32.fejezet--Bizonyíték

Nem fogok nyavalyogni mert én nem nyavalygok :/ Csak egy tényt szeretnék elmondani...
az 58 R.O.-mból 8 írt az előzőhöz komit :( vagyis 50 nem :S Nem fogok komi határt bevezetni (egyenlőre),de örülnék ha írnátok nekem, mert nagyon jól esik :D nem a kommentekért írok ezt leszögezem hanem első sorban magamnak de nektek is :) és rettentően örülök a látogatóknak és a rendszeres olvasóimnak meg a nem rendszereseknek és nem fogom abba hagyni vagy valami, csak Írjatok lécci (L) Jó olvasást :) Ja és a végét lehet most nem fogjátok megérteni de majd a kövibe igen ;)





- Ez meg mi volt? - néztem rá Edwardra aki nagyon rémült arcot vágott. Ettől egy picit megijedtem. Ha ő megrémül akkor ott nagy baj lehet.

- Menjünk haza! - pattant fel azután karjaiba vett. Összezavarodva néztem rá.

- Semmi baj Bella. - eresztett meg egy cseppet sem őszinte mosolyt. Ellenkezésre nyitottam számat de gy apró csókkal belém fojtotta a szót.

- Otthon elmondom! - ígérte. Semmi perc alatt a házhoz értünk. Belépve Alice rögtön a nyakamba ugrott.

- Gratulálok srácok ! - ujjongott - Megnézhetem? - de választ nem várva rögtön a kezem után nyúlt - Gyönyörű szép, Edward!

Egy pillanatra elfelejtettem az egész robbanásos dolgot. Egy pillanatra megint felhőtlenül boldog voltam. De csak egy pillanatra, azt hiszem Edward is így volt ezzel.

- Ti is hallottátok előbb? - kérdezte Em miután mindenki kifejezte a gratulációját kivéve Carlise aki most dolgozott.

- Öhm... - Edward tudja is hogy mi az, mivel nagyon kereste a szavakat - a Kórház nyugati szárnya felrobbant. - hadarta halkan és idegesen.

- Mi van? - ez hogy?

- Carlisle... - pánikolt Esme.

- Nyugalom anya, Carlisle a keleti szárnyban volt. Semmi baja nincsen! - ölelte át Ed.

- Ezt honnan ... - a befejezésre és a válaszra már nem volt idő mivel az említett rontott be az ajtón. Szörnyen megviselt arccal. Még orvosi köpenyben volt. Esme azonnal oda szaladt hozzá és szorosan megölelgette.

- Semmi baj édesem! - suttogta fogadott anyukám fülébe.

- Mi történt pontosan? - kérdezte Emmett.

- Merénylet. - mondta - Nem értem hogyan lehet valaki ilyen. Mintha pontosan tudta volna hol kell robbannia annak a bombának. - gondolkozott el.

- Ezt hogy érted? - tettem fel a kérdést.

- Pontosan az intenzív és a gyerek osztályt robbantották fel ahol azonnal meghalt mindenki. - mondta szomorúan.- Annyi sok ember akit meg lehetett volna menteni. Ezenkívül pedig jó páran meg is sérültek köztük jó néhány kolléga. Úgyhogy ha nem haragszotok én vissza is mennék, minden kézre szükség van.

- Persze szívem menj csak. - nyomott csókot szájára Esme. Carlisle el is ment.

- Ki lehet ennyire undorító hogy a gyerek osztályt felrobbantja? - gondolkozott el Rose. Edward és én össze néztünk. Sejtettem a választ.

- Menjünk fel! - suttogta fülembe .Bólintottam aztán szerelmem felkapott és pár pillanat múlva már a szobánkba is voltunk.

- Ez az amire gondolok Bella? - nézett a szemembe Edward.

- Attól tartok igen. Ez nem lehet már véletlen egybeesés. Különben is, ahogy Rose mondta ki lehet az az elmebeteg aki ilyet tesz? Ez már nem játék. Elkezdődött. - mondtam idegesen.

