50.fejezet--Rongybaba

Itt a friss :D Küldeném Đórinak azért mert neggyon szeretem és mert fanatsztikus két napot töltöttünk el.:D köszönöm hogy nálunk voltál :) Bejelentem hogy innen már csak 10 fejezet van hátra és vége a Földre Szállt angyalnak...:P
Jó olvasást!! +.+


- Itt az idő! - motyogta húgom maga elé majd elindultunk. Két nappal ez előtt Alice látta, ahogy a pokol leigázza a világot és látta Leoékat holtan.

A sokktól fél óráig felébreszteni se tudtuk mikor pedig felkelt szembesültünk az igazsággal. Hatalmas nagy slamasztikában vagyunk. Akkor ott abban a percben tényleg azt hittem végünk lesz és elhittem azt, amit testvérem látott. De Alice víziói képlékenyek. Hiszen a jövő mindig változhat, Ennek fényében és egy hatalmas nagy reménnyel a szívünkben elindultunk a harc helyszíne felé. Egy tisztásra mentünk szerény kis csapatunkkal, csak a pár angyal, akit még idehívtunk és a Cullen család. Nem is kellettünk sokan. Bár nem sok minden volt abban a látomásban annyit azért megtudtunk, hogy csak épp hogy lesznek, ha tízen. Nem tudom, már megint milyen ördögi tervre készülnek.

Két napja alig aludtam valamit a görcstől, ami a gyomromban van. Ráadásul rettentően furán viselkedem és szokatlan érzésem is van. Nagyon nem foglalkoztatott ez most. Mi repülve a többiek pedig futva tették meg a távot. Nem volt messze a rét. Most még is az az öt perc egy örökkévalóságnak tűnt. Még nem voltak ott. Nem is baj. Kellett egy kis idő még lelkiekben felkészülünk. Körbe pillantottam. Mindenki a párjával volt, már akinek volt párja. Angelora tévedt tekintetem, ahogy előremeredve gondolkozik. Egy puha érintést éreztem nyakamon.

- Nyugalom Bella! Semmi baj nem lesz! - súgta fülembe szerelmem.

Tudtam, hogy nem igaz, amit mond. Tudtam, hogy valószínűleg veszíteni fogunk. De valahogy most ez a kis mondat olyan volt nekem, mint egy cseppeső aszálykor. Mentőövet jelentett ebben az időben. Szorosan simultam mellkasához. Úgy öleltem és úgy próbáltam kiélvezni minden pillanatot, mintha ez lenne az utolsó együtt töltött óránk.

Ironikus, hogy az elején mennyire nem akartam látni Edwardékat harcolni, látni. Nem akartam őket belekeverni. De aztán rájöttem, hogy ez már akkor megtörtént mikor lejöttem ide a Földre ráadásul, ha szerelmem nem ölelne, most szorosan magához valószínűleg itt esnék össze. És ez most nem feltétlenül csak a harcnak tehető be. Megint rám jött az az érzés. De tovább nem gondolkozhattam rajta mivel egy sürgető és kétségbeesett csók megállított. Edward úgy csókolt mintha a következő pillanatban semmivé lennénk. talán egy könnycsepp is kicsordult. De Florette hangja nem engedte, hogy ezen elmélkedjek.

- Itt vannak! - motyogta. Aztán fekete füst kíséretében tényleg megjelentek ők is. Szárnyakkal álltak elénk. Hiába, így mi is, és ők is erősebbek. Nem voltak sokan. Pont, mint a látomásban.

- Üdv utoljára drága barátaim! - köszönt nyájasan Tyron.

- Ne bízd el magad, kérlek! - vágott vissza Leo. Oké csak kezdjük már. Ha sokáig csevegünk, tényleg itt esek össze.

- Mire várunk még? - vágott közbe Angelo. Végre valaki helyesen szól. Bár az ő esetébe inkább a bosszú, mint a békesség a fontos.

- Ne ilyen sietősen! - mondta vidáman Cassandra. Csak tudnám mi az oka a vidámságának. - Be kell, hogy mutassunk valakit. - És akkor egy olyan valaki lépett elő a tömegből, akinek szenvedésem legnyomorúságosabb perceit köszönthetem.

- Ő itt Max. - a név hallatán Edward felmorgott. Ő is tudja ki az. A hideg rázott ettől a lénytől. De egy kicsit más volt, mint legutóbb. Erősebb és hatalmasabb lett és mikor a szemébe pillantottam, ami megjegyzem jó pár másodpercbe tellett. Pirosak voltak! Pirosak! De hogy?

- Ő fog minket ma elszórakoztatni. - vigyorogta Tyron.

