48.fejezet--Emlékek

Itt is van ;) Jó hosszúra sikerült most úgyhogy kérek szépen sok-sok komit :D
Dóri imádlak (L) Ezt neked küldöm mert csak xD és mert 4 komit írtál az előzőhöz ;D
Ja és ehhez a fejezethez az ihletet Sia - My Love c. számától kaptam. A zenedobozba megvan kattintsatok rá és hallgassátok miközben a fejit olvassátok ;)
Jó olvasást!!!+.+



/Angelo szemszög/


Megtörtem. Eltörtem. Szétszakadtam. Nem tudom még hány szinonimája van ennek az érzésnek, amit most érzek. Elvesztettem a szívemet, a lelkemet, az életemet, a szerelmet egyszóval mindent, ami fontos lehet. Erre nincsenek szavak. Hülyeség az a mondás hogy majd az idő begyógyítja a sebeket. Nem. Nem fogod azt elfelejteni, akit elvesztettél. Soha. Csak hozzá szoksz a hiányához. Nekem épp elég időm volt hozzá szokni ehhez. Kétszáz év. Ennyi ideje nem találkoztunk már és csak egy óra maradt nekünk a boldogságból és elragadta a semmi.

Nem láttam a könnyeimtől annyira ömlöttek szememből. Nem érzem, úgy hogy szégyellnem kéne gyengeségemet. Hiszen az a személy hallt, meg aki magát a világot jelentette számomra. Bella arca kúszott látóterembe. Összezavarodott tekintete emlékezésre ítélt engem és akaratlanul is eszembe jutottak az együtt töltött percek. Tudtam, hogy magyarázatra vár és nekem meg kellett vele osztanom ezek a perceket. Mielőtt kimondta volna a kérdést már a választ suttogta szám.

- Kétszáz éve történt… - csuklott el a hangom. Úgy éreztem nem vagyok elég erős, hogy kimondjam a szavakat is.

A gondolatokkal megbírkoztam de mással képtelen voltam. Mintha húgom csak a gondolataimba olvasna. Kivetette emlékeimet mindenki fejébe. Florettenek most nagyon hálás voltam és még szerencse, hogy az angyalok szinte mindenre képesek. Így hát előkotortam féltve őrzött kincseimet és kitártam a világnak.


/200 évvel ez előtt/


„ Unalmasan sétáltam a kapuhoz Lilyvel az oldalamon. Ma már hetedszerre jönnek, új lelkek kezd egy kicsit fárasztó lenni még nekem is. De ez a gondolat valahogyan kiverődött fejemből mikor megpillantottam a halott lelket. Ilyen gyönyörű teremtést még életembe nem láttam. Arany szőke haja lágy csigákba omlott le kecses vállára, amibe bele-bele kapott a szél. Karcsú alakjára egy világoszöld nyári ruha tapadt. Varázslatos volt.

- Szia Honey! - köszönt neki Lily.

Honey. Milyen gyönyörű szép neve van. Ő is pont olyan, mint a méz. A lány viszonozta a köszönést majd rám tévedt tekintete és teljesen lefagyott, ahogy összekapcsolódott pillantásunk. Hatalmas szemei magukba szippantottak. Tudtam, hogy ez valami újnak a kezdete.


***


- Gyere már Ang! - kiálltott vissza nevetve, életem.

Egy csodaszép virágos réten heverésztünk és csak élveztük a napsütést. De kedvesemnek fogócskázni volt kedve én pedig nem tudtam ellenállni könyörgő szemeinek. Így most futhatok utána. Egy egész jó ötlet jutott eszembe, amit meg is valósítottam. Elbújtam az egyetlen fa mögé, ami a környéken volt és vártam, hogy észrevegye, eltűntem. Nem telt bele 5 perc már keresgélni is kezdett.

- Angelo? Itt vagy? - hangja egyre kétségbe esett volt ezért úgy döntöttem nem kínzom tovább.

