Epilógus

Itt van a vége :'( Pár perc múlva jön még egy bejegyzés :) Azt is olvassátok el. Ott további dolgokat, információkat írok majd le. De most...*sóhajt* ebben a történetben utoljára...
Jó olvasást!!! +.+




/Teodor szemszög/



-… és ettől kezdve nem láttuk őket és remélem nem is fogjuk. - fejezte be anyu a mesét, amit reggel kezdtek el apával. Ajha egy egész napunk rá ment, hogy ezt elmeséljék nekem. Nem hiszem el, hogy ebből alig emlékszem valamire.

- Hogyan lehet, hogy még mindig együtt vagyunk? - kérdeztem hitetlenkedve. - Anya te egy hős vagy. - mentem oda hozzá és öleltem meg törékeny testét. Az én anyukám a világon a legjobb.

- Azért fiam, mert soha nem adjuk fel. - szállt be apa is a beszélgetésbe. Nagyon keveset mesélt most ő, anyára hagyta a megismerkedésük és születésem történetét.

- Én sem fogom. Erről biztosíthatlak benneteket. - váltam nagyon komollyá. Teszek róla, hogy továbbra is büszkék legyenek rám a szüleim.

- Ez a beszéd. - vigyorodott el apu majd összepacsiztunk. Imádtam az apámat. Már kiskorom óta olyan akartam lenni, mint ő, a kötelék elválaszthatatlan volt. Idestova már harminc éve.

- Megjöttek! - jelentette be apám én, pedig mint akit puskából lőttek ki úgy szaladtam le.

- Teo. - ugrott a nyakamba szerelmem. Basszus, hogy mennyire hiányzott ez a csaj! Alicenek persze pont ünnepek előtt kellett elvinnie egy, egy hetes vásárló körútra Európába.

- Evelyn segítenél? - kiáltott le nagynéném az emeletről mire életem már szaladt is fel. Alig vártam már a szent estét, ugyan is akkora terveztem a lánykérést. Em már húzta is ezzel az agyamat, mivel már elég régóta együtt voltunk. A nappaliba egyedül maradtam. Carlisle dolgozik, Esme az árváknál. Em és Jazz vadászik. Feleségeik és egyetlenem pedig ruhákat válogatnak. Uh… Mit csináljak?

- Teo. - jött egy édes, vékonyka hang a hátam mögül.

- Húgi! - kaptam fel testvéremet és leültem vele a kanapéra. - Miben segíthetek hölgyem? - koppintottam az orrára. Imádtam őt. Ráadásul egy kis csoda volt. Anyáék a születésem után nem hittek még egy gyermekáldásba, de feléve újra megtörtént.

- Segítened kell. - súgta nekem. Olyan volt mintha a fehér ház állam titkait fecsegte volna ki nekem. Muszáj volt elmosolyodnom a dolgon. – Siessünk. - ugrott fel ölemből és kezemet megragadva feltipegett a lépcsőn. Halványlila szobájába beérve rögtön gardróbjához szaladt. Majd szinte teljesen eltűnve benne egy virágos dobozt vett elő. Mikor fedelét kinyitotta eltátottam a számat. Mindig is tudtam, hogy jól tud rajzolni dehogy ennyire azt álmodni se mertem. Pedig csak hat hónapos könyörgöm, na jó, kinézetre már van hét éves is.

- Segítesz becsomagolni őket? - nézett rám azokkal a hatalmas nagy, csokoládé barna szemeivel.

- Persze. - mosolyodtam el majd leültem mellé fehér szőnyegére. Én csomagoltam ő ragasztott és a kis kártyákat írta. Ügyes kezei szorgosan dolgoztak és minden egyes lapra ezt véste rá:


Mayától!


Csodáltam ezt a kislányt. Hópelyhes pizsamájába, két oldalra felcopfozott hajjal ő volt a legédesebb a földön.

- Bejöhetünk? - kopogtattak az ajtón. Szerencsére már végeztünk a csomagolással így anya, apa szabadon átléphette a küszöböt. Ed felvette kislányát, Bella pedig mellém ült le. Evelyn is itt volt, kezét összefűzte az enyémmel és együtt néztük családunkat. Tökéletesen boldog vagyok. Ránézve szüleimre pedig remélem, hogy nekem is olyan fantasztikus életem lesz szerelmemmel, mint amilyen nekik volt a szörnyűségektől eltekintve. Mert bármi történjen – ezt bizonyítja a múlt is – mi örökké együtt maradunk.



THE END



Maya: