42.fejezet--Bolondéria

Itt a feji:D Küldeném az én Drága, Szaditsa, Perverz, imádni való ikertesókámnak (L) alias JaneVolturi. :D Ha még nem tettétek meg akkor tegyétek meg és kukkancsatok be a közös törninkbe ;D Ja és ez a fejezet hosszúra sikerült úgyhogy örüljetek xD
Jó olvasást *.*!!!


/Edward szemszög/


Álltam kedvesem tekintetét. Miközben belül kavarogtak a gondolataim. Miért mondta ezt Bella? Hiszen szeretjük egymást. 10 perccel ez előtt pedig még boldogan faltuk egymás ajkait.

- Bella mi a baj? – kérdezte meg Alice. Ő se értett semmit. Ha jól hallottam, akkor még gondolatban is kérdezgetett, de nem tudtam figyelni rá.

- Semmi. – motyogta szerelmem picit meghökkent arccal – Azt hiszem, felmegyek és lefekszem. - dörzsölte meg halántékát. Biztos fáj még a feje. De egyáltalán egy angyalnak fájhat a feje? Fogalmam sincs mit tettek az én Bellámmal, de ha a kezeim közé kerülnek, azt nem élik túl. Már a lépcső felénél járt. Nem akartam utána menni hagy nyugodjon meg egy picit. De visszafordult.

- Edward te nem jössz? – mosolyogta.

Megkönnyebbülten álltam fel és indultam el utána. Ezek szerint tényleg csak a fáradság beszél belőle. Boldogan kulcsoltam össze ujjainkat. Örültem, hogy vége ennek az egésznek és megint együtt vagyunk. Mindkettőnket megviselt ez a dolog. Mikor az ajtó becsukódott Bella szembe fordult velem és magyarázkodni kezdett.

- Én nem is tudom mi ütött belém Edward. Én nem akartam, csak a fáradtság beszélt belőlem. - kezdett el össze-vissza hadoválni. De nem haragudtam rá. Se most se máskor.

- Semmi baj. Megértem. - húztam magamhoz. Olyan jó volt ennyi nap után megint a karjaimba tartani.

- Köszönöm. - nyomott csókot a számra. De túl hamar véget ért. Reagálni sem volt időm, mert közbe szólt.

- Elmegyek fürdeni. - mondta majd felkapta a pizsamáját, ami az óta is ott van ahol hagyta és bement a fürdőbe. Én pedig gondolataimba merülve az ágyra feküdtem és csak néztem a plafont. Azon jártattam az agyam, hogy most mi lesz ez után. Bellát keresni fogják? Megint meg kell küzdenünk a szerelemért? Vagy most már tényleg együtt maradunk? Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal fárasztottam magam. Szemem az órára tévedt. Furcsa, már vagy egy órája bent van Bella. Sose szokott ennyi ideig bent lenni. Úgy döntöttem megkérdezem mi a baj.

- Bella, kicsim jól vagy? - kérdeztem. De válasz nem érkezett rá. Ha egy kicsit is gondolkozom rá jöhettem volna előbb is hogy a szív verését nem hallom.

Nem vártam tovább. Azonnal berontottam az ajtón és előérzetem helyesnek bizonyult. Bellának hűlt helye sem volt...


/Bella szemszög/


Edward semmit se sejtett. Jól játszottam a bűnbánatos angyalkát és a kimerült csajt. Vagyis nem én, hanem a másik énem. Vagy mi. Írtóra fura volt. Belül tök józanul gondolkodtam és halványlila gőzöm nem volt miért teszem azt, amit teszek. Mintha nem én irányítanám a testemet, hanem valaki teljesen más. De az még is én vagyok. Leírhatatlan érzés és hátborzongató. A kádba megnyitottam a vizet, hogy Edward halja. Aztán kitártam az ablakot és az enyhe, párás, nyári esti levegő megcsapta az arcomat.

