46.fejezet--Csapó tizenhárom

Itt van a feji :D Na szóval ugye elkezdődött a sulii :P És ezzel együtt nem érek rá mindig. :/ Tehát a frissek változnak...Szerda és Szombat lesz a friss fejik ideje ;) Ha ez valami miatt változni fog azt mondom majd;) Dóri ezt megint neked küldeném (L) na meg Fanninak is (L) Imádlak titeket csajok ;D
jó Olvasást +.+


Mi lesz már? Legyen már itt! Ajj, hiába, nem vagyok egy türelmes fajta. Oda kint tombolt a vihar. Szerencsére. Mivel ma várjuk Florette-et. Izgatottabb vagyok, mint Leo pedig ő a feleségét várja én meg „csak” az anyámat. De olyan régen nem láttam már. Pontosabban négy hónapja és az bizony hosszú idő. De muszáj volt valakinek fenn is maradnia intézni az ügyeket meg ilyesmi.

Egy hét van, az esküvőig Alice-t pedig már le se lehet lőni. Csak pattog és pattog rosszabb, mint egy gumilabda. Viszont ez a pattogása most jól jött ugyan is előbb hívta össze a vendégsereget. Mondjuk a Denali Klán csak 4 nap múlva érkezik, és ez nem tudom, hogy jó dolog vagy rossz dolog-e. Kicsit félek tőlük. Mármint attól, hogy majd hogyan viszonyulnak hozzám. Na meg, ha Tanya rámászik Edwardra, akkor bekeményítek az tuti.

Na, szóval nagyon eltértünk a tárgytól. Florette mindjárt itt lesz. Már az ötödik villám sújtott le a ház előtti szabad területre mi pedig kinn vártuk vendégünket. Lilyt is szívesen láttam volna, de ő csak az esküvő előtt egy nappal érkezik. Azért mert azt mondta, hogy van valami meglepetése. Kíváncsi vagyok már megint mit talált ki. A hetedik villám is lesújtott majd az idő csillapodni látszott előttünk pedig egy csillogó szőke hajú gyönyörű szép nő álldogált. Ajkain szégyenlős mosoly. Ő volt az anyám az én imádni való csupa szív anyukám. Nem érdekelt, hogy a zuhogó esőbe áll én odaszaladtam hozzá és mintha már ezer éve nem láttam volna úgy szorongattam.

- Hiányoztál! - motyogtam bele levendula illatú hajába. Annyira jó volt újra látni.

- Te is kincsem. - mosolygott rám miután egy kicsit lazítottam szorításomon.

- Bella. Ne sajátítsd ki a feleségemet. - mondta mellőlem egy hang.

Hát persze, hogy Leo volt az. Ez nem ér. Ő csak egy hete nem találkozott vele. Nem igazán várta, meg míg válaszolok valamit is a kérdésére. Finoman arrébb taszított és már Flor ajkait ostromolta közben pedig szorosan ölelték egymást. Nagyon idilli kép volt. Vagyis lett volna, ha a kis energia bomba Alice nem rontja el a pillanatot.

- Nagyon örülünk neked Florette de mivel már hajnal van el is kezdhetjük a főpróbát. - csilingelte. Atyám!

- Állj, le Alice kérlek! – jött oda szerelmem is hozzánk majd átkarolta a derekamat.

- Szia Flor. - köszönt mosolyogva.

- Hello Edward! - viszonozta ő is a gesztust.

- Mennyünk be, mert szétfagyok. - javasoltam és még jobban hozzá bújtam Edwardhoz. Bár ez nem volt valami ésszerű ötlet mivel ő hidegebb, mint egy jégkocka. De valahogy ez sose érdekelt. Ha szeretsz valakit, akkor semmi se izgat. Elfogadod a „hibáival” együtt is, már ha azokat lehet hibáknak nevezni. Mert lehet pont ez miatt lesz tökéletes a szemedben.