Éppen háttal volt nekem. Így mögé lopakodva elkaptam derekát. Összerezzent érintésemre, de mikor ujjaim megtalálták fedetlen derekát azonnali csikizésbe kezdtek. Az előbbi ijedséget felváltotta az öröm és a boldogság. Honey gyöngyöző kacagásától hangzott a környék. Imádtam, ahogy nevet. Ez engem is mindig mosolygásra késztetett. A természet hirtelen éledezi kezdett és a madarak is dallamos csicsergésbe kezdtek. A meleg szellő pedig körülöttünk táncolt.

- Cshh… Hallgasd csak! - kértem tőle.

Engedelmesen fülelni kezdett és ő is felfedezte azt, amit én az előbb. A természet nekünk dalolt. Egy gyors mozdulattal magam felé fordítottam és lassú keringőbe kezdtünk. Egy kívülálló most bolondnak hinne minket, de nekünk meg voltak az ilyen belső meghitt pillanataink. Szerelmem is cseles volt egy gyors mozdulattal ellökött a méregzöld fűbe én pedig magam után húztam. kacajunk egész messze elhallatszott. Viszont szerencsétlenségünkre ez a csodaszép rét egy domb tetején helyezkedett el és hát mi már nagyon a szélén voltunk. Gurulni kezdtünk, vidámságunknak pedig ezt se okozott gondot aztán mikor leértünk és csillapodott nevetésünk megint eszembe jutott az a kérdés, amit már oly sokszor feltettem neki, de még se kaptam rá választ egyetlen egyszer se.

- Most már elárulod hogyan is halltál meg szerelmem? - elméletileg látnom kellett volna ezt az egészet, de valahogy lemaradtam róla.

- Nem. - vigyorodott el. Hát persze hogy nem. Ajj miért kell a nőknek ennyire titokzatosnak lenni. Nem reagáltam válaszára semmit csak rátapasztottam ajakira az enyémeket és addig csókoltam még ki nem fogytunk levegőnkből.

- Szeretlek. - mondta ki azt az egy szót, amitől szívem, mindig jobban felmelegszik.

- Én is téged. - pusziltam bele nyakába. De a pillanatot nem élvezhettük annyira, mert Lily szaladt riadtan felénk.


***

- Ezt nem tehetted! - kiáltotta Leo Priscilla arcába.

- Ó dehogynem. - vigyorodott el gonoszan. - Ja és ha még nem lenne elég az, hogy az összes kint lévő őrangyalodat megöltük akkor hagy mutassam be neked az egyik legújabb tagunkat. - mutatott háta mögé és egy olyan valaki jött elő, akire legmerészebb álmaimba se gondoltam.

- Honey… - suttogtam magam elé. Ez nem lehet! Ez lehetetlen. Nem ez csak valami képzelgés. Ő most a szobájába van, hiszen megígértettem vele, hogy oda megy. A becsapottság érzésétől fel tudtam volna robbanni. Összetörtem és hihetetlenül dühös lettem.

- Miért? - kiáltottam oda neki. De nem válaszolt. Miért nem válaszol?
- Ne strapáld magad Angelo. - nevetett rám Tyron. – Egy kém csak akkor szólal meg ha ura megengedi neki. - mondta. Mi van? – Beszélj!

- Miért? - kérdeztem megint egy jó adag keserűséggel a hangomban.

- Ez volt a feladatom. - nem nézett a szemembe úgy válaszolt a kérdésemre.

- Akkor mi most megyünk is. - mosolygott Priscilla. - Azt hiszem győztünk. - vigyorgott lenézően.

- A csatát lehet, hogy elvesztettük, de a háborúnak még közel sincs vége. - morogta Leo.

- Azt majd meg látjuk. - és kisétáltak, egyszerűen elmentek. És magukkal vitték minden boldogságomat. De most döbbentem rá hogy mind ez hazugság volt. Minden érzés. Minden érintés. Minden szerelmes szó. Hazugság volt.


***


Üresen feküdtem az ágyon. Próbáltam nem a pár órával ez előtt történtekre gondolni. De akárhogy próbáltam nem ment. Nem értettem, hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen a szerelemben. Miért pont egy pokolbélibe kellett halálosan beleesnem?

Sajnos az álmossággal nem tudtam mit kezdeni így leraktam fejem a párnára, aminek még mindig Honey illata volt. Úgy látszik, nem akarja, hogy elfelejtsem. De az álmosság kiverődött szememből mikor az ablakomnál zajt hallottam. Majd egy halk puffanás jelezte, hogy valaki épp most landolt a padlómon.

Azonnal felkaptam fejemet és életem szerelmével találtam szembe magam. Nem láthatja mennyire is szenvedek ezért elővettem a legkeményebb álarcomat.

- Mit akarsz? - kérdeztem keményen.

- Bocsánatot kérni. - felelte csendesen. - És elmondani ki is vagyok valójába. - nézett a szemembe elszántan és mintha az övéibe is akkora fájdalom lett volna, mint az enyémbe.

- Hallgatlak. - válaszoltam még mindig ridegen. Azért nem mondom, hogy nem voltam kíváncsi a történetre és hogy miért kellett átvágnia.

- Tizenhét évesen reménytelenül szerelmes voltam egy fiúba. Márkba. Miénk volt a világ. Mi voltunk Wells álom párja. De Mark egyik nap szakított velem azt mondta van valakije, akit ezerszer jobban szeret, mint engem. Összetörtem és elátkoztam az egész világot. Éppen egy teadélutánról jöttem haza mikor megláttam volt kedvesemet és szerelmét az utcán sétálni. Ekkor fogalmazódott meg bennem az ördögi terv. Kinyomoztam hol lakik a lány, akit, mint utóbb meg tudtam Annanak hívtak. Belopóztam este hozzá és álmába megöltem őt. Azzal nem számoltam, hogy Mark az egészet végig nézte, de a sokktól már nem tudta megakadályozni tettemet. Mark meggyűlölt én pedig magamat gyűlöltem meg. Végső elkeseredésembe leugrottam egy szikláról a tengerbe. - Nem tudtam mit mondani erre a dologra. Egyszerűen elképzelhetetlen volt ez az egész. Szerelmem arca viszont eltorzult a fájdalomtól és fekete könnyei elmosták arca vonásait. Megsajnáltam, de emlékeztettem magam miért is van ez a helyzet most. A meséléssel viszont még nem állt le.

- Aztán mikor a pokolba kerültem Cassandra és Priscilla a szárnyai alá vett. Szerették, hogy olyan ártatlan arcom volt és felküldtek ide, hogy férkőzzek bizalmadba. A terv sikerült. Azt viszont nem tudhatták, hogy beléd szeretek. - vallotta be. Nem tudtam hinni neki azok után, ami történt.

- Nem hiszem. - mondtam neki. Már cseppet se volt gúnyos a hangom. Inkább szomorú. Valódi érzéseim a felszínre jöttek.

- Emlékezz vissza a vallomásaimra, a csókjaimra Ang. A szerelmet nem lehet meg játszani. Érzed, hogy mennyire szeretlek itt belül. - tette kezét szívemre. Azt hiszem, tudom mire gondolt. Láttam egy kis reményt az igazságra.

- Szerinted kockáztatom az életem azért, hogy idejöjjek, hogyha megjátszanám magam? - tette fel az észszerű kérdést. Igaza volt. Hittem neki. Elhittem, hogy szeret.

- Szeretlek! - vallottam be neki.

- Nem tudtam mi az, hogy szerelem, amíg meg nem ismertelek téged. - mondta elpirulva. A pirulást nem lehet színlelni. Már teljesen biztos voltam benne, hogy igazat mondott. Puha ajkai rá találtak enyémekre és kétségbe esetten tapadtak hozzá.

- Mennem kell! - szakadt el tőlem. Nem akartam elengedni.

- Látlak még? - néztem rá.

- Mindenképpen. - mosolygott halványan. Majd egy utolsó ölelés és csók után eltűnt az életemből.”


/Jelenben/


Mindenki megdöbbenve emésztgette az emlékeimet. De a csöndet Alice rémült sikolya szakította meg. Jasper rögtön kérdezgetni kezdte. De csak ennyit ismételgetett folyton.

- Jönnek! Jönnek! Jönnek!



Mark és Anna: