Homokóra - 4.fejezet

Itt is van az eheti adag! (= Küldeném Melindának örök komizómnak akinek remélem jól telt az utazása és n. Bellának mert olyan aranyos volt ahogy örült az ajánlásnak múltkor hogy most had örüljön megint :D A jövö hét fontos hét lesz a blog életébe aki kitalálja miért az kérhet valamit, akármit :D jah és tegnap elolvastam Jay Ashertől a 13 okom volt... c. könyvet és valami hihetetlen aki még nem olvasta az sürgősen tegye meg.(: Oldalt megint bővül a szereplők listája ;)
Jó olvasást!!! *-*

ÜVEGEK

Nem az számít, hogy egy hatalmas óceán partján gyönyörködsz a naplementében, vagy lopott perceidben egy pici tó kacsáit nézed. Csak az számít, ül-e melletted valaki.
Csitáry-Hock Tamás




- Az ott Lee? – kérdeztem. Próbáltam túl harsogni a zenét, de nem volt könnyű.

- Úgy tűnik. - felelte elgondolkozva, szerelmem. Úgy látom ő se tudott róla, hogy egyik legjobb barátunk ugyan ott dolgozik, mint mi. De ez jó volt. Már eddig is olyan a Black&White-ban dolgozni mintha egy nagy család venne körül, de most még jobban úgy tűnt. Furcsa, hogy az ember – jelen esetben én - élete akkor ér révbe mikor szinte mindenkit elveszített. – Szerinted Ryen is itt van? - kérdezte izgatottan.

Hát igen. Miután bátyám benn ragadt a könyvben, szerelmem barátok téren nagyon sokáig egyedül volt, de aztán az egyetem magával hozta Ryent és szinte azonnal jóban lettek. Tudom, hogy nem képes pótolni egy olyan igaz barátot, mint Josh és ő voltak, de talán enyhíti egy kicsit, és ha majd egyszer testvérem is megint velünk lesz, ők lehetnének a nyerő hármas.

Közben elindultunk a pulthoz kérni valami koktél szerűséget. Lehet, csodálkoztok, hogy nem valami olyan mondtam, most hogy vodka és whisky. Ennek két oka van. Az első az, hogy egyikünk sem szeret részeg lenni, de kedveljük az alkoholt, így iszunk, de mértékkel. A második pedig az, hogy a whiskynek van a világon a legborzalmasabb íze. Mikor először megkóstoltam majdnem kidobtam a taccsot, nem sok tartott vissza tőle. Na de a pultnál jártunk mikor is észrevettem még valakit.

- Ryen! - kiáltott fel szerelmem. Ami azonnal röhögésbe ment át, amikor az említett személy, meghallotta nevét kiejtette kezéből a Metaxás üveget. Úgy látom, van még mit tanulni a kis újoncunknak.

- A frászt hozod rám haver. - méltatlankodott miközben kiadott kettő – valószínűleg vodka félét – rövidet egy elég illuminált állapotú pasinak.

- Hogy - hogy itt dolgoztok ti is? - kérdeztem rá.

- Mi is? – értetlenkedett. Sose volt komplett, dehogy ennyire elfelejtett, hogy a barátnője azt a posztot tölti be, amit én is szoktam… – Ja, bocs, csak ez baromi nehéz srácok! - nyögött fel csalódottan. – Fogalmam nincs, hogyan csinálod olyan profin haver! - nézett rá Edwardra.

- Tapasztalat. – felelte - Nekem sem ment elsőre. Na meg persze én se egyedül tanultam meg.

- Na, ja. Nem akarsz beállni te is? - kérdezte miközben kiszolgált pár embert.

- Ma szabadnaposok vagyunk. - felelte. Mire Ryen lemondóan felsóhajtott. Aztán valaki kért egy Mohitót ő meg egy laza mozdulattal meg akarta pörgetni az üveget, de az megint csak a földön landolt. Kezdtem nagyon sajnálni szegényt.

