Karácsonyi ajándék I.

Üdvözlet emberek!

Remélem már mindenki hangulatba került és fát díszít;)
Én viszont nektek is ajándékozok :D
Az első menet itt van:

Egy novella a Swan Lányok-hoz. Kifejezetten đórinak küldöm. Na meg mindenkinek aki olvassa.
Öhm egyáltalán nem karácsonyos a hangulata de majd olyan is jön :D

Boldog Karácsonyt nektek!!!!

UI: Felkerült minden novella. Tessék őket elolvasni és szavazni oldalt, a 4. novella külön van de rá is szavazni ;)

HA NINCS MÁS ÚT



Félve néztem bele a tükörbe. Nem akartam látni magam. Azt hogy mivé lettem, hogy milyen egy senki vagyok. Nem értem többet egy üres sörös üvegnél. Még is egy láthatatlan erő arra késztetett, hogy kinyissam a szemem. Hiszen viseljem tetteim következményét nem?
Az egykor gyönyörű hajam helyett egy kifakult valami volt. Hasam kinn, fenekem kinn, tehát az a vékonyka anyag darab, amit ruhának nevezünk, semmit sem takar. De hát ez lenne a lényeg. Az, hogy egy 15 centis tűsarkúba szinte meztelenül kiállj az út szélére. Vesd le a ruhád mellett minden erkölcsödet és szemérmességedet, hiszen valaki keményen szereti. Úgy hogyha én irányítok.
A tükör már nem volt előttem. A romos lépcsőházba szaladtam lefelé. Vajon ha Alice itt lenne, most büszke lenne rám hogy mindezt magas sarkúban vittem véghez? Ez miatt lehet, büszke lenne… De más miatt biztosan nem.
- Marie – szólalt meg mögöttem Samantha. Itt nem Bella voltam. Becses nevem Marie volt a jó kislány…
- Szia! - köszöntem neki és valami mosoly félével próbálkoztam, de nem jött össze. barátnőm rögtön észrevette.
- Hé! Majd kijutsz innen te is. - bíztatott. Sam egy fiatal lány volt. Indiából költözött vissza Amerikába, főiskola reményébe. De az első szemeszter végén megbukott, a pénze elfogyott és senkije sem volt. És ha nincs, más út marad ez. De aztán a pénze egész szépen gyarapodott és ez a mai nap az utolsó napja. Utána irány vissza India. Rettentően irigylem őt.
- Akkor ennyi? - kérdeztem. Nem néztem rá, felesleges volt. Csak egymás után szeltem a lépcsőfokokat.
- Igen. Már alig várom, hogy kiszabaduljak innen. - ujjongott. Én is várnám, de minek várjak egy olyat, ami úgy sem fog eljönni. Pontosítok… aki úgyse fog eljönni… - Hé, ne legyél már ilyen savanyú cicám!
- Még, hogy ne legyek savanyú? Samantha a fenébe is! Prostik vagyunk. Talán ugrálnom kéne örömömbe, hogy szaros pár száz dollárért árulom a testemet? - keltem ki magamból. Nem akartam durva lenni. De ha csak dicsekedni tud azzal, hogy elmegy, akkor hagyjon békén.
- Nyugi van oké? - nézett rám. Samantha igazából jó lány volt. És ha jobban belegondolok nem is kérkedni akart az előbb. Nekem ezt, mint barátnőjének azonnal meg kellett volna értenie. De mi van akkor, ha nekem ő nem a barátnőm. Ugyan is az egyetlen és eredeti Alice Cullen már nincs velem.
- Sajnálom. - feleltem. Bánatomra egyáltalán nem úgy mondtam mintha azt bánnám is. Ugyan már kit akarok áltatni? Már nem az a csupa szív, tündérien szűzies Bella vagyok. Most már az érzéketlen és a legnagyobb jó indulattal sem szűznek mondható Marie vagyok.
- Igazából azért akartam beszélni veled még az esti műszak előtt, mert ma nagy fogásom lesz. - kezdett bele mondandójába úgy mintha az előbbi megjegyzésem nem is hangzott volna el.
- És ez miért fontos nekem? - már az ajtó előtt voltunk. Kinn csak a kihalt utca tárult elénk és egy halványan pislákoló utcai lámpa, ami alatt ezernyi molylepke cikázott a fény reményébe. Bár csak én is ilyen könnyen hozzá tudnék jutni egy kis fényhez. A remény egyetlen aprócska szikrájához.
- Ez egy ötezres menet. - az „ötezres” szónál döbbentem fordultam barátnőm felé.
- Ne nézz így rám. Szerinted én nem vagyok megdöbbenve? Egyébként ennyi pénzért még azt is elviselném, ha meg ver vagy drogot töm belém. - rántotta meg a vállát. Igen, ennyi pénzért én is elviseltem volna mindent. De még mindig nem tudom, mit akar ezzel. - A lényeg az, hogy ebből kétezret levesz Dave és nekem már csak ezer kell, hogy boldog életem lehessen. Arra gondoltam a többit neked adom, hogy te is elmehess innen. - A döbbenettől megszólalni se tudtam, de alkalmam sem volt rá.
- Hé! - kiabált oda nekünk valaki, Dave volt azt. Ez annyit tesz, hogy ideje munkába állni. És nem volt mit tenni, ha menni kell, hát menni kell.
New York egy igen elhagyatott részén tanyáztunk. Hogy hogyan kerültem Forksból ide az egy hosszú történet. Egyébként pedig Dave nem volt olyan kőszívű és brutális, mint az gondolná az ember róla. Na, nem is volt egy báty, de legalább meghallgatta nyavalygásainkat és bajainkat. A kihalt utcán nem sok autó járt erre csak úgy. Mindenki tudja, hogy mi is folyik itt, tehát csak is célirányos férfiak járnak erre felé. Az út másik felén egy méregdrága sport kocsi állt meg. Pontosan ott ahol Samantha állt. Ez tipikus az a fajta ember lehet, aki most egy „üzleti útra megyek, drágámmal” otthon hagyta mit sem sejtő feleségét és két szép gyermekét. Mire felébredtem elmélkedésemből az autó már elhúzott. Valakinek sikerül, valakinek nem.
Nagyot sóhajtva ültem le a járdaszegélyre. A csípős szél belekapott hajamba. De én nem éreztem semmit. A hideget könnyű megszokni a magányt azonban nem. Vajon mit csinálhat most Ő? Életem szerelme boldog? Vagy ő is pontosan olyan egyedül van, mint én?
- Szia, angyalom. - szólított meg egy bársonyos hang. Hirtelen kaptam fel a fejem. Viszont csalódottságomban nem Ő volt az. De a hangja pontosan olyan bársonyos, mint a… hogy az a… ez egy vámpír. Zöld szemekkel. Nomád, egészen biztos, ilyen árnyalatot a vörös írisz és a kék kontaklencse keveréke hoz össze.
- Na, ne kéresd magad szépségem. - rántott fel egy márvány keménységű kéz és belökött a kocsiba.
- Megyek én magamtól is. - morogtam az orrom alá.
- Valóban? - nevetett fel majd olyan gyorsan startolt ki kocsijával, hogy az már közelebb volt a fénysebességhez, mint a km/h-hoz. Talán egy tízpercet mehettünk mikor leparkolt az út szélén.
- Ne félj szívi! Nem fog fájni. - tette rá mellemre mancsát. Én pedig hirtelen nem tudtam tárgyilagos és közömbös lenni. Nem akartam, nem akartam, és nem akartam. Ez az egész feltépte a régi sebeket, azt, hogy régen egy vámpír volt a kedvesem és hogy neki kéne most így érintenie nem pedig egy idegennek.
- Annyira kívánatos vagy. - markolt bele mellembe úgy hogy felüvöltöttem a fájdalomtól.
- Sikíts csak édesem. A fájdalmadtól csak még jobban beindulok. - majd egyetlen egy rántással letépte rólam a falatnyi ruháimat. Mikor cseppet sem érintetlen testem felsejlett előtte kéjesen nyalta végig a szája szélét.
- Hagyj békén. - próbáltam eltolni magamtól, de nem sikerült. Hogyan is sikerült volna?
- Most legszívesebben felfalnálak. - morgott bele nyakamba. Majd semmi finomkodás után belém hatolt. Az iszonyú erős fájdalomtól felsikoltottam.
- Ez az Bébi. hallasd a hangod! - tépett bele hajamba, hogy hátra húzhassa fejemet. Komolyan azt hittem, hogy ott abba pillanatba fog megharapni. De nem tette. Én pedig keserű könnyeimmel arcomon bírtam a kínzást. Kemény farka eszméletlenül feszített alul. Mintha szétszakadnék. Ez semmi volt, ahhoz képest mikor egy negyvenes éveiben járó híres politikus elvette a szüzességemet. Sikításomtól zengett a mellettünk elterülő erdő, de kuncsaftomat nem érdekelte. Egyre csak mozgott bennem férfiasságával.
Már nem éreztem semmit. A jótékony zsibbadtság rám szállt és én ennek most nagyon örültem. Hirtelen eltűnt belőlem én pedig lihegve próbáltam magamhoz térni. Na, nem az élvezettől lihegtem még csak nem is a fáradtságtól, hanem a félelemtől.
- Öltözz fel! - dobott hozzám egy inget majd a gázra taposott és már száguldott is vissza. Mivel nem akartam meztelenül ülni kénytelen voltam felvenni a ruhát, amit adott. Az út most se tartott sokáig. Mikor pedig lefékezett az útszélén nagyon is határozott arccal próbáltam a szemébe nézni.
- 1500. - jelentettem ki.
- Mi van? – hitetlenkedett. – Na, ne nevettess szivi!
- Ez komoly. - mondtam. Ha megadja, végre elhúzhatok innen véglegesen és még Sam pénze sem kell.
- Tudod mit? Itt pénzed ribanc. - vágta hozzám - Végül is csak egy mocskos kis kurva vagy. Egy elég drága kurva… - majd azzal a lendülettel kilökött az ajtón és elhajtott.
De a legborzasztóbb nem az, hogy kis híján megerőszakoltak. Hogy megint megszégyenítettek. Nem, ez semmi. A legrosszabb az, hogy igazat mondott. Nem vagyok se több se kevesebb egy prostinál. A világ összes férfiját gyűlöltem abban a pillanatba. De legfőképp Őt! Gyűlöllek Edward Cullen! Gyűlöllek.