15.fejezet--Vége a fájdalomnak

Na remélem örültök eljött a várva várt pillanat....(L);)Ezt a fejit azoknak küldöm akiknek nem állítottak máj fát:P(pont mint nekem:()És boldog május 1.-jét nektek.xD
jó olvasást:)





/Edward szemszög/



Emberi tempóba sétáltam le a lépcsőn Bellához.Hmmmm...Bella milyen kár hogy muszáj megsértenem.Ő nem ezt érdemelné.Szerencsétlenül jött ki ez az egész.Nem kellett volna egymásba szeretnünk.De azt se hagyhatom hogy baja essen miattam.Azt én nem élném túl.Tuti kinyíratnám magam.



Ennél a gondolatoknál már a nappaliba ültem ő vele szemben.
- Hallottam mit beszéltetek a húgommal. - szólaltam meg ridegen.Láttam a szemébe hogy már maga a hangsúly ahogy beszélek vele az rosszul esik neki.
- Te hallgatóztál?? - kérdezett vissza. - Ez nem szép dolog.
- Ha szép dolog ha nem ez van. - utálom magam hogy ezt kell csinálnom. - és csak szeretnék mondani valamit neked. - kezdtem bele.


- Hallgatlak! - nézett rám félve.Istenem mennyire édes ilyenkor.És úgy érzem megkell védelmeznem őt.De most pont ezt csinálom nem?Megvédem saját magamtól.
- Bella hazugság az amit Alice mondott. - próbáltam olyan komoly lenni amilyen csak tudtam de nem sokat segített Alice sikoltozása a fejemben.


- Ha megmered sérteni Bellát én nem állok jót magamért - fenyegetett..Hát ezért a tettemért én is legszívesebben széttépném magam de muszáj megtennem.
- Tudtam. - mondta Bella egy picit hangosabban majd felpattant a kanapéról.
- Csak tájékoztatlak hogy mihez tartsd magad. - láttam a szemébe a mérhetetlen nagy fájdalmat amit szavaim okoztak neki.

De én se éreztem magam jobban.Amellett hogy a pokol legmélyebb bugyraiba kívántam magam..a szívem a saját szavaim állttal ezer darabra tört.De az arcomon ez nem látszott.Nem hiába tudnak a vámpírok a világon a legjobban hazudni.Aztán Alice rontott be a nappaliba.


- Edward fejezd ezt be! - kiabált. Ajj de felbosszantottam.De nem érzi át az én szemszögemet csak Belláét és ez idegesített.Elhiszem hogy jót akar de ez az én dolgom.
- Fogd be Alice vagy nem állok jót magamért! - sziszegtem.
- Hagyjátok abba felfogtam hogy mi van akkor én most megyek is. - Bella meg is indult az ajtó felé.


Egyik felem az önzőbbik utána ment volna de a másika józanabbik tartotta az álcát.A második felem győzött.Majd Alice megint üzent gondolatban.
- Edward légyszíves mennyél ki most.Beszélni szeretnék Bellával ennyit szerintem megérdemel azok után amit mondtál neki. - felsóhajtottam és kimentem a konyhába.

A családom sajnálkozó pillantásaival találtam szemben magam.
Esme aggódott a legjobban mert tudja mit érzek.Már beszéltem neki erről.Rosalie viszont csak gyűlölködni tudott megint.Szerencse hogy Carlisle még nem ért haza.Nem tudom mit csinálna ha ilyen állapotba látná a családját.Inkább hallgatóztam a másik szobába.


Alice rendíthetetlenül győzködte Bellát akinek nem sok kellett hogy elsírja magát.Elég!!Vessünk véget ennek most és mindörökre.
Bementem a nappaliba.


- Te még mindig itt vagy? - a hangomtól még én is megijedtem annyi volt benne az elfojtott szomorúság.
- Vagy mégse. - ezt nem tudom mire válaszolta de közel járt a síráshoz .
- Bella....Ne higgy neki - Alice kezd az idegeimre menni.
- Ebbe te ne avatkozz bele ez az én dolgom! - kiabáltam.Miért nem érti már meg?
- De bele avatkozok és nem tudom mért vagy ekkora marha hogy ilyeneket mondasz neki! - csak azért se hagyja abba.
- Semmi közöd hozzá! - de én se fogom.
- De van!Én is a család tagja vagyok és érdekel a boldogságod! - grrr...


