57.fejezet--Csoda

Itt a friss pár napos csúszással :P Ez most egy kis nyugis átvezető fejezet az utolsó nagy durranás előtt:D Komikat emberek ugyan is 3 (!) ismétlem 3 feji van hátra plusz a prológus.:P Dóri ezt neked küldöm az elkövetkező 5 nap miatt :D
Jó olvasást!!! +.+



Elmémet betöltötte az az eszméletlenül gyönyörű zöld szín, ami kisfiamhoz tartozott. Tudtam, hogy Edwardnak is ilyen színű szeme volt ember korában és ezért ez csak még különlegessé tette. Sóvárogva vártam azt a pillanatot mikor kezemben tarthatom az én kis csodámat. De tudtam, hogy muszáj aludnom. Ez most szinte majdnem mindennél fontosabb volt. Majdnem, mivel a család még is fontosabb. Edward és Teo. Viszont az alvással együtt a sebeim is begyógyultak. Nem voltam vámpír, aki sérthetetlen.

A szülés alatt több bordámnak is annyi lett és borzalmas látványt nyújthattam. Az alvás jó dolog. Kipihent leszel és időt ad gondolkodni. És nekem most hatalmas szükségem volt a gondolkodásra. Egy röpke percig átfutott az agyamon az a kérdés miszerint jó anya leszek-e. De hamar elvettetem ezt a gondolatot és próbáltam a legnagyobb önbizalmamat elővenni továbbá reménykedtem, hogy ha Edward és én együtt vagyunk, akkor minden problémával és kamaszkori lázadással megbirkózunk. Aztán féltem is. Már nem a szüléstől, hanem az ismeretlentől. Egy részt magától az anyaság érzésétől hogy már nem csak saját magadért vagy felelős és nem magadnak kell példát mutatnod, hanem a saját vérednek is.

Másrészt féltem Theodor valójától is. Vajon hányadrész angyal és hányadrész vámpír? Mennyire én és mennyire szerelmem? Vajon nem ütköznek e majd benne az ellentétes természetek? Rettegtem ez miatt. De szinte teljesen biztos voltam, hogy ez csupán rajtunk múlik. Hiszen nem az számít, ki vagy hanem hogy mit csinálsz. Számoltam a perceket felébredésemig. De az idő csigalassúsággal telt. Kezdtem érzékelni a külvilágot, hangokat halottam. Ezek szerint hamarosan felébredek. Egy hűvös érintést éreztem jobb kezemnél és mintha testem csak erre várt volna, életre kelt. Szemeim úgy pattantak ki mintha nem egy szülésből, hanem csak egy szokásos alvásból ébrednének. Frissnek éreztem magam és erősnek. De ez még mindig én voltam, belülről semmi sem változott. Esetleg csak annyi hogy könnyebb lettem egy gyerekkel.

- Szerelmem! - halottam egy gyöngéd suttogást mellőlem. Edward szemei csillogtak a földöntúli boldogságtól. Soha se láttam még ilyennek. Ennyire boldognak és… és…

- Hiányoztál. - mosolyodtam el szélesen mire férjem nem tétlenkedett tovább és mintha ezer éve nem érintkeztek volna ajkaink úgy csókolt. Finoman és teljes nyugodtsággal tevékenykedtek ám egy szívszaggatóan édes sírás félbeszakított minket. Theodor.

Edward már nem tapadt az ajkaimra. Mikor körbe néztem a kiságynál volt a szoba végében. Óvatosan emelte ki fiúnkat helyéről, aki mint egy varázsütésre azonnal megnyugodott apukája karjaiban. Elképesztően megható volt őket így együtt látni. A két legtökéletesebb dolog a világon, és mindkettő az enyém. Erre muszáj volt elvigyorodnom. Ebben a pillanatban gyönyörűségem, felém fordult és a legaranyosabb mosolyával ajándékozott meg. Hát lehetne valami ennél is tökéletesebb?

Edward hozzám sétált, majd mikor ideért leült az ágyra, mellém és kisfiamat kezembe adta. Kissé még nehézkesen ültem feljebb az ágyba, de senki ne várja el tőlem egy szülés után, hogy ugráljak. Fiam bőre elképesztően puha volt és az illata! A legeszméibb illat a földön. csak úgy olvadoztam ettől a kis csöppségtől, aki már nem is volt olyan csöppség. Nem nézett ki egy átlagos pár napos babának. Vajon mennyit aludtam?

- Meddig voltam eszméletlen? - kérdeztem rá szerelmemtől, aki még mindig azzal az elvarázsolt mosolyával válaszolt.

- Csak másfél napot aludtál. - az lehetetlen mivel babám több hetesnek is kinézett. Látva értetlenségemet tovább folytatta.

- Nem átlagos kisbaba Bella. - ezzel eddig is tisztába voltam, de valahogy nem akartam vele tisztában lenni.

- Gyönyörű szép. - simogattam meg kis hajacskáját picikémnek, ami majdnem olyan volt, mint apjáé talán egy picit világosabb annál, na de a szeme. Elképesztő.

- Igen az. Pont, mint az anyukája. - suttogta fülem mögötti kis gödröcskébe. Hihetetlen hogy ez a pasi, még mindig képes zavarba hozni. Vagy még mindig akadtak a testembe a terhesség után kószáló hormonok?

Szememmel megint visszatértem Teóhoz, aki elmélyülten rágcsálta az egyik gombomat. Eszméletlenül édes volt. Szinte kényszerűen simogattam arcocskáját. Még mindig alig hittem el hogy ő létezik. De hirtelen csöpp kis szája lefelé konyult és sírni kezdett. Attól, amit az arcán láttam teljesen lefagytam és nem is volt időm gondolkozni min is törhetett el a mécses, de szerencsére már Edward nyújtotta is neki cumis üveget.

Hogy mi volt az, amin annyira meglepődtem? Kisfiam szeméből ezüst könnyek hullottak. Az első dolog, amibe hasonlít rám. Azonnal ajkai közé fogta az üveget és mohon szívni kezdte majdhogynem biztos voltam benne, hogy mit is iszik, de muszáj volt megkérdeznem.

- Ez vér ugye? - vontam össze szemöldökömet.

- Igen. – bólintott - Nem igazán kell sokat innia. Napi egy ilyen adag. - magyarázta.

- Mennyire olyan, mint te és mennyire olyan, mint én? - tapintottam rá a lényegre. Erre tényleg kíváncsi voltam.

- Öhm… igazából nem tudjuk teljesen. – felelte - Vagyis hát vért iszik. Ezüst könnyei vannak. A bőre bár nem olyan áthatolhatatlan, mint a miénk, de közel van hozzá. És az átlagnál is erősebb. - alig fejezte be a mondatot máris Alice rontott be az ajtón utána a többiekkel. Csodálkoztam is hogy eddig miért nem jöttek be, de nyílván egyedül akartak hagyni minket. Vagy csak Jazz lenyugtatózta drága húgomat.

- Hogy érzed magad Bella? - kérdezte Carlisle miután családom jól megölelgetett. Bíztam benne, hogy fentről másik családom is figyel, és együtt örül velem.

- Egész jól bár egy kicsit még fáradt vagyok. - és mint szavaim bizonyításaként egy hatalmasat ásítottam.

- Ez valószínűleg még így is lesz néhány napig. - válaszolta. Pompás! De azért már igazán untam az ágyban fekvést.

Carlisle arra hivatkozva, hogy szeretne megvizsgálni kitessékelt a szobából mindenkit kivéve szerelmemet. Ő úgy se láthatna semmi olyat, amit eddig még nem látott. Theodort átadtam férjemnek, aki úgy tartotta őt mintha mindig is ezt csinálta volna. Próbáltam nem fogadott apukám vizsgálatára koncentrálni. Inkább kis családomra szenteltem figyelmemet. Azért örültem, hogy nagyobb komplikáció mentesen megúsztuk a dolgokat. Reménykedtem, hogy az életünkben több akadály már nem kerül. Hiszen mi jöhetne még? A pokolnak annyi. nem hiszem, hogy lenne merszük megint megtámadni minket a múltkori után. Különben sem lenne semmi esélyük.

- Pár nap és teljesen rendbe jössz majd Bella. - mosolygott rám bíztatóan saját vámpírdoktorom. Erre önkéntelenül is elmosolyodtam. Pár nap és én leszek a világon a legboldogabb lény. Már nem mintha most nem lennék az. Carlisle kiment a szobából, de csak miután a lelkemre kötötte, hogy pihenek. Boldogan egyeztem bele kérésébe. Nekem is érdekem volt, hogy mielőbb a régi legyek.

- Aludj szerelmem! - nyomott csókot homlokomra Edward. Sajnálatos módon igaza volt. Pedig szerettem volna még egy kicsit gyönyörködni bennük. Egy utolsó puszit nyomtam gyermekem arcocskájára majd lehunytam szemeimet és hagytam, hogy elragadjon az álmok jótékony hatása.

A jótékony hatás azonban elmaradt nevezzük inkább rémületnek és félelemnek. Megint ugyan az az álom volt, mint a nászutunk alkalmával. Egyik pillanatban még boldogan játszunk a hóban kisfiammal másik pillanatban már ég az erdő és kétségbe esetten keresem Teót. Saját zihálásomra ébredtem reggel, na meg egyetlen férjem nyugattó szavára. Olyan mázsás súly szakadt le vállamról mikro felébredtem, hogy az hihetetlen.

- Jól vagy? - aggodalmaskodott szerelmem. A kérdésére a válasz az, hogy fikailag majd kicsattantam úgy éreztem soha nem voltam jobban. Viszont lelkileg nem volt valami jó hatással rám ez az álom.

- Ühüm. - motyogtam majd csókért nyújtottam ajkaimat, amit azonnal meg is kaptam. –Hol van Teó?

- Lent a többiekkel. - nyugodott meg. Remélem nem Emmett kezei között van. Még ördögöt nevel a fiamból. Hm… Ez ironikusan hangzik. Nagy nehezen és még egy kicsit Edward segítségével kikászálódtam az ágyból. A fürdő felé indultam. Létszükségletnek éreztem egy frissítő zuhanyt most, azonban egy percre sem szerettem volna elszakadni kedvesemtől.

- Segítesz? - néztem rá csábosan miközben már a kilincsen volt a kezem. Férjemnek sem kellett kétszer mondani egy ilyen ajánlatot.

Mire egyet pislogtam már a karjaiban voltam a zuhany alatt. Hálóingemet egy szempillantás alatt tüntette el rólam. Én pedig ott álltam előtte meztelenül teljes valómban. Tekintete felperzselt, olyan áhítattal nézett rám. A ruhákat én is se perc alatt leszedtem róla. Most már egyenlő ellenfelek voltunk. Szerelem megnyitotta a zuhanyt és abban a pillanatban a kellemesen meleg vízsugár lágyan öntözte testemet. Edward nyomott a kezébe egy kis málna illatú tusfürdőt majd elképesztően lágyan tisztogatni kezdet bőrömet. Karjai mindenfelé kalandoztak testemen. A lágyság mellett hihetetlen izgató volt főleg mikor melleimnél leragadtak kezei. A legérzékenyebb pontomat azonban gondosan kihagyta.

A szexnek még nem volt itt az ideje ezt ő is nagyon jól tudta. Testem még nem állt rá készen és talán a lelkem sem. De attól hogy én nem, ő megkaphatta volna a mennyország kulcsát. Kezeim lejjebb vándoroltak testén felborzolva ezzel a kedélyeket. Ujjaim először lehelet finoman érintetek kincsét majd utána kezdtek elképesztő ritmust diktálni. Nem kellett sok hozzá és a csúcsra jutott. Elégedett nyögéseit pedig nyakamba próbálta elnyomni. Jutalomként apró, de annál édesebb puszikkal borította be testemet.

- Köszönöm. – suttogta csillogó szemekkel. Mondtam volna neki, hogy semmiség és hogy bármikor teljesítek neki bármit, mert az övé vagyok testestül lelkestül, de ajkaim nagyon elfoglaltak lettek.

A közel egyórás zuhany után hiper sebbeséggel – már amennyire állapotom engedte –öltöztünk fel. Theodor nagyon hiányzott már. És egy kicsi félsz is volt bennem mi is fogad majd mikor megint megpillantom. Vajon mennyit nőtt már? Ráadásul még mindig ott voltak a szokásos kérdések az Edward és én arányommal kapcsolatban. A lépcsőn még magamat is meglepő gyorsasággal mentem le és azzal, lendülettel felkaptam fiamat a földről. Éppen Emmel játszottak.

Iszonyúan aranyos volt, ahogy kivillantotta tökéletes (!) fogsorát és úgy vigyorgott rám. Pár centit megint nőtt. De ő még mindig az én kicsikém volt. Karjaimba véve leültem vele a kanapéra és úgy csodáltam tovább őt. Órákig is el tudtam volna nézni rózsaszín arcocskáját. Mocorogni kezdett kezemben, megérzésem szerint Emmett bácsikájához szeretet volna vissza menni, amit én teljesítettem is. Csak nehogy rossz hatással legyen rá.

- Hé, húgi! Ne nézz így rám! – nevetett a nagy mackó – Nem tehetek róla hogy a kis srác már most imád engem. - vigyorgott büszkén. Igen ezzel alapjába véve semmi gond nem lenne, ha csak..

- Ajánlom Emmett hogy ne nevelj egy perverz alakot a fiamból. - fenyegettem komolyan, de mosolygásom tompította ezt.

- Ilyennek ismersz engem Bella? - röhögött. Nagyon is ilyennek ismertem meg. Még mindig mosolyogva férjemre pillantottam, aki nagyon jól szórakozott valamin már éppen rákérdeztem volna, de mikor gyermekemre tévedt tekintettem ijedten sikkantottam fel...