Homokóra - 3.fejezet

Itt van az újabb rész :D Már pénteken felkerült volna de aztán valahogy mégse :P Küldeném Melindának n.Bellának és Kingának. Mivel ők komiztak az előzőhöz.(:
Jó olvasást!!! :D

ELTÖKÉLTSÉG

Még vár ránk ez a föld
Ezen kell, hogy éljünk, szebb jövőt
Még vár ránk ez a harc
Mire vársz?
Mit akarsz?
Még vár ránk ez a föld
Van egy élet rá a vég előtt,
hogy visszaadjuk még mi kölcsönben csupán a miénk.
AFC




- Bella! Hallasz engem kicsim? - Edward hangja kétségbeesetten kérlelt, hogy ébredjek fel. Szemeim azonban nem akartak engedelmeskedni. – Kérlek Bella! – éreztem, hogy puha keze végig simít arcomon, ajkai pedig szemhéjamat csókolták. Úgy tűnt minden erőm elszállt, egy müzlis tálba több élet volt abban a pillanatban, mint bennem. De fel akartam ébredni és el szerettem volna mondani a történteket életem szerelmének. Muszáj volt, hogy tudjon róla viszont ez félig ájultan nehéz lesz. – Szerelmem könyörgöm, ébredj fel! - hangja olyan meggyötörten hangzott, hogy legszívesebben kiabálva adtam volna tudtára, hogy semmi bajom és egy szenvedélyes csókba megköszönöm neki támogatását. – A fenébe is, ha megtudom ki tette ezt, a saját kezemmel…- nem engedtem, hogy befejezze ezt a gondolatmenetet. Bár imádtam, amikor így védelmezi a szeretteit, főként mikor engem. Ilyenkor olyan mintha én lennék a legdrágább kincs az életébe.

- Hé! Ne gondolj butaságokra. - nyöszörögtem és lassan már a szememet is megtaláltam, hogy használatba vegyem. Egy erős kéz kulcsolódott az enyémbe.

- Istenem Bella! Mi történt veled? - kérdezte aggódóan. Bele néztem fáradt szemeibe és szólásra nyitottam a szám, de hang nem jött ki rajta. Torkom olyan volt, mint a Szahara homokja.

Szerelmem felpattant mellőlem majd egy pohár bubis vízzel tért vissza. Hm… úgy ismer, mint a rossz pénzt. A buborékok nekem olyanok, mint a koffein vagy a cigaretta másoknak. Kiváló ébren tartó egy átbulizott éjszaka után. Most sem volt másként, a szavak – miután kiittam a poharat – csak úgy ömlöttek belőlem.

- Caleb megint eljött. – nyeltem egy nagyot majd folytattam. Hiába, de a jelenléte még mindig érződött bennem.

- Mi csinált veled?- követelte gyengéden.

- Hát inkább az a kérdés, hogy mit mondott. - motyogtam.

Nem is tudtam, igazán hogyan fogjak neki a dolognak, szerelmem érezte bizonytalanságomat. Felültetett – megjegyzem, eddig észre sem vettem, hogy a kanapén fekszem – majd mellém telepedett és kezei közé fogta arcomat.

- Mond el kincsem. –kérte lágyan miközben tekintetünk eggyé olvadt. Hihetetlen, hogy még mindig egyetlen egy pillantásával el tud kápráztatni.

- Az elején – vettem egy mély lélegzetet – csak össze-vissza hadovált aztán azt… azt mondta, hogy ne keressük tovább a könyvet, mert nem kell neki…

- De hát eddig azért járt a nyakunkra, mert minden áron vissza akart menni. - nézett rám értetlenül.

- Igen. De most azt mondta, hogy neki sokkal jobb itt és hogy… hogy… – komolyan nem ismertem magamra. Hogyan gyengülhetek el ennyire?

- Hogy?- simogatta Edward a hátamat. Érintése elképesztően nyugtatató hatást gyakorolt rám.

- Minden könyvet elégetett Edward! Mindet… Hogyan fogjuk megtalálni így Josht? Soha többet nem fog kikerülni abból az egy kiadásos egérrágta szemétből. - a mondat végére szemeimből a könny is kicsordult. Azonban nem teljesen voltak ezek a fájdalom cseppjei. Betudható a düh és a kétségbeesés eredményeképp is. Hiszen hogy jön ő ahhoz, hogy ilyet tegyen?

- Cshh… Semmi baj édesem! – húzott mellkasára. Kezei finoman simogatták hátamat.

- Mi csinálunk most? – kérdeztem rekedten. Edward nem is hinné mekkora segítség ő nekem. Mellettem volt mikor elvesztettem a szüleimet, a bátyámat. A legnagyobb rossz esetén se fordul ellenem. Nem tudnám elképzelni az életemet nélküle.

- Van egy ötletem, de most nem kell ezzel foglalkoznunk a keresést is csak szünetbe végezhetjük. - teljes mértékbe igaza van, de milyen ötletről is beszélt? Ha Edwardnak van, egy ötlete az álltalába mindig sikerrel végződik. Tényleg jobb lesz, ha most nem foglalkozunk ezzel. - Caleb nem bántott téged?

- Hát… - nyúltam fejemhez – azt hiszem leütött mikor megégettem a kezét. - válaszoltam elgondolkodva. – És Te jól vagy? – bontakoztam ki öleléséből csak, hogy tüzetesen végig nézzem. Egyetlen sérülést sem láttam rajta.

- Miért ne lennék jól? – nézett rám kérdőn. Nem is tud a meggyilkolt lányról?

- Caleb azt mondta, hogy a diszkó előtt megölt egy lányt. – motyogtam halkan. Lehetséges, hogy csak be akart ijeszteni?

- Nem hiszem, hogy hazudott. – a gondolatolvasós tehetsége már megint visszatért – Ugyan is két órát kellett várnom mire elszabadultam. Ezért is értem haza ilyen későn, de a rendőrök azt mondták, hogy „csak” elütöttek egy lányt. – rajzolt macskakörmöket a levegőbe - Nyilván nem akarják nagydobra verni, hogy már ez a hetedik állattámadásnak titulált haláleset. Ez a vámpír azt hiszi, hogy senkinek sem tűnik fel?- az utolsó mondatot nyilván költői kérdésnek szánta, de én mégis válaszoltam rá.

- Szerintem pontosan tudja, mit csinál, és attól félek, valami mást is tervez. Nem hiszem, hogy csak úgy annyiba hagyja a dolgokat és akkor mostantól nem is látjuk majd. – nekem eléggé sántított a dolog. Különben sem hiszem, hogy minden könyvet tönkretett. Ő annál alaposabb férfi. Egy tutira van neki tartalék. Már csak azt kell megtudnunk, hogy hol.

- Mi lenne, ha eltennénk magunkat holnapra? – ajánlotta kedvesem – Vagy is mára? Mivel már reggel nyolc is elmúlt. – csábító dolognak tűnt, hogy lógjunk egy napot a suliból. Holnap úgy is hétvége.

- Ha már a második tanítási napra nem akarunk bemenni mi, lesz velünk később? - vontam fel az egyik szemöldökömet. Mire kaptam egy nevetős csókot ajkaimra.

- Majd csak kibírjuk valahogy. – és felsegített a kanapéról. Egyértelműen eldöntöttük, hogy fáradtságra hivatkozva nem fogunk ma bemenni az egyetemre. De ha bemennénk, se lenne semmi értelme. Az első órán simán elaludnák.

Már az ágyban voltam mikor szerelmem visszaért a zuhanyzásból. Izmos mellkasán pont abban a pillanatban folyt végig egy vízcsepp. Mintha csak az én kínzásomra találták volna ki. Aj… ráadásul csak egy szál törülközőbe feszített, amit egy másik pillanatban lerántott magáról. Azt az ego mániás, perverz vigyort egyszer úgy letörülném a képéről! Pontosan tudja, hogy ezzel az őrületbe tud kergetni erre mit csinál? Gr… inkább becsuktam a szemeimet, hogy ne lássam ezt a félistent, aki előttem veszi fel bokszerét. Az ágy megemelkedett, ahogy szerelmem mellém feküdt. Erős kezei a mellkasára húztak majd hátamat simogatva próbált elaltatni. Ez viszont olyan „jól” sikerült, hogy előbb aludt el ő, mint én. Na, nem mintha az altatási módszerekkel lett volna a probléma. Csupán én bizonyultam rossz alanynak.

Az agyam kattogott értelmes és kevésbé értelmes dolgokon. Na meg persze a különös történéseken. Mint például, ha jól emlékszem a szoba ablak betörött az előbb mikor pedig bejöttünk még egyetlen egy karc sem volt rajta. Aztán az elmélkedést olyan szinten végeztem, hogy eljutottam a képességemig. Megint előjöttek ugyanazok a kérdések. Miért pont nekem van ez a képességem? És van egyáltalán ezen a bolygón még valaki, akinek van? Miért kaptam én ezt, ha eddig csak csupa fájdalmas dolgot tettem vele? A miértek kezdenek kikészíteni…

- Miért nem alszol kicsim? – még egy miért. A hirtelen hangtól azonban megugrottam. Pedig csak szerelmem szólt hozzám álmosan. Nem válaszoltam erre az egyszerű kérdésre. Nem akartam még jobban lefárasztani a hülye gondolataimmal.

- Neked nincsenek hülye gondolataid. - simított végig hajamon mire én még közelebb bújtam hozzá.

- Sajnálom, hogy felébresztettelek. - nyomtam egy lágy csókot ajkaira.

- Te bármikor felébreszthetsz! - mosolygott majd birtokba vette ajkaimat.

Nem bírtam betelni vele. Érintései pedig mintha egy csapásra eltüntették volna minden fájó emlékemet. Egész testével betakart engem. Mint valami puha és meleg takaró, ami vágyfokozó öblítővel mostak ki. Kár lett volna tagadni, hogy minden porcikája izgatja fantáziámat. Na, nem mintha nem ismerném már tetőtől talpig.

Keze végig simított testemen megállapodva fenekemnél. Két csodás évünk alatt már megtanultam, hogy életem nagyon is szereti az említett testrészemet. Szerencsére pólót nem viselt. Különben is felesleges lenne. Miért vonjuk meg magunktól a jót, nem igaz? Kezeim végig szántottak izmos hátán, ujjaim kitapintottak minden izmot, miközben ajkai már nyakamat csókolgatták. Egy hatalmasat nyögtem mikor Edward beleharapott nyakam bőrébe. Egyszerűen nem tudtam megunni, amit csinál. Még most is ugyanolyan szenvedéllyel vagyunk egymás iránt, mint régen. Egész nap tudnék vele szeretkezni. Úgy látszik ezzel kedvesem is így volt mivel csak arra eszméltem fel, hogy meztelenül fekszem alatta, ajkai pedig legérzékenyebb pontom felé tartanak. Nem hagyhattam neki, hogy csak ő kényeztessen. Milyen barátnő lennék akkor? Egy határozott mozdulattal megfordítottam testhelyzetünket és felültem szerelmem csípőjén. Vágya pontosan nekem feszült én pedig a végletekig szerettem volna tüzelni őt. Először lassan majd őrült tempóba kezdtem mozgatni csípőmet.

Az ilyenkori tekintetét sose tudom elfelejteni. Mintha egyetlen pillantásával fel tudna falni, olyan izgatóan és vággyal teli szemekkel néz rám, hogy az agyam eldobom. Szemei pedig csak még jobban csillognak, mint általába. Ráhajoltam mellkasára, ajkaim eszméletlenül kívánatos felsőtestén kalandoztak. A szálkás testétől elvesztettem az eszemet is. Szenvedélyemben ajkaim közé vettem, mellbimbóját és egy ügyes mozdulattal leszedtem róla bokszerét. Meztelen testünk vágytól égett. Szerelmem férfias nyögései is csak olaj volt a tűzre. Azt hiszem akkor veszítette el a fejét mikor végtelenül gyengéden számba vettem férfiasságát. Csak egy pillanat volt az egész és felrántott magához majd ő is felült. Zihálva próbáltunk még közelebb kerülni egymáshoz és miután megemeltem csípőmet szerelmem magára húzott. Felsikoltottam a rám törő gyönyörtől. Teljesen eltűnt bennem és én újra és újra elmerültem kényeztetésébe. Ajkai, ha nem az én ajkaimat becézgették, akkor melleimen tevékenykedtek. De az érzés leírhatatlan volt. Mindig is elsöprő érzés, mikor szerelmeskedtünk, de az ilyen vad, szenvedélyes együttlétek, amikor mind a kettőnknek csak az volt fontos, hogy a másiknak mennyei legyen, ezekért bármit oda adtam volna. Éreztem, hogy közel a vég, életemnek sem kellett sok. Egy utolsó merítkezett belém majd megmarkolva a derekamat elélvezett. A mozgást viszont szerencsére nem hagyta abba, így hát nem kellett néhány mozdulat és én is követtem őt a mennyországba.

Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy teljes mértékbe megnyugodtam és lehiggadtam. A szex a legnagyobb ideglazító, pontosítok a szeretkezés az. A szex az egy teljesen más tészta, ráadásul ilyen nálunk még soha nem is történt meg. Egyszer se történt csak sima szex, mindig a mély érzelmek voltak előtérbe.

- Ha mindig ilyen lesz az ébresztőm, akkor máskor is kérek belőle. – vigyorgott rám kajánul. A kis perverz! Ch… Bella pont te mondod. Stréber létedre, aki nem ismer, ezek láttán azt mondaná rád, hogy nimfomániás vagy.

- Még meggondolom. - vigyorogtam rá pimaszul.

- Oh, igen? Ha megérzéseim nem csalnak, a gondolataid teljesen ellent mondanak szavaidnak. - mondta. Mi a fene? Még a végén átiratkozik pszichológus szakra.

- Talán igazad van. - túrtam bele amúgy is szénakazalnak kinéző hajamba. Majd a következő pillanatban egy hatalmas ásítás tört rám. Az előbbi akciónknak köszönhetően teljesen lenyugodtam és nem utolsó sorban elfáradtam. De ami a legfontosabb dolog, rájöttem, hogy bármint meg tudunk oldani együtt, és ha eltervezünk valamit, azt meg is valósítható csak akarni kell.

- Látom elálmosodtál. - jegyezte meg. Most nem volt erőm visszaszólni, csak egy bólintásra futotta, és mint egy kiscica úgy bújtam oda szerelmemhez.

- Szép almokat édesem! – nyomott puszit fejemre. Ennél szebb nem is lehetne… Pár perc múlva pedig már el is nyomott az álom.

Most nem mentem vissza a múltba, nem éltem át újra a szörnyűségeket. Sőt álomtalan volt az éjszakám vagy nappalom. Viszont egy elég hangos csörömpölésre keltem. Kezeimmel Edward után kutattam, de nem volt mellettem. Szemeim azonnal felpattantak, ahogy ez tudatosult bennem. A legrosszabb dolgok játszódtak le agyamba. Nagyon halkan felpattantam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt. A szívem a torkomba dobogott.

- Csak én vagyok az kincsem. - halottam meg bentről egy mosolygós hangot. Na, jól Bella azt hiszem el kéne menned egy pszichológushoz.

- Megijeszt… - nem tudtam végig mondani, amit akartam. A látvány nevetésre késztetett. Edward szexisen, bronzosan, kócos haja most tele volt liszttel, valószínűleg a hajba túrások alatt került oda. A konyha pedig romokba hevert.

- Nem szép dolog kinevetni a másikat. – olyan volt, mint egy ötéves kisfiú.

- Ne haragudj, sajnálom. - rohantam oda hozzá és karjaimba zártam. - Az meg mi akart lenni? – Mutattam a tányérban lévő valamire.

- Palacsinta, neked. – sóhajtott fel.

- Te sütöttél nekem? - tátottam el a számat. Hihetetlen. Egészen különös szerelmem főzőtudománya, mivel a kis pitiáner dolgokat nem képes elkészíteni, de a bonyolultabb ételeket a kisujjából kirázza.

- Hát a sütés az erős szó. - motyogta. De nem érdekelt, szerelmem ajkaira nyomtam az enyémeket és egy olyan csókot adtam neki, hogy szerintem még a nevét is elfelejtette.

Ezek után normálisan is megvacsiztunk. Kidobtam az égett dolgokat, de mikor ránéztem az órára kicsit meglepődtem. Fél hetet mutatott. Ennyit aludtunk volna? Hm… és holnap nincsen suli.

- Nem megyünk el este a Black&White-ba? - munkahelyünk ideális kikapcsolódásnak tűnt. Különben is beszélnem kellett Drake-kel a diszkó főnökével. Szerelmem rábólintott a dologra. Ma nem kellett dolgozni, szóval kezdődhet a Buli!