- Elég ebből Alice te ne mond meg mit csináljak,oké? - Aztán egy remegő de mégis határozott hang ütötte meg a fülemet.Bella volt az.
- Edward én szeretlek téged teljes szívemből! - Istenem miért adtál nekem egy ilyen angyalt?Olyan lágyan és szeretet teljesen nézett rám,hogy egy pillanatra de tényleg csak egy pillanatra az én szemem is ellágyult.Pont ezért kell még jobban megbántatom.Mert ebbe a mérhetetlen szerelemben meg is halhat.


- Én viszont nem szeretlek. - a világ legnagyobb butaságát válaszoltam neki amit valaha is kimondtak.
- Mért harcolsz a boldogságod ellen? - jó kérdés.
- Én boldog vagyok - persze.milyen jól tudok magamnak is hazudni de azért megeresztettem egy fintort.
- Látom. - ő se hitte el ezek szerint.
- Bella én nem kérek a szeretetedből oké? - hogy lehetek ennyire szívtelen,hogy fájdalmat okozok annak akit a legjobban szeretek a világon?A szeme megtelt könnyel és lefolytak az első cseppek.


De...a könnye...Mi van? Ez hogy?Jaspernek igaza volt ,tényleg nem ember?Alice szólalt meg először.
- A..A..szemed.. - remegett a hangja.
- Ez hogy lehet? - kérdezte Em - Hiszen a könnycsepped olyan... - De Bella közbe vágott.


- Volt már olyan titkotok amit soha senkinek nem mondhattok el? - valamit tud ez a lány ha képes 6 vámpírt zavarba hozni.. - Hát nekem is van egy - És kisétált a házból..és lehet az életemből is.
- Edward hogy a fenébe.. - Alice megint rákezdett volna.
- Kérlek Alice - így is elég nekem a saját fájdalmam.


Két felem harcolt egymással.Ádáz csatát vívtak.Csak álltam egy helyben és törtem a fejem mit kéne ezek után tennem.Esme zokogása térített észhez.Fájt neki látnia hogy a fia szenved.

Azt hiszem ennyi volt.Megtört a maszk az arcomon.A fájdalom látható volt rajtam.A lábaim pedig önálló életre kelltek.Tompán érzékeltem hogy apám haza jött és megkérdezi mi történt de a választ már nem hallottam.

Elindultam hogy megtaláljam lelkem másik darabját,szívemet Bellát.....be egyenesen az erdőbe..




/Bella szemszög/



Leroskadtam a földre és keserves zokogásba kezdtem.Nem értem mért küzd valaki a boldogsága ellen.Hiszen szeretem és tudom hogy ő is engem de akkor mért?A könnyeim csak folytak és folytak.Mintha sose akarnának elállni és az eső is elkezdett csepegni.De mindegy volt már.

A múltkor azt hittem több fájdalom már nem jöhet de mégis jött.És belülről kezdett emészteni.Az kevesen tudják hogy ha szomorú egy angyal vagy megbántott akkor az az egész világra kihat.Valószínű az eső is miattam kezdett esni mintha az én könnyeim lennének.Most több száz ember lett hirtelen szomorú valami miatt csak ezért mert én is az vagyok.Na azért boldogok az angyalok mindig.Most a rétem se ragyogott úgy mint álltalába.A természet is érzett engem.Mintha közös lelkünk lenne.Úgy lankadtak le a virágok mint a szívem boldogsága.Az élet kegyetlen.Pedig annyi jót tettem már több száz emberrel férfival,nővel,fiúval,lánnyal.De csak fájdalmat,fájdalmat és még több fájdalmat kapok cserébe.


A sűrű erdőből neszezést hallottam.Remélem egy medve és szétmarcangol bár abba én nem halnék bele de talán jól esne.

Hát megint tévedtem mint az elmúlt napokban elég sokszor.Ott állt velem szemben ő akinek a mostani állapotomat köszönhetem név szerint Edward Cullen.És csak nézett ott és nem mozdult.Eltudom képzelni mit láthat a saját szavai gyümölcsét egy megtört lányt egy kis természet felettivel megfűszerezve.

Nem bírtam a szemébe nézni.Pedig ez fordítva lenne helyes viszont az ő szemei rajtam voltak,éreztem.Elindult felém nagyon lassan jött míg végül leült elém.Én még mindig bőgtem ő pedig megszólalt:


- Bella... - olyan lágyan és annyi érzelemmel ejtette ki nevemet hogy most már nem tudtam ellenállni aranybarna szemeinek.Amibe szerelmet láttam.Igen.Szerelmet.Én se hittem el de biztos hogy az volt.
- Sajnálom - suttogta és még jobban rázott a sírás.
- Mit sajnálsz azt hogy megismertél?Vagy mit Edward? - kérdeztem megtörten.
- Nem én bocsánatot szeretnék kérni az előbbi viselkedésemért. - mondta.


- Nem kell szabadkoznod tudom hogy nem akarsz engem de csak annyit kérek ismerd el hogy szeretsz és békén hagylak. - felelte.
- Én nem szabadkozok Bella és....szeretlek - megfagytam amikor kimondta nem hittem a fülemnek - ezt anélkül is beismerem hogy mondanod kellene.Viszont mi nem lehetünk együtt soha se bármennyire szeretném is. - szomorkodott.


- Miért nem? - kérdeztem.
- Mert árthatnék neked - felelte bűnbánóan.
- Nem hiszem hogy ez lehetséges lenne - válaszoltam.
- Neked is van egy titkod és nekem is - mondta - és ez miatt akár meg is hallhatsz.



És akkor leesett.Hát persze.csak azért nem akart velem lenni és azért hazudott nekem.Mert félt hogy kiszívja a véremet.Pedig ha tudná hogy nekem nincs is vérem meglepődne.De valamit biztos sejt.Viszont jobb félni mint megijedni.


- Nekem pedig nem tudnál ártani az én titkom miatt. -mosolyogtam. Juhéé..mosolyogtam.És az eső is elállt.
- Ebben én nem lennék olyan biztos azt se tudod mivel állsz szemben - akadékoskodott.
- Meglepődnél ha tudnád milyen tájékozott vagyok Cullen téren.A titkotokat is tudom meg az egész életedet ismerem.Tudom mikor születtél hány éves vagy.És személyesen ismerem a szüleidet. - mondtam de ő kitágult szemmel meredt rám. Próbált valamit felelni megjegyzem nem sok sikerrel.


- Hát igen Esme nagyon kedvel téged - hebegte.
- Én nem Esméről beszélek Edward,én Elizabeth Masenről és Edward Masenről..a katonáról és feleségéről akinek egyetlen kicsi fiúk itt ül velem szemben és néz rám kitágult pupillával - lágyult el a hangom.
- Ez lehetetlen te nem ismerheted őket. - dadogta.


- Egyet megtanultam az alatt amióta itt vagyok.Semmi se lehetetlen.Még az se hogy a pokol teremtménye aki létezését megszegve nem az eredeti létfentartás szerint él vagyis egy vámpír egy olyan tiszta lénnyel mint én aki angyal itt ül és a szerelemről beszélgetnek.Szerinted ezek után létek olyan szó hogy lehetetlen? - mosolyogtam. Tudtam hogy itt van ez a pillanat amikor ezt el kellett mondanom.

- Ezt honnan veszed?Ez hülyeség Bella! - zavarba volt ez látszott rajta.
- Edward nem számít mi vagy ...vagy hogy én mi vagyok csak az hogy szeretjük egymást értsd már meg! - válaszoltam.
- De... - nem engedtem hogy befejezze.


Rányomtam számat az övére és bátortalanul de annál szerelmesebben csókolni kezdtem.Ő először meglepődött de aztán elkezdte ízlelgetni ajkaimat.Ami nagyon jól esett és az egész testem megborzongott tőle.Kezeimet nyaka köré fontam ő pedig derekamat ölelte és az ölébe húzott.Nagyon óvatos volt a csókja.De annál édesebb.Ez volt az első csókom.Hamar vége lett ennek a csodás pillanatnak.De nem engedett még el szorosan ölelt.


Tudtam,hogy valami megváltozott az életemben és nagyon jó irányba.De azt is hogy ennek a szerelemnek nagyon sok mindenen keresztül kell még mennie....