Homokóra - 7. fejezet

Hát sziasztok :) Itt a következő dózis jó sok mindennel :D Amúgy elgondolkoztam egy dolgon... azt hittem hogy az első pár fejezet után kérdésekkel fogtok majd bombázni. Például Hol vannak Cullenek? Hol van Alice? Vámpírrá változnak majd ők is? és satöbbi. Na mindegy :) Csak úgy eszembe jutott a dolog. Ha nem izgat titeket nem baj :P Küldöm a fejit mindenkinek aki most fog ballagni. Sok szerencsét az érettségizőknek! ;) Jah, a szereplők oldalt megint bővült egy képpel...
Jó olvasást!!! (:

SÜTEMÉNY

Lennék a könnycsepp arcodon,
Lennék egy dallam ajkadon,
Lennék én az út, hol csendben jársz.

Lennék a kéz, mely felsegít,
Lennék egy szó, mely felvidít,
Lennék én a hír, mit régen vársz.
Szekeres Adrien





Életem szerelmének napjai mostanában szinte csak a színészkedésről szóltak. Előadta, hogy a világon minden rendben van, hogy nem haldoklik az apja, és hogy nincsen a szakadék szélén a lelkiállapota. Játszott a suliban, az utcán, a tanároknak szerintem még magának is. De engem nem tudott átvágni, ahogy észrevettem nem is akart. Mostanában csak akkor volt önmaga mikor kettesben voltunk otthon. Akkor ugyanis felszínre hozta igazi érzéseit. Azt a szomorú férfit, aki belül volt. Hihetetlen az-az erő, ami benne van.

Csak pár nap telt el az ominózus estétől és még mindig semmi változás. Elisabeth-tel naponta beszélünk, de az idősebbik Edward állapota még mindig ugyan olyan – na, nem mintha a fiatalabbiké nem lenne az. A történtek után én is megtudtam a baleset pontos részleteit. Egy bomba pár tíz méterre Edward mellett, ami felrobbantott egy kisebb épületet és a szilánkjaiból nem egy, találta el a férfit. Elvileg már rég meg kellett volna halnia. Azért remélem ez nem most fog bekövetkezni hiába állnak a dolgok nagyon rosszul. A remény hal meg utoljára – szokták mondani. Visszatérve kedvesemre, azt veszem, észre mintha egy kicsivel jobban lenne. Talán, de lehet, csak azt akarom hinni és még a rendben szó egy halvány szikrája sincsen benne.

- Min gondolkoztál ennyire? - szakított ki egy rekedtes, de mégis édes hang, bambulásomból. Kettő izmos karja pedig a derekam köré kulcsolódott.

- Te vagy a gondolatolvasó mond meg te! - fordultam felé ölelésébe. Szemeibe végtelen letörtséget láttam, de ott csücsült száján az-az ellenállhatatlan csibészes mosoly, amiből tudtam, hogy nagyon mélyen, belül boldog.

- Mostanában nem vagyok formába. - hajtotta le a fejét - A képességem is felmondta a szolgálatot. – nem ijedtem meg attól, amit mondott. Máskor is volt már olyan, hogy egy időre eltűnt a gondolatolvasós tehetsége. Pontosabban egyetlen egyszer, de az egy másik történet.

- Legalább egy picit nyugtod lesz. - simítottam végig enyhén borostás arcán. Nem tudtam hogyan segíthetnék rajta. A tehetetlenségbe belepusztultam!

- Inkább zümmögjenek fejembe egyes emberek hülyeségei, mint… - így is borotvaélen táncoló hangja elcsuklott a végére. Elgyötört arcán már a másik kezem is kalandozott. Nem hagyhatom, hogy eméssze magát. Csak egy kicsit kéne elfelejtenie a dolgokat, hogy javulni kezdjen. Valahogyan át kell billentenem a másik oldalra, onnan pedig egy kis segítséggel – na, meg csodával határos hírrel, miszerint édes apukája rendbe jön – már újra a régi lenne.

Szerelmemről nem is gondolná senki milyen érzelmes ember, hogy mennyi erő lakozik a szívébe. Aki meghallgatja, a dalait talán egy picit felfedezheti ezt. De teljes mértékbe úgy érzem, hogy nekem mutatta meg önmagát. Bámulatos.

- Hogyan segíthetnék rajtad? - kérdeztem magamtól és választ sem vártam rá, mivel úgy tűnt csak magamba teszem fel a kérdést…

- Ezen nem igazán tudsz segíteni Kicsim. - ezek szerint hangosan is kimondtam. - Már az is hatalmas nagy, dolog, hogy itt vagy velem és támogatsz. - puszilta meg a homlokomat. - Köszönöm. - mosolygott. Végre! Azt hittem már soha többet nem látom őszintén elmosolyodni.

- Ezt nem kell megköszönnöd. - suttogtam érzékien vagy legalábbis az akart lenni. Ajka az enyém felé kezdett közelíteni miközben vakítóan zöld szeme fogva tartotta az enyémet és börtönébe tartotta még érintkezésünk közbe is.

Megmagyarázhatatlan volt így csókolózni. Mintha beleláttam volna a lelkébe. A bensőjébe, ami most egy picit bánatosan fénylett, de a terv már készen volt fejembe. A „hogyan segítsünk szerelmünknek túljutni a depresszión” című projekt kezdetét vette. Hiszen mi nyugtatja le az embert legjobban, mi nyugtatott le engem nem is olyan rég? Tudom, hogy egy végtelenül gyengéd szeretkezés nem old meg szinte semmit. De azokra a percekre vagy talán órákra minden kiürül az ember fejéből és most erre volt a legnagyobb szükségünk. Ráadásul több mint három napja nem történt köztünk semmi intimebb érintkezés a csóknál kívül és lássuk be hiányzott közelsége. Persze ezért egy pillanatig sem hibáztatom őt.

Kezeim végig simították mellkasát a pólóján keresztül. Próbáltam finoman rávezetni a dolgokra. Életem szexi felsőtestű értelme vette a lapot. Ajkaim végtelen táncba hívták az övéit lábaink pedig a nappali kanapéja felé vittek bennünket. Mintha tényleg táncolnánk. Hm… tánc, szex. Egy lángész vagy Bella! Azt hiszem később se fogunk unatkozni, de most a gyengédségé lesz a főszerep. Hol is tartottunk? A kanapé. Tehát az említett bútor már elérhető közelségbe került. A konyhában most nem lett volna a legmegfelelőbb. Szerelmem kezei lágyan simogatták bőrömet a trikóm alatt. Az enyémek pedig tarkóján lévő hajat túrták egyfolytában. Edward elégetett morgásai és sóhajai tudatták velem, hogy imádja, amit csinálok. Na, nem mintha nem tudtam volna már, hogy hol és hogyan érintsem meg őt szerelmeskedés közbe. Lágyan döntött le a kanapéra én, pedig mint a fagyi úgy olvadtam el izgató érintéseitől.

Egy mozdulattal bújtatott ki picike trikómból, ajkai pedig egyből csókolni kezdtek. Előbb nyakamat hintette be puszikkal majd kulcscsontomat tüntette ki figyelmével. Puha szája már a mellemet csókolgatta, vagyis azt a kicsi részt, amit nem fedett a melltartó. Aztán fogaival ügyesen kipattintotta elöl kapcsolós melltartóm kapcsát és már hajította is el kezeivel a zavaró ruhadarabot.

- Sajnálom, hogy elhanyagoltalak. - motyogta bele hasam bőrébe. Az arcán lévő borosta csiklandozta köldökömet és muszáj volt felkuncognom. – Mi az? - nézett rám mosolygós szemekkel. Igen! Pont ezt akartam elérni. Hihetetlen hogy az érzelmeink hogy függenek egymásétól. Ha ő boldog én is az leszek, ha szomorú én is az leszek.

- Egyáltalán nem hanyagoltál el. - ráztam meg fejemet vigyorogva. Olyan voltam, mint egy drogos, aki még pár napot sem bír ki kábítószere nélkül.

- Hogy nem-e? - villant fel egy szívdöglesztő mosoly az arcán.

- Nem. - vágtam rá pimaszul pedig már arra sem emlékeztem mire mondtam nemet. Teljesen elkábít ez a pasi.

- Biztos vagy te ebben? - kérdezte meg nevetve, majd ujjai támadásba lendültek testemen, megcélozva a legcsikisebb pontjaimat. Na, ne! Ezt nem hagyhatom bosszú nélkül. Ja, de először normálisan kéne levegőt vennem. Az egész ház az én kacajomtól zengett, szerintem még a szomszédban is hallották.

- Ne! Edward! - úgy sikítoztam, mint egy őrült, de tökre nem érdekelt. Végre szerelmem jól érzi magát. Kell ennél több? Ugye, hogy nem… - Hagyd abba! Kérlek! - nem tudom, hogy hogyan de sikerült átfordítanom magunkat és nem estünk le a kanapéról. Kész csoda!

Gyenge kezeimmel próbáltam lefogni izmos karját, de nem igazán akaródzott sikerülni. Látva szerencsétlenkedésemet szerelmem végre abba hagyta. Lihegésemtől volt hangos a nappali. Kimerültségemen csak mosolyogni tudott és muszáj volt megcsókolnom azt az édesen kunkorodó száját. Hirtelen bűnösnek éreztem magam, mert hagytam, hogy előbb csak ő kényeztessen. Pedig most neki van gyengédségre szüksége és nem nekem. Eldöntöttem, hogy egy felejthetetlen délutánt fogok neki adni.

Finoman húztam le róla a pólóját végig csókolva minden egyes ruhától felszabadult részt. Mellkasát külön figyelemmel kitüntetve. Szájához elérve pedig próbáltam egy olyan csókot adni neki, amibe benne van minden iránta érzett szerelmem, csodálatom, és feltétel nélküliségem. Amilyen gyengéden szabadítottam meg felsőjétől ugyan olyan gyengéden szedtem le róla farmerját is. Az alsónadrágját azonban még rajta hagytam azzal másképp szerettem volna bánni. Villámgyorsan bújtam ki a maradék ruhámból majd – már teljesen meztelenül – visszaülve rá, ajkaira hajoltam. Édes érintése elvette az eszemet, vagyis csak próbálta, de nem hagytam neki. Edward izmos karjai mindenfelé kalandoztak testemen. Mint ha egy bálványt érintene, úgy simított végig fenekemen majd újai felkúsztak hasamra, hogy onnan tovább haladva melleimet kényeztesse lepkeszárny finoman. Én se voltam rest „csak” csókolni őt. Szám bebarangolta karcos állát, nyakát majd a nemrég kényeztetett mellkasáról, csigalassúsággal haladtam egyre lejjebb.

Nyelvem izgató köröket írt le szálkás testén. Vágytól fűtött morgásai és sóhajai zene volt fülemnek. Ez majdnem ugyan olyan jól esett mintha nekem csinálná valaki. A bokszer mentén fogaimmal karcolgattam az érzékeny bőrt, amitől szerelmem láthatóan majd meg őrült. Keze elindult felém, hogy felhúzzon magához, de nem engedtem neki. Mélyen a szemébe néztem, tudatosítva hogy itt és most én fogok irányítani és ő csak dőljön hátra. Ha jól vettem észre beletörődött, mivel megadóan hátra hajtotta a fejét. Folytattam előbbi tevékenységemet és a vékony anyagon keresztül finom puszikat nyomtam kemény férfiasságára. Hangos nyögései csak tovább ösztönöztek és fogaim közé véve az alsónadrág gumírozott részét eltüntettem róla. Magam sem értem, hogy sikerült, úgy látszik, tudok még meglepetéseket okozni. Valószínű szerelmemnek ez volt az utolsó csepp a pohárba, mert figyelmen kívül hagyva a tiltakozásomat magára húzott. Elégedetten nyögtünk fel mind a ketten. Próbáltam elhúzni a pillanatot és gyengéd lenni. De valahogy nem sikerült. Ne kérje tőlem senki, hogy menjen, mikor egy ilyen félisten van alattad! Lehetetlen.

Ed megbabonázva nézte testem rezdüléseit – mint mindig ilyenkor – mikor pedig összekapcsolódott tekintetünk, többé nem is eresztettük el azt. Kivéve egy alkalmat. Hirtelen rátapasztottam ajkaimat az övéire. Úgy tépte számat, hogy az elképesztő. Azt éreztem felrobbanok az érzésektől, amiket kiváltott belőlem. Lehet a tébolyultság miatt, de eszembe jutott egy hirtelen ötlet a „hogyan okozhatnánk még nagyobb örömet kedvesünknek” listán. Felültem csípőjén majd óvatosan és egy millimétert sem távolodva kedvesemtől háromszázhatvan fokosat fordultam kedvesem büszkeségén, amitől konkrétan azonnal elment. Homályos tekintetét az enyémbe fúrta, de nem ált le a mozgással. Pár perc múlva én is követtem őt. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy a megnyugtatásra szánt tervem kiválóan működött.

- Ez eszméletlen volt szerelmem. - motyogta hajamba mikor már a mellkasán pihegtem. Nem tudtam nem elvigyorodni elégedettségétől. – Fogalmam nincs honnan tanultál ilyeneket… - motyogta inkább magának, de én meghallottam. Nem tudtam nem elpirulni mondatán, de muszáj volt vissza szólnom neki valamit.

- Ha elárulnám meg kéne, hogy öljelek. - búgtam mellkasába. Edward őszintén felkacagott, ami nagyon is cirógatta lelkemet. Már csak az a csoda kéne, amiről az előbb beszéltem…

- Hm… - mormolta cseppet sem értelmesen – Szeretlek Kicsim! - sóhajtott fel.

- Én is szeretlek. - csókoltam meg érzéki ajkait. Aztán elszakadva tőle a hálószoba felé vettem az irányt.

- Hová mész? - kérdezte ijedten. Szegény tényleg nem volt itt mostanában lélekbe! Csodálom is, hogy én nem vagyok olyan nagyon kikészülve. Edward apukája nekem is nagyon fontos volt. Valószínűleg csak a fiúk miatt próbáltam tartani magam. A fiúk… akiknek egyik fele meztelenül fekszik a kanapén a másik meg vár minket.

- Jazz, ma mutatja be az új barátnőjét. Nem emlékszel? - néztem rá kérdőn, megállva az ajtóban.

- Ja, de… - húzta el a száját. Igaz az összeveszésük utáni napon már rögtön ki is békültek, de egy kis tüske még maradt szerelmembe főleg mikor tegnap benyögte Jasper, hogy bemutatja a barátnőjét.

- Ne haragudj rá! Mindenki máshogy kezeli a helyzetet. - lehet Jasper így jobban érzi magát, vagy elterelődik a figyelme. Nem róhatjuk ezt fel neki. Csak nehogy megint valami szőke cicababa legyen. Még egyet nem bírnék ki.

- Nem haragszom. – felelte - Csak fura nekem ez egy kicsit… - megrántottam a vállamat. Jazz már csak Jazz. Villámgyorsan surrant be előttem szerelmem az ajtón. Mikor elhaladt mellettem nem tudta kihagyni, hogy ne csapjon rá finoman a fenekemre. A kéjsóvár fajtáját! Bagoly mondja verébnek, mi Bella?!

- Mikorra kell mennünk? - kérdezte, miközben már az ingét gombolgatta.

- Ötre. - vágtam rá egyből, de gondolataim már a gardróbban jártak.

- És most van háromnegyed. - gondolkozott el. - Szerinted haragudni fognak, ha késünk egy kicsit. - karolt át hátulról. Ő persze már teljesen fel volt öltözve én meg még mindig egy szál bugyiba flangáltam.

- Az előző nem volt elég? - kérdeztem vissza kajánul. Tudtam, hogy nem.

- Nem igazán. - csókolt bele nyakamba majd maga felé fordított. - Csak kicsi késés. - mutatta fel a hüvelyk és a mutatóujját.

- A-a - ráztam meg a fejem. Könyörgő kiskutya szemeinek még az isten sem tudott volna ellenállni. Én mégis megtettem.

- Még egy ilyen picike sem? - szűkítette össze az ujjai közt távolságot. Az utolsó cérnaszálba kapaszkodott.

- Olyan picike nem lenne elég semmire. - vigyorogtam rá mire mormogott valami dehogynem félét, én meg csak nevetve megcsókoltam és a szekrényből kikapva az első ruhát már öltöztem is. Meg se néztem mit veszek fel, de csak egy kávézóba megyünk és nem bálba, szóval…

***

- Srácok hadd mutassam be Cloé-t! – mutatott rá egy barna hajú lányra Jazz. Egy helyes kis cukrászda szerűségbe ültünk.

- Sziasztok! – köszönt nekünk Cloé, hát hogy is mondjam… eléggé furcsa a hanglejtése. Tipikusan az a lány volt, akiről első ránézésre megállapítod, hogy egy plázacicmic féle, aztán második benyomásra vagy kellemeset csalódsz benne vagy bebizonyosodik, hogy igazad volt.

- Hello! – mondtam neki kedvesen. Edward is elmormolt valami üdvözlés félét. Végül is lehet tök aranyos a csaj. Ne ítélj elsőre Bella!

Na, igen. Az oroszlán is aranyos addig, míg meg nem simogatod! Az első szelet oroszkrém torta után és a második kocka krémes előtt már tisztában voltam vele hogy félig tévedtem másik részben viszont nem. A csaj a maga módján kedves, sőt még viccesnek is nevezhető, de egy kicsit talán sznobnak tűnt. Olyan, én bármit megkapok, amit akarok kisugárzása volt és néhány dologgal szembeni nézetei is eléggé irritáltak.

Edward feje olyannak tűnt, mint aki citromba harapott. Prüszkölve próbáltam meg nem kiköpni az ásványvizet, amit ittam. Úgy látom neki is vannak némi kétségei Cloé-t illetően. Csak tudnám, hogy Jasper honnan szedi ezeket a lányokat. A múltkori se volt százas, meg az, az előtti se, de ilyet én még nem láttam.

- Na és Cloé te is a fő sulira jársz? – kérdeztem meg csakhogy mondjak én is valamit. Különös módon nehezen jöttek számra a kérdések.

- Oh, dehogy! - legyintett azokkal a baba kék műkörmös ujjaival. – Modellként dolgozom itt Seattle-ben. - Ki gondolta volna!?

- Ez remek! – válaszoltam és nagyot kortyoltam a vizemből. Hirtelen megszólalt szerelmem telefonja. Elnézést kérve felállt az asztaltól és a cukrászda egyik kis terasz féleségére lépett ki. Arcán a gondterheltség játszott. Sejtettem, hogy Elisabeth az, de mikor pár perc múlva mosolyogva (!) visszatért butaságnak gondoltam előbbi gondolataimat.

- Anyu volt az. – mondta. Mi a franc? Akkor talán… Nem akartam előre ilyen bizakodó lenni.

- És? – kérdezte izgatottan Jazz.

- Apa felébredt és az orvosok szerint javul az állapota. - felelte úgy, mint aki maga sem hiszi el.

- Mikor indulunk? - kérdezett rá Jasper. A jó hírtől felspannolva szórakozottan tekintettem Cloé felé. Úgy kapkodta a fejét ide-oda mintha semmit sem értene. Pár másodperc kellett mire felfogtam, hogy valószínűleg tényleg így van. Na, ennyit a nagy szerelemről.

- Jó. – sóhajtotta szerelmem. - De Bella is jön! – nézett rám.

- Holnap este dolgozom. - mondtam. - Valakinek itthon is tartania kell a frontot. - simítottam végig Edward combján. Féltően nézett a szemembe. Tudtam mit érez. Tartott Caleb esetleges váratlan újra látogatásától. Tulajdonképpen én is rettegtem tőle, de csak kihúzom valahogy. Láttam, hogy életem vitatkozni szeretne érveimmel, de egy csókkal még időben elhallgattattam.

- Minden rendben lesz. - suttogtam szájába. Beletörődően szusszantott egyet. Muszáj volt megint rányomnom ajkaimat az övéire. Majd’ meghaltam a csókjaitól!

- Felhívom a repteret. – állt fel a székből Jasper. Cloé meg éppen a mosdóba ment, ha jól láttam.

- Siessetek haza! - Leheltem ajkaira szerelmemnek. Érintésébe ott volt az ígéret pecsétje is. Atyaisten! Mi lesz velem nélküle?