2.fejezet--Küldetés

Amikor odaértünk a palotához és bementünk már várt ránk a "Hármak". Egyetlen egy szóval így hívjuk őket. Nálunk Ők a vezetőség de olyanok mintha a szüleink vagy a családunk lennének, szinte minden gonddal fordulhatunk hozzájuk és ők segítenek ahol tudnak(megjegyzem szinte mindenhol tudnak).

Három tagból áll a tanács két férfi és egy nő. Leonardo, a fehér bőrű fekete hajú férfi. Ő olyan mintha az apám lenne. Angelo neki nap barnított bőre és sötétszőke haja van. Ő mintha csak a bátyám lenne sokat hülyéskedünk és viccelődünk együtt. Aztán ott van Florette neki arany színű haja, baba arca van és mindig ott virít az arcán egy kedves mosoly. Amúgy ő és Leo egy párt alkotnak. Florette olyan mint egy anya állandóan törődik velem és gondoskodik rólam. Mivel engem nem úgy hozott valaki a világra hanem úgy teremtettek meg, kevés volt az angyal
egy elég borzalmas esemény miatt és muszáj volt pótolni a hiányt ezért tették azt amit.

Összefoglalva ők a világ urai, mégse viselkednek rangjuknak megfelelően.

- Gyere ide leányom! - szólt Leo és megölelt.

- Szia húgi! - e mondat mellé egy váratlan pörgetés is járt, hát Angelotól nem is vártam volna mást. Nevetve szálltam le róla.

- Szervusz kicsim! - végül Flor is megölelt.

- Sziasztok! - üdvözöltem őket - Lily azt mondta valami fontos dolgot szeretnétek mondani. - néztem az említett felé aki már Ang ölében ült.

- Tehát egy küldetésről lenne szó. - kezdett bele mosolyogva Leo (tudta mennyire vágyon már egy után) és visszamosolyogtam rá - Az eleje ugyan az,
boldoggá kell tenned egy lényt... - a lényt külön kihangsúlyozta.

- Lényt? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Igen,ugyan is most nem hétköznapi emberekről beszélünk hanem vámpírokról. - felelte könnyedén. Hogy tudja ilyen könnyedén venni?

- Tessék? - kérdeztem egy kicsit élesebben a kelleténél.

- Nyugalom Isabella! Mi különben sem ítélkezünk senki felett! - nézett rám intőileg.

- Igen. Bocsánat. - hajtottam le a fejem. Ezen a napon már másodszor kérek
bocsánatot, mi van velem ma?

- Semmi baj, tudom mért akadtál ki. De nem a szokványos emberölő vámpírokról beszélünk, hiszen nekik nem is segítenénk mivel ők ha meghalnak elkárhoznak... - mondta higgadtan.

- Akkor a vegetáriánus vámpírok közül valaki? - kérdeztem.

- Igen. - mosolyogta én pedig fellélegeztem hiszen ők teljesen jók és megérdemlik a segítséget.

- És ki a szerencsés aki az én őrző védő funkciómat szeretné igénybe venni? - kérdeztem most már viccelődve amin mind a hárman felnevettek.

- Cullenek. - felelte egyszerűen.

- Ó tényleg? - hallottam már róluk, ők tényleg jó vámpírok még valamennyi embernél is jobbak.

- Pontosabban Edwardnak kéne a segítséged. - kezdte - Mivel megérdemli a boldogságot és olyan egyedül van már több mint 100 éve. Miközben családja boldogságban szerelemben él ő magányosan. És olyan mintha egy zombi lenne.

- Értem. Vagyis tegyem boldoggá? Vagy mit kérsz pontosan mit tegyek?

- Segíts megkeresni neki a boldogsága kulcsát.Még ha az ott van az orrunk előtt is... - felelte sejtelmesen. Az utolsó részt egy kicsit halkabban mondta de én így is meghallottam.

- Ezzel mit akarsz mondani? - kérdeztem.

- Majd idővel megtudod! - felelte.

- Utálom amikor ilyen titokzatos vagy! - morcoskodtam - Mire ő csak nyomot egy puszit a homlokomra.

- Nem véletlenül küldelek téged kicsim ,de most csomagolj mert holnap már menned kell. - mondta.

- Ilyen hamar? - kérdeztem, általában egy hét után szoktam menni a "bevetésekre".

- Igen mivel már alig bírom elviselni annak a fiúnak a boldogtalanságát...

- Oké! Sziasztok!! - köszöntem és jó utat kívántak.

Összecsomagoltam. Persze szinte csak fehér ruhákat, hogy a hatás azért meglegyen.
Még elbúcsúztam Lilytől és próbáltam kiszedni valamit belőle hogy mért titkolózott Leo de semmit nem árult el. Csak Cullenekről tartott kis előadást.

És elindultam a földre...