanában nem vetted észre magadon, hogy furán érzed magad?

- Végül is igen. - bólintottam rá. Mire akar kilyukadni?

- Priscilláéktól megtudtam valamit. - gőzöm se volt mit akar mondani. - Terhes vagy! Szülők lesztek. - Hogy mi? Ez… ez… nem lehet… nekem nem lehet gyerekem, hiszen nincs menstruációm és semmi ilyen dolog. Nem tudtam mondani semmit. Teljesen lefagytam. Edward és a család többi tagja is lemerevedett.

- Ez lehetetlen. - nyögtem. Segélykérően szerelmemre pillantottam, de ahogy elnéztem neki is elkélt a segítség.

- Nem volt példa ilyenre még Bella. - magyarázta Angelo. - Ezért elképzelhető, vagy mivel magyarázod a hangulatváltozásaidat?

- Biztos csak az idegeskedéstől van… - hebegtem össze vissza. Én se hittem el saját szavaimat. Edwardra pillantottam és megszűnt a világ. Az ő szemébe elképzelhetetlen reménykedést láttam. Nem hittem volna, hogy egyszer nekem is megadatik a csoda és gyerekem lesz. Ráadásul egy csodálatos férfitól. Egy kis Edward vagy egy kis Bella. Ajkai hirtelen csaptak le az enyémekre és úgy csókolt mintha porcelánból lennék.

- Szertelek. - motyogtam.

- Én is téged. - mosolygott. - Ez tényleg igaz? - lehelte csillogó szemekkel.

- Én hiszek benne. - bólintottam. Minden esetre meg kell majd vizsgáltatnom magam Carlisleval is.

- Gyerekünk lesz! – mormolta - Gyerekünk lesz!!! - mondta hangosabban majd nevetve megpörgetett a levegőbe. Ez a jelenet filmbe illőnek tűnhetett egy külső szemnek. De belül ragyogtunk. Azt hiszem, egy új fejezet következik életünkben.


*.*


A következő napok villámsebességgel teltek. Másnap a Denali klán is megérkezett. Tanyatól féltem egy kicsit. De mint idő közben megtudtuk párra talált. Nicolas egy egyéniség volt. A néha kiállhatatlan Tanya mellé egy nyugodt pasi jutott. Kiegészítették egymást. Nem is tudom mitől féltem igazán.

Kate azonnal belopta magát a szívemben. Neki is volt már párja Garett személyében. Egyedül Irina az, aki szingli abban a családban még. Carmen és Elezar pedig kiköpött Esme és Carlisle.

Egy szó, mint száz megkedveltem őket. Amióta pedig apám vizsgálata alapján kiderült, hogy valóban terhes vagyok Ed a tenyerén hordoz és lesi minden kívánságomat. Oly’ annyira elszaladt az idő, hogy azt vettem észre már, hogy egy nap van az esküvőimig. Éppen Edward karjaiba feküdtem miközben ő a hasamat simogatta mikor pöttöm húgom berontott az ajtón és elkiabálta magát:

- Kezdődhet a lánybúcsú!



Tanya és Nicolas:


Kate és Garett:


Irina:


Carmen és Elezar:

50.fejezet--Rongybaba

Itt a friss :D Küldeném Đórinak azért mert neggyon szeretem és mert fanatsztikus két napot töltöttünk el.:D köszönöm hogy nálunk voltál :) Bejelentem hogy innen már csak 10 fejezet van hátra és vége a Földre Szállt angyalnak...:P
Jó olvasást!! +.+


- Itt az idő! - motyogta húgom maga elé majd elindultunk. Két nappal ez előtt Alice látta, ahogy a pokol leigázza a világot és látta Leoékat holtan.

A sokktól fél óráig felébreszteni se tudtuk mikor pedig felkelt szembesültünk az igazsággal. Hatalmas nagy slamasztikában vagyunk. Akkor ott abban a percben tényleg azt hittem végünk lesz és elhittem azt, amit testvérem látott. De Alice víziói képlékenyek. Hiszen a jövő mindig változhat, Ennek fényében és egy hatalmas nagy reménnyel a szívünkben elindultunk a harc helyszíne felé. Egy tisztásra mentünk szerény kis csapatunkkal, csak a pár angyal, akit még idehívtunk és a Cullen család. Nem is kellettünk sokan. Bár nem sok minden volt abban a látomásban annyit azért megtudtunk, hogy csak épp hogy lesznek, ha tízen. Nem tudom, már megint milyen ördögi tervre készülnek.

Két napja alig aludtam valamit a görcstől, ami a gyomromban van. Ráadásul rettentően furán viselkedem és szokatlan érzésem is van. Nagyon nem foglalkoztatott ez most. Mi repülve a többiek pedig futva tették meg a távot. Nem volt messze a rét. Most még is az az öt perc egy örökkévalóságnak tűnt. Még nem voltak ott. Nem is baj. Kellett egy kis idő még lelkiekben felkészülünk. Körbe pillantottam. Mindenki a párjával volt, már akinek volt párja. Angelora tévedt tekintetem, ahogy előremeredve gondolkozik. Egy puha érintést éreztem nyakamon.

- Nyugalom Bella! Semmi baj nem lesz! - súgta fülembe szerelmem.

Tudtam, hogy nem igaz, amit mond. Tudtam, hogy valószínűleg veszíteni fogunk. De valahogy most ez a kis mondat olyan volt nekem, mint egy cseppeső aszálykor. Mentőövet jelentett ebben az időben. Szorosan simultam mellkasához. Úgy öleltem és úgy próbáltam kiélvezni minden pillanatot, mintha ez lenne az utolsó együtt töltött óránk.

Ironikus, hogy az elején mennyire nem akartam látni Edwardékat harcolni, látni. Nem akartam őket belekeverni. De aztán rájöttem, hogy ez már akkor megtörtént mikor lejöttem ide a Földre ráadásul, ha szerelmem nem ölelne, most szorosan magához valószínűleg itt esnék össze. És ez most nem feltétlenül csak a harcnak tehető be. Megint rám jött az az érzés. De tovább nem gondolkozhattam rajta mivel egy sürgető és kétségbeesett csók megállított. Edward úgy csókolt mintha a következő pillanatban semmivé lennénk. talán egy könnycsepp is kicsordult. De Florette hangja nem engedte, hogy ezen elmélkedjek.

- Itt vannak! - motyogta. Aztán fekete füst kíséretében tényleg megjelentek ők is. Szárnyakkal álltak elénk. Hiába, így mi is, és ők is erősebbek. Nem voltak sokan. Pont, mint a látomásban.

- Üdv utoljára drága barátaim! - köszönt nyájasan Tyron.

- Ne bízd el magad, kérlek! - vágott vissza Leo. Oké csak kezdjük már. Ha sokáig csevegünk, tényleg itt esek össze.

- Mire várunk még? - vágott közbe Angelo. Végre valaki helyesen szól. Bár az ő esetébe inkább a bosszú, mint a békesség a fontos.

- Ne ilyen sietősen! - mondta vidáman Cassandra. Csak tudnám mi az oka a vidámságának. - Be kell, hogy mutassunk valakit. - És akkor egy olyan valaki lépett elő a tömegből, akinek szenvedésem legnyomorúságosabb perceit köszönthetem.

- Ő itt Max. - a név hallatán Edward felmorgott. Ő is tudja ki az. A hideg rázott ettől a lénytől. De egy kicsit más volt, mint legutóbb. Erősebb és hatalmasabb lett és mikor a szemébe pillantottam, ami megjegyzem jó pár másodpercbe tellett. Pirosak voltak! Pirosak! De hogy?

- Ő fog minket ma elszórakoztatni. - vigyorogta Tyron.