- Kicsim, csak egy fél óra. - súgta fülembe szerelmem. - Nem bírom nézni, ahogy szenved. - teljes mértékben megértettem őt. Én is segítettem volna Lee-nek, de ahogy láttam és halottam nem volt szüksége rá.

- Menny csak addig beszélek Drake-kel. – nyomtam csókot ajkaira. Majd együtt bementünk a pult mögé. Életem felvette a fekete pincéreknek való kötényt - aminek fogalmam sincs mi a hivatalos neve - és bőszen magyarázni kezdett barátjának. Nem hiába volt ő a tanító. Szerelmem a legjobb koktélkészítő ember a környéken, ráadásul hibátlanul dobálgatta az üvegeket is. Soha nem fogom érteni honnan, tudja ezeket. Hátam mögött hagytam a két férfit, aztán főnököm irodája felé vettem az irányt.

Bekopogtam az ajtón, amire csinos betűkkel csak a „főnök” szó volt ráfirkantva. Valaki nagyképűségnek hinné ezt vagy, hogy az említett személy azt hiszi magáról, hogy ő a világ közepe. De ez nem volt igaz. Drake a világ legaranyosabb harmincas évei elején járó férfi, akivel valaha találkoztam. Viszont ezt is csak azt tudta így kijelenteni, aki ismerte őt. Mivel fekete bőre és kigyúrt tetkós kinézete alapján egy New York-i gengszter film főszereplőjének tűnt.

A kopogásom után nem sokkal, halottam a mély hangon kimondott „szabad” szót. Én pedig gondolkozás nélkül beléptem.

- Bella! - ragyogott fel az arca és kinézett a papírjai közül majd felállt és megölelt. Nem volt szokatlan ez az érintkezés. Hihetetlenül bírtam őt, ennek ellenére mindig a fejembe volt, hogy ő a munkaadóm.

- Főnök. - vigyorogtam rá. - Hirtelen irodakukac lettél? - kérdeztem rá vidáman és fejemmel az íróasztalon lévő papír kupac felé biccentetem.

- Ja, hogy az… - kezdte. - Felújítási papírok. Elég jól megy ez a hely Bella. Szóval kell egy kis változás. Persze majd kérem a segítségeteket is Eddel. Tényleg ő hol van? Azt hittem, hogy elválaszthatatlanok vagytok. - vigyorgott rám kajánul.

- Kezelésbe veszi Ryent. - nevettem fel. Elképzeltem, ahogyan fél óra alatt hány üveg pia végzi a padlón és természetesen nem szerelmem kezeinek köszönhetően.

- Hűha. Keményfába vágta a fejszéjét. - nevetett fel. Akkor minek vette fel őt? Nem értem.

- Hé, ne néz így rám. - mentegetőzött. - Kellett a munkaerő. Különben is, majd Ed szépen megtanítja az alkoholos üveg dobálás művészetének minden fortéjára. - Ezt olyan komolyan és olyan fapofával adta elő, hogy a végére hasamat fogtam a nevetéstől. Nem tudott nem mosolyogni rajtam. - Na, menjünk, nézzük meg szívszerelmedet és haverját. - toloncolt ki az irodából.

- Egyébként jövő héten kezdhetek? - kérdeztem meg. Már nagyon izgatott voltam miatta. Mindig is imádtam itt dolgozni. Álmaim munka helye.

- Naná. - válaszolta. – Te vagy a legjobb! - Ölelte át a vállamat. – Veletek, srácok megfogtam az isten lábát. - nevetett. – Amúgy Lee a barátnőd ugye?- kérdezte meg félve. Nem értettem reakcióját.

- Igen. - mondtam. Mire kifújta a levegőt, de kérdő pillantásom beszédre késztette.

- Csak nem akartam olyat melléd rakni, akivel esetleg nem vagy jóba. Nem kell a felesleges cicaharc. - vigyorgott. Végül is érthető, de szerencsére Lee volt a csaj és nem az egyetem egyik címeres ribanca. Beszélgetésünk közben odaértünk a fiúkhoz. Az, ami fogadott nem állt távol képzeletem szüleményétől. A padlón tócsákban állt az alkohol.

- Hányadik üveg? - mutatott rá, Drake a Ryen kezében lévő likőrös cuccra. Irtózatosan zavarban volt barátunk. Meg tudtam érteni. Az első nap leégni a főnök előtt nem lehet egy kellemes érzés.

- A kilencedik. – vágta rá szerelmem vigyorogva. - Helló főnök! - rázott kezet vele, akinek a szám hallatán csak egy lemondó sóhaj hagyta el ajkait. De a remény ott csillogott a szemébe. Aztán ránk nézett.

- De most… te és te!!! - nyomás bulizni - Mert ma nem dolgozni vagytok itt. - parancsolt ránk szigorú hangnemben. Nekünk sem kellett kétszer mondani ezt a táncoljunk témát, egyből a tömegbe indultunk. Lee pont abban a pillanatban kezdett bele a kedvenc számomba.



Oh, még nem is említettem? Annyit beszéltünk Ryenről, hogy menyasszonya ki is maradt az analizálásból. Na, akkor. Én és legjobb barátnőm vagyunk a Dj. De ne gondoljatok semmi rosszra. Nem olyan cici kivillantós playboy macás Dj-k vagyunk. Csupán imádjuk mixelni a számokat, de nekem volt egy másik oka is. Utáltam közönség előtt zenélni vagy énekelni. Pedig mások szerint jó hangom van. Szerintem csak tűrhető, de egy diszkós zenébe simán belefér. Így hát nem egy és nem is kettő olyan zeneszám van, amit én írtam vagy szereztem, és mivel itt senki se rád figyel, hanem a partnerére nem is érzem magam feszélyezve. Szóval hol is tartottam? Ja, igen… Tánc, kedvenc szám. Akkor bulizzunk!

A zene ütemére mozgattam csípőmet szerelmemnek háttal. Ő pedig kezeivel szorosan tartott és velem együtt mozgott. Néha őrjítően végig simított bizonyos testrészeimen, de egyik mozdulata se volt közönséges. Inkább nevezhetném gyengédnek, szerelmesnek és szenvedélyesnek. Pont, mint ő maga.

Imádtunk táncolni. Azt hiszem, mondhatom többes számba is, mivel jól tudtam, hogy ezek a percek azok, mikor mind a kettőnk feje kiürül és csak ő és én vagyunk. Mintha táncközben egy buborék választana el a külvilágtól, ami abban a pillanatban szétrobbanhat, hogy a zene leáll vagy mi állunk meg. Kedvesem maga elé fordított. Szeme elképesztően izgatóan csillogott. Nyugi Bella! Ne feledd egy klubban vagy és nem a hálószobába. De mikor ilyen vakítóan zöld szemei vannak… mintha azokkal akarna becsalogatni az erdőbe. Jesszus Isabella! Na, most állj le! Nem tudtam nem észrevenni szerelmem remegő ajkait, amik a visszatartott nevetéstől mozogtak. Basszus, ugye nem halotta azt, amit előbb gondoltam? Kérlek, kérlek, kérlek!

- Szerintem otthon kényelmesebb lenne. - súgta fülembe. Na, jó hol lehet elsüllyedni? A fejem vörösen villogott. De tulajdonképpen miért is vagyok zavarba? Hiszen ő életem szerelme nem? Akkor meg? A válasz egyszerű volt: én ilyen vagyok.

Nem engedtem neki, hogy még több ego szálljon abba a szexis fejébe így hát nyaka köré tekertem karjaimat és ajakaira tapadtam. Mint két pióca. Kettő összenőtt pióca. Akkor és ott – na meg elég sűrűn, máskor is – úgy éreztem soha nem akarok elválni tőle. Egy idő után már nem csak ajkai kényeztettek nyelve is beszállt a játékban én meg egyre jobban elolvadtam. Szerelmem fenekemre tette kezeit, nem is tudja mekkora támasz ez nekem és nem utolsó sorban nagyon is felvillanyoz, ahogyan finoman simogatja hátsó felemet.

Kit akarok hülyíteni? Pontosan tudja milyen hatással van rám és ennek akkor is tudatában lenne, ha nem olvasna a gondolatokban. Képtelenek voltunk elszakadni egymástól pedig már a zene is váltott, csak táncoltunk és csókolóztunk, míg nem szerelmem szakította meg a pillanatot, mondván igyunk valamit. Egyet kellett értenem vele.

- Kettő Margaritát, haver! – szólt Ryennek szerelmem. A fiú megpörgette az üveget. Ejha! Elég jól fejlődik a srác. Egy perc múlva már a koktélunkat ittuk szerelmemmel.

- Hé Ed! - Drake hangja szállt felénk. - Gyere velem egy pillanatra. - kérte. Edward pedig egy gyors csókot követően elindult, de még hallottam, ahogy barátjának egy „Vigyázz rá” –t „odasúg” majd eltűntek. Én meg nem is tudtam mit kéne csinálnom. Remélem, hamar visszatér kedvesem. Köztudott volt, hogy én nem szerettem egyedül ilyen helyekre mászkálni. Sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam, ha volt mellettem egy erős férfi igaz most itt van Ryen, de az azért mégse ugyan az mintha a szerelmed vigyázna rád. Félelmem be is igazolódott mikor az egyik igen csak ittas pasi oda jött hozzám.

- Szia, cica! - Adjatok, egy vödröt hánynom kell. Fúj! Keze közeledett derekam felé engem meg a hideg rázott. Hát ez nagyon hülye! Nem igaz hogy nem veszi észre, hogy húzzon innen.

- Édesem hát itt vagy! - jött oda mellém Ryen. Mi az, ott hagyta a pultot? A pasi eléggé döbbent fejet vágott mikor meghallotta az édesem kifejezést. Barátom pedig olyan igazi birtokló, na, tűnj a fenébe pillantással meredt rá. Egy perces néma csend után a pasas elment. Hál istennek!

- Köszönöm! - néztem rá Ryenre. Mire kaptam egy igazi csibészes vigyort.

- Ugyan semmiség. Edwarddal megvédjük egymás barátnőjét. Legalább mi fogjunk össze. - ölelt meg. Mondtam már, hogy nagyon bírom ezt a gyereket?

- Na, most nyomás vissza a pult mögé. - pirítottam rá. Azért miattam nem kéne kirúgatnia magát az első napon.

- Igen is kapitány! - vigyorgott majd visszament dolgozni én meg folytattam a semmittevést. Még csak tizenöt perce hagyott itt, de én már most kezdek bedilizni. Aztán Lee-t kezdtem figyelni. Ahogyan a terem közepén lévő magasított emelvénybe keveri a zenéket pont ott ahol én szoktam. Egész jól csinálta a dolgát. Olyan jól, hogy már kényszerűen is ringatózni kezdtem a zenére. De a nyugalmam nem tartott sokáig.

- Hello kislány! - jött egy mély hang mellőlem. Anélkül, hogy ránéznék, tudom, hogy tipikusan olyan pasi, aki el van szállva magától és az ilyenekért egy üres fejű pláza cica majd megőrül. De én nem voltam az!

- Bocs, de nem érek rá. - majd azzal a lendülettel mentem is volna tovább, de nem engedett. Keze erősen markolta meg a csuklómat. Na jó, ebből már most elegem van.

- Ne kéresd magad szivi! - mormolta. Szivi? Tudja, ám hogy kit szivizzen! Azt, akit most jól neveltségemből nem szeretnék kimondani.

- Mit nem értettél az előző válaszomon? - kérdeztem rá. Kezdtem elveszíteni a türelmemet. Én is tudok ám bunkó lenni. Nem kell ahhoz nagy tudás.

- Nálam nincs olyan hogy nem. - rántott magához. Kétségkívül az ilyeneket olvasnám bele egy kőkemény horror regénybe.

- Nálam viszont van. - vágtam vissza majd próbáltam kiszabadulni mancsai közül, de nem igazán sikerült.

- Engedd el! - ragadta meg a kezét Ryen – már amennyire a pulton áthajolva tudta. A pasi viszont nevetni kezdett. Nem igaz, hogy egy éjszaka ketten is megtalálnak. Hol van már Edward?

- Szerintem a csaj nem ezt akarja. - húzott magához közelebb. Ez kezd egyre nyomasztóbbá válni. Jöjjön már valaki.

- Te tényleg ilyen hülye vagy? - szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy ha kell Ryen ráugrik a fickóra. De nem kellett miattam verekedni.

- A vodkánkat kérnénk ember! - jött a hátam mögül egy enyhén dühös férfihang. Ryen felé néztem és egy „menny már” pillantással próbáltam tudtára adni, hogy a munkáját végezze, majd én megoldom. Azonban nagyon is hálás voltam neki. De a férfi nem igazán akart békén hagyni. tervezgetni kezdtem. Ha felemelem a térdemet – persze nagy lendülettel – pont a két lába közé fog menni. Oké Bella! Egy… Kettő… de a harmadikat nem tudtam befejezni.

- Nem látod, hogy a hölgy nem akar semmit tőled? – rángatta le rólam – meglepetésemre sikeresen – egy ismerős fiú. Csak tudnám hol láttam már!

- Vedd le rólam a kezed. – szólt vissza fogva tartóm.

- Mért, mi lesz? – vágott vissza. Nem igaz, hogy nem jut eszembe.

- Beverem a képed haver! - aztán neki rontott. Földbe gyökerezett a lábam, most fussak el vagy szedjem szét őket? Csak egy lány vagyok az istenért!

- Jól vagy Bella? - szorított magához riadtan, Edward. Na, végre! Azt hittem már sose jön.

- Én jól! De az a srác nem lesz jól. - mutattam rá megmentőmre. Mind kettő elég részeg volt már ahhoz, hogy elvetemülten hemperegjen a földön. Körülöttük már egész kis csapat „szurkoló” összegyűlt.

Egyetlen pillantásomból megértette szerelmem mit is akarok, majd egy perc múlva már a kidobó ember segítségével szétválasztották a verekedőket. Mint két felbőszült bika úgy fújtak egymásra, mikor pedig arra a pasira néztem, aki megmentet, beugrott honnan ismerem. Nathan Colmen aki szembeszállt a töri tanárral.

- Na, tűnés innen. - mondta nekik a kidobó, de Nathan-t nem engedtem, hogy kivigyék. Így hát szerelmem felültette az egyik székre.

- Ó basszus. - nyúlt fejéhez. Elég ramatyul festett. Szemöldöke és szája felszakadva, arca csupa vér.

- Sajnálom. - mondtam. Nem akartam senkinek, hogy miattam így összeverjék.

- Ugyan. - legyintett. - Az ilyen bulikban kötelességemnek érzem minden hölgyet megvédeni a részeges barmoktól.

- Azért te sem panaszkodhatsz. - mondta neki Ryen. De Nath csak elvigyorodott.

- Az adósod vagyok haver. - veregette hátba szerelmem.

- Egyébként Bella vagyok ő Ryen ő pedig Edward. - mutattam be őket.

- Nathan. - rázott kezet a fiúkkal. - De én most mennék szóval…

- Előbb össze kéne varrni a szemöldöködet. - akadékoskodtam.

- Inkább a halál, mint hogy én valaha is orvoshoz mennyek. - nevettet fel keserűen. Nem tudom mi volt ebben olyan vicces.

- Akkor gyere, hátra majd én megcsinálom. - erősködtem.

- Tényleg semmi bajom. – vetette ellen.

- Nem tudod meggyőzni haver. - szorított magához kedvesem. - Koleszos vagy? - kérdezte.

- Öhm… igen. - válaszolta értetlenül. Én se tudtam miért fontos ez.

- Akkor gyere, hazaviszünk. - felelte. - Szia Ryen! Holnap találkozunk! - köszönt el szerelmem majd az ajtó felé indultunk. Volt egy olyan érzésem, hogy ez az este még tartogat nekünk némi meglepetést.