47.fejezet--A vég

Itt a friss :D Kicsit már későn :/ Jött volna előbb is ha nincsen nálunk áram szünet és ha nem törlődött volna fél oldal ki a gépemről :S Ennek ellenére most itt van;9 Dóri ezt neked küldöm mert nagyon szeretlek (L) Meg még annak aki az ekőző fejihez komizott ;D Jah és nem vállalok felelősséget a komi elolvasása miatt :D
Jó olvasást !!!!+.+




Ledermedve álltam ott. A szívem felismerhetetlen ütemben dobogott a szívembe. Tudtam, hogy ennyi volt. Felkészületlenek vagyunk ráadásul kevesen is egy esetleges harchoz. Tyron arca gonosz vigyorba volt mi közbe kimondta azokat a szavakat mellyel véget vetett Alice kínzásának. De inkább ezer vásárló körút vele, mint egy harc a pokollal. Talán ha csak hárman lettek volna, akkor esetleg, lehet, hogy lett volna egy hangya köröm hossznyi esélyünk a nyerésre. De nem hárman voltak.

Hirtelen a nappalin hideg fuvallat söpört végig, de olyan erővel hogy az összes ablak kitört. Rengeteg pokoli teremtmény jött be rajta. A kellemes nappali fullasztó helységgé nőtte ki magát. Ők körülbelül húszan lehettek mi pedig voltunk tizenegyen ebből pedig négyen lettünk kiképezve ellenük.

Ami a legmeglepőbb, hogy Honey is ott volt, de egészen hátul állt, látszott rajta, hogy nem szívesen van itt. A fenébe nem szívesen van itt! Hiszen a pokolból származik. Vajon mit követhetett el, hogy oda küldték és annak is oka lehet, hogy „angyalt” képeztek belőle. Így látva a dolgokat már nem is tűnt annyira barátságosnak kiszabadítóm. Nem folytathattam tovább elmélkedésemet, mert egy utálatos hangközbe szólt.

- Drága Bella! - mosolygott rám úgy mintha nem is lennénk ős ellenségek. Érthető okokból nem tudtam viszonozni kedvességét. - Jó újra látni téged! - jött közelebb hozzám és már a kezemen járt volna az ő keze, ha Edward közbe nem szól.

- Ne merj hozzá érni! – örültem, hogy megakadályozta, de pont attól féltem, hogy belekeverednek ők is ebbe az egészben. Már késő volt. Ami megtörtént az megtörtént.

Leo rosszul komplikált. A szervezés alatt eldöntött gondolatom pedig már nem is bizonyult olyan helyesnek. Hiszen hogyan tudnám, figyelmen kívül hagyni a Poklot mikor pont életem legszebb napját készülnek a legrosszabbá tenni. Viszont azt a szerencsém – már ha nekem van olyan – számlájára írom, hogy „csak” a főpróbán toppantak be és nem magán az esküvőn.

- Te lennél Edward? - nézett rá Cassandra és megnyalta a szája szélét. Aztán olyat tett, ami nálam kicsapta a biztosítékot. A már így is eléggé mély dekoltázsú felsőjét még lejjebb húzta olyannyira hogy szinte feleslegessé vált. Tudtam mit akar az a cafka. Szokása volt minden szembe jövő férfival - legyen az akármilyen lény is - lefeküdni. De nem tudja, kinek a pasiját akarja elcsábítani.

- Ide figyelj Cassandra! - léptem hozzá közelebb. Magas sarkúba volt, de még így is magasabb voltam nála pár centivel. - Vedd elő azt a csöpp kis eszed és verd ki a fejedből azt a dolgot, amire most gondoltál. - vetettem oda neki.

- Csak nem felcsaptál gondolat olvasónak angyalkám? - szólt hozzám nagyon lekezelően. Na, ne hogy azt higgye, hogy megijedek egy ilyen olcsó kis ribanctól.

- Nem félek tőled! - vetettem oda és már szinte az arcába voltam.

- Pedig kellene. - felelte.

- Lányok, hagyjátok abba. - szólt közbe Tyron. Azt hiszi, parancsolhat nekem? A válasz nem volt. De Leonardo igen, és csak elég volt rá nézni, hogy tudjam nem jó ötlet felidegesíteni az alvilág egyik vezetőjét.

- Fontosabb is van ennél a dolognál. Még is, hogy a fenébe képzeltétek, hogy melléjük álltok? - beszélt Priscilla egyenesen a Cullen családhoz. – Mi teremtettünk benneteket és az a hála, hogy az ellenséggel szövetkeztek? - vált hisztérikussá a hangja.

Ha nem tudnám, hogy csak játssza a fejét akkor se hinném el színjátékát. Csak azt nem értem miért húzzák az időt. Miért nem lehet egyszerűen és gyorsan elintézni a dolgokat. Csak hogy az nem a pokol stílusa. Ők jobban szeretik a szenvedést látni az ember, jelen pillanatban vámpír arcán.

- Szabad akaratuk által vannak itt és ezt neked is tiszteletben kell tartanod. - kezdte el mondandóját Leo mi előtt még Carlisle megszólalhatott volna. - Ez már nem a 18. század Priscilla.