Aztán minden olyan gyorsan történt. Max előre lendült és már az egyik angyalunkat a földhöz vágta. Tétlenül néztem az első pusztítást. De a kezdeti sokk után nem hagytam annyiba a dolgot. Max tovább haladt felénk. Mikor is a kezéből egy hatalmas lángcsóvát lövellt ki. Mi a fene? Ez lehetetlen. Mögém lőtte. Jaj, csak ne! Kérlek! Félelmem egy része beigazolódott. Családomat egy tűzkarikába ejtették foglyul. Ahonnan se ki se be nem mehetett senki.

A terv körvonalazódni látszott fejembe. Először ki akarják iktatni a Cullen családot. Azután pedig minket. Szerelmem féltő tekintetétől nem tudtam szabadulni. Bele se merek gondolni mit, érezhet most. Végig kel néznie hogyan halok, meg vagy hogyan maradok életben és ő ebben nem segíthet. Viszont a tudat - vagy lehet, hogy valami más - erőt adott. Úgy éreztem legyőzhetetlen vagyok. Ha jobban belegondolok nem volt nehéz a feladat. El kell pusztítani Max-et.

Ugyan is, ha jól láttam nagyon bíznak, a képességeiben csak tudnám, hogy miért. A vér sebesen száguldozott ereimben. Karjaim dagadtak az izmoktól és olyan energia a kavargott bennem, ami megállíthatatlanná tett. Szemeim hatalmas nagy elszántságot tükröztek. Szinte megijedtem magamtól és a szívem meg telt reménnyel. Egy utolsó pillantást váltottam Edwarddal majd harcoló csapatunk felé fordultam.

Elemezni kezdtem. Egy csapat kiválóan kiképzett angyal hogy nem képes legyőzni egyetlen egy démont? Elképzelhetetlennek tűnt, de a pengék még csak a közelébe se férkőztek testének. Lehet, én hiányzok innen. Elképzelhető. Max most Lilyvel harcolt. A düh hatalmas méretet öltött testemben. Hogyan képzeli, hogy kezet emelhet egy kislányra? Még ha az több mint kétszáz éves is. Egy pillanat alatt termettem ott és löktem el. Nem számított rám ezért nem volt olyan nehéz. Felsegítettem barátnőmet a földről, de egy hatalmas ütés leterített.

Nem bírtam mozdulni. Csak néztem, ahogy szeretteim hősiesen harcolnak és én nem tudtam segíteni. Csak voltam ott, mint egy agyon strapált rongybaba. Max-et senki se tudta leteríteni. Megközelíthetetlen volt. Most már a tűzet is bevetette ellenünk. A harcolás módja viszont nagyon ismerős és az elszántság a szemében is. Ráadásul ott a tűz, amire egy átlagos pokolbéli angyal nem képes. Mi történhetett és ki ez a férfi? Miért csak ő harcol és miért nem állnak ki Priscilláék is?

Apropó Priscilláék… Pillantásom hármójukra tévedt. Furcsa volt, de csak álltak ott és mintha egy nagyon pici félelem is játszott volna tekintetükbe. Katonáik pedig körülöttük álltak. Mintha védelmezni kéne őket. Védelmezni? Még is mi a franctól, ha Cassandra olyan jó harcos, hogy széles e világon senki sem tudta legyőzni még, Priscilla kezébe ott van a tűz ereje, Tyron pedig a legeslegelszántabb „ember” a világon. Ha valamit ő eltervez, akkor azt meg is valósítja.

Hoppá! Harcos… Tűz… Elszántság…

Ez lehetséges? Hogyan a francba? De nincs más magyarázat ezért elképzelhető. Úgy látszik a nagy kavarodásban csak én tudtam gondolkozni és csak én jöttem rá a turpisságra. Ha így nézük a dolgokat rettentő egyszerűen végezhetünk ellenségeinkkel. Ha Max-et megöljük és véglegesen eltűnik a világból, akkor a pokolnak annyi. Hiszen szimpla kis túlvilági emberek nem tudnak legyőzni minket. Vége lenne. Örökre eltűnne a háborúskodás.

Már csak fel kéne állnom és megtehetném a megtehetetlent. De valami megállított. Lilyt láttam eszméletlenül a földre esni. Ne! Fel kell kelnem. Hogy a jó életbe! Angelo a következő pillanatba követte Lilyt. Florette hátán pedig egy óriási vágás éktelenkedett. Ő sem bírja már soká. Segítenem kell és kész! Gyerünk, Bella told fel azt a csinos kis hátsódat és végezz azzal a szadista Max-el. Menni fog csak akarni kell és igazam lett.

Talpra álltam. Újra erősnek éreztem magam. Végig néztem megfogyatkozott csapatunkon, ha másért nem, értük győznöm kell és Edwardért és a Cullen családért is. Leo-val harcolt. Háttal volt nekem ezért megint meglephettem. Kezeinél fogva felrántottam és felrepültem vele majdhogy nem a felhőkig.

- Örülök, hogy újra látlak Bella! - vigyorgott rám nyájasan. Gr… én meg majd’ felrobbantam.

- Remélem nem haragszol meg, ha én azt mondom, hogy nem? – vágtam vissza dühösen. Még is mit képzel?

- Sajnálom, hogy meg kell ölnöm téged. - mondta. Nem tudná befogni végre? Nem csevegni jöttem. - Olyan kívánatos voltál. - undorító, alávaló, gerinctelen, mocskos…

Dühöm túlnőtt rajtam és egy jól irányzott rúgással a leggyengébb pontját támadtam. De nem igazán ártott meg neki. Miből van ez kőből? Előrántottam kardomat és azzal harcoltunk tovább. Minden hogyan próbáltam közelebb férkőzni szívéhez, de elhárította támadásaimat. Össze kell zavarnom. Döntöttem el. Elrepültem, de csak egy kicsit. Mikor pedig odaért hozzám megint másfele mentem tőle és ez így folytatódott jó pár percen keresztül.

- Elég. - csattant fel dühösen én pedig gonoszan elmosolyodtam.

- Csak nem elfáradtál? - kérdeztem pimaszon.

- Hogy én? - vágott vissza. Engem nem csap be senki. Látva fáradságát tovább játszottam játékomat.

Mikor úgy véltem, hogy kellően össze zavarodott és kimerült, taktikát változtattam. Mögé lopakodtam és hátába szúrtam a pengét. Nem szándékoztam még megölni. Nem üvöltött fel. Próbált erős lény módjára viselkedni. Nem sok időm volt. Ezért sasokat megszégyenítő sebességgel repültem a Föld felé. Max-et is magammal húzva. Nagy csattanással taszítottam a fűre.

Rátérdelve pedig belé mélyesztettem fegyveremet. Pontosan a szívébe hatolt bele. Elkapott a gyilkoló vágy és hogy biztos legyek a dolgomba és abban, hogyha megölöm, akkor a vezetők erejét is megölöm fordítottam egy kicsit a pengén. Ezt már nem bírta hang nélkül hagyni. Övöltése átszelte a csendet éreztem magamon jó pár tekintetet. Pillantásommal családomat kerestem. Meg is láttam őket, most már tűz nélkül álltok ott ledermedve és csodálkozva néztek engem. Én is rácsodálkoztam magara. Ennek érdekébe még egyet fordítottam kardomon.

- Máskor gondold meg kit erőszakolsz meg majdnem. - súgtam fülébe és egy utolsó forgatás után porrá vált. Ott térdeltem a hűlt helyén. De még nem volt vége. Tyronék felé pillantottam, akik kétségbeesetten nézték mit is művelek.

- Nem bántunk titeket, ha most békében elmentek. - kiáltottam oda nekik. A többiek nem értették mit is beszélek.

- Srácok vége van! - mondtam halkabban, csak hogy a mi csapatunk hallja. - Max-be egyesítették az erejüket és most megöltem őt így már semmi esélyük ellenünk. - Szinte halottam, ahogy helyre rakódnak fejükbe a dolgok.

Abban a pillanatban azonban Cassandra szaladt felénk. De Lily hihetetlen sebességgel teperte le a földre. A kis Lily lenyomta a pokol egyik vezetőjét! Ezen a napon úgy látszik minden lehetséges már.

- Tűnjetek el. - sziszegte oda nekik. Pár pillanatra mindenki megállt és várták a reakciókat. Nagy meglepetésünkre pedig engedelmeskedtek nekünk.

Azt hiszem ennyi volt. Fordult a kocka. Győzött az igazság. Mosolyogva öleltem át Edward nyakát és nyomtam egy eszméletlenül édes csókot ajkaira. Boldog voltam, hiszen most már semmi sem akadályozta, meg hogy 4 nap múlva megtartsuk az esküvőt.


/Angelo szemszög/


Nyertünk. De mi értelem a nyerésnek. Ha elveszítettem a szívemet. Furcsa volt megint a mennybe lenni. Leo elküldött Edward szüleiért. Ez egy egyedülálló pillanat a mennyország létezésében. Senki nem mehetett még vissza a Földre miután meghalt. De Leonardo szerint megérdemlik ezt. Nem volt ellen vetésem.

De mielőtt még a Masen rezidencia felé vettem volna útjaimat szobámba kellett mennem. Mikor azonban beléptem az ajtón megdöbbentő dologgal találtam szembe magam…

49.fejezet--Pokolfajzat

Itt a fejezet :D Köszönöm szépen hogy komiztatok az előző fejihez :D ráadásul az eddigihez képest elég sokan ;) Ezért ezt a részt nekik küldeném (L) név szerint: Linduss. nyinyke, Eveliin, trixi, Pusszy, demon, Vivi, Nóri, Mono, bari, Erzsi, Szepy, eklaire és akinek egy hatalmas nagy cuppanós puszit is küldök az arcára az Đóri :D (L) Imádlak csajszi (L)(L)
Jó olvasást +.+!!!



/Cassandra szemszög/



Hogy tehette ezt? Ez a kérdés kavargott a fejembe az óta mióta visszajöttünk a pokolba. Vagyis nem sokkal több, mint egy órája. Nem értem mi vezérelte azt a hazug nőszemélyt arra, hogy egy elárulja a családját. Hiszen felkaroltam őt, kirángattam a pokol legmélyebb bugyrából és egy rettentően hasznos lényt teremtettem belőle. Gyakorlatilag én voltam az anyja. Ez a hála érte? A hogy keresztülhúzza a tervünket? Eszméletlenül dühös vagyok és megalázott. A legjobb emberemet kellett megölnöm. De nem bánom. Megérdemelte, hogy semmivé váljon. Az ilyeneknek nem is jár más büntetés. Dühöm a tetteimben is megnyilvánul. Az újonnan érkezők rögtön megízlelhették a poklot.

- Ez nektek kínzás? - üvöltöttem szolgáimra. Akik éppen egy húszas éveiben lévő férfit próbáltak elégetni. A hangsúly a próbálon van. Ugyan is „csak” égették. De semmi egyebet nem csináltak rajta. Ha jól tudom négy lányt erőszakolt meg majd ontotta ki életüket csupán szórakozásból. Az ilyen mocskok megérdemlik, hogy ide kerüljenek. Olyannyira eluralkodtak rajtam érzéseim, hogy akár egy egész falut kinyírnék most.

- Csináljatok még vele valamit a fenébe is már! - mihaszna népség csak arra jók, hogy parancsolgassanak nekik amúgy meg hihetetlenül hülyék. Nem néztem tovább szerencsétlenkedésüket.

Volt egy zseniális ötletem, amivel véglegesen is eltörölhetnénk a mennyországot és akkor csak a pokol uralkodhatna az egész világ felett. Ez maga lenne a paradicsom. Csak egy a gond. Bátyámat és feleségét sehol se találtam. Ez a másik dolog, amiből elegem van már. Én megértem, hogy szeretik egymás társaságát, de hogy egy ilyen helyzetbe is az egyik szobába döngessenek az valami hihetetlen. Ha végre győzünk, akkor végtelen sok idejük lesz.

Ahogy kerestem őket bepillantgatva a helységekbe megint Honey-ra terelődtek a gondolataim. Az igazat megvallva rosszul érint ez a dolog. Elbizonytalanít. Már nem tudom, kiben bízhatok és kiben nem. Honey-ra rábíztam volna az egész életemet is. Ch… Nagyon jól játszotta a szerepét. Gondolataim félbeszakadtak mivel Tyron és Priscilla hálószobájába benyitva épp egy szeretkező párost láttam meg. Na, ebből elég volt.

- Hé! - mondtam hangosan mivel nem igazán vettek észre. De erre a szócskára Priscilla ijedten húzta magára a takarót.

- Mintha már nem láttam volna meztelen nőt. - jegyeztem meg szarkasztikusan.

- Mit akarsz húgom? - kérdezte Tyron aki már egy alsógatyába feszített előttem. Vágya tisztán kivehető volt. Na, nem mintha a bátyám álló szerszámát nézegetném.

- Van egy ötletem! De ahhoz az kell, hogy felöltözve öt perc múlva a szobámba legyetek. - Majd kiléptem a folyosóra. Ez az öt perc hamar eltelt és két kíváncsi tekintet nézett rám a kanapé másik végéből.

- Tehát azt beszéltük meg, hogy ezúttal végleg eltöröljük a mennyet igaz? - kérdeztem.

- Igen. - vágta rá Priscilla.

- De ez eddig nem jött össze. Ha visszaemlékeztek soha semmilyen módon nem sikerült még csak megsebeznünk se a vezetőket. Most voltunk hozzá a legközelebb. - egy pillanatig megint eszembe jutottak a történések, de hamar elhessegettem a fejemből. - Mindig egyedül, külön-külön próbáltuk meg.

- Mire akarsz kilyukadni Cassandra? - vonta össze szemöldökét barátnőm.

- Nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy legyőzzük őket… - Tyron közbe akart szólni. Gondolom valami elcsépelt „de igenis erősek vagyunk csak éppen ez meg az…” szöveggel. Nem engedtem neki. - De együtt elég erősek vagyunk. - vigyorodtam el gonoszan.

- Hogy érted ezt? - kérdezte bátyám. Ajj, mindent a fülükbe kell rágni. Nem igaz, hogy csak én vagyok itt az egyedüli, akinek van agya is.

- Egyszerű. Egyesíteni kell erőinket és simán legyőzzük őket. - feleltem magabiztosan.

- Ez nagyon kockázatos. - riadt meg Prsicillla. Mi van? Ezzel meg mi történt?

- A kegyetlenségről híres nagy Priscilla aki a pokol vezetője vissza riad holmi kockázattól? - ez döbbenet. - Mi ütött belétek?

- A mai események eléggé furcsák voltak nem gondolod? - de gondolom. De most nem erről van szó.

- Ne terelj! Vagy már nem akarjátok ezt az egészet? - kérdeztem tőlük.

- Tudod mit? Szarok a kockázatra. Elegem van már a jóságból, a fehérségből és minden cuki kis dologból. Undorodom tőle. - pattant fel nővérem. Na, végre, hogy észhez tértek.

- Mi a pontos terv? - tette fel következő kérdését Tyron. Ezek szerint ő is benne van.

- Kell egy személy, akit feláldozunk az ügy érdekébe. - válaszoltam.

- Max? - nézett rám Priscilla. Kicsit meglepődtem a név hallatán mivel rettentően jó tanítvány volt. De legalább biztosan tudjuk, hogy jól végezné a dolgát.

- Hívd ide! - pár perc várakozás után már vissza is értek.

Mikor Max-nek elmondtuk mit is szándékozunk csinálni. Szemrebbenés nélkül bele egyezett. Ha nemet mondott volna, akkor is megcsináljuk, de nem volt miért nemet mondania. Senkije sincs akiért „élhetne”. Sose találnátok ki milyen őrültség miatt került ide a pokolba. Max hidegvérrel megölte a családját és az összes olyan embert, aki számított neki valaha valamit is, még a saját lányával is végzett. Hogy miért? Csupán nyomasztotta az, ha foglalkoztak vele. Mindig is szadista volt. Már emberként is abban lelte örömét, ha másokat szenvedni látott. Ő egy magányos lény, egyedül van egy egész. Nem kell hozzá más, hogy teljes legyen. Néha irigylem ezért. És mi most egy dilis férfit küldünk a teljes leszámoláshoz.

- Akkor kezdjünk is neki. - javasolta testvérem. Egyet értettem vele majd még láttam amint lecsukódik szemük azután az enyém is lecsukódott.

Nem gyerekjáték az, amire készülünk. Teljes koncentráció szükséges ehhez. Erre az egy lapra teszünk fel mindent. Egy esély van, és nem szúrhatjuk el. Elmémet teljesen kiürítettem, próbáltam csak a bennem áramló erőre gondolni. Testem megremegett az energiától. Éreztem, hogy egyre inkább eluralkodik rajtam a dolog. Sikerülni fog és sikerült is.

Minden tudásom, erőm elszállt testemből és a férfi testébe költözött. Egy fájdalmas ordítás szelte ketté a csendet. Hupsz, azt lehet elfelejtettük elmondani, hogy feltehetőleg fájdalmas is lesz a folyamat. Az én erőm, ért oda legelőször majd pár perccel később a többi is célba ért. Max már csak lihegett.

Én pedig fáradtan, de annál nagyobb kíváncsisággal nyitottam ki szemeimet. Látni akartam mit alkottunk. Max egészen megváltozott. Erősebbnek tűnt. Izmosabbnak és félelmetesebbnek, mint valaha. Ahogy ő is kinyitotta szemeit még meglepőbb dologgal szembesültünk. Tekintete vörösen izzott. Olyan volt, mint egy vámpír. Úgy látszik az erőnk így nyilvánul meg. Egy tökéletes pokolfajzatot teremtettünk. Zavarodott volt. De pár nap edzéssel formába hozzuk teremtményünket. Aztán pedig eljön a harc, amiről még sokáig beszélni fognak.

- Engedjük Alilcenak, hogy lásson minket. - vetettem fel. - Szórakozni akarok! - nevettem el magam ördögien. Egyre gondoltunk és engedtük a látónak, hogy lásson minket.

Két nap. Ennyi van még, hogy leigázzuk a világot...

Olvasd el kérlek...

Szóval...elgondolkoztam a dolgokon. Azon hogy nem igazán kapok komit sőt szinte semmit. Ez rettentően szarul esik. Úgy érzem én csak adok és adok de szinte alig kapok valamit. 88 rendszeres olvasóm van. Az előző fejihez 10 komi érkezett ebből 4 darab đóri-é volt. Tudom hogy most itt a suli meg sok dolga van mindenkinek. De ebbe tudjátok hogy mi a vicc? Akkor is ennyi volt a komi amikor senki se volt iskolába és mindenki otthon pihent. Eltudjátok képzelni mennyire nehéz megírni egy fejezetet? Hogy mennyi munka van benne. Ma például azt se tudtam hogy hogyan fogom leírni azt amit végül is megcsináltam.Úgy éreztem semmi ihletem nincs de nem akartam azt a kb.10 embert cserben hagyni aki a kezdetektől fogva itt van és támogat és ha nem is mindig ír komit de tudom hogy csak azért nem írnak mert tényleg nincs idejük rá.

Amúgy meg egy másodperce mindenkinek van még, egy egy friss elolvasása után. Értem ezt a pipálgatós részre. Soha nem gyűlt még ki annyi "tetszik, nem tetszik" mint ahányan vagytok. Akkor nem is olvassátok a fejezeteket el? Akkor hogyan van nekem 88 rendszeres olvasóm? Meg aki a "nem tetszik" gombot nyomja meg az kifejthetné bővebben is hogy miért nem tetszik neki...

Meg ne sértődjetek de önzőek vagytok egy bizonyos szinten szerintem, kivéve az a pár ember akit már említettem. Szerintem nem vagyok egy szar író...nem vagyok a legjobb de a legrosszabb se és terveim között szerepel, hogy szeretnék egyszer egy könyvet is kiadni. De ha a lelkesedésem alább hagy annyi lesz neki. Nem sajnáltatni akarom magam meg ilyenek. Csak közöltem a tényeket. Elvárom ha én adok valamit akkor kérek is valamit cserébe. Mondjuk szerintem ezt se fogja mindenki elolvasni sőt lesz kb.20 ember - talán - aki elolvassa.Nem is értem minek strapálom magam. Ez nem azt jelenti hogy abba hagyom vagy valami csak szerintem tudnotok kell hogy hogyan viszonyulok ehhez a dologhoz.

Ma konkrétan majdnem bőgni kezdtem ez miatt olyan szinten lent voltam a béka feneke alatt hogy ilyen még nem volt. đóri rángatott ki ebből az egészből és tessék neki megköszönni mert ha ő nincs nem tudom mihez folyamodtam volna de az nem lett volna kellemes. Írt is pár sort amit kérte hogy tegyek ki az oldalra.


Kedves olvasótársak!
Itt Evi egyik barátnője. Felhívom a figyelmeteket, hogy nagyon kivagyok bukva. Mert Evi, a legjobb barátnőm, ez egyik író társam nagyon ki van bukva, és szomorú. Miattatok! Igen. Csakis miattatok, mert ti nem vagytok képesek írni pár sort.
Mit szeretnétek?? Napi 20 oldalt? És persze arra se keljen egy kib*aszott betűt se írni?
Akkor nagyon eltévedtetek. Vannak itt olyan olvasok – gondolom -, akik írnak is. Tudjátok ti hogy menyi idő egy ilyen igényes fejinek a megírása? Tegyük fel nem tudjátok. Kb 2 óra. Plusz képek keresése, de ez nem minden. Gondolkodni kell, Evi lógathatná a lábát helyette, olvashatna csak, mint ti. Vagy éppen írhatna, csak a barátainak. TI VAGYTOK MEGTISZTELVE, hogy olvashatok egy ilyen munkát.
Azt gondoljátok, azért írom ezt mert a barátnője vagyok. Ez egy ok. De nem ez az igazi, rengeteg blogot olvasok. Ilyeneket és ennél rosszabbakat is, és kapnak komit! Nem feltétlenül az kell, hogy „Nagyon tetszik. Imádom.” A véleményetek kell. Jó vagy rossz? Tök mindegy csak írjatok már valamit.
Tudjátok mi lesz ha bepipul a drága barátnőm, vagy ha hallgat rám? Komihatár, magas komihatár. Havi egy friss… Ezt szeretnétek?
88 rendszeres olvasó van, tegyük fel 20-an nem olvassák valami okból. 30-an késve olvassák. Akkor is 38 komi kéne.
Megtisztelnétek, ha a komik nem így néznének ki.
„Tetszik.”
Elolvastok egy 3-4 oldalas fejezetet. És egy szó??? Ne röhögtessetek már.
Nem tudtok komit írni, pár tipp:
-Írjátok ki mi tetszett a legjobban.
-Mit gondoltok mi lesz a kövi fejezetben.
-Ki a kedvencetek.
-Kimásolod a kedvenc mondatod.
Meg ilyenek és máris 5 sor.
És persze köszönni sem árt!

Szóval most gyűjtsetek össze 20 komit! Vagy meggyőzőm róla, hogy egy darabig ne legyen friss…
Mindenkinek tartalmas komizást!
Puszi, đóri:)

Ezt csak az érti aki ír és volt már ilyen helyzetbe mint én...

Azt hiszem ennyi lenne a dolog. Köszönöm hogy elolvastad ha elolvastad. Nem igazán tudom hogy értem el valamit is ezzel. Nem akarok komi határt.Ismétlem nem akarok. De lehet az lesz. Ez majd még eldől.
Sziasztok!

UI: Bocsánat a hibákért de gyorsan írtam.

Egy hatalmas nagy ölelés és trilliárd puszi az én egyik legeslegjobb barátnőmnek aki már nem egyszer említettem meg.
đóri köszönöm hogy vagy nekem és hogy mellettem állsz :D (L)(L) Nagyon szeretlek :D Egy igazi kincset találtam a gólyatáborba és nem fogom el ereszteni ....:D

48.fejezet--Emlékek

Itt is van ;) Jó hosszúra sikerült most úgyhogy kérek szépen sok-sok komit :D
Dóri imádlak (L) Ezt neked küldöm mert csak xD és mert 4 komit írtál az előzőhöz ;D
Ja és ehhez a fejezethez az ihletet Sia - My Love c. számától kaptam. A zenedobozba megvan kattintsatok rá és hallgassátok miközben a fejit olvassátok ;)
Jó olvasást!!!+.+



/Angelo szemszög/


Megtörtem. Eltörtem. Szétszakadtam. Nem tudom még hány szinonimája van ennek az érzésnek, amit most érzek. Elvesztettem a szívemet, a lelkemet, az életemet, a szerelmet egyszóval mindent, ami fontos lehet. Erre nincsenek szavak. Hülyeség az a mondás hogy majd az idő begyógyítja a sebeket. Nem. Nem fogod azt elfelejteni, akit elvesztettél. Soha. Csak hozzá szoksz a hiányához. Nekem épp elég időm volt hozzá szokni ehhez. Kétszáz év. Ennyi ideje nem találkoztunk már és csak egy óra maradt nekünk a boldogságból és elragadta a semmi.

Nem láttam a könnyeimtől annyira ömlöttek szememből. Nem érzem, úgy hogy szégyellnem kéne gyengeségemet. Hiszen az a személy hallt, meg aki magát a világot jelentette számomra. Bella arca kúszott látóterembe. Összezavarodott tekintete emlékezésre ítélt engem és akaratlanul is eszembe jutottak az együtt töltött percek. Tudtam, hogy magyarázatra vár és nekem meg kellett vele osztanom ezek a perceket. Mielőtt kimondta volna a kérdést már a választ suttogta szám.

- Kétszáz éve történt… - csuklott el a hangom. Úgy éreztem nem vagyok elég erős, hogy kimondjam a szavakat is.

A gondolatokkal megbírkoztam de mással képtelen voltam. Mintha húgom csak a gondolataimba olvasna. Kivetette emlékeimet mindenki fejébe. Florettenek most nagyon hálás voltam és még szerencse, hogy az angyalok szinte mindenre képesek. Így hát előkotortam féltve őrzött kincseimet és kitártam a világnak.


/200 évvel ez előtt/


„ Unalmasan sétáltam a kapuhoz Lilyvel az oldalamon. Ma már hetedszerre jönnek, új lelkek kezd egy kicsit fárasztó lenni még nekem is. De ez a gondolat valahogyan kiverődött fejemből mikor megpillantottam a halott lelket. Ilyen gyönyörű teremtést még életembe nem láttam. Arany szőke haja lágy csigákba omlott le kecses vállára, amibe bele-bele kapott a szél. Karcsú alakjára egy világoszöld nyári ruha tapadt. Varázslatos volt.

- Szia Honey! - köszönt neki Lily.

Honey. Milyen gyönyörű szép neve van. Ő is pont olyan, mint a méz. A lány viszonozta a köszönést majd rám tévedt tekintete és teljesen lefagyott, ahogy összekapcsolódott pillantásunk. Hatalmas szemei magukba szippantottak. Tudtam, hogy ez valami újnak a kezdete.


***


- Gyere már Ang! - kiálltott vissza nevetve, életem.

Egy csodaszép virágos réten heverésztünk és csak élveztük a napsütést. De kedvesemnek fogócskázni volt kedve én pedig nem tudtam ellenállni könyörgő szemeinek. Így most futhatok utána. Egy egész jó ötlet jutott eszembe, amit meg is valósítottam. Elbújtam az egyetlen fa mögé, ami a környéken volt és vártam, hogy észrevegye, eltűntem. Nem telt bele 5 perc már keresgélni is kezdett.

- Angelo? Itt vagy? - hangja egyre kétségbe esett volt ezért úgy döntöttem nem kínzom tovább.

Éppen háttal volt nekem. Így mögé lopakodva elkaptam derekát. Összerezzent érintésemre, de mikor ujjaim megtalálták fedetlen derekát azonnali csikizésbe kezdtek. Az előbbi ijedséget felváltotta az öröm és a boldogság. Honey gyöngyöző kacagásától hangzott a környék. Imádtam, ahogy nevet. Ez engem is mindig mosolygásra késztetett. A természet hirtelen éledezi kezdett és a madarak is dallamos csicsergésbe kezdtek. A meleg szellő pedig körülöttünk táncolt.

- Cshh… Hallgasd csak! - kértem tőle.

Engedelmesen fülelni kezdett és ő is felfedezte azt, amit én az előbb. A természet nekünk dalolt. Egy gyors mozdulattal magam felé fordítottam és lassú keringőbe kezdtünk. Egy kívülálló most bolondnak hinne minket, de nekünk meg voltak az ilyen belső meghitt pillanataink. Szerelmem is cseles volt egy gyors mozdulattal ellökött a méregzöld fűbe én pedig magam után húztam. kacajunk egész messze elhallatszott. Viszont szerencsétlenségünkre ez a csodaszép rét egy domb tetején helyezkedett el és hát mi már nagyon a szélén voltunk. Gurulni kezdtünk, vidámságunknak pedig ezt se okozott gondot aztán mikor leértünk és csillapodott nevetésünk megint eszembe jutott az a kérdés, amit már oly sokszor feltettem neki, de még se kaptam rá választ egyetlen egyszer se.

- Most már elárulod hogyan is halltál meg szerelmem? - elméletileg látnom kellett volna ezt az egészet, de valahogy lemaradtam róla.

- Nem. - vigyorodott el. Hát persze hogy nem. Ajj miért kell a nőknek ennyire titokzatosnak lenni. Nem reagáltam válaszára semmit csak rátapasztottam ajakira az enyémeket és addig csókoltam még ki nem fogytunk levegőnkből.

- Szeretlek. - mondta ki azt az egy szót, amitől szívem, mindig jobban felmelegszik.

- Én is téged. - pusziltam bele nyakába. De a pillanatot nem élvezhettük annyira, mert Lily szaladt riadtan felénk.


***

- Ezt nem tehetted! - kiáltotta Leo Priscilla arcába.

- Ó dehogynem. - vigyorodott el gonoszan. - Ja és ha még nem lenne elég az, hogy az összes kint lévő őrangyalodat megöltük akkor hagy mutassam be neked az egyik legújabb tagunkat. - mutatott háta mögé és egy olyan valaki jött elő, akire legmerészebb álmaimba se gondoltam.

- Honey… - suttogtam magam elé. Ez nem lehet! Ez lehetetlen. Nem ez csak valami képzelgés. Ő most a szobájába van, hiszen megígértettem vele, hogy oda megy. A becsapottság érzésétől fel tudtam volna robbanni. Összetörtem és hihetetlenül dühös lettem.

- Miért? - kiáltottam oda neki. De nem válaszolt. Miért nem válaszol?
- Ne strapáld magad Angelo. - nevetett rám Tyron. – Egy kém csak akkor szólal meg ha ura megengedi neki. - mondta. Mi van? – Beszélj!

- Miért? - kérdeztem megint egy jó adag keserűséggel a hangomban.

- Ez volt a feladatom. - nem nézett a szemembe úgy válaszolt a kérdésemre.

- Akkor mi most megyünk is. - mosolygott Priscilla. - Azt hiszem győztünk. - vigyorgott lenézően.

- A csatát lehet, hogy elvesztettük, de a háborúnak még közel sincs vége. - morogta Leo.

- Azt majd meg látjuk. - és kisétáltak, egyszerűen elmentek. És magukkal vitték minden boldogságomat. De most döbbentem rá hogy mind ez hazugság volt. Minden érzés. Minden érintés. Minden szerelmes szó. Hazugság volt.


***


Üresen feküdtem az ágyon. Próbáltam nem a pár órával ez előtt történtekre gondolni. De akárhogy próbáltam nem ment. Nem értettem, hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen a szerelemben. Miért pont egy pokolbélibe kellett halálosan beleesnem?

Sajnos az álmossággal nem tudtam mit kezdeni így leraktam fejem a párnára, aminek még mindig Honey illata volt. Úgy látszik, nem akarja, hogy elfelejtsem. De az álmosság kiverődött szememből mikor az ablakomnál zajt hallottam. Majd egy halk puffanás jelezte, hogy valaki épp most landolt a padlómon.

Azonnal felkaptam fejemet és életem szerelmével találtam szembe magam. Nem láthatja mennyire is szenvedek ezért elővettem a legkeményebb álarcomat.

- Mit akarsz? - kérdeztem keményen.

- Bocsánatot kérni. - felelte csendesen. - És elmondani ki is vagyok valójába. - nézett a szemembe elszántan és mintha az övéibe is akkora fájdalom lett volna, mint az enyémbe.

- Hallgatlak. - válaszoltam még mindig ridegen. Azért nem mondom, hogy nem voltam kíváncsi a történetre és hogy miért kellett átvágnia.

- Tizenhét évesen reménytelenül szerelmes voltam egy fiúba. Márkba. Miénk volt a világ. Mi voltunk Wells álom párja. De Mark egyik nap szakított velem azt mondta van valakije, akit ezerszer jobban szeret, mint engem. Összetörtem és elátkoztam az egész világot. Éppen egy teadélutánról jöttem haza mikor megláttam volt kedvesemet és szerelmét az utcán sétálni. Ekkor fogalmazódott meg bennem az ördögi terv. Kinyomoztam hol lakik a lány, akit, mint utóbb meg tudtam Annanak hívtak. Belopóztam este hozzá és álmába megöltem őt. Azzal nem számoltam, hogy Mark az egészet végig nézte, de a sokktól már nem tudta megakadályozni tettemet. Mark meggyűlölt én pedig magamat gyűlöltem meg. Végső elkeseredésembe leugrottam egy szikláról a tengerbe. - Nem tudtam mit mondani erre a dologra. Egyszerűen elképzelhetetlen volt ez az egész. Szerelmem arca viszont eltorzult a fájdalomtól és fekete könnyei elmosták arca vonásait. Megsajnáltam, de emlékeztettem magam miért is van ez a helyzet most. A meséléssel viszont még nem állt le.

- Aztán mikor a pokolba kerültem Cassandra és Priscilla a szárnyai alá vett. Szerették, hogy olyan ártatlan arcom volt és felküldtek ide, hogy férkőzzek bizalmadba. A terv sikerült. Azt viszont nem tudhatták, hogy beléd szeretek. - vallotta be. Nem tudtam hinni neki azok után, ami történt.

- Nem hiszem. - mondtam neki. Már cseppet se volt gúnyos a hangom. Inkább szomorú. Valódi érzéseim a felszínre jöttek.

- Emlékezz vissza a vallomásaimra, a csókjaimra Ang. A szerelmet nem lehet meg játszani. Érzed, hogy mennyire szeretlek itt belül. - tette kezét szívemre. Azt hiszem, tudom mire gondolt. Láttam egy kis reményt az igazságra.

- Szerinted kockáztatom az életem azért, hogy idejöjjek, hogyha megjátszanám magam? - tette fel az észszerű kérdést. Igaza volt. Hittem neki. Elhittem, hogy szeret.

- Szeretlek! - vallottam be neki.

- Nem tudtam mi az, hogy szerelem, amíg meg nem ismertelek téged. - mondta elpirulva. A pirulást nem lehet színlelni. Már teljesen biztos voltam benne, hogy igazat mondott. Puha ajkai rá találtak enyémekre és kétségbe esetten tapadtak hozzá.

- Mennem kell! - szakadt el tőlem. Nem akartam elengedni.

- Látlak még? - néztem rá.

- Mindenképpen. - mosolygott halványan. Majd egy utolsó ölelés és csók után eltűnt az életemből.”


/Jelenben/


Mindenki megdöbbenve emésztgette az emlékeimet. De a csöndet Alice rémült sikolya szakította meg. Jasper rögtön kérdezgetni kezdte. De csak ennyit ismételgetett folyton.

- Jönnek! Jönnek! Jönnek!



Mark és Anna:

47.fejezet--A vég

Itt a friss :D Kicsit már későn :/ Jött volna előbb is ha nincsen nálunk áram szünet és ha nem törlődött volna fél oldal ki a gépemről :S Ennek ellenére most itt van;9 Dóri ezt neked küldöm mert nagyon szeretlek (L) Meg még annak aki az ekőző fejihez komizott ;D Jah és nem vállalok felelősséget a komi elolvasása miatt :D
Jó olvasást !!!!+.+




Ledermedve álltam ott. A szívem felismerhetetlen ütemben dobogott a szívembe. Tudtam, hogy ennyi volt. Felkészületlenek vagyunk ráadásul kevesen is egy esetleges harchoz. Tyron arca gonosz vigyorba volt mi közbe kimondta azokat a szavakat mellyel véget vetett Alice kínzásának. De inkább ezer vásárló körút vele, mint egy harc a pokollal. Talán ha csak hárman lettek volna, akkor esetleg, lehet, hogy lett volna egy hangya köröm hossznyi esélyünk a nyerésre. De nem hárman voltak.

Hirtelen a nappalin hideg fuvallat söpört végig, de olyan erővel hogy az összes ablak kitört. Rengeteg pokoli teremtmény jött be rajta. A kellemes nappali fullasztó helységgé nőtte ki magát. Ők körülbelül húszan lehettek mi pedig voltunk tizenegyen ebből pedig négyen lettünk kiképezve ellenük.

Ami a legmeglepőbb, hogy Honey is ott volt, de egészen hátul állt, látszott rajta, hogy nem szívesen van itt. A fenébe nem szívesen van itt! Hiszen a pokolból származik. Vajon mit követhetett el, hogy oda küldték és annak is oka lehet, hogy „angyalt” képeztek belőle. Így látva a dolgokat már nem is tűnt annyira barátságosnak kiszabadítóm. Nem folytathattam tovább elmélkedésemet, mert egy utálatos hangközbe szólt.

- Drága Bella! - mosolygott rám úgy mintha nem is lennénk ős ellenségek. Érthető okokból nem tudtam viszonozni kedvességét. - Jó újra látni téged! - jött közelebb hozzám és már a kezemen járt volna az ő keze, ha Edward közbe nem szól.

- Ne merj hozzá érni! – örültem, hogy megakadályozta, de pont attól féltem, hogy belekeverednek ők is ebbe az egészben. Már késő volt. Ami megtörtént az megtörtént.

Leo rosszul komplikált. A szervezés alatt eldöntött gondolatom pedig már nem is bizonyult olyan helyesnek. Hiszen hogyan tudnám, figyelmen kívül hagyni a Poklot mikor pont életem legszebb napját készülnek a legrosszabbá tenni. Viszont azt a szerencsém – már ha nekem van olyan – számlájára írom, hogy „csak” a főpróbán toppantak be és nem magán az esküvőn.

- Te lennél Edward? - nézett rá Cassandra és megnyalta a szája szélét. Aztán olyat tett, ami nálam kicsapta a biztosítékot. A már így is eléggé mély dekoltázsú felsőjét még lejjebb húzta olyannyira hogy szinte feleslegessé vált. Tudtam mit akar az a cafka. Szokása volt minden szembe jövő férfival - legyen az akármilyen lény is - lefeküdni. De nem tudja, kinek a pasiját akarja elcsábítani.

- Ide figyelj Cassandra! - léptem hozzá közelebb. Magas sarkúba volt, de még így is magasabb voltam nála pár centivel. - Vedd elő azt a csöpp kis eszed és verd ki a fejedből azt a dolgot, amire most gondoltál. - vetettem oda neki.

- Csak nem felcsaptál gondolat olvasónak angyalkám? - szólt hozzám nagyon lekezelően. Na, ne hogy azt higgye, hogy megijedek egy ilyen olcsó kis ribanctól.

- Nem félek tőled! - vetettem oda és már szinte az arcába voltam.

- Pedig kellene. - felelte.

- Lányok, hagyjátok abba. - szólt közbe Tyron. Azt hiszi, parancsolhat nekem? A válasz nem volt. De Leonardo igen, és csak elég volt rá nézni, hogy tudjam nem jó ötlet felidegesíteni az alvilág egyik vezetőjét.

- Fontosabb is van ennél a dolognál. Még is, hogy a fenébe képzeltétek, hogy melléjük álltok? - beszélt Priscilla egyenesen a Cullen családhoz. – Mi teremtettünk benneteket és az a hála, hogy az ellenséggel szövetkeztek? - vált hisztérikussá a hangja.

Ha nem tudnám, hogy csak játssza a fejét akkor se hinném el színjátékát. Csak azt nem értem miért húzzák az időt. Miért nem lehet egyszerűen és gyorsan elintézni a dolgokat. Csak hogy az nem a pokol stílusa. Ők jobban szeretik a szenvedést látni az ember, jelen pillanatban vámpír arcán.

- Szabad akaratuk által vannak itt és ezt neked is tiszteletben kell tartanod. - kezdte el mondandóját Leo mi előtt még Carlisle megszólalhatott volna. - Ez már nem a 18. század Priscilla.

- Ez akkor is felháborító, és ha már a felháborító dolgoknál tartunk. Megtudhatnám, hogy te hogyan szabadultál ki idő előtt a fogságból?- nem mertem hátra pillantani Honey-hoz. Féltem, hogy lebuknék.

Az idő előtt kifejezést pedig már értettem és azt is, hogy miért is lettem én kiszabadítva. Meg akarták várni, míg olyan szinten elterjed a szervezetembe a méreg, hogy csak annyi időm maradjon még, hogy megöljem őket és ennyi. De megmentőmnek hála ez nem történhetett meg.

- Szerencse. - vontam vállat nem törődést színlelve. De belül sikítottam nehogy valami baja is származzon ebből Honeynak. Sajnos színészi tehetségem nem a legjobb.

- Aha, és én ezt el is hiszem neked. Áruld el ki volt az! -„kérte” halálosan nyugodt hangon.

- Saját magam szöktem meg nem kellett hozzá segítség. - feleltem nyugodtan.

- Vajon ezt én miért nem hiszem el neked? - mondta ironikusan és megint csak nyugodt hangon. Olyan volt, mint egy időzített bomba, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat.

- Nem az én bajom, ha nem hiszel nekem. - válaszoltam higgadtan. Alig vártam, hogy ejthetjük a témát, de ők nem igazán akarták ezt.

- Hagyjuk a süket dumát Bella. Ki volt az? - szegezte nekem a kérdést dühösen.

- Mond… - nem hagyta, hogy befejezzem a mondatomat a szavamba vágott.

- Ti közületek vagy mi közülünk? - vallatott. Ez így nem lesz jó. Miért nem hagyja annyiba és végez velünk?

- Nem mondom meg. - makacskodtam. Nem fogom beárulni az egyetlen lényt a pokolba, akibe még szorult egy kis kedvesség.

- Tehát akkor még se önerődből szabadultál ki… - vigyorodott el. Hogy az a… - Annak a valakinek biztos fontos lehettél… - gondolkozott hangosan majd szeme sarkából Tyronra pillantott, aki azonnal torkomnak szegezte kardját.

- Ki volt az, aki kiszabadította? - fordult csatlósai felé. Senki nem válaszolt.

- Oké. Ti akarjátok. Tyron végezz vele! - tehetetlenségembe nem tudtam mást csinálni, mint kétségbeesetten kiszabadulni karjai közül. Nem, még nem akarok meghalni! Még nem jött el az én időm. Túl kevés boldogság jutott nekem és túl sok szomorúság. Ez így nem lehet igazságos.

- Én voltam! - hangzott az ismerős hang a csapat felöl és egy szőke lány jött elő a tömegből.

- Honey. - hangzott egy megtört suttogás mellőlem, de nem tudtam pontosan kitől jött.

- Honey? - kérdezte csalódottan Cassandra. - A legjobb tanítványom hátba támad? Hogy képzelted ezt ha? - pofozta meg a lányt. Csodáltam érte, hogy nem szólt vissza és tartotta magát, úgy hogy semmi érzelem nem látszódott arcán.

Rettentő hirtelen történt minden. Angelo oda ugrott Cassandra mögé és lerántotta a lányról. Egyenesen a földre ahol szívéhez szegezte kardját. Na, ez most mi a fészkes fene volt? Mi ütött Ang-be? Meghibbant ez, vagy mi? De ez az állapot nem tartott, sokáig mert Tyron végre levette rólam kezét és Angelo felé indult.

- Nem! - kiáltott fel Honey és közéjük vetette megát. Oké. Miről maradtam le? Most már igazán tudni akarom, hogy ki ez a lány.

- Hogy mondtad? - kérdezte síri hangon a férfi. Nem lettem volna most a helyébe.

- Nem szükséges válaszolnod! - súgta háta mögül Cassandra hangja és abban a pillanatban egy velőt rázó sikoly hasított a néma csendben. Honey szívén átfúródott a gyilkos penge.

- Mi most távozunk! Mindent elintéztünk, amiért jöttünk. - mondta Priscilla majd az egész pokolbéli jövevény visszatért oda ahonnan jöttek. Sokkolva néztük, ahogy kicsúszik a kard mellkasából majd Cassandra, Angelo külcsönvett gyilkoló eszközét a földre hajítja. A nő pedig holtan esik össze. Utolsó erejével azonban megdöbbentő dolgot mondott, ami valakinek nem volt újdonság.

- Szeretlek Angelo! - suttogta majd semmivé lett. Könnyeim megeredtek és halványan érzékeltem amint Edward szorosan magához húz és Angelo zokog szerelme előbbi helye felett.

Honey élete itt véget ért. Megszűnt létezni az egyetlen olyan lény a pokolba, akibe szorult egy kis emberség, aki elrabolta egy angyal szívét, és aki megmentett egy másikat a fájdalmas haláltól. Megakadályozta ősellenségünk győzelmét bár maga is ősellenség volt. Eltávozott közülünk egy remek lány. Vége volt.

De ez nem jogosítja fel Angelot, hogy ne mondja el a teljes igazságot nekünk. Keservesen letöröltem könnyeimet és elé álltam. Kérdésre se kellett emelnem a számat azonnal tudta mit akarok.