Aztán minden olyan gyorsan történt. Max előre lendült és már az egyik angyalunkat a földhöz vágta. Tétlenül néztem az első pusztítást. De a kezdeti sokk után nem hagytam annyiba a dolgot. Max tovább haladt felénk. Mikor is a kezéből egy hatalmas lángcsóvát lövellt ki. Mi a fene? Ez lehetetlen. Mögém lőtte. Jaj, csak ne! Kérlek! Félelmem egy része beigazolódott. Családomat egy tűzkarikába ejtették foglyul. Ahonnan se ki se be nem mehetett senki.

A terv körvonalazódni látszott fejembe. Először ki akarják iktatni a Cullen családot. Azután pedig minket. Szerelmem féltő tekintetétől nem tudtam szabadulni. Bele se merek gondolni mit, érezhet most. Végig kel néznie hogyan halok, meg vagy hogyan maradok életben és ő ebben nem segíthet. Viszont a tudat - vagy lehet, hogy valami más - erőt adott. Úgy éreztem legyőzhetetlen vagyok. Ha jobban belegondolok nem volt nehéz a feladat. El kell pusztítani Max-et.

Ugyan is, ha jól láttam nagyon bíznak, a képességeiben csak tudnám, hogy miért. A vér sebesen száguldozott ereimben. Karjaim dagadtak az izmoktól és olyan energia a kavargott bennem, ami megállíthatatlanná tett. Szemeim hatalmas nagy elszántságot tükröztek. Szinte megijedtem magamtól és a szívem meg telt reménnyel. Egy utolsó pillantást váltottam Edwarddal majd harcoló csapatunk felé fordultam.

Elemezni kezdtem. Egy csapat kiválóan kiképzett angyal hogy nem képes legyőzni egyetlen egy démont? Elképzelhetetlennek tűnt, de a pengék még csak a közelébe se férkőztek testének. Lehet, én hiányzok innen. Elképzelhető. Max most Lilyvel harcolt. A düh hatalmas méretet öltött testemben. Hogyan képzeli, hogy kezet emelhet egy kislányra? Még ha az több mint kétszáz éves is. Egy pillanat alatt termettem ott és löktem el. Nem számított rám ezért nem volt olyan nehéz. Felsegítettem barátnőmet a földről, de egy hatalmas ütés leterített.

Nem bírtam mozdulni. Csak néztem, ahogy szeretteim hősiesen harcolnak és én nem tudtam segíteni. Csak voltam ott, mint egy agyon strapált rongybaba. Max-et senki se tudta leteríteni. Megközelíthetetlen volt. Most már a tűzet is bevetette ellenünk. A harcolás módja viszont nagyon ismerős és az elszántság a szemében is. Ráadásul ott a tűz, amire egy átlagos pokolbéli angyal nem képes. Mi történhetett és ki ez a férfi? Miért csak ő harcol és miért nem állnak ki Priscilláék is?

Apropó Priscilláék… Pillantásom hármójukra tévedt. Furcsa volt, de csak álltak ott és mintha egy nagyon pici félelem is játszott volna tekintetükbe. Katonáik pedig körülöttük álltak. Mintha védelmezni kéne őket. Védelmezni? Még is mi a franctól, ha Cassandra olyan jó harcos, hogy széles e világon senki sem tudta legyőzni még, Priscilla kezébe ott van a tűz ereje, Tyron pedig a legeslegelszántabb „ember” a világon. Ha valamit ő eltervez, akkor azt meg is valósítja.

Hoppá! Harcos… Tűz… Elszántság…

Ez lehetséges? Hogyan a francba? De nincs más magyarázat ezért elképzelhető. Úgy látszik a nagy kavarodásban csak én tudtam gondolkozni és csak én jöttem rá a turpisságra. Ha így nézük a dolgokat rettentő egyszerűen végezhetünk ellenségeinkkel. Ha Max-et megöljük és véglegesen eltűnik a világból, akkor a pokolnak annyi. Hiszen szimpla kis túlvilági emberek nem tudnak legyőzni minket. Vége lenne. Örökre eltűnne a háborúskodás.

Már csak fel kéne állnom és megtehetném a megtehetetlent. De valami megállított. Lilyt láttam eszméletlenül a földre esni. Ne! Fel kell kelnem. Hogy a jó életbe! Angelo a következő pillanatba követte Lilyt. Florette hátán pedig egy óriási vágás éktelenkedett. Ő sem bírja már soká. Segítenem kell és kész! Gyerünk, Bella told fel azt a csinos kis hátsódat és végezz azzal a szadista Max-el. Menni fog csak akarni kell és igazam lett.

Talpra álltam. Újra erősnek éreztem magam. Végig néztem megfogyatkozott csapatunkon, ha másért nem, értük győznöm kell és Edwardért és a Cullen családért is. Leo-val harcolt. Háttal volt nekem ezért megint meglephettem. Kezeinél fogva felrántottam és felrepültem vele majdhogy nem a felhőkig.

- Örülök, hogy újra látlak Bella! - vigyorgott rám nyájasan. Gr… én meg majd’ felrobbantam.

- Remélem nem haragszol meg, ha én azt mondom, hogy nem? – vágtam vissza dühösen. Még is mit képzel?

- Sajnálom, hogy meg kell ölnöm téged. - mondta. Nem tudná befogni végre? Nem csevegni jöttem. - Olyan kívánatos voltál. - undorító, alávaló, gerinctelen, mocskos…

Dühöm túlnőtt rajtam és egy jól irányzott rúgással a leggyengébb pontját támadtam. De nem igazán ártott meg neki. Miből van ez kőből? Előrántottam kardomat és azzal harcoltunk tovább. Minden hogyan próbáltam közelebb férkőzni szívéhez, de elhárította támadásaimat. Össze kell zavarnom. Döntöttem el. Elrepültem, de csak egy kicsit. Mikor pedig odaért hozzám megint másfele mentem tőle és ez így folytatódott jó pár percen keresztül.

- Elég. - csattant fel dühösen én pedig gonoszan elmosolyodtam.

- Csak nem elfáradtál? - kérdeztem pimaszon.

- Hogy én? - vágott vissza. Engem nem csap be senki. Látva fáradságát tovább játszottam játékomat.

Mikor úgy véltem, hogy kellően össze zavarodott és kimerült, taktikát változtattam. Mögé lopakodtam és hátába szúrtam a pengét. Nem szándékoztam még megölni. Nem üvöltött fel. Próbált erős lény módjára viselkedni. Nem sok időm volt. Ezért sasokat megszégyenítő sebességgel repültem a Föld felé. Max-et is magammal húzva. Nagy csattanással taszítottam a fűre.

Rátérdelve pedig belé mélyesztettem fegyveremet. Pontosan a szívébe hatolt bele. Elkapott a gyilkoló vágy és hogy biztos legyek a dolgomba és abban, hogyha megölöm, akkor a vezetők erejét is megölöm fordítottam egy kicsit a pengén. Ezt már nem bírta hang nélkül hagyni. Övöltése átszelte a csendet éreztem magamon jó pár tekintetet. Pillantásommal családomat kerestem. Meg is láttam őket, most már tűz nélkül álltok ott ledermedve és csodálkozva néztek engem. Én is rácsodálkoztam magara. Ennek érdekébe még egyet fordítottam kardomon.

- Máskor gondold meg kit erőszakolsz meg majdnem. - súgtam fülébe és egy utolsó forgatás után porrá vált. Ott térdeltem a hűlt helyén. De még nem volt vége. Tyronék felé pillantottam, akik kétségbeesetten nézték mit is művelek.

- Nem bántunk titeket, ha most békében elmentek. - kiáltottam oda nekik. A többiek nem értették mit is beszélek.

- Srácok vége van! - mondtam halkabban, csak hogy a mi csapatunk hallja. - Max-be egyesítették az erejüket és most megöltem őt így már semmi esélyük ellenünk. - Szinte halottam, ahogy helyre rakódnak fejükbe a dolgok.

Abban a pillanatban azonban Cassandra szaladt felénk. De Lily hihetetlen sebességgel teperte le a földre. A kis Lily lenyomta a pokol egyik vezetőjét! Ezen a napon úgy látszik minden lehetséges már.

- Tűnjetek el. - sziszegte oda nekik. Pár pillanatra mindenki megállt és várták a reakciókat. Nagy meglepetésünkre pedig engedelmeskedtek nekünk.

Azt hiszem ennyi volt. Fordult a kocka. Győzött az igazság. Mosolyogva öleltem át Edward nyakát és nyomtam egy eszméletlenül édes csókot ajkaira. Boldog voltam, hiszen most már semmi sem akadályozta, meg hogy 4 nap múlva megtartsuk az esküvőt.


/Angelo szemszög/


Nyertünk. De mi értelem a nyerésnek. Ha elveszítettem a szívemet. Furcsa volt megint a mennybe lenni. Leo elküldött Edward szüleiért. Ez egy egyedülálló pillanat a mennyország létezésében. Senki nem mehetett még vissza a Földre miután meghalt. De Leonardo szerint megérdemlik ezt. Nem volt ellen vetésem.

De mielőtt még a Masen rezidencia felé vettem volna útjaimat szobámba kellett mennem. Mikor azonban beléptem az ajtón megdöbbentő dologgal találtam szembe magam…