- Ez akkor is felháborító, és ha már a felháborító dolgoknál tartunk. Megtudhatnám, hogy te hogyan szabadultál ki idő előtt a fogságból?- nem mertem hátra pillantani Honey-hoz. Féltem, hogy lebuknék.

Az idő előtt kifejezést pedig már értettem és azt is, hogy miért is lettem én kiszabadítva. Meg akarták várni, míg olyan szinten elterjed a szervezetembe a méreg, hogy csak annyi időm maradjon még, hogy megöljem őket és ennyi. De megmentőmnek hála ez nem történhetett meg.

- Szerencse. - vontam vállat nem törődést színlelve. De belül sikítottam nehogy valami baja is származzon ebből Honeynak. Sajnos színészi tehetségem nem a legjobb.

- Aha, és én ezt el is hiszem neked. Áruld el ki volt az! -„kérte” halálosan nyugodt hangon.

- Saját magam szöktem meg nem kellett hozzá segítség. - feleltem nyugodtan.

- Vajon ezt én miért nem hiszem el neked? - mondta ironikusan és megint csak nyugodt hangon. Olyan volt, mint egy időzített bomba, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat.

- Nem az én bajom, ha nem hiszel nekem. - válaszoltam higgadtan. Alig vártam, hogy ejthetjük a témát, de ők nem igazán akarták ezt.

- Hagyjuk a süket dumát Bella. Ki volt az? - szegezte nekem a kérdést dühösen.

- Mond… - nem hagyta, hogy befejezzem a mondatomat a szavamba vágott.

- Ti közületek vagy mi közülünk? - vallatott. Ez így nem lesz jó. Miért nem hagyja annyiba és végez velünk?

- Nem mondom meg. - makacskodtam. Nem fogom beárulni az egyetlen lényt a pokolba, akibe még szorult egy kis kedvesség.

- Tehát akkor még se önerődből szabadultál ki… - vigyorodott el. Hogy az a… - Annak a valakinek biztos fontos lehettél… - gondolkozott hangosan majd szeme sarkából Tyronra pillantott, aki azonnal torkomnak szegezte kardját.

- Ki volt az, aki kiszabadította? - fordult csatlósai felé. Senki nem válaszolt.

- Oké. Ti akarjátok. Tyron végezz vele! - tehetetlenségembe nem tudtam mást csinálni, mint kétségbeesetten kiszabadulni karjai közül. Nem, még nem akarok meghalni! Még nem jött el az én időm. Túl kevés boldogság jutott nekem és túl sok szomorúság. Ez így nem lehet igazságos.

- Én voltam! - hangzott az ismerős hang a csapat felöl és egy szőke lány jött elő a tömegből.

- Honey. - hangzott egy megtört suttogás mellőlem, de nem tudtam pontosan kitől jött.

- Honey? - kérdezte csalódottan Cassandra. - A legjobb tanítványom hátba támad? Hogy képzelted ezt ha? - pofozta meg a lányt. Csodáltam érte, hogy nem szólt vissza és tartotta magát, úgy hogy semmi érzelem nem látszódott arcán.

Rettentő hirtelen történt minden. Angelo oda ugrott Cassandra mögé és lerántotta a lányról. Egyenesen a földre ahol szívéhez szegezte kardját. Na, ez most mi a fészkes fene volt? Mi ütött Ang-be? Meghibbant ez, vagy mi? De ez az állapot nem tartott, sokáig mert Tyron végre levette rólam kezét és Angelo felé indult.

- Nem! - kiáltott fel Honey és közéjük vetette megát. Oké. Miről maradtam le? Most már igazán tudni akarom, hogy ki ez a lány.

- Hogy mondtad? - kérdezte síri hangon a férfi. Nem lettem volna most a helyébe.

- Nem szükséges válaszolnod! - súgta háta mögül Cassandra hangja és abban a pillanatban egy velőt rázó sikoly hasított a néma csendben. Honey szívén átfúródott a gyilkos penge.

- Mi most távozunk! Mindent elintéztünk, amiért jöttünk. - mondta Priscilla majd az egész pokolbéli jövevény visszatért oda ahonnan jöttek. Sokkolva néztük, ahogy kicsúszik a kard mellkasából majd Cassandra, Angelo külcsönvett gyilkoló eszközét a földre hajítja. A nő pedig holtan esik össze. Utolsó erejével azonban megdöbbentő dolgot mondott, ami valakinek nem volt újdonság.

- Szeretlek Angelo! - suttogta majd semmivé lett. Könnyeim megeredtek és halványan érzékeltem amint Edward szorosan magához húz és Angelo zokog szerelme előbbi helye felett.

Honey élete itt véget ért. Megszűnt létezni az egyetlen olyan lény a pokolba, akibe szorult egy kis emberség, aki elrabolta egy angyal szívét, és aki megmentett egy másikat a fájdalmas haláltól. Megakadályozta ősellenségünk győzelmét bár maga is ősellenség volt. Eltávozott közülünk egy remek lány. Vége volt.

De ez nem jogosítja fel Angelot, hogy ne mondja el a teljes igazságot nekünk. Keservesen letöröltem könnyeimet és elé álltam. Kérdésre se kellett emelnem a számat azonnal tudta mit akarok.

- Kétszáz éve történt…. - kezdte megtört hangon majd folytatta a nagyon hosszú történetet…