- Kétszáz éve történt…. - kezdte megtört hangon majd folytatta a nagyon hosszú történetet…

46.fejezet--Csapó tizenhárom

Itt van a feji :D Na szóval ugye elkezdődött a sulii :P És ezzel együtt nem érek rá mindig. :/ Tehát a frissek változnak...Szerda és Szombat lesz a friss fejik ideje ;) Ha ez valami miatt változni fog azt mondom majd;) Dóri ezt megint neked küldeném (L) na meg Fanninak is (L) Imádlak titeket csajok ;D
jó Olvasást +.+


Mi lesz már? Legyen már itt! Ajj, hiába, nem vagyok egy türelmes fajta. Oda kint tombolt a vihar. Szerencsére. Mivel ma várjuk Florette-et. Izgatottabb vagyok, mint Leo pedig ő a feleségét várja én meg „csak” az anyámat. De olyan régen nem láttam már. Pontosabban négy hónapja és az bizony hosszú idő. De muszáj volt valakinek fenn is maradnia intézni az ügyeket meg ilyesmi.

Egy hét van, az esküvőig Alice-t pedig már le se lehet lőni. Csak pattog és pattog rosszabb, mint egy gumilabda. Viszont ez a pattogása most jól jött ugyan is előbb hívta össze a vendégsereget. Mondjuk a Denali Klán csak 4 nap múlva érkezik, és ez nem tudom, hogy jó dolog vagy rossz dolog-e. Kicsit félek tőlük. Mármint attól, hogy majd hogyan viszonyulnak hozzám. Na meg, ha Tanya rámászik Edwardra, akkor bekeményítek az tuti.

Na, szóval nagyon eltértünk a tárgytól. Florette mindjárt itt lesz. Már az ötödik villám sújtott le a ház előtti szabad területre mi pedig kinn vártuk vendégünket. Lilyt is szívesen láttam volna, de ő csak az esküvő előtt egy nappal érkezik. Azért mert azt mondta, hogy van valami meglepetése. Kíváncsi vagyok már megint mit talált ki. A hetedik villám is lesújtott majd az idő csillapodni látszott előttünk pedig egy csillogó szőke hajú gyönyörű szép nő álldogált. Ajkain szégyenlős mosoly. Ő volt az anyám az én imádni való csupa szív anyukám. Nem érdekelt, hogy a zuhogó esőbe áll én odaszaladtam hozzá és mintha már ezer éve nem láttam volna úgy szorongattam.

- Hiányoztál! - motyogtam bele levendula illatú hajába. Annyira jó volt újra látni.

- Te is kincsem. - mosolygott rám miután egy kicsit lazítottam szorításomon.

- Bella. Ne sajátítsd ki a feleségemet. - mondta mellőlem egy hang.

Hát persze, hogy Leo volt az. Ez nem ér. Ő csak egy hete nem találkozott vele. Nem igazán várta, meg míg válaszolok valamit is a kérdésére. Finoman arrébb taszított és már Flor ajkait ostromolta közben pedig szorosan ölelték egymást. Nagyon idilli kép volt. Vagyis lett volna, ha a kis energia bomba Alice nem rontja el a pillanatot.

- Nagyon örülünk neked Florette de mivel már hajnal van el is kezdhetjük a főpróbát. - csilingelte. Atyám!

- Állj, le Alice kérlek! – jött oda szerelmem is hozzánk majd átkarolta a derekamat.

- Szia Flor. - köszönt mosolyogva.

- Hello Edward! - viszonozta ő is a gesztust.

- Mennyünk be, mert szétfagyok. - javasoltam és még jobban hozzá bújtam Edwardhoz. Bár ez nem volt valami ésszerű ötlet mivel ő hidegebb, mint egy jégkocka. De valahogy ez sose érdekelt. Ha szeretsz valakit, akkor semmi se izgat. Elfogadod a „hibáival” együtt is, már ha azokat lehet hibáknak nevezni. Mert lehet pont ez miatt lesz tökéletes a szemedben.

Mikor beléptünk a nappaliba mindenki bemutatkozott vendégünknek. Esmével pedig azonnal megtalálták a közös hangot. Nem is vártam volna mást a két anyukámtól. Viszont ez nyugalom nem igazán tartott sokáig mikor megjelent az esküvői főszervezőnk drága húgunk személyébe. Egy kis rózsaszín jegyzetfüzet volt nála és egy ugyan ilyen színű toll.

- Srácok! Mozduljon mindenki! - adta ki a parancsot „vezérünk”. Ajjj… még csak fél kilenc volt és mi már itt parádézunk. Borzalmas. - Bella és Leo ti menyetek fel majd kiabálok, ha jöhettek. Edward te állj ide! - tolta a megfelelő helyre szerelmemet. - Rose zongora! A többiek ide! Ja és, Em lesz a pap. - utasított. Mi van? Ez most komoly? - Esküvői fő próba, csapó egy! - kiáltotta el magát mi pedig a zongoraszó után indulhattunk is le a lépcsőn.

Ügyetlen angyalka módjára az utolsó pár lépcsőfoknál megbotlottam. Nem is én lettem volna, ha ez nem történik meg. Persze nővérem le is fújta az egészet.

- Oké. Áljunk le! Bella édesem, kérlek, próbálj meg nem elesni rendben? Leo te pedig figyel oda rá! - parancsolta nekünk. Ajha. Hová fajul a világ… - Még egyszer. Csapó kettő! - Most már sikeresen leértem a lépcsőn, de amikor meg láttam Edward elalélt arcát megszűnt a világ és ennek eredménye képpen neki mentem az egyik széknek.

Megint újra indult.

Most ügyesebb voltam. Már az ideiglenes oltárnál álltunk de Emmett agya teljesen máshol járt. Vagy fogalmazzunk, úgy hogy per pillanat a gatyájába volt? Mert teljes figyelmét Rosenek szentelte. Naná hogy megint újra kellett kezdeni. Kezdett elegem lenni ebből az egészből és ezt folytattuk órákon át. Valamikor Em rontotta el a dolgokat, de azért a legtöbbször én, ráadásul egyre jobban idegesített a Duracell nyuszi testvérem is.

- Csapó tizenhárom. - kiáltotta sokadszorra.

Unottan és egyre rutinosabban kezdtem lefele lépkedni a lépcsőn. Már tudtam a járást és nem kellet félnem, hogy megbotlok. Edward tekintete se okozott most gondot. Bár ugyan olyan hatással volt rám, mint első alkalommal már megjegyeztem a szoba szerkezetét. Végig sétáltam a láthatatlan sorok között. Em is most ide figyelt. Eddig minden rendben volt. Leo belecsúsztatta kezemet Edward kezébe.

Tisztára elfogott az az esküvői hangulat. Amibe bele remeg a gyomrod és boldog izgalommal várod a közös jövőtöket. Bátyánk bele kezdett a szokásos szövegbe. Egy hangyányit nevetséges volt ez az egész. Az hogy Emmett a pap. Nagyon vártam már egybekelésünket. Szerettem volna már hivatalosan is Edwardhoz tartozni. Na meg persze a nászutunk se volt utolsó. De nem mondta, meg hogy hová megyünk. Én pedig egyre kíváncsibb vagyok. Szerencsére ő is bele egyezett az eskü megírásába. Ez így sokkal személyesebb lesz, mint ha a sablonos szöveget mondanák.

Igazából nem is figyeltem a „pap” szavaira. De túljárhattunk már nagyon sok dolgon persze az egész le volt rövidítve, hiszen ez csak a próba. Aztán eljött az a rész, amitől remélem, nem kell majd félnem az esküvőn…

- Ha valakinek van valami ellen vetése, hogy az ifjú pár egybe keljen az szóljon most vagy hallgasson mindörökre! - mondta egy kaján vigyor kíséretébe.

Em már csak Em marad. Talán egy percig csend volt, senki se szólalt meg. Már mondta is tovább. De ekkor valaki megszólalt.

- Nekem lenne pár ellen vetésem. – Ne, könyörgöm! Miért kell minden jónak elromlania?

És ha az hittem ennél rosszabb már nem lehet, akkor nagyot tévedtem…