Angelo szobája egy emelettel alattam van. Oda akartam menni. Nagy dolgom volt ott. A „gonosz én” pedig teljesen ellepte elmémet. Már nem tudtam gondolkozni. Ez már nem én voltam. Felmásztam a párkányra majd kiléptem az ablakon és kezeimmel belendítettem magam az alattam lévő nyíláson. Angelo háttal állt nekem és ruhái között keresett valamit.

- Szia Ang! - köszöntem és mintha a hangom is elváltozott volna. Ijedtében ugrott egyet. Aztán mosolyogva megfordult.

- Megijesztettél. – mondta.

- Bocsánat. - de igazából nem sajnáltam. Felesleges lett volna. 2 perc múlva már úgyse fog számítani.

- Miért nem az ajtón jöttél? - kíváncsiskodott. Mire megvontam a vállam.

- Ehhez volt kedvem. - mosolyogtam. Szépen lassan csúsztattam kezemet a farzsebembe.

- És mit szeretnél? - kérdezte. Ha te azt tudnád! Én pedig, vagyis hát nem teljesen én, de elmosolyodtam és kihúztam a kis tárgyat a zsebemből és a markom közé fogtam.

- Hm. Nem is tudom. Csak beszélgetni meg ilyenek. - mosolyogtam és egyre közelítettem felé. Valami furcsa villant a szemébe. Talán értetlenség. Nagyon nem foglalkoztam vele.

- Akkor rajta… - mondta könnyedén.

- Mindjárt. - és megnyomtam az aprócska gombot. Aztán a penge előbukkant. Igazából nem tudom hogyan került oda. De ez nem is volt fontos a lényeg, hogy itt van és nem sokára Angelo szívébe lesz.

- Bella? - hallottam meg Edward hangját az ajtó mögül. A fenébe! Ezek szerint észrevett.

Nem volt már sok időm. Előre lendítettem a kést, ami egyenesen az ijedt arcú Angelo szívéhez közelített. De ekkor az ajtó kinyílt és Leonardo jött be rajta. Azonnal félre lökte Ang-t és így a kés a falba állt bele. Felordítottam dühömbe. Oda akartam szaladni hátha újra meg tudom kísérelni a dolgot, de Leonardo le fogott hátulról így nem tudtam menekülni. Kapálóztam, de nem jutottam vele semmire. Már az egész család ott volt Edwarddal az élen, aki igazán értetlen arcot vágott.

- Engedj el! Meg kell ölnöm őt! Aztán pedig téged is. - sikítottam.

- Emmett! - úgy látszik, Leo nem bír velem, ez mosolygásra késztetett. Emmett leszorított és nem tudtam mozdulni.

- Ez nem te vagy Bella! - fogta két keze közé arcomat Leo.

- Honnan tudod? Ha? - a fejem pedig már megint iszonyatosan fájni kezdett. Nem tudtam szabadulni Emmett szorításából. De támadt egy ötletem. Villám gyorsan kezdtem el az átváltozást, ami most pokolian fájt. Ironikus mi? De bevált, Em nem tudott tovább fogni. Hátrálni kezdtem az ablakhoz. De Alice hangja megállított.

- Bella… - lehelte elszörnyedt arccal. Ennek meg mi a baja? Az egész család arcán láttam azt az elszörnyedt kifejezést.

- A szárnyad… - nyögte Esme. Mi van vele? Kérdeztem volna, de inkább oldalra pillantottam. A hófehér szárnyam most kezdett besötétedni és a tollak is hullottak belőle. Megrökönyödtem. De csak egy egészen kicsi pillanatra. Viszont az épp elég volt, hogy Em újból lefogjon.

- Fektesd hasra Em és szorítsd le! - utasította. Hogy képzeli? Ki ő nekem?

- Eressz el! - de nem tette ezt, inkább azt csinálta, amit mondtak neki. Egy nyomást éreztem a hátamon, fúj az a szemét rám ült. Éreztem, hogy matat a tarkómnál és félre söpri hajamat az útból.

- Sejtettem. - dünnyögte az orra alatt és váltottak egy jelentőségteljes pillantást Angeloval aki kiment a szobából majd nem sokkal később egy üvegcsével és egy sima késsel tért vissza.

- Mit akartok csinálni? - kérdezte Edward.

- Csak meggyógyítjuk. - válaszolta neki Leo. Mi van? Engem nem kell meggyógyítani! Én teljesen jól vagyok! - Ang fogd el a haját! Edward te pedig beszélj hozzá, emlékeztesd ki is ő valójában.

- Szeretlek Bella! - kezdett bele Ed a szövegbe. Olyan volt mintha gyakorolta volna előtte. De mi az, hogy szeret? Az mit jelent?

- Hallod Isabella? Ez nem te vagy, te sose ölnél meg senkit! - ekkor éreztem, hogy valaki megvágja a nyakam én pedig felnyögtem.

- Semmi baj, Kicsim! - simogatta arcomat szerelmem. Igen, szerelmem! Már tudom mi jelent és rájöttem, hogy szeretem Edwardot. Mindennél jobban. De ekkor megéreztem valami folyékonyt bele ömleni a sebembe és felsikoltottam a fejfájástól.

- Emmett engedd el! - mondta valaki. De a fájdalom elviselhetetlen volt. Éreztem, hogy lassan visszaváltozok.

- Cshhh… Bella nem lesz semmi baj! - nyugtatgattak. De semmi nem használt. A fejem úgy éreztem ketté hasad.

- Csinálj már valamit! - mondta kétségbeesetten szerelmem.

- Mindjárt vége lesz. - suttogta Leo és mintha csak a fájdalom erre várt volna megszűnt létezni. A szobát az én zihálásom töltötte be. Majd felzokogtam. Mire Edward az ölébe vont és szorosan magához ölelt. Most már magam voltam, csak én. A legszörnyűbb az, hogy ugyan úgy emlékeztem mindenre. Pedig most könnyebb lett volna felejteni.

- Sajnálom én… én… - suttogtam bele Edward mellkasába.

- Senki se haragszik rád Bella! - mormolta Leo. De én nem hittem neki. Ezért szerelmem karjai után Angelo karjai közé rohantam és szorosan öleltem.

- Hé, Bella! - nevetett fel - Nem történt semmi!

- Semmi? - rökönyödtem meg - Majdnem megöltelek.

- Emlékszel mindenre? - kérdezte Leo. Mire bólintottam.

- Mi történt velem? - kérdeztem félve. Nem igazán voltam benne biztos, hogy akarom-e tudni az igazat.

- Egy régi trükk. – kezdte - beléd injekciózza, a pokol valami mérget aztán át veszik az uralmat az elméd felett. Azután ha elvégezték a feladatot megöletnek saját magaddal. Még szerencse hogy mindig van nálam ellenszer.

- Tapasztalat? - kérdezte Alice. Mire Leo bólintott.

- Florette-be is belenyomták már. - fintorgott.

- De legalább tudjuk mi volt a cél. – gondolkozott el Ang - Hogy megöljenek minket. Így nem nekik kell elvégezni a piszkos munkát, hanem a háttérből, élvezhetik a műsort.

- Oké… Ez már egy kicsit sok. - mondta Edward - Bella mi lenne, ha elutaznánk valahová? Kipihenni ezt az egész borzalmat… - nézett rám.

- Én benne vagyok. - mosolyogtam vissza rá...


Neheztelni annyi, mintha mérget vennénk be, és arra várnánk, hogy a másik haljon meg.
Malachy McCourt

MEGJEGYZÉS: ha azt kérdeziktek hogy Bellába mikor nyomták bele azt azt a szert akor most mondom: 36.fejezet végén mikor is ezt írtam: egy SZÚRÁST éreztem a nyakamon aztán magába szippantott a sötétség :P