51.fejezet--Meglepetések sorozata

Tádám :D Egy hatalmas nagy tapsot kérnék :D Ugyanis ez a 100. bejegyzés :D El se hiszem hogy már itt tartunk +.+ Szóóval... fejit küldöm a 90 R.O.-mnak és mindenkinek aki olvassa blogomat és komizik. Đóri téged megint meg kell melítenem :D
Mert csak :D
Jó olvasást!!! *.*



/Angelo szemszög/


Megdöbbentő, de annál bosszantóbb volt, amit tapasztaltam. A szobám romokban hevert a ruháim a földön kupacokban, a könyveim az ágyamon szanaszét, a fürdőbe már be se mertem nézni. Mi a fene történt itt és ki volt az, aki ezt csinálta? Eldöntöttem, hogy addig nem megyek vissza a Földre, míg ki nem derítem miért változott a szobám csatatérré. Dühömben nem tudtam mit tenni kimentem az ajtón és egy normális személy után kutattam.

Eléggé furcsa, hogy a győzelem után csak én nem tudok örülni és csak én vagyok olyan, mint aki citromba harapott, de ha jól megnézzük a dolgokat érthető komorságom. Épp hogy pár lépést, ha megettem mikor zajt hallottam bentről. Csak nem itt van a tettes még? Na, várjon, csak azt megemlegeti, amit kap tőlem. Visszalépve szobámba nem láttam a senkit. A fürdőből jött a zaj olyan volt mintha cuccaimat pakolgatná valaki. Most már végképp nem értettem semmit. Ki akarná az én cuccaimat pakolgatni?

Férfi létemre félelemmel, vegyes kíváncsisággal tártam ki ajtót. Ami bent várt rám az már végképp hihetetlen volt. Vajon agyamra ment a sok szörnyűség, ami mostanában történt vagy tényleg igaz az, amit most látok? Kérdésemre azonnal választ is kaptam, mikor is életem értelme a nyakamba ugrott. Ha valamit érzel, érintesz, akkor azt már elhiszed. Annyira bolond nem lehetsz, hogy ezt a mennyei tenger illatot és ezt a puha érintést oda képzeld. Ekkora fantázia nem létezik. Lehetetlen. Tudtam, hogy valamilyen csoda folytán szerelemem él. Teljesen lefagytam. Nem bírtam reagálni érintéseire. Elhúzódott tőlem.

Ne még nem menj, mondtam volna, ha most tudtam volna beszélni. De a döbbenet letaglózott. Emmett most tuti röhögne rajtam, de kit érdekel Em mikor Honey itt van előttem.

- Honey. - találtam meg a hangom, de így is úgy hangzott, mint ha egy influenzás mondta volna. Eszméletlen halk és rekedt volt. Senkise kérje tőlem azt, hogy ilyen helyzetbe normálisan ejtsem ki a szavakat.

- Igen. - bólintott mosolyogva és szeme sarkába egy könnycsepp csillogott.

A legkülönösebb az egészben az, hogy az könnycsepp nem fekete, hanem természetes színe volt. Semmi gonoszság nem maradt szerelemben. De hogyan? A kérdésekre azt hiszem, még ráérünk. Lecsókoltam szeme sarkából boldogsága bizonyítékát majd próbáltam elő venni a lehető legszerelmesebb nézésemet.

Kétszáz éve nem voltunk együtt. Ez hosszú idő. De mikor azt hittem még annál is hosszabb lesz akkor összetörtem. Most még is itt van. Mivel érdemeltem ezt ki? Tudtam hogy van logikus magyarázat arra miért is van itt a mennybe de ajkaim hirtelen nagyon elfoglaltak lettek. Két évszázada nem érintkeztek az övéivel. Ez most olyan volt mintha megint megtalálnám a másik felemet. Egész voltam és teljes. De ez a szerelem nem? A másik nélkül elveszett vagy, és magányos, bár próbálsz boldog lenni, de igazán önfeledt csakis kedveseddel vagy. Imádom ezt az érzést.

Kezem arcát simogatta miközben szánk még mindig a másikén mozgott. Nem is akartam leállni. Próbáltam magamba szívni mindent őbelőle. Hiszen soha nem tudhatod mikor vagy utoljára szeretteiddel. Ezek után ki fogok használni minden pillanatot, amit vele tölthetek. Elszakadtam ajkaitól mivel kérdéseimet muszáj volt feltennem. Azonban nem a legéletbevágóbbal kezdtem.

- Mi csinálsz a szobámmal? - kérdeztem meg. Hangom most már egészen tűrhető volt. Honey csilingelően felkacagott. Milyen régen is halottam ezt, hangot.

- Hát… mivel ezen túl itt fogok élni gondoltam helyet csinálok a cuccaimnak. – vallotta be. Itt fog élni?

- Ezt hogy érted és hogyan vagy életben? Hiszen meghaltál. Ott öltek meg a szemem láttára. - vált a mondat végére fájdalmassá a hangom.

- Semmi baj Ang. Mosolygott rám melegen. Szívem megtelt boldogsággal. Kit érdekel, miért van itt. Az a lényeg hogy itt van! - Ha feláldozod az életed egy másik életért cserébe a mennybe kerülsz. - motyogta. - És én megmentettelek Angelo és ezt bármikor megtenném újra, viszont egy pillanatig én is azt hittem meghaltam. Meg is lepődtem mikor itt fenn találtam magam. - magyarázta meg. Igen ez így van! Leo hozta ezt a szabályt. Így visszagondolva egy hatalmas nagy marha vagyok, hiszen ezt a szabályt én is tudom. De valahogy a fájdalom eszemet vette.

- Annyira hiányoztál! - mondtam neki. - Nagyon szeretlek! - suttogtam fülébe.
- Én is szertelk! - mormolta számba majd megint egymás ajkait ízlelgettük. Azt hittem ez a nap már nem hozhat több meglepetést, de tévedtem.

- Annyira örülök Belláék babájának. - vigyorgott. Öhm.. tudnom kéne, miről beszél? Értetlen fejem láttán magyarázkodni kezdett.

- Te nem is tudtad? - kérdezte.

- Szerintem Belláék se tudják. De ha itt tartunk, te honnan tudod?

- Tyron mondta. - szűrte ki fogai között. - Nektek nem említette a csata közben? - Fejemet ráztam válaszul. Gyorsan el kell indulnunk a Földre ezt a szülőknek is tudnia kéne.

Honeyval azonnal elmentünk a Masen ház felé, hogy Edwardot és Elisabethet levigyük. Ez a nap büszkélkedhet a kellemes meglepetésekben.


/Bella szemszög/


Nem hittem a szememnek mikor Honey felbukkant Angelo mögött. A boldogságom határtalan volt. Pláne mikor Edward szüleit is megláttuk. Hogyan lehet ennyire rosszból ennyire jó valami? Nem hittem volna, hogy ez lehetséges. De minden esetre nagyon örültem nekik.

Elvarázsolt az, hogy kedvesem arcán is ugyan az a boldogság volt, mint az enyémen. Jó tudni, hogy ő is ugyan olyan boldog, mint én. Miután köszöntöttük a szülőket a többieknek is bemutatkoztak, bár valakinek már nem kellett.

- Elisabeth! - üdvözölte Carlisle mosolyogva.

- Carlisle! - viszonozta szerelmem anyukája és megölelte fogadott apukámat. – Köszönöm, hogy megmentetted Edwardot. - súgta a fülébe.

- Tudtad, hogy vámpír vagyok? - kérdezte kíváncsian.

- Öhm… csak sejtettem. De nem akartam mondani ne, hogy a zárt osztályra kerüljek. - mosolyodott el. A családom együtt volt. De Angelo és Honey beszélni akart velünk.

- Bella el kell mondanunk valamit. - kezdte a lány. Nem értettem a dolgot. - Mostanában nem vetted észre magadon, hogy furán érzed magad?

- Végül is igen. - bólintottam rá. Mire akar kilyukadni?

- Priscilláéktól megtudtam valamit. - gőzöm se volt mit akar mondani. - Terhes vagy! Szülők lesztek. - Hogy mi? Ez… ez… nem lehet… nekem nem lehet gyerekem, hiszen nincs menstruációm és semmi ilyen dolog. Nem tudtam mondani semmit. Teljesen lefagytam. Edward és a család többi tagja is lemerevedett.

- Ez lehetetlen. - nyögtem. Segélykérően szerelmemre pillantottam, de ahogy elnéztem neki is elkélt a segítség.

- Nem volt példa ilyenre még Bella. - magyarázta Angelo. - Ezért elképzelhető, vagy mivel magyarázod a hangulatváltozásaidat?

- Biztos csak az idegeskedéstől van… - hebegtem össze vissza. Én se hittem el saját szavaimat. Edwardra pillantottam és megszűnt a világ. Az ő szemébe elképzelhetetlen reménykedést láttam. Nem hittem volna, hogy egyszer nekem is megadatik a csoda és gyerekem lesz. Ráadásul egy csodálatos férfitól. Egy kis Edward vagy egy kis Bella. Ajkai hirtelen csaptak le az enyémekre és úgy csókolt mintha porcelánból lennék.

- Szertelek. - motyogtam.

- Én is téged. - mosolygott. - Ez tényleg igaz? - lehelte csillogó szemekkel.

- Én hiszek benne. - bólintottam. Minden esetre meg kell majd vizsgáltatnom magam Carlisleval is.

- Gyerekünk lesz! – mormolta - Gyerekünk lesz!!! - mondta hangosabban majd nevetve megpörgetett a levegőbe. Ez a jelenet filmbe illőnek tűnhetett egy külső szemnek. De belül ragyogtunk. Azt hiszem, egy új fejezet következik életünkben.


*.*


A következő napok villámsebességgel teltek. Másnap a Denali klán is megérkezett. Tanyatól féltem egy kicsit. De mint idő közben megtudtuk párra talált. Nicolas egy egyéniség volt. A néha kiállhatatlan Tanya mellé egy nyugodt pasi jutott. Kiegészítették egymást. Nem is tudom mitől féltem igazán.

Kate azonnal belopta magát a szívemben. Neki is volt már párja Garett személyében. Egyedül Irina az, aki szingli abban a családban még. Carmen és Elezar pedig kiköpött Esme és Carlisle.

Egy szó, mint száz megkedveltem őket. Amióta pedig apám vizsgálata alapján kiderült, hogy valóban terhes vagyok Ed a tenyerén hordoz és lesi minden kívánságomat. Oly’ annyira elszaladt az idő, hogy azt vettem észre már, hogy egy nap van az esküvőimig. Éppen Edward karjaiba feküdtem miközben ő a hasamat simogatta mikor pöttöm húgom berontott az ajtón és elkiabálta magát:

- Kezdődhet a lánybúcsú!



Tanya és Nicolas:


Kate és Garett:


Irina:


Carmen és Elezar: