Homokóra - 5.fejezet

Itt a friss :D Bocsesz a késésért, de ebbe a töribe igényesebb munkát szeretnék hozni, na meg hosszabb fejiket így hát idő kellett megírni (amiből nem volt sok) de most itt van :D és remélem tetszik :)Küldeném, ami egyetlen Kristen Stewartunknak ;) Boldog 21-et neki /így utólag is/(:(=
Jó olvasást!!! :D

DERÜLT ÉGBŐL VILLÁMCSAPÁS

A világot úgyse tudod megváltoztatni, hogy jobban megfeleljen az igényeidnek! (...) Neked kell egy kis belátással lenned... Egy kicsit kevesebbet várnod az emberektől... és elfogadnod, hogy ami lehetetlen, az lehetetlen!
Rakovszky Zsuzsa





- Áuu. - nyavalygott már megint. Nem igaz, hogy nem tud egy helyben maradni legalább két percre.

- Maradj nyugton! – szóltam rá. Edward csak somolygott az orra alatt, szemben velünk. Nathan meg továbbra is nyöszörgött. Komolyan olyan, mint egy óvodás.

- Ti akartátok, hogy idejöjjek, viseljétek a következményét. – mormogta. Hát igen. Nem győztem eléggé megköszönni a megmentését és úgy éreztem nem is elég egy sima, köszi ezért a minimum az, hogy ellátom, szemöldökén lévő vágást a saját házunkba.

- Szögezzük le, hogy csak Bella akarta. - morogta szerelmem. Hm… tudom milyen mormogás ez. A „féltékeny vagyok egy olyan pasira, akiről tudom, hogy nem tetszik a szerelmemnek, de már csak azért se szimpatikus.”

- Hé! - méltatlankodott megint. De már kész voltunk.

- Ennyi. Nem is volt olyan vészes. Nem tudom mi a bajod. - mondtam neki majd felálltam a kanapéról és szerelmemhez mentem egy csókért. Annyira imádom azt a féltékeny fejét. Azonban a gyors csókocskából egy szenvedélyes smárolás lett, mire alkalmi vendégünk megköszörülte a torkát.

- Bocsi, hogy közbe szólok, de merre találhatóm a mosdót? - kérdezett rá. Szerelmem csúnya nézése után - na meg mikor megmondtam merre is található az említett helyiség

– Nath kislisszolt, én meg Ed felé fordultam. Kérdő tekintetem láttán
magyarázkodásba kezdett.

- Ne nézz így rám! - felelte, de nem tudta elrejteni teljesen vigyorát. Köztünk a féltékenység, mint dolog szinte minden naposnak számított. De ha nem is, akkor hetente legalább háromszor szerette volna valamelyik hímnek a nyakát kitekerni. Ez rettentően hízelgő számomra. Ugyan kinek ne lenne az? Hiszen így csak még jobban tudom, hogy szeret, és hogy mennyire is ragaszkodik hozzám. Na de engem sem kellett félteni.

- Szeretem mikor féltékeny vagy. - csókolgattam a nyakát, amit olyan finom bőr borított, hogy bárki megirigyelhetné. És ezt, csak is én puszilgathatom és harapdálhatom. Ajaj, a harapásról eszembe jutott Caleb. Hogy a retkes vérivó fajtáját vinné el!

- Nem is vagyok az! – válaszolta durcásan és olyan volt, mint egy rosszcsont óvódás.

- De. – vágtam vissza.

- De nem. – felelte ő is.

A végtelenségig folytathattuk volna vitánkat, főleg hogy ismertem szerelmem és nem utolsó sorban a saját természetemet, amik abból álltak, hogy hihetetlenül és majdhogynem bosszantóan makacsak voltak. De álltalába én nyerem az ilyen vitákat. Hiába de a – szerelmem szerint – csábítóan gyönyörű csokoládébarna szemeim, igen is nagy meggyőző képességgel rendelkeznek.

- Na, jó. – kezdett bele – Több oka is van, hogy miért vagyok vele olyan amilyen. Azon kívül pedig hálásnak kellene lennem, azért amit tett és hálás is vagyok csak…

- Csak? – kérdeztem vissza arcát simogatva egy kis bátorítás képen.

- Ahogy rád néz. – mondta hevesen. - Mintha kincset talált volna, de azt én találtam nem ő. Te az én kincsem vagy. - szorított magához és arcát mellkasomba fúrta. Más lány lehet, megsértődne, vagy ki kérné magának ezt a birtokló és tulajdon hangnemet. De én nem. Tudom, hogy mennyire kétségbeesetten szeretjük egymást. Én akkor sértődtem volna meg, ha nem így cselekszik.

- Edward. - toltam fel gyengéden fejét, hogy a szemébe tudjak nézni. – Pontosan tudod, hogy az se érdekelne, ha szerelmes lenne belém…

- Még az sem kizárt… - motyogta alig érthetően.

- …én akkor is téged szeretlek, és mindig te leszel nekem az egyetlen, igazi. - fejeztem be megkezdett mondatomat vigyorogva.

- Oh, hát hogyne tudnám? - villantott felém egy csibészes vigyort. - De a gondolatait furcsa módón nagyon is tisztán halottam és tele van a feje hitetlenkedéssel és csodálattal meg talán egy kis kíváncsisággal is. Amúgy meg talán még bírnám is, ha nem mászna rád.

- Eddig még nem is mászott rám. - nevettem. Hihetetlen ez a pasi.

- Nem is ajánlom neki. - fenyegetőzött. Tudtam, hogy ha arra kerülne a so,r simán neki menne Nathnek. Hm… kis tigrisem.

- Az utolsó mondatod tükrébe, kérlek, egy picit próbáljatok kijönni egymással. - csókolgattam a nyakát puhítás képen.

- Miért olyan fontos neked, hogy jóban legyünk? Hiszen alig ismered. - kérdezte komolyan. Ez a dolog engem is elgondolkoztatott. Tényleg, tulajdonképpen én miért is kedvelem ennyire Nath-et? Talán azért mert vissza mert szólni a sziklaszilárd történelem tanárnak? Vagy, mert megmentett egy őrült karmai közül? Nem. Kétség kívül valami láthatatlan dolog miatt.

- Ne válaszolj, halottam az előbbi kis gondolatmenetedet…- nyomott csókot homlokomra.

- Ha nagyon nem szeretnél vele barátkozni, akkor nem kell. Ne haragudj, nem akarlak semmire sem kényszeríteni. - vallottam be félelmemet. Lehet, hogy túl parancsoló voltam?

- Semmi baj kicsim. Megteszem, ami tőlem telik. - bólintott majd abban a pillanatban a szóban forgó személy is feltűnt. Mind a ketten felé kaptuk tekintetünket, amit ő nem igazán viselt nyugodtan.

- Öhm… Nincs rajtam gatya vagy mi? - nézett szét magán zavartan.

- Bocsi. –kértem tőle elnézést. - Kérsz valami kaját vagy egy kávét esetleg? - milyen kis szorgalmas házi gazda lettem hirtelen.

- Nem köszi. Már mennem kéne. - utasította vissza a felajánlást. Zavartnak tűnt és kapkodónak, mintha megváltozott volna valami benne.

- Hívok neked egy taxit. - kelt fel Edward a kanapéról miután én kimásztam az öléből. Büszke voltam rá, hogy már is normálisabban kezd viselkedni vele.

- Nem szükséges. Kollégista vagyok. Tíz perc és haza érek. - eresztett meg egy mosolyt. Aztán mintha kergetnék egy „kösz mindent, sziasztok” beszólással már el is tűnt a bejárati ajtóba. Hát ezt meg mi lelte?

- Látod erről beszéltem! - mutatott rá a dolgokra szerelmem. A furcsaságokkal igaza volt. De ki nem, különös és furcsa az ismeretségembe. Nagyjából senki. Képesség nélküli barátaink is a maguk módján különcök.

- Hm… - ásítottam egy hatalmast. Pedig valami értelmes felelet akart lenni, de nem jött össze. A szemeim nyitva maradásán már csak a rajzfilmekből ismert szemhéj kitámasztós módszer segíthetne. De most egy zuhany is megteszi. Édesem mintha gondolatokat olvasna – hoppá, azt is csinálja – jött oda hozzám majd a hátára lendített.

- Hé! - nevettem fel. Szerettem ezeket a gondtalan, boldog pillanatainkat. Mert ilyenkor úgy tűnt minden rendben és minden szép és tökéletes. De csak a rózsaszín köd tette azzá, ami már jó pár éve előjön ilyenkor. Jobb, mint a drog.

- Imádom mikor annyira fáradt vagy, hogy teljesen rám hagyatkozol. - vigyorgott önelégült fejjel, miközben melltartóm levétele után bugyimat szedte le rólam. Persze hihetetlenül gyengéden és puhán.

- Ühüm. - nyögtem ki.

A fáradtságtól nem tudtam értelmesen beszélni, de valószínű az is rontott a helyzeten, hogy tökéletes valójában érzékeltük a másikat. Tökéletesen meztelenül. Önkéntelen nyaltam meg szám szélét. Szerelmem erre magához vont, megfogta fenekem és felemelt a földről. Ahhoz se volt energiám, hogy dereka köré fonjam lábaimat, de készségesen segített benne. Mint egy kígyó úgy tapadtam testére miközben belépett velem a zuhany alá. Egyik keze erősen tartott fenekemnél a másik kezével pedig megnyitotta a csapot. Végtelennek tűnő másodpercek múlva érték el a vízcseppek testemet. De bár ne folytak volna végig rajtam. Ugyan is a víz jéghideg volt.

- Edward! - sikoltottam. Álmosságomat mintha elfújták volna. De ez a szemét csak röhögött rajtam. – Ezt még visszakapod. - fenyegettem.

- Ugyan édesem. Legalább felébredtél. - rakott le lábaimra majd egyik karja átfogta derekamat a másik pedig gerincem mentén simított végig. Az érzéstől muszáj volt felnyögnöm. Áhá, szóval erre ment ki a játék.

- Remélem, tudod, hogy tipikus pasi vagy. - majd ezzel a lendülettel megragadtam kincsét. Egy pillanatig vágytól csillogó szemekkel nyögött fel majd akadozó nyelvel - mivel kezeim már rendesen dolgoztak rajta – próbált valami válasz félét összehozni.

- Mih… mihért mondod… ezt? – az élvezettől beszélni se tudott. Annyira ismertem már teste reakcióját, hogy hihetetlen hatékonyan tudtam eszméletlen kielégülést okozni számára.

- Téged is csak a szex érdekel. - természetesen csak ugrattam. Tisztában voltam mennyire nem csak a szex érdekli, sőt! De nem hagyhattam ki ezt. Ő azonban halálosan komolyan vette szavaimat. Elképzelni sem tudom mekkora erőfeszítésbe került az, hogy megragadja csuklómat és leállítson.

- Ez nem igaz. - fúrta bele tekintetét az enyémbe. Szemei szerelmesen csillogtak és meggyőzően.

- Valóban? – csak egy kicsit szerettem volna húzni az idegeit. Megpróbáltam megmozdítani kezemet, de ő nem engedte. Még szorosabban fonódtak újai kezemre, de még így is végtelenül gyengéden fogott.

- Ma nem szeretkezünk. - jelentette ki egy fura mosollyal. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ez jó nekem vagy sem. Lehet az utóbbi?

Ez a kijelentés után mintha mi se történt volna kezébe nyomott a tusfürdőből és finoman érintve bőrömet mosdatni kezdett. Érzékien sóhajtoztam miközben mellemet tisztogatta, de úgy tűnt őt ez nem hatja meg. Máskor fogd be a szádat Bella! – rivalltam magamra. Egyre kezdett tudatosulni bennem, hogy Edward egy főnyeremény, lottó ötös, kincses láda és ehhez hasonló dolog. Melyik férfi tenné azt meg, hogy fél percre a saját élvezetétől leállítja szerelme kezét? Valószínű, hogy nem sok.

Talán csak egy.

Az se volt semmi mikor legérzékenyebb pontomnál körözött újaival. A beharapott ajkú, kínlódó szemű arcomra csak bamba vigyorral válaszolt. Aztán miután végzett velem megfürdött gyorsan ő is. Ahogy észrevettem már teljesen lenyugodott, aztán pár pillanat alatt elzárta a vizet, karjába kapott és a puha szőnyegen állított talpra. Egy édes csókot nyomott ajkamra majd belecsavart mindkettőnket egy törölközőbe. Vajon mivel érdemeltem ki ezt a szeretet és törődést? Érek én annyit egyáltalán?

- Még többet is… - suttogta fülembe, majd puszit nyomott nyakamra és pihe-puha ajkai birtokba vették az enyémeket. Az a nedves érintés egyszerűen leírhatatlan. Jé, még az elektromos szikrák is itt vannak! Mint mindig most is. Nyelve pajkosan csusszant ajkaim közé táncba hívva az enyémet.

Meg fogom ezt szokni valaha is? Egy emberöltő tuti kevés lesz és ezer százalék hogy ráncosan, öregen és őszen is ugyan ilyen szenvedéllyel leszünk egymás iránt. Ez a szerelem?

Életem lepkeszárny finoman simogatta le rólam a cseppeket. A plüsstörülköző lágyan kényeztette bőrömet. Majd hirtelen elszakadt számtól, szerencsére csak egy mondat erejéig.

- Tedd fel a kezed. - utasított lágyan én pedig eleget tettem kérésének. Édesen kisfiús mosollyal adta fel az egyik pólóját. Tökéletesen Edward illata volt. Bugyit nem adott rám… Minek is, nem igaz?

Összekulcsolta kezeinket - miután ő is magára kapott egy bokszert - majd a hálószobába mentünk. A legnagyobb szerelemmel bújtam oda hozzá és csúszattam egyik lábamat lábai közé. A takaró alatti meghitt melegség és szerelmem közelsége visszacsalogatta az álmot szemeimbe és már nem is éreztem a vágy feszítését.

- Bella, kérdezhetek valamit? – kezdett bele bizonytalanul.

- Persze. - motyogtam mellkasába.

- Te tényleg azt gondolod rólam?- kérdezte halkan. Önkéntelenül nevettem fel, de egy cseppnyi vidámság nem volt a hangomba.

- Komolyan elhitted Edward?- támasztottam államat mellkasára. Szemei szerelmesen, de értetlenül csillogtak.

- Nem… vagyis… Tudom, hogy mennyire szeretsz – villantotta rám azt a jól ismert Edwardos vigyort. - de annyira odaadó vagy és… lehet, hogy néha sokszor szeretném… de… - zavaros motyogása érthetetlennek tűnne mindenki másnak rajtam kívül.

- Én is ugyan annyira kívánlak mindig minden percben, mint te engem. - mosolyogtam rá pirulva. Na, erre is csak én vagyok képes. Tapsot Miss. Swannak a pirulós kislánynak.

- Szeretlek. - puszilta meg homlokomat.

- Én is szeretlek. - hajtottam le kómás fejemet. Hogy mitől volt kába én se tudtam. Vagy az álmosságtól vagy a monumentális szerelemtől. Edward erős, biztonságot nyújtó karjai között fénysebességgel vesztem el az álmok tengerébe a kellemes percek pedig képzeletembe is tovább folytatódtak. Reggel viszont a tévé hangjára ébredtem. Punnyadtam nyitottam ki szemeimet, Edward nem volt mellettem így hát csigalassúsággal kimásztam az ágyból és a nappali felé vettem az irányt. Kedvesem egy kávét szürcsölve bámulta a plazmát.

- Jó reggelt! – köszöntöttem mosolyogva és mellé ülve egy csókot nyomtam ajkaira.

- Neked is. - mosolyogta majd kezembe nyomott egy kávét. Milyen figyelmes. De aztán szeme a tévére tért vissza. Már engem is nagyon érdekelt mit mutat az a doboz, ami ennyi figyelmet igényel, de amint megláttam a híreket egyből megértettem a helyzetet.

- Semmi baja nincsen. - simítottam végig arcán. Csak most vettem észre milyen feszült.

- Honnan tudod? - kérdezte csendesen. - Mi van, ha ő van az egyik koporsóba?- a hírekben több Irakban elhunyt katona temetését mutatták. Valahogy muszáj lesz megnyugtatnom őt.

- Nyugodj meg. Anyukád biztos szólt már volna. – próbáltam észérvekkel hatni rá.

- Biztosan igazad van. – motyogta - Sajnálom. - nézett rám bocsánatkérően. Ezért nem kéne mentegetőznie. Természetes hogy fél.

- Semmi baj. - öleltem át szorosan. Éreznie kell, hogy nincsen egyedül, aztán a másik szobába megszólalt Jason Mraz jól ismert száma és szerelmem felpattant.

- Egy perc. - mosolygott rám majd elsiettet telefonjáért. Tekintetem vissza tért a CNN-re. Nem sokáig nézhettem a tévét mikor meghallottam egy puffanást a hátam mögül. Azonnal oda kaptam a fejemet és szerelmemet láttam meg, ahogy véletlenül levert valamit, de nem ez taglózott le a legjobban.

Mikor a szemeibe néztem nem akartam elhinni, amit láttam. Edward csodálatos arcát most a szomorúság és a fájdalom, grimaszba torzította és már könnyek gyülekeztek szemeibe. Mint egy őrült úgy szaladtam oda hozzá. Hiszen épp az előbb beszéltünk róla, hogy lehetetlen… Tudtam mi történt, de nem akartam elhinni...