Miért kell mindennek mindig elromolnia. Hiszen Edward megkérte a kezem. Mrs. Cullen leszek. Felhőtlenül boldognak kellene lennem ehelyett háborúzunk. Pompás. Szerelmem valószínüleg meglátta arcomon érzéseimet ezért lágyan magához vont és nyugtatgatni próbált.

- Jobb lesz ha alszol egyet. Hosszú volt ez a nap. - mosolyodott el lágyan.Igaza volt, nagyon álmos voltam, kimerített a barbizás Aliccel.

- Ahogy parancsolja leendő férjem. - húztam csibészes mosolyra a szám.

- Hmmm... - vigyorodott el - ez tetszik...leendő feleségem!

Finoman megcsókolt aztán bebújtam a takaró alá és Edward hűs karjaiba elnyomott az álom. Szerencsére álom mentes volt az éjszakám vagy legalább is nem emlékszem rá.

***

Reggel gyengéd érintésekre keltem.

- Kicsim, ébresztő! - keltegetett.

- Oké. - motyogtam de nem igazán tettem azt.

- Carlise hívott, szerelmem. - erre kipattantak a szemeim - Azt mondta hogy ha szívesen teszed akkor el kéne a segítség. - értetlen fejem láttán hozzá tette - A képességed miatt. - Ja... persze... képesség.

- 2 perc és mehetünk. - pattantam fel majd egy gyors zuhanyzás után magamra kapkodtam ruháimat és már száguldoztunk is a kórház felé.

- Bella, jobb hogy ha most mondom. Nem lesz egy vidám látvány ami bent fogad majd bennünket. - mondta mikor leparkoltunk a kórház előtt. Kívülről nem látszott rajta semmi de a parkolóba rengeteg kocsi állt.

- Bírom a szörnyűséget. - mondtam határozottan de belül rettegtem. Nem várva meg Edward udvariasságát kipattantam a kocsiból és a bejárat felé igyekeztünk.

Az automata ajtó kinyílt és meg megfagytam egy pillanatra. Igaza volt Edwardnak. Beljebb sétálva szörnyű látvány fogadott. Hozzátartozók százai lézengtek és sírtak minden felé. Apák, anyák, testvérek, barátok fájdalmasan zokogtak a padokon a székeken vagy csak a fal mellet a padlón ültek és térdüket ölelve keservesen zokogtak.

Ennyi fájdalom még nekem is sok volt. Oda bújtam Edwardhoz hogy lenyugtassam magam mélyeket lélegezve édes illatából.

- De jó, hogy itt vagytok! - jött oda Carlise - Köszönöm, hogy segítesz Bella!

- Ez természetes. - mosolyogtam rá.

- Gyertek! - vezetett minket az első sérülthöz. Rengeteg beteget gyógyítottam meg. Törések, vágások, zúzódások tűntek el percek alatt. De kíváncsiságom erősebb volt a gyásznál.

- Mennyi az áldozatok száma Carlisle? - kérdeztem halkan. Fogadott apukám nagyot sóhajtott és leült az egyik ágyra.

- 23 gyerek, 45 felnőtt, 6 orvos, 8 ápoló és 62 sérült. - vagyis 82 halott van. 82-vel többen vannak a túlvilágon, valószínüleg 82-vel több feladatuk van Angeloéknak.

Ez a gondolat szöget ütött a fejembe. Miért nem szóltak még? Mire várnak?

A teremből kijőve a folyosó végén megláttam valamit vagy inkább valakit. Elégedetten szemlélte az eseményeket aztán ő is észre vett engem. Gonosz mosolyra húzta ajkait majd nevetve elfutott. Én meg utána iramodtam. Egy percig Edward meglepetten állt aztán ő is utánam jött. Még mindig láttam őt. Azt nem tudom hogy Edward is látta e. Már a romos nyugati szárnynál tartottunk...hirtelen egy kráterszerű mélyedésnél megállt.

Aztán az a gonosz, ördögi kacaj ami fajtájára jellemző kitört ajkai közül. Tűzvörös haja meglibbent és elnyelte a fekete füst ami egyenesen a pokolból tört fel.

Kérdezem én, kell ennél több bizonyíték?