30.fejezet--Közös szív

Itt a feji :D A következő friss nem tudom pontosan mikor vagy pénteken vagy vasárnap jön :/ Na mind1 :) Ezt a fejit küldöm Lindussnak (Nincsií) :D Barinak, Szepynek, Miminek, Melindának meg mindenkinek. (L)
Jó olvasást =)





Kicsit vizesen és egymást ölelve léptünk be a házba de annál boldogabban. Csak Alice és Jasper volt a nappaliba. Összebújva nézték a TV-t.

- Sziasztok! - köszöntem mire meglepetten felénk fordultak.

- Hé!Nem is láttam hogy jöttök. - bosszankodott Alice aztán megrántotta a vállát és mosolyogva megölelt minket. Majd Jazz is oda jött köszönni.

- A többiek? - kérdeztem.

- Vadásznak. - felelte egyszerűen - Feltétlenül el kell mondanotok mindent! - vigyorgott húgunk.

- Oké de csak ha megjöttek. - ajánlottam. Beleegyezően bólintott. Edwarddal felmentünk a szobájába és leültünk a kanapéra.

Nem szólaltunk meg. Ránéztem kedvesemre és elállt a lélegzetem. Ő is engem figyelt de a szemébe olyan vakítóan boldog csillogás volt hogy az valami hihetetlen. Ragyogó mosolyra húzta ajkait. Aztán a felkelő nap sugarai megcsillantak bőrén. Ezernyi gyémánt ragyogott tökéletes arcán. Mintha a természet is a miénk lenne. Ritka az ilyen nap Forksba.

- Köszönöm Bella! - suttogta egészen közel hozzám.

- Micsodát? - lélegzetétől nem tudtam tisztán gondolkodni.

- Ezt az egészet. Azt, hogy vagy nekem, hogy létezel, hogy olyan csodás élményben volt részem ami senki másnak, hogy feltétel nélkül szeretsz. - mormolta gyengéd hangon a fülembe. Könnyek szöktek szemembe. Nem értem hogyan lehet valaki ennyire... ennyire... nem lehet ezt kifejezni. Olyan aki a másik felem és számíthatok rá jóban, rosszban.

- Ezt nem kell megköszönnöd. - nyögtem ki nagy nehezen - Bármit megtennék érted! - vallottam be egy kicsit elpirulva. Kezét az állam alá tette ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.

- Nem létező szívemből szeretlek! - mosolygott csibészesen. De ez nem volt igaz, neki létezik a szíve, sőt neki van a világon a legnagyobb és legőszintébb szíve. Csak ezt nem veszi észre, nem képes a dolgok mögé látni.

- Közös szívünkből szeretlek! - Ha elhiszem neki amit mondott, akkor sincs gond. Én szívesen neki adnám a szívemet és így lenne egy közös szívünk. Így még inkább egyek lennénk.

Gondolataimból Edward csókja ébresztett fel. Méz édes ajkai könnyedén simogatták az enyémeket. Napfény illata megrészegített. Elemi erővel tört rám egy érzés amit még nem éreztem. Ez volt a vágy. Lassú, könnyed csókunkból most vad és követelőző lett. Ujjaim a hajában kalandoztak. Az övéi pedig derekamnál szorosan magához húzott. Hogy kényelmes legyen, egyik lábamat átvetve csípőjén, szembe az ölébe ültem. Így még közelebb húzva magához. Ez új volt számomra. De határozottan tetszett. Tüdőm levegőért könyörgött így elszakadtam ajkaitól. A szemébe néztem, ami fekete volt talán a vágytól, de lehet csak régen volt vadászni. Bárgyún mosolyogtam rá, bár egy kicsit zavartan is. Fejemet vállára hajtottam. Így voltunk egy kis ideig aztán eszembe jutott valami:

- Milyen volt a szüleiddel újra találkozni? - erre tényleg kíváncsi voltam.

- Be vallom őszintén egy picit zavart voltam, az elején nem hittem el hogy ez megtörténik. Aztán átvette a boldogság a lényemet. De csak miután megbeszéltük, hogy nem ítélnek el a vámpírságom miatt. Elég bizarr volt de egyben felemelő is. - sorolta - Köszönöm neked ezt! - nyomott csókot homlokomra. Válaszul csak küldtem felé egy mosolyt. Aztán Alice jött be kopogás nélkül az ajtón.

- Megjöttek a többiek. Úgyhogy akár le is jöhettek. - hadarta el egy szuszra. Amikor meglátta helyzetünket csak kápráztatóan elmosolyodott és kisietett a szobából. Össze mosolyogtunk kedvesemmel és elindultunk lefelé.

- Gyerekek! - ölelt meg minket Esme amit boldogan viszonoztunk is.

- Milyen volt oda fenn tesó? - veregette hátba Edwardot Emmett. Ha ember lett volna akkor tuti eltöri a gerincét.

- Szerintem menjünk az ebédlőbe. - ajánlotta Carlise. Cullenek itt szoktak tanácskozni. Jó érzés volt, hogy én is itt vagyok most. Carlisle volt az asztal főnél én pedig vele szemben ültem Edward mellett.

- Meséljetek! Mi volt? - csiripelte Alice.

- Öhm. Oké. Én kezdem. - ajánlottam mivel szerelmem ajkaira nem igazán jött mondani való.

- Itt maradhatok. Veletek. Örökké. - minden egyes szót külön megnyomva. - Persze csak ha ti is akarjátok... - tettem hozzá. Ez egy fontos döntés, és egyenlőre nem vagyok teljes értékű család tag.

- Ne butáskodj Bella már most is a családba tartozol. - Carlise.
- Olyan mintha a lányom lennél. - Esme.
- Persze hogy maradhatsz. - Jasper.
- Naná, húgi. - Emmett.
- Egyértelmű, hogy igen. - Alice.

Azután Rose jött és meglepődtem válaszán.

- Felőlem maradhatsz. - azt hiszem rendben leszünk most már vele is.

Elképesztően jól estek ezek a szavak, de a másik dolgot nem akartam elmondani hiszen lehet hogy nem is igaz, feleslegesen idegeskedni meg nem kell.

Elég rosszul hazudok úgyhogy valószínüleg észre vették hallgatásomon és hogy már két perce az asztal bámulom.

- Más valami nem volt Bella? - kérdezett rá Jasper. Persze, ő érzi az érzelmeimet.

- Nem. - picit remegett a hangom. Erre mér Edward is rám nézett azt hiszem neki muszáj lesz elmondanom.

- Edward most te jössz! - mosolyogtam. Áhh ügyes vagy Bella jól hárítottál.

- Szóval...én... - kerestem a szavakat - Találkoztam a szüleimmel. - nyögte ki nagy nehezen. A többiek eléggé meglepődtek. Alice tért magához leghamarabb.

- Komolyan? Azta... - ugrándozott örömébe és át ült Ed mellé. Lassan mindenki észhez tért. Szerelmem pedig mesélni kezdett. Én meg megint elcsodálkoztam boldogságán.

Aztán eszembe jutott a lehetséges háború és a mondás miszerint: Minden rosszban van valami jó de ez most megfordult és Minden jóban van valami rossz lett belőle.

Mire végre minden jó lenne valami történik. De most ki kell élvezni a jót és nem törődni a rosszal. Ezért újra elmerültem kedvesem örvénylő méz szemeibe...