Mikor beléptünk a nappaliba mindenki bemutatkozott vendégünknek. Esmével pedig azonnal megtalálták a közös hangot. Nem is vártam volna mást a két anyukámtól. Viszont ez nyugalom nem igazán tartott sokáig mikor megjelent az esküvői főszervezőnk drága húgunk személyébe. Egy kis rózsaszín jegyzetfüzet volt nála és egy ugyan ilyen színű toll.

- Srácok! Mozduljon mindenki! - adta ki a parancsot „vezérünk”. Ajjj… még csak fél kilenc volt és mi már itt parádézunk. Borzalmas. - Bella és Leo ti menyetek fel majd kiabálok, ha jöhettek. Edward te állj ide! - tolta a megfelelő helyre szerelmemet. - Rose zongora! A többiek ide! Ja és, Em lesz a pap. - utasított. Mi van? Ez most komoly? - Esküvői fő próba, csapó egy! - kiáltotta el magát mi pedig a zongoraszó után indulhattunk is le a lépcsőn.

Ügyetlen angyalka módjára az utolsó pár lépcsőfoknál megbotlottam. Nem is én lettem volna, ha ez nem történik meg. Persze nővérem le is fújta az egészet.

- Oké. Áljunk le! Bella édesem, kérlek, próbálj meg nem elesni rendben? Leo te pedig figyel oda rá! - parancsolta nekünk. Ajha. Hová fajul a világ… - Még egyszer. Csapó kettő! - Most már sikeresen leértem a lépcsőn, de amikor meg láttam Edward elalélt arcát megszűnt a világ és ennek eredménye képpen neki mentem az egyik széknek.

Megint újra indult.

Most ügyesebb voltam. Már az ideiglenes oltárnál álltunk de Emmett agya teljesen máshol járt. Vagy fogalmazzunk, úgy hogy per pillanat a gatyájába volt? Mert teljes figyelmét Rosenek szentelte. Naná hogy megint újra kellett kezdeni. Kezdett elegem lenni ebből az egészből és ezt folytattuk órákon át. Valamikor Em rontotta el a dolgokat, de azért a legtöbbször én, ráadásul egyre jobban idegesített a Duracell nyuszi testvérem is.

- Csapó tizenhárom. - kiáltotta sokadszorra.

Unottan és egyre rutinosabban kezdtem lefele lépkedni a lépcsőn. Már tudtam a járást és nem kellet félnem, hogy megbotlok. Edward tekintete se okozott most gondot. Bár ugyan olyan hatással volt rám, mint első alkalommal már megjegyeztem a szoba szerkezetét. Végig sétáltam a láthatatlan sorok között. Em is most ide figyelt. Eddig minden rendben volt. Leo belecsúsztatta kezemet Edward kezébe.

Tisztára elfogott az az esküvői hangulat. Amibe bele remeg a gyomrod és boldog izgalommal várod a közös jövőtöket. Bátyánk bele kezdett a szokásos szövegbe. Egy hangyányit nevetséges volt ez az egész. Az hogy Emmett a pap. Nagyon vártam már egybekelésünket. Szerettem volna már hivatalosan is Edwardhoz tartozni. Na meg persze a nászutunk se volt utolsó. De nem mondta, meg hogy hová megyünk. Én pedig egyre kíváncsibb vagyok. Szerencsére ő is bele egyezett az eskü megírásába. Ez így sokkal személyesebb lesz, mint ha a sablonos szöveget mondanák.

Igazából nem is figyeltem a „pap” szavaira. De túljárhattunk már nagyon sok dolgon persze az egész le volt rövidítve, hiszen ez csak a próba. Aztán eljött az a rész, amitől remélem, nem kell majd félnem az esküvőn…

- Ha valakinek van valami ellen vetése, hogy az ifjú pár egybe keljen az szóljon most vagy hallgasson mindörökre! - mondta egy kaján vigyor kíséretébe.

Em már csak Em marad. Talán egy percig csend volt, senki se szólalt meg. Már mondta is tovább. De ekkor valaki megszólalt.

- Nekem lenne pár ellen vetésem. – Ne, könyörgöm! Miért kell minden jónak elromlania?

És ha az hittem ennél rosszabb már nem lehet, akkor nagyot